Népújság, 1985. november (36. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-28 / 279. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1985. november 28., csütörtök MAGYAR ART DECO Kiállítás az Iparművészeti Múzeumban Súlyos, kényelmes karosszék, amelynek hatását a kárpit gazdag motívumkincse, a fa intarziás díszítése teszi könnyeddé; kerek asztal, amelynek henger alakú összekötő része finom íveléssel kapcsolódik az asztallap és a talp szabályos formáihoz; könyvkötés, stilizált de fegyelmezett rendbe sorolt növényi díszítéssel ; porcelánedény, melynek fedelét erotikus kompozíció, Léda és a hattyú párosa díszíti, körben szinte mértani szabályossággal elrendezett levélmotívumok — íme, néhány tárgy a több mint ötszáz közül, amely- lyel a rendezők egy sajátos törekvés, az art deco hazai jelentkezését, elterjedését kívánják körvonalazni. Bútorok és famunkák, textilek, öltözködési tartozékok, bőr- és papírmunkák, a fémművesség termékei, üvegek, kerámiák, plasztikák szerepelnek az Iparművészeti Múzeum kiállításán, jelentős értékű alkotások és önmagukban alig értékelhetők, együttesük azonban arról beszél, hogy nagyon is figyelemre méltó törekvéssel állunk szemben. Olyan törekvéssel, amely szorosan kötődik a korábbi stílusok, tendenciák eredményeihez — s amely hatást gyakorolt napjaink iparművészetére is. Az art deco elnevezés az 1925-ös párizsi kiállítás — Exposition Internationale des Arts Décoratifs et Industriels — címéből származik. Már a századforduló táján jelen volt a tendencia Európa művészetében — részben a szecesszióból, részben azzal párhuzamosan fejlődött ki. A katalógusban közölt tanulmányokban Bánszkyné Kiss Éva és Csen- key Éva három városhoz, Bécshez, Párizshoz, Glas- potn-hoz köti megjelenését. Bécs: szecesszió, de józanabb, fegyelmezettebb hang, mint másutt; Párizs: avantgárd törekvések, távoli kultúrák iránti intenzív érdeklődés fény, pompa iránti igény; Glasgow: racionális hang. és tartózkodó elegancia. Mindhárom művészeti központ természetes módon gyakorolt hatást a magyar művészetre is, amelynek jó néhány jeles képviselője egyébként éppen a sajátosan magyar, s így európai művészet megteremtésére törekedett. Közismert az az érdeklődés, amellyel a századforduló magyar művészei Párizs felé fordultak; s a századelőn több kiállításon mutatták be Budapesten a brit iparművészet eredményeit. A legtöbb szállal természetesen a bécsi iskolához kapcsolódott a magyar művészet, s ez alatt nemcsak az értendő, hogy számos magyar művész tanult, dolgozott a császárvárosban, hanem az is, hogy kereskedelmi úton igen sok bútor, iparművészeti tárgy került Bécsből Budapestre. Az art deco hazai kifejlődése természetesen nemcsak a külföldi hatásoknak köszönhető, hanem annak is, hogy az építészet, iparművészet szellemiségének, formavilágának megújításira tett kísérlet itthon már korábban is összekapcsolódott a népművészet tanulmányozásával, ami sok esetben — például Lechner Ödönnél — a keleti művészettel való párhuzamok felismerését, a motívumok fel- használását is jelentette. Lechner Ödön ebben az időszakban írja: ......ha valaha, ú gy éppen mostanság kedvező az alkalom, hogy a magyar formanyelv megkeresésére komolyan törekedjünk: a technika szédületes fejlődése, bámulatos vívmányai, a cement- és vaskonstrukciók előtérbe nyomulása természetszerűen forrongást idéztek elő az építészetben. Az új szerkezetek lehetősége új formákat fejleszt, így ebben az új evolúcióban idő és alkalom kínálkozik, hogy nemzeti egyéniségünket belevigyük az új formanyelv megalkotásába, s elsősorban az építészetbe, abba a művészetbe, amelybe ez idáig