Népújság, 1985. november (36. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-28 / 279. szám

NÉPÚJSÁG, 1985. november 28., csütörtök

3.

PÉNZEK „PÁNTLIKA” NÉLKÜL

A tanács erszénye

Alig néhány hét van már csak hátra ebből az esztendőből, hamarosan 1986-ot írunk. S ez az év nemcsak egy új ötéves terv kezdetét’jelzi, hanem azzal együtt megváltozik a tanácsok gazdálkodásának rendszere is.

Az elmúlt hónapokban — sőt években — rendkívül sok szó esett már a helyi tanácsok önállóságáról, felelősségéről, ami azonban gyakran csak elvi kívánalom maradt. Ha a községi vagy a városi tanács nem tudott tető alá hozni egy fejlesztést, beruházását, azonnal felfelé, a megyére mutogatott, mondván: nem kapott hozzá elegendő segítséget, anyagi támogatást. Máskor arra hivatkoztak a helyi tanácsi vezetők, hogy a gazdálkodási rendszer kötöttsége, a költségvetési alap, illetve az úgynevezett cél- csoportos támogatások merev elkülönítettsége miatt képtelenség rugalmasan, önállóan gazdálkodni. A „pántlikázott" pénzek időszakában a tanácsnak jószerivel alig volt gazdálkodási felelőssége: gyakorlatilag minden forintnak pontosan előre meghatározott helye volt. S amelyik tanács ügyeskedni próbált, a lakossági igények jobb kielégítése érdekében, kiskapukat keresett a szabályozás dzsungelében, előbb-utóbb bizton számíthatott a felettesek szigorú megrovására.

Igaz viszont, ha valóban megoldhatatlan, lehetetlen helyzetbe került a községi, városi költségvetés, még mindig maga mögött tudhatta a megye segítségét, támogatását.

Nos, ez a sokak számára kényelmes helyzet január elsejétől alapvetően megváltozik. Félreértés ne essék: a tanácsoknak az új gazdálkodási rendben sem lesz lényegesen több pénzük a jelenleginél, sőt... Rajtuk múlik viszont, mennyi saját bevételre tudnak szert tenni, s teljes felelősséggel döntenek arról, mire költik a pénzt.

Az egyik leglényegesebb változás, hogy megszűnik a külön fejlesztési alap, a külön költségvetés, nem lesznek célcsoportok. Az egységes tanácsi pénzalap fel- használásáról a tanácstestületek középtávú és éves terveikben döntenek. Természetes dolog — ezt a pénzügyi törvény is előírja —, hogy elsőbbséget kell adniuk a meglévő intézmények működtetésének, fenntartásának. Nem zárathatják be például a felújításra váró óvodát azért, hogy az így megmaradt pénzből mondjuk sportpályát építsenek. Azt viszont már megengedhetik, hogy takarékosabb gazdálkodással bizonyos ösz- szegeket átcsoportosítsanak az intézményműködtetésről fejlesztésre vagy éppen fordítva. Korábban ilyen lehetőség egyáltalán nem volt.

A népgazdasági tervben meghatározott tanácsi fejlesztési lehetőség mintegy 30 százalékát a megyei tanácsok úgynevezett céltámogatásként, pályázattal bocsátják majd a helyi tanácsok rendelkezésére.

Rendkívül fontos hangsúlyozni, hogy az új gazdálkodási rendszerben a helyi tanácsoktól a bevételi forrásokat elvenni nem lehet, az esetleges bevételi többletekkel tehát a községek, városok maguk rendelkeznek. Igaz, viszont ennek a másik oldala is: a bevételi kieséseket is nekik kell áthidalniuk. Ez megfelelő óvatosságra int, rendkívül átgondolt, a bevételekkel arányos tervezésre ösztönöz.

Joggal merül fel persze a kérdés: mi történik akkor, ha a tanács mégis túlköltekezett? Hiszen a helyi népképviselet mégsem kerülhet gazdasági csődbe.

Nos, az új szabályozás egyik ' lényeges vonása éppen az, hogy a tanácsok esetleges súlyos anyagi gondjainak megoldására — kivéve természetesen az elemi kárt — a jövőben nem adható állami támogatás. Így azt is világosan látni kell, hogy az a tanács, amely nem méri fel reálisan bevételeit és kiadásait, esetenként tartós pénzügyi hiányra, sőt fizetésképtelenségre is számíthat. Ilyenkor a pénzügyi egyensúly helyreállítása érdekében — az alapellátás csorbítása nélkül — előirányzatait megváltoztathatja, átcsoportosíthat, átütemezhet, egyes terveiről le is mondhat. Lehetősége van például arra, hogy a nem alapvetően fontos beruházást leállíttassa, késleltesse, pótlólagos pénzügyi forrásokról gondoskodjon. Így a jogszabályi keretek között emelhet adókat, növelheti az ár- és díjbevételeket, bérbe adhat, értékesíthet állóeszközt, meghatározott feltételekkel hitelt, az OTP-től gazdálkodási előleget vehet fel.

