Népújság, 1985. november (36. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-30 / 281. szám
IRODALOM ÉS MŰVÉSZET NÉPÚJSÁG, 1985. november 30., szombot Ami a játék felszíne alatt rejlik Az előadás — a próbától a bemutatóig Az egri Gárdonyi Géza Színház önálló bemutatóra készül; Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde című tündérjátékát adják elő. A próbákat Szikora János művészeti igazgató irányítja, az ideiglenes társulat tagjai hét színházból verbuválódtak össze. Nem könnyű a munka, hiszen különleges körülmények között dolgoznak a művészek. A mércét is magasra állították maguk előtt, a rendező szeretné új fényben megmutatni a magyar irodalom egyik legismertebb drámáját. Ezért arra gondoltunk, hogy bepillantást engedünk olvasóinknak az alkotás folyamatába, egyrészt rögzítve azt, hogy milyen kiindulópontot választott a csapat, másrészt követve az eddigieket, megvonva a szándék és a megvalósulás közötti egyenleget. „Talán kevesen értik, hogy miért választottam ezt a darabot, mi a szándékom vele. Lehet, hogy valóban isten- kisértésnek tűnik belevágnunk a majdnem lehetetlenbe. Keveseknek sikerül ugyanis a drámatörténet e remekét élő módon színre állítani. Talán csak Valló Péter 1974-es veszprémi rendezését tudnám megemlíteni. Egyébként általában a produkciók szépek, de unalmasak. Gondolkoztam ennek okán. A sorok többéit árulnak el az alkotóról, mint a látottak. Ügy érzem, a robosztus, romantikus Vörös- martyt az utókor jólfésültté akarta változtatni. így „esi. szólták” nemzeti klasszikusunkká. Pedig voltaképpen e műve is ősi káromkodásokat, hús-vér alakokat tartalmaz. A történet, a tündérjáték felszíne alatt az archaikus ösztönélet szólal meg. Jellemző epizód, hogy egy korabeli levélben így írtak Vörösmar. tyról: „Különben jól van, csak egész nap káromkodik." Ez már így került nyilvánosságra egy kötetben: „Különben jól van, egész nap dolgozik." Ügy látom, hogy valamennyi szereplő bolyongó lélek itt, aki az élet vadonjában keresi útját. Rokon ez a Szentivánéji álom vagy az Ahogy tetszik shakespea- rei világával. Szerintem a Csongor és Tünde van any- nyira gazdag, mint az előbb idézett drámák, csak nincs kitalálva, hogy látványban hogy lehet megjeleníteni erőteljesen." (Részlet a rendező bevezetőjéből, amely az olvasópróbán hangzott el.) — Ha egy-egy darabot kiválaszt, hogyan közeledik hozzá, milyen módon ragadja meg a lényegét? — Mindig nagyon határozott elképzeléseim vannak — válaszolja Szikora János. — Nagyon mély azonosulást érzek a művekkel, az írókkal és a figurákkal. Ha ilyen nincs, nem szívesen dolgozom. A koncepció nem bele- magyarázás, ahogy nagyon sokszor vélekednek róla. Képszerűen jelenik meg bennem az előadás, azt is tudom, kikkel Iáitok hozzá, s mit várhatok tőlük. — Hogyan változik meg a közös munka során a kiindulópont, a próbák mit ad. nak a tervekhez? — Természetes módon, saját élményeimből indulok ki, de ezek erős változáson mennek keresztül, ha kapcsolatba kerülök a színészekkel. Adódnak nem várt események, no meg tőlem eltérő személyiségek, s természetes módon más a közük az adott darabhoz, mint nekem. Nagyon jól tudom, •hogy filozófiából nem lehet építkezni a színpadon, ott csak a valóság számit, vagyis az, hogy a szereplők hogy élnek, lélegeznek, lépnek. Az előadásról alkotott képem módosulni kezd, új formákat ölt e folyamat során. -Például Csongor az én képzeletemben lírai figuraként jelent meg. A címszereplő, Bal József viszont sokkal dinamikusabb, ösztönösebb lény. Tündével kapcsolatban is hasonlóan jártam: Esze. nyi Enikővel még nem dolgoztam, nem tudtam, hogy ennyire vibráló és érzékeny. „Ez a darab gyermekko. rom óta kísért. Már a felvételin is készítettem belőle egy rendezői példányt, ezt kapván feladatul. Ott ennek nagy sikere volt. Ahogy elővettem a kéziratot, már rájöttem, más szemmel nézem a művet. Felidéződött bennem Dante Isteni