mindent a másokéból adtunk, de a magunkéból semmit se." Identitáskeresés, a hagyományok kutatása, az új technikai lehetőségek, racionális, az anyagok tulajdonságaiból kiinduló szemlélet — ez a kettősség az építészet és az iparművészet törekvéseit egyszerre jellemzi, noha a kiállítás célja nem építészeti eredmények bemutatása. A párhuzamot kitűnően jelzi például azzal, hogy az építészként is hasonló szellemben dolgozó Kozma Lajos, Lajta Béla, Maróti Géza munkáit — főként bútorait-— szerepelteti. Mellettük — a többi között — olyan alkotók szerepelnek. Lakberendezési tárgyak a 30-as évekből mint Kaesz Gyula. Thorocz- kai Wigand Ede, Márkus Géza, Nagy Sándor, Ferenczy Noémi, Körösfői Kriesch Aladár, Lesznai Anna, Ja- schik Almos, Tevan Margit, Róth Miksa, Árkayné Sztóh- ló Lily, Sovánka István, Gábor István, Gorka Géza, Kovács Margit. A nevek is jelzik persze, hogy az art deco kifejezés sokszor igen eltérő világokat, s időben is távoli műveket terel közös fedél alá. A különbözőségek természetesek, hiszen a tárlat a századfordulótól kezdve négy évtizedet fog át, s közben igen sok pozitív és negatív hatás érte a művészetet. Üjabb inspirációt jelentett például a húszas évektől a Bauhaus szellemisége — ezzel szemben a hazai hivatalos művészetpolitika konzervativizmusa újabb buktatót. De a közönség, a vásárlóréteg ízlése is tovább polarizálta a törekvéseket. Kitűnő munkák mellett így született egyre több szobadísz, olyan mű, amely csupán kiszolgálója volt a polgári réteghez tartozó megrendelő ízlésének. Kialakulása idején két igen pozitív dolog jellemezte az art decot. Egyrészt közvetített a legújabb törekvések, az avantgárd irányzatok és a tradíciók között, s ezzel együtt a polgári ízlés átformálódását ígérte. Másrészt a silány gyáripari termékekkel szemben szépen formált, jól használható, kézműves vagy kisipari körülmények között készült tárgyakat kínált, egy új, széles megrendelői kört érintő formatervezés ígéreteként. Nos, nem az irányzat legjobb alkotóitól függött, hogy az ígéret mindkét területen — szinte napjainkig — ígéret maradt. P. Szabó Ernő Kozma Lajos tervezte bútorok az 1910-es évekből (Fotó: Hauer Lajos — KS) APÁTI MIKLÓS: Míutatauítás 111/2. Az iskolához legközelebb egy szemüveges gyámoltalan, nagydarab (vagy inkább kövérkés?) osztálytársunk, Friedrich Péter lakott. Ez a körülmény tette őt alighanem a barátommá. Közel lakott az iskolához, a piactérhez, ahol futballozni szoktunk, s mert féltem, hogy ellopják a hátizsákomat (ha másért nem, tréf ából ; egy cseppet sem látszott iskolatáskának), ezért megkértem néha, vigye be hozzájuk, ö bevitte, s otthon is maradt, i nem jött — vagy csak nagyritkán — közénk futballozni. Regényesen ügyetlen volt. Nem két bal lába volt, de legalább három, A szemüvege örökösen leesett, eltört; ha óvatosságból lerakta a kapufához, amit kabátokból, táskákból, sapkákból raktunk le magunknak a lószaros piactér árusoktól ií és lovaktól megkímélt részére, akkor egy-egy kapufát sodró, érintő lövésnél biztos, hogy az ő szemüvege repült a legmesszebbre. Vagy ráesett, rávetődött a kapus. Különben szemüveg nélkül alig látott, zavartan pislogott maga elé, a szemét dör- zsölgette, a karját vakargat- ta, a lábát váltogatta órákon át, futni sem tudott rendesen. Amúgy jó fiú volt. Azt mondogatták róla, hogy zsidó. Ne szépítsem a dolgot: ezzel csúfoltuk. Alig hiszem, hogy valamelyikünk is tudta volna az osztályból, hogy mit, s kit jelöl ez a kifejezés. Az apja az ablakpárkányon párnájára könyökölve pipázgatott, anyja kenyeret szelt nekünk, és teát töltött. Annyit mondogatták az osztályban, hogy „büdös zsidó”, hogy