Talán ezek a példák is érzékeltetik, hogy a tanácsoknak 1986. január 1-től már valóban gazdálkodniuk kell, sokat hangoztatott önállóságuk pénzügyileg is megalapozódik. Sokkal inkább rajtuk múlik majd, milyen életkörülményeket, ellátási színvonalat tudnak biztosítani településük lakosságának.

D. A.

LEÁNYVÁLLALATBÓL ÖNÁLLÓ VÁLLALAT

csiját. Hogy a sok közül melyikbe, azt többnyire az ott végzett munka minősége, naprakészsége, s az ügyintézés rugalmassága dönti el. Komoly feladat hárul az autószereléssel foglalkozó üzemekre: megAhol a megújulásra törekszenek

Egyre dráguló világunkban az autótulajdonos meggondolja, hogy mikor és miért viszi szervizbe koMissura Béla: „Önálló programokat is készít ..."

Bartha^ András igazgató: „Emeljük a szolgáltatások színvonalát..."

nyerni a megrendelők bizalmát. Jó értelemben vett konkurrenciaharc folyik a Heves Megyei Autójavító Vállalatnál is, melynek egri egységét FULL Szerviz néven ismerik.

Az igazgató, Bartha András ez év januárjától az önálló vállalat élén áll. A jövőről a következőket mondja:

— Ahhoz, hogy versenyben maradjunk, emelnünk kell a szolgáltatások színvonalát. A magas árak miatt az ügyfelek csak akkor jönnek, ha nagyon muszáj. Szabad áraink vannak, de a lehetséges kilencszázalékos nyereség helyett csak öt százalékot tervezünk, hogy el ne veszítsük őket. Nagyobb felújításokra garanciát

adunk, ezzel is erősíteni kívánjuk az érdeklődők bizalmát.

— A versenyben maradás igénye is egyik oka lehetett annak, hogy ez évben önállósultak. Miért döntöttek így?

— A hetvenes évek elején hoztuk létre kirendeltségeinket Lőrinciben, Hevesen, Kápolnán. s legutóbb Verpelé- ten is. Az 1983-as év újabb

változást hozott, amikor a Finommechanika leányvállalata lettünk. Ebben az időszakban a gazdasági szabályozás kedvezett a kisvállalatok alapításának. 1985. január 1-től önállóak lettünk. Időközben megerősödtünk és módosult a gazdasági környezet is. Mérséklődtek az adóink, s dolgozóinknak is többet tudunk majd fizetni.

— Hogyan érzékelhető ez a változás a dolgozók hangulatában?

— A tavalyi feszültség — az alacsony bérek miatt — lassan feloldódott. Nem tudtunk fizetni. Bár még mindig nem sikerült csak háromszázalékos bérfejlesztést megvalósítanunk ebben az évben, de távlatilag növelni fogjuk.

— Volt-e munkaerő-vándorlás?- Néhányan hűtlenül elhagytak bennünket, főként a fiatalabbak közül. Kétszáznegyvenhat fős kollektívánk törzsgárdája viszont kitart, s az évente foglalkoztatott

110 szakmunkástanulóból is ittmarad jó néhány.

— Bizonyára szervezeti átalakulással is járt az önállósulás?

— Ez folyamatos. Vidéki üzemeink megmaradtak és kibővültek. Egri egységünknél a tehergépjármű üzem a jövedelmezőbb. Megrendeléseink folyamatosságát az Autóker-rel meglévő szerződésünk biztosítja. Korábban a csehszlovák Prága teherautók javítását végeztük egyedül az országban. Üjab- ban az NDK Multicar munkagépekkel foglalkozunk. A nagyobb jövedelmezőség is magyarázza, hogy leányvállalatként szeretnénk működtetni ezt a részleget a jövőben.

— Vannak-e nehézségeik az alkatrészellátással?

— Ez áLlandóan felszínen van, de előnyös szerződésekkel igyekszünk a gondokat megszüntetni. Emellett a meglévő, de eddig fel nem használt alkatrészeket értékesítjük. Kál-Kápolnán és Hevesen például autós boltot nyitottunk. Az elmúlt években elkezdett beruházások most fejeződtek be. Létrehoztuk az autószerviz-sorunkat Egerben, készen van a kápolnai festőműhely is. Az elmúlt hónapokban . valamennyi egységünket felszereltük korszerű műszerekkel. A svéd Dinitrol-céggel együttműködve a megye- székhelyen bevezettük a legújabb rendszerű alvázvédelmet is. Nemcsak a műhelyben, hanem az ügyvitelben is korszerűsítünk.

A Sharp N—280-as típusú számítógépet már közösen tekintjük meg. A műszer kezelője Missura Béla, a helyi viszonyokhoz igazodó bér- számfejtő programot mutat be.

— Az alapgéphez kapcsolható több kis személyi számítógéppel — fűzi hozzá az igazgató —, a bérszámfejtést

és a számviteli munkát is gyorsítjuk a jövőben.

Beszélgetésünk a műhelyben folytatódik. Marmoly László üzemvezető egy éve van a cégnél, de húsz évet töltött már a szakmában. A dolgozók hangulatáról érdeklődünk.

— Amikor önállóak lettünk, a szolgáltatás a mélyponton volt. Az emberek kevesebb pénz költenek kocsijukra, ezért nekünk jobb minőséget kell nyújtanunk A bérünk nem emelkedett, ez majd akkor várható, ha úgy dolgozunk, hogy a jobb munka hatására több lesz a megrendelések száma.

A teherüzemben azt is elmondják, hogy az átlagos 22—26 forintos órabért néhányan a vállalati gmk-ban megtermelt pénzzel egészítik ki. A huszonhét fős közösség alkalmilag, munkaidőn túl dolgozik. Bartók Béla művezető fogja össze a csoportot:

— Főként járműfelújitást végzünk gmk-ban — mondja. — Az utóbbi időben sajnos, nincs elég feladatunk Így a vállalati megrendeléseket a fő munkaidőben el tudjuk végezni.

— Mi köti a fiatalokat az üzemhez? Nőtt-e a jövedelmük?

Farkas Gábor autószerelő, aki hét éve dolgozik itt. így nyilatkozik :

— Kedvezőbb a munkaidő, mintha kisiparos alkalmazna. Így a családra is jut időm. A kollektíván van még javítani való. A fizetésem csak a szokásos mértékben nőtt: 4300 és 7000 forint között van.

Szabó Ernő autóelektromossági szerelő harmincöt éve kezdett itt, törzsgárda- tag. Így vall a vállalati önállósulás előny éről :

— Könnyebb irányítani a munkát. Gyorsabb, rugalmasabb döntések születnek, világosabban látjuk a célokat. Ez az embereket is bizakodóvá teszi és színvonalasabb munkára ösztönzi.

Jámbor Ildikó

A műhelyben műszaki vizsgára is felkészítik a gépkocsikat

(Fotó: Köhidi Imre)

Másodközlésünk a Mikroszámítógép Magazin cikke alapján készült; ezért adjuk közzé, hogy bemutassuk azt a jelent, amely a mi jövőnk lehet — sőt kell, hogy legyen!

IJtijelentés

2/1.

Megosztom az élményt az Olvasókkal, tehát elmondom, hogy mit is tettek a franciák a társadalom informati- zálásáért.

Nem sokkal a látogatás előtt üzleti úton voltam Franciaországban. Szokásom szerint leroskadtam a szállodában, és ugyanazzal a mozdulattal már be is kapcsoltam a televíziót, amelynek képernyőjén rövidesen megjelent két kéz és egy személyi számítógép. Egy barátságos hang éppen azt magyarázta, hogy ,,ma olyan társadalomban élünk, amelyben mindenkinek ismernie kell Ia ,számítástechnikát, tudnia kell kezelni a ,számítógépeket, mert nézzék csak, ez egyáltalán nem boszorkányság (mutatja), én is megtanultam, mert, 'ha ezt nyomom meg (nyomja), akkor ez van a képernyőn, ha meg azt, akkor meg az. Nem is olyan hosszú idő múlva, körülbelül ennyit kell tudnia mindenkinek, a munkásnak és a miniszternek -egyaránt.”

Nagyon tetszett a műsor. Egy kicsit irigyeltem is az előadót, olyan jól és pergőén, sőt meggyőzően mondta a szöveget, és közben mutatta is a gépen, amiről beszélt. Aztán távolodott a kamera, és kiderült, hogy a francia miniszterelnök, Fabius úr volt az előadó!