színjátéka, de egyúttal Milne Micimackójának erdeje is. Ezekben az alkotásokban a férfikorba jutott ember meditál az utakról, az egész életről. Két kép tárul föl előttem a Csongor és Tündével kapcsolatban. Az egyik egy hatalmas pusztaság, egy grund, egy szeméttelep: meddő talajú. Mögötte dús az erdő, a vegetáció, a látvány rengeteget sejtet, utakkal és különböző ösvényekkel. Nem is háromfelé ágaznak ezek, hanem számtalan irányba, csak ki kellene taposni nyomvonalukat. Itt bolyonganak a különböző lények, at vándorok, az ördögfiak, s más szereplők. Az előtérben álló kis bucka helyén hajdan ház állhatott — erre utalnak a jelek. A törmelék, a homok- basüllyedt lépcsőfokok, a a széthullt berendezési tárgyak beszélnek erről. Itt található az a kidőlt fa is, amelynek egyik ága aranyalmát terem." (Részlet a rendező bevezetőjéből, amely az olvasópróbán hangzott el.) Eléggé szokatlan, hogy ennyi társulat színészeiből álljon össze egy darab gár. dája. Milyen nehézségeket okoz így a munka? — Valóban ritkaságnak számít, hogy a művészeik esténként az ország különböző színiházaiban játszanak napközben pedig próbára jöjjenek. Ez fizikailag fáradttá teszi őket, s nehezen lehet egységes lelki folyamatot is kialakítani. Ügy, mint a félkész ételt, a produkciót is alkalmanként „föl kell melegíteni”. A hajam szála az égnek áll, mikor arra gondolok, hogy a 13 szereplő a premier előtt egy héttel találkozik, addig csak jelenetenként jövünk össze. Ez az alkotás szempontjából nem teljesen egészséges. — Másrészt viszont pozitívumként könyvelem el, hogy ebben a művészet számára nem mindig kedvező légkörben ilyen fokú koncentrációban látják el társaim vállalt feladatukat. Nincs idő visszatérni egy-egy epizódra, így nem engedhetjük meg magunknak, hogy amit elkezdünk, ne fejezzük be. Ez nem mindig sikerül, mégis a törekvés, a szándék kitűnő hangulatot eredményez. — Egy rendező számára mit jelent a próbafolyamat, s az elszakadás a színpadtól a premier után? — Megrázó, ami történik: az elején az ember ott Ü1 fönt a színpadon a szereplők között, megmutat egykét akciót, majd egyre távolabbról és távolabbról figyeli az eseményeket. Megindul valami változás: a színészek egyre többet tudnak a darabról nálam. Az elején átadok valamit számukra, majd hozzáadják a magukét, s egyre kevésbé lehet ellenőrizni az apróbb részleteket. A legkeservesebb pont persze az a rendező számára, hogy egy idő után feleslegessé válik. Valami megszületett, él és mozog a saját törvényei alapján, nem tart igényt a beleszólásra. „A darab utolsó pillanatában összefonódnak a szálak. Rájöhetünk: itt állt egy gyönyörű épület, itt magasodott a fa, itt kínálta hús vizét a kút. Itt élte le gyermekkorát Csongor és Tünde, s a többiek mind, akik keresik a valamikori teljességet. Ami az életben valaha volt, az meg is őrződik. A végén, amikor találkoznak, így szólnak: — Itt fogunk mi csendben élni. Kiásnak a buckából egy apró házat, az ő képmásukkal. De a babák elrepülnek, mert a zord vi. tágban a másik megtalálásán kívül nem sok reményük van. Azzal sincs elintézve minden, ez csak a kezdet." (Részlet a rendező bevezetőjéből.) — Ha nem a rendező a „dolgok ura” a premier után, akkor ki veszi kezébe a darab sorsát? — A nézők. Megindul egy folyamat, amely során a közönség reakciói, a nevetések, a nagy színházi csendek, a fészkelődések, az unalom jelei válnak formáló tényezővé. A rendező csak mint tolmács szerepel, közvetíti a hatás jelentkezését. Van- nák persze, akik másképp élik meg ezt. Várkonyi Zoltán például híres volt arról, hogy még a bemutatót sem nézte meg. Más meg körömszakadtáig változtat, alakít. — Fontos-e a siker, mit jelent a taps, az elismerés? — Igazán, az lényeges számomra, hogy a saját mércém szerint tökéleteset- alkossak. Ez olykor nem sikerül. Az a véleményem, hogy ami belülről jön, ami igazán átélt, annak átütőereje van, s igazából ez