Népújság, 1985. november (36. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-02 / 258. szám
■ IRODALOM ÉS MŰVÉSZET NÉPÚJSÁG, 1985. november 2.. siombat z elő író Az elhalálozás évfordulóján nem illik azzal kezdeni, hogy az, akiről megemlékezünk — élő. Pedig ez igaz. Gárdonyi él. Ma is előkelő helye van a legnépszerűbb magyar írók listáján. Nem kőtelező olvasmányként, hanem érdeklődéssel, szívesen forgatják müveit gyerekek, fiatalok és idősebb felnőttek. Mi tartja életben a 122 évvel ezelőtt született és már 63 éve halott egri tanító-mesemondó-remetét? Az írásai! De miért? Az teszi Gárdonyit élővé, hogy művei minden rendű és rangú emberhez egyformán szólnak. A mesélő nagyapó, a jóságos Géza bácsi lehajlik a legkisebbekhez vagy magához emeli őket, hogy kíváncsiságtól ragyogó szemükbe nézve kézen fogja és vezesse olvasói képzeletét. A harcokról, kalanddkról, a hősi múltról álmodozó mai fiatalokkal együtt járja be az egri vár falait, tornyait, rejtelmes földalatti folyosóit. Leányaink szépre vágyé ábrándjai közé csempészi a középkori eseményeket és jellemeket. Az általa leírt eseményekből kibontakozik a falu élete, a parasztság sorsa, megelevenedik a hazájából tengerentúlra kényszerült munkások nehéz élete: a molnár, a kovács, az órás, a tanító, az orvos, a színész, a festő, a városi kereskedő, a magányosok és az élettől búcsúzó betegek vagy öregek sorsa. Könyveinek tükréből az emberszeretet, a természet szépsége, a szellem hatalma, az igazság fénye ragyog mindenki felé. Gárdonyi tudta, hogy csak akkor számíthat sok olvasó tartós érdeklődésére, ha sokféle témát állít lámpása fényébe. Valóban ott sürög-forog novelláiban, regényeiben és drámáiban mindenki: a nincstelen napszámostól a földbirtokosig, a falusi boltostól a tőzsdespekulánsig, a harangozótói és sírásótól a püspökig, a remetétől a kalandorig mindenféle ember. Az olvasó szeme előtt kitáruló helyzetek, bonyodalmak és jellemek megmutatják az élet számtalan tragédiáját és komédiáját. A Gárdonyi-művek nyelvezete a hosszú élet másik bőségesen csobogó forrása. Nála a rövidség és egyszerűség együtt jár a gondossággal, változatossággal, szépséggel és meglepővel. Négy évtizedes írói tapasztalat alakította ki egyik alapelvét, amely szerint „Még kis mondatocska is építmény.” Gondolatokat ébreszt olvasóiban. Szinte átengedi az alkotó tevékenység egy fontos részét, a befejezését partnerének, az olvasónak: csak annyit ír le, csak annyit mond el ő maga, amennyi az együttes gondolkodáshoz, a közös érzelemhez szükséges. Ezekben az írásokban az egyszerűség és rövidség nem jelent egyhangúságot, szürkeséget. Gárdonyi ura a magyar nyelv kincsesházának. Igen korán elkezdte a szavak és kifejezések gyűjtését egész életében folytatta az összehalmozott nyelvi gazdagság rendszerezését, fejlesztését. Rokonértelmű szavak és kifejezések tízezreit rendezte sajátos szempontok szerint szótárba. Következetesen védelmezte anyanyelvét idegen hatásokkal szemben, az elszegényedéstől, jellegzetességeinek elvesztésétől. A magyar nyelv védelmére készített több ezer oldalnyi jegyzetben ma is meggondolandó megállapításokat találunk. Véleménye szerint „Minden nemzetnek fő kincse a nyelve. Bármit elvesztett, visszaszerezheti, de ha a nyelvét elveszti, Isten se adja vissza többé. Aki a jó magyar szót elhagyja az idegenért, akinek a korcs magyar szó nem fáj, hazaáruló”. Élő maradt és még sokáig hat Gárdonyi munkássága azért is, mert nagy felelősséggel, gonddal és szorgalommal dolgozott. A jövő olvasójára, a következő nemzedékre is gondolva Végezte az egyes könyvek írását megelőző fáradságos előkészítő, anyaggyűjtő, irodalomkutató munkát. Ha fogalmazás közben tolla megakadt, elindult a könyvtárba, a szereplők közé, az események színhelyére hogy véglegesen tisztázza a felmerült kérdést. Ez a vágy hajtotta az Egri csillagok írása közben Konstantinápolyba és a Láthatatlan ember alkotása idején a catalaunumi csata színhelyére. Így gyűltek össze könyvtárában a szakkönyvek ezrei. Gárdonyi a ki adott művet sem engedte ki véglegesen a kezéből. Minden újabb kiadáshoz friss, javított kéziratot adott a nyomdának, amihez rendszeresen — megcímzett borítékokban, dobozok ban gyűjtögette a bővítés, a stílusbeli szebbítés anyagát. Ha egyik vagy másik könyve engedélye nélkül került piacra, dühös vitát kezdett, és csípős nyilatkozatokkal, kemény hangú közleményekkel tiltakozott a csupán haszonra törő. a szerző jogait sértő kiadói és