megszagoltam a vajat is, la teát is, nem bü- dös-e? Kicsit más ize volt mindennek, mint otthon, de büdös az nem volt. Apjával néha sakkozgattunk. Furcsán játszott az öreg. Nem ibemattolni igyekezett, nem akarta learatni a figuráim, csak leszorított. Bezárt. Lefojtott. Alig tudtam lépni. Nagyon idegesített ez a játékosan gonosz módszer. De hiába, az öreg jobban játszott. Mindezt a káderezés miatt kellett elmondanom. Térjünk oda vissza. Az F-betűnél tartott Dárdai tanár úr, de osztálytársunk, Friedrich Péter hiányzott. Mikor szegény Friedrichhez ért a tanító, az osztály felmordult: „Az zsidó...” Hallhatta jól a tanár is. De nem mondhatott semmit, hiszen a káderezésnél a szüléink, s a magunk vallási hovatartozását is be kellett diktálni. Friedrich nem volt jelen, hogy a sok elhangzott „katolikus’’ „református” után azt mondhassa várható derültségünk közepette, hogy „zsidó”, meg- aztán az is lehet, hogy Fried- richék kikeresztelkedtek. Bár nem valószínű. Az első osztályban még tanultunk hittant —, mi büszke, s tudatlan. protestáns lelkű katolikusok, 1950-ben még választhattuk ugyan a hittanoktatást, de már tudtuk, hogy nem jó szemmel nézik —, s nem emlékszem, hogy Friedrich járt volna közénk. Dárdai tanár úr körülnézett az osztályban, keresett magának valakit. Előtte azonban óvatosságból föltett egy kérdést: „Ki tudja, gyerekek, hol laknak Fried- richék?" Arra külön ügyelt, hogy a nevek elé sose tegye ki az „a”, „az” névelőket. ezt csak nehezen tudtam megtanulni. „Nem magyaros.” Ennyi volt az indokolása. Többen jelentkeztek; de kevesebben, mint ahányan tudhatták a címét — mondtam már, hogy az iskola mellett laktak. Lustaságból? Ellenszenvből? Én is föltettem a kezem. Dárdai tanító úr rövid töprengés után engem választott. — Eredj, fiam, kérdezd meg Pétert, milyen vallású- ak a szülei, s hogy őt mi- lyertre íratták, — Most, az óra alatt? — Igen. Eredj csak, eredj. ■ (Folytatjuk) Bitskey István új könyve: így élt Bethlen Gábor Negyedik könyvét bocsátotta útjára Bitskey István, jelenleg a bécsi egyetemen tanító debreceni egyetemi tanár. Egyikben a magyar emlékírókat gyűjtötte egybe, másikban a humanista műveltségről és a barokk világképről értekezik, a harmadik a „Hitviták tüzében" címet viseli és összefoglalja a keresztény vallás megújításának szándékából keletkezett elméleti harcokat, a vallási és politikai hatalom összefonódásának izgalmas, helyenként véres korszakait. Most megjelent könyvében az ifjúsághoz szól Bitskey, amikor a magyar történelem nagy alakjának, Bethlen Gábornak életével és egyéniségével ismerteti meg a fiatal nemzedéket. Kiváló pedagógiai érzékre vall, hogy az ismeretterjesztésnek ezt az útját választotta. Mert való igaz, hogy a történelmei nagy embereiben kell megismertetni. ök azok, akik fenntartják és továbbviszik a nemzettudatot, azt az ösz- szekötő erőt, amelynek birtokában egy nép nagy tetteket képes véghezvinni. Bethlen Gábor a Habsburg- uralomtól akarja megszabadítani a török megszállástól három részre szakadt országot, s teszi ezt Erdélyből, az ország egyharmadát kitevő területről. Erdélyt abban az időben kegyetlenül fosztogatták a császári hatalom idegen zsoldosvezérei: azon a címen, hogy a töröktől ákarják megvédeni. Nyomor és üldöztetés ellen tesz diplomáciai lépést Bethlen, amikor a török szultánhoz fordul segítségért, mivel jól tudja, hogy a töröknek sem tetszik a nagyhatalmi vágyaktól fűtött európai német terjeszkedés, s mert az erdélyi tapasztalat szerint a török emberségesebb, mint a császári hatalom. Erdélyt sikerül megtisztítani a németektől, sőt, amikor tudomást szerez arról, hogy a csehek is fellázadtak a Habsburg-hatalom ellen, húszezer főnyi erdélyi sereggel segítségükre kel. A sereg hat hét alatt Gyula- fehérvárról Bécs alá siet és körülzárja a császárvárost. Elfoglalnia mégsem sikerül, mert a háta mögött Homon- nai György több ezer lengyel és kozák zsoldossal betört Erdélybe, hogy elfoglalja a fejedelmi trónt. Bethlennek haza kell sietnie. A következő években még két ízben vezet hadat az erdélyi sereggel Bécs ellen, de Bécs spanyol, morva és bajor hadakat hív segítségül, s a hadjáratok nem vezetnek eredményre. 