Ezek után egyáltalán nem csodálkoztam, amikor a mostani tárgyalások alkalmával kiderült, hogy az egy éve elhatározott társadalmi programot miniszterelnöki utasítás gyorsította fel elsősorban azzal, hogy jelentősen megnövelte az anyagi támogatást és létrehozta azt az intézményrendszert,

amelynek a programot végre kell hajítania.

Franciaországban az én ismereteim szerint ez a harmadik olyan központilag támogatott akció. amelynek célja a franciák „fájdalom- mentes” átvezetése (az egyik tárgyalópartnerem ötletes megfogalmazása) az informatika korába.

Az első volt a hatvanas években a Plan Calcul, ami megteremtette Franciaországban a számítástechnikát és az elektronikai ipart. Rengeteg pénzbe került akkor, de később még többe került volna. A második akció 1975-ben a távbeszélőhálózat korszerűsítése és ki- terjesztése volt, amelynek eredményeképpen 3 év alatt a 100 főre jutó 5 készülékről 42-re bővült a telefon- hálózat, ami azt jelenti, ihogy a francia családok 98 százalékának van ma telefonja. Most indult a harmadik akció, amelynek az a célja, hogy minden francia értsen az informatikához.

Az előző ikét vállalkozás alapozta meg ezt a harmadikat, amelyet az első kettő nélkül nem lehetne hatékonyan végrehajtani.

Pénz, pénz, pénz

Joggal vetődik fel a kérdés, hogy szükség van-e egyáltalán a társadalom in- formatizálásáira? Nem csupán egy gyorsan terjedő divathullámról van szó, amelyre kidobnak egy csomó pénzt, és az eredmény semmi? Any- nyit még el kell mondanom, — ezt a franciák is többször emlegették —, hogy ami a célkitűzést, a módszereket és az eredményeket illeti, a francia és a magyar társadalmi program nagyon közel áll egymáshoz, majdnem azonosak. Legfeljebb a rendelkezésre álló anyagi eszközökben van vagy két nagy- ságrendnyi különbség, pedig csak ötször annyian vannak, mint mi. Ezenkívül más volt a célja a program indításának is.

Franciaországban a polgárok megtanítása az informatikára nemcsak gazdaságú hanem egyre inkább politikai kérdés. A francia kormány nehéz időket él át, a szocialista kormányra hárul a feladat, ihogy gazdaságtalan és ugyanakkor nagyon sok munkást foglalkoztató iparágakat megszüntessen, bevezesse a robotikát, ami ugyancsak a fizikai munka- lehetőségeket csökkenti.

Ezeknek az inézkedéseknek a következménye, hogy a munkanélküliek száma sohasem volt olyan magas, mint mostanában.

Nemcsak Franciaországban, de az iparilag fejlett országokban mindenütt minden 10 új munkahelyből csak egy a fizikai. Az elmúlt 10 évben az informatikában alkalmazottak száma ugyanakkor meghatszorozódott. Ezt a franciák világosan látják, és ezért felgyorsították a társadalom informatizálá- sára indított programot. Arra számítanak, hogy az így kiképzett emberekkel feltölthetik a ma még betöltetlen, egymás után keletkező új informatikai munkahelyeket, és ezzel erőteljesen csökkenthetik a munkanélküliek számát. Az sem lényegtelen, hogy ezek az emberek a monoton fizikai munka helyett alkotó szellemi munkával foglalkozhatnak.

Franciaországban — miként nálunk is — az iskola- számításteöhnikát is a társadalmi program szolgálatába állították. A kormány „megzsarolta" az iskolákat. Azt mondta: akkor kapnak számítógépeket, ha azokat legalább napi 10 órában használják, elsősorban az iskolai munkában, másodsorban — délután és este i — átengedik bárkinek, aki csak bejön az iskolába, hogy dolgozzon rajtuk.

A franciák is ugyanazokkal a problémákkal küzdenek, mint mi, nagyon sokan idegenkednek a gépektől, nem tudják eldönteni, leüljenek-e melléjük vagy sem, vegyenek-e gépet vagy ne. Franciaországban ebbe a kategóriába tartoznak a kis- farmerek, a kereskedők, a magánvállalkozók. Arra biztatják őket, hogy menjenek be a legközelebbi iskolába, üljenek le a gépek mellé és csinálják meg a mérleget, a napi elszámolást, aztán vigyék haza a mágneslemezt, és ezt egészen addig folytassák, amíg nélkülözlhetet- lenné nem válik számukra a gép. Akkor már bátran vehetnek egyet.

(Folytatjuk) Kovács Győző