számít. Gábor László (Ima szerepében Kiss Mari ilyen ruhát ölt Ledér figurája Leviczky Klára megformálásában Mirigy és alakítója, Só Kati Jászai-díjas Színház és látvány A színpad művészete összetett: zenészek, képzőművészek és látványtervezők egyaránt dolgoznak azért, hogy minél nagyobb hatású produkciók szülessenek. A Csongor és Tünde egri bemutatója 1985. december 14-én lesz. Addig megépül a különleges díszlet, megszületnek a varrodában a jelmezek. Mi most ízelítőt adunk a munkából, Jova- novics György díszlettervező és El Kazovszkij jelmeztervező műhelyébe pillantva. VÖRÖSMARTY MIHÁLY: Csongor és Tünde Első rész 1. jelenet (Csongor, Mirigy. Ledér) Csongor: Minden országot bejártam, Minden messze tartományt, S aki álmaimban él, A dicsőt, az égi szépet Semmi földön nem találtam. Most mint elkapott levél. Kit süvöltve hord a szél, Nyugtalan vagyok magamban, örömemben, bánatomban, S lelkem vágy szárnyára kél. Ah, de mit látok? középen Ott egy almatő virít. Csillag, gyöngy és földi ágból, Három ellenző világból. Oj jelenség, új csoda S aki ott kötözve ül, A gonosz, kaján anyó, Zsémbel és zúg; mit jelent ez? Vén Mirigy — Mirigy: Ah, nagy szerencse Elhagyott agg ősz fejemnek, Csongor úrfi, hogy közelegsz. Látod, mint vagyok lekötve, Minden embertől kerülve. Félig éh, félig halott. Csongor: (félre). Minden szó, mint a hamis péna. Oly balul cseneg fülemben. (Mirigyhez.) Szólj, mi baj? Mirigy: Csodát beszélek, Milyen a nemes hazában Rég nem történt. Csongor: Tedd röviddé. Mirigy: (félre). Hogy’ parancsol!— Hajld tehát, Kedves úrfi, kit szemfényhek. Örömének, kellemének Szült, s nevelt föl szép anyád — Csongor: Vén penész, ne tétovázz, Térj dologra, vagy biz Isten, Itt felejtelek a fatőben. Mirigy: Légy kegyes. (Félre.) Hah! büszke gyermek. Vessz el, mint a fűzi gomba; Légy egérré, légy bogárrá. Vagy légy ollyan, mint Mirigy. Csongor: Mit mormogtál, vén Mirigy? Mirigy: Csak tűnődtem, mint beszéljem — Látod itt ez almafát: Mennyi ág, ahágy levél. Annyi új csodát terem. Ezt — de nem vallók neki — Ezt a rossz kopár tető, Tán a naptól s csillagoktól Terhbe jutván, úgy fogadta, s szülte, mint bosszú jelét; Mert eleddig rajt’ egyéb Rossz bogáncsnál s árvahajnál Nem termett: azért leve, „A boszorkánydomb” neve. Csongor: Mily utálatos zavart szól. Szép s rutákból .összekőve, Mirigy: Most, nézd úrfi, a kopáron, E szép almatő virágzik. Szín ezüstből van virága, S mint fehér rózsák ölében Mász a fészkelő bogár, Mint a légy, mely téjbe hullott, Mint új hóban agg bogyó — Csongor: Mily kemény vas türödelmem. Hogy még rá figyelhetek? Szólj, s ne tétovázz, vagy e lánc Megkettőzik csontodon ma. Mirigy: (félre). Hogy gebedj meg, azt kívánom, Mérged tengerében. — Úrfi, Hogy heves vagy, nem csodálom, Ifjú még s tán sejted is már. Hogy tündér, aranyhajú lány — Mit beszéltem! Csongor: Mit beszélsz? Mirigy: Csak álom. Vén ajak, tudod, csevegni Jobb szeret, mint enni-inni Halld tovább: ezüst virága Csügg e tündér almafának, ' S benne drága kő ragyog. Három ízben elvirágzik Ez naponnan, este rajta. Mint a szűsz emlői bimbók. Oly kis almák duzzadoznak, És mikor közeleg a Szép borongó éjszaka, És az éjfél, a gyilkosnak, Denevérnek és tolvajnak S kósza szellemnek dele. Száll, mint holló szárnya le. Mirigy: S felleg ül vad csillagon, Felleg, melyet az mocsárból. Sárkányok sóhajtatából, S nyílt sírokból összevon, S szürke apján a bagoly Szemmeresztve lovagol. Rém a bolygó rém nyakán, Csép anyó a piszkafán, Szép regében halandóknak Bal szerencsét, gyászt huhognak, S a gyújtónak őr szeménél Egy leégett ház tövénél Isznak, esznek, alkudoznak. S bömböl a bölömbika, S a szüzek legjobbika Most fiát megy eltemetni ölni, aztán eltemetni. Csongor: Hah utálat förtelem Nem, tovább nem tűrhetem Mirigy: Elmegy, itt hagy, kell sietnem, Ürfi, úrfi! végezem már. Csongor: Elfutnék a szörnyetemtől, S a kívánság nem bocsát: Hallanom kell.