1620. augusztus 25-én, egy hadjárat folyamán, miután sikerült a királyi ország felvidéki részét meghódítania, Beszterce bányán magyar királlyá választja az országgyűlés. Bethlen elfogadja a királyi címet, de nem koronáztatja meg magát, holott Pozsony elfoglalásával kezére kerülnek a koronázási jelvények, A török szultán, II. Oszmán ugyanis csak oly módon hajlandó elfogadni a két országrész egyesítését Bethlen királysága alatt, ha a királyi Magyarország is hűbér - úrként ismeri el és adót fizet neki. Bethlen ekkor lemond az egységes nemzet, a királyság megteremtésének gondolatáról — jobb időket várva. Ezek a jobb idők azonban nem következtek be. 1629. november 15-én halt meg Erdély legnagyobb uralkodójaként. Bitskey István nagy figyelemmel válogatja össze Bethlen életrajzában azokat az elemeket, amelyek Bethlent, mint művelődéspolitikust mutatják be. A fejedelem elsősorban gazdaggá tette országát. A pénzt elsőrendű kiviteli cikkeivel szerezte meg: vágómarhát, színesfémet, méhviaszt, bőrt, és sót vittek megbízottai Velencébe, Amszterdamba. Konstantinápolyba, ahol jó áron keltek el. Iskolákat alapított, 1622-ben főiskolát Gyulafehérvárott, sok rátermett fiatalt taníttatott külföldi egyetemeken. A nagyenyedi kollégium évszázadokig az erdélyi művelődés fellegvára vol. Könyvtárát életrajzírói Mátyás corvináihoz hasonlították. A nagyszombati nyomdát Gyulafehérvárra telepítette át. Végül arra is törekedett, hogy a királyi országrész jó tollú íróit és neves tudósait maga köré gyűjtse. Bitskey István rendkívül élvezetes stílusban írta meg könyvét. Sok helyütt szinte drámai mozgalmassággal elevenedik meg a fejedelem alakja az olvasó előtt, s ezzel sok nem, vagy kevésbé ismert részlettel gazdagítja történelmi tudásunkat. Bitskey könyvét kézbe venni különös öröm nekünk, egrieknek. Nemcsak a magyar és európai sportéletben oly kiváló nevek viselője, hanem anyai ágon közvetlen rokonság fűzi össze a magyar szabadságharc egyik vértanújával. Knézich Károly dédunokájaként él, ír és dolgozik a magyar művelődés egyre magasabb területein. Kapor Elemér relevideo A Magyar Televízió az elmúlt negyedszázadban történelmünk krónikása volt, egyben szórakoztatónk, tanítónk. Archívumában eredeti alkotások és feldolgozások ezrei gyűlték össze. Egyre gyorsabban terjed az az eszköz, amely közkinccsé teheti a felhalmozott értékeket. A video iskolák és művelődési otthonok sorában, s egyre több otthonban elevenítheti fel a régi műsorokat. Ezért alakult meg ' a Magyar Televízióban Tele- video elnevezéssel az a kiadó, amely megvalósítja a terjesztést. Közzéadták terveiket a szakemberek; az igények felmérése érdekében iskolák, könyvtárak és más művelődési intézmények címére küldték meg elképzeléseiket. A kazetták tartalmaznak majd szépirodalmi alkotásokat, kabarékat, zeneműveket, baletteket, a művelődéstörténet érdekességeit, gyermekműsorokat, iskolatelevíziós programokat. A kiadvány összegzi az Országos Oktatástechnikai Központ által már elkészített felvételek címjegyzékéi is, amelyek az igénylők rendelkezésére állnak. Század eleji szobabelsö