könyvkereskedői mesterkedések ellen. Gárdonyi Géza irodalmi működését élővé és maradandóvá mégis leginkább saját jelleme, kiváló emberi adottságai, belső értékei, nagy jósága, természet- és emberszeretete, haza fisága tették. A becsületes ember nyíltságával írt művek megmutatják vívódásait, világnézete fejlődését, alakulását, ahogyan ő nevezte „lelki vedléseit”. Korai érésétől ifjúkori eszmélésétől kezdve minden erejét megfeszítve kereste a választ, a megnyugtató magyarázatot a kérdések kérdésére: mi hát az ember, mi végre van, mi a céija életének? Az emberiség legnagyobbjaihoz, a társadalomalakító eszmék megfogalmazóihoz és hordozóihoz fordult véget nem érő kérdéseivel, és makacs viták keretében, éjjel-nappal tartó töprengésekben kereste a megoldást a legnagyobb rejtélyre. Senki sem vonhatja kétségbe Gárdonyi törekvéseinek alap vető helyességét és mélységes emberi jogosságát. Azt sem vethetik szemére, hogy ötvenkilenc évesen úgy halt meg. hogy nem hagyott végleges választ a felvetett kérdésekre. Előtte és utána magyar földön és szerte a világban az emberi elmék legjobbjai erőlködtek ebben a harcban és közülük sokan hetven- vagy nyolcvanéves korukban is csupán a bizonytalanság felismerésének bevallásáig jutottak el. Ha valaki ma nagy merészen ítéletet akarna ülni Gárdonyi életműve és világnézete felett, gondoljon az évezredek vallásalapítóinak kudarcaira. Lev Tolsztoj kálváriájára és arra. hogy a mi fényes csillagaink: Petőfi, József Attila, Ady vagy kortársaink között okkal tisztelt nagyok: Lukács György. Illyés Gyula, Déry Tibor, Németh László sem merték életük végén kérdés-felelet tételekbe, katekizmusba foglalni az őket is egész életen keresztül foglalkoztató kérdésekre adandó, egyértelmű válaszokat. Gárdonyi halálának 63. évfordulóján ilyen gondolatok merülhetnek fel, amikor népszerűségének okát, alkotásai ma is ható erejének forrásait keressük. Az eddigi gondolatsornak önként adódó folytatása az a kérdés hogy mi — tegnap és ma — segítettünk-e ennek a felénk sugárzó, ránk és mieinkre jótékonyan ható életműnek megismertetését, megvitatását és érvényesülését? Sokan igennel válaszolhatnak, de a közelmúltban az is előfordult, hogy fanyalgó szembefordulást, elhallgatást, lekezelést kellett látnunk. Azonban maguk a Gárdonyi-művek újra és újra választ adtak azoknak, akik őt „félművelt néptanító"-nak vagy „egy elsüllyedt világ írójá”-nak minősítve igyekeztek népszerűségét csökkenteni. Gárdonyi él, könyveit szívesen és haszonnal olvassuk, tanításait figyelemmel elemezzük, emlékét ápoljuk és október 30-án, halálának évfordulóján hálás kegyelettel vettük körül egyszerű sírját az egri várban. Korompai János ()Um év, be r Kvi figetéseun Bizony ennyi Nehéz a taniti Jubilálta ránk Kik tengődül»! Segitaetck raj Akkor jubilál» Mimién a! Um A jó és fejlet Mondta Bousi De kenyér né Jól tanitni he Száz forintért Ségitsotek raj Akkor jubilál! lámpás én vagyok. Világítok a sötétségben. Utat mutatok. Nálam nélkül vak a látó is. Hát még ha a kormány nem sajnálná tőlem az olajat! De elmondom a balesetemet, a melyet iskolai nyelven életnek nevezünk. Elmondom őszintén, mintha gyónnám. I. Az életem úgy kezdődött, mint Jézus Krisztusé. Vagyis azt hiszem, az én apám is a Szentlélek volt, mert a matrikulába nincs beírva. Anyám munkás volt a dohánygyárban. Tizcnnyoloz éves korában balt meg. Egy ízben tudakozódtam is utána, Csak Gárdonyi Géxo: Ménkű ezt a pél páti... A szolgabíró udvarán várakozók. ácsorógnak. Ülnek is némelyek a hivatal-szoba előtt, a pádon, —, szép áj- tatos-komolyan, mint falusi népnek illik ülnie a hivatalok tornácán akárhol is. Emberek, asszonyok vagy tízen. Egy iparosféle legény is köztük, molnárszín kabátban és fekete nadrágban. Gondba borult arccal pipázik. Egy kis porcelán-pipából pipázik. Udvaron szabad. A hajdú ásítozva támogatja az ajtófélfát, és irigyen szimmant az orra előtt elsétáló füstből. A hivatali ajtó megnyílik olykor, s kilép valaki — többnyire vörösen vagy izzadtan, mintha gőzfürdőből jönne. Olyankor mindenki a hajdúra fordítja az arcát. A hajdú méltósá- gos szemöldökkel int ennek vagy annak: — Te következel. S közben új érkezők ballagnak be az udvarra. Egy vén gazda is jön. Kékposztó mándli'ban, totya járással a kibuggyosodott térdű magyar nadrágban. — Aggyistan — mondja csendesen, mintha templomban köszönne a szomszédnak. Ezüstkupakos tajtékpipát lógat. A pipa szinte új, keA régi erkölcsök korából véssél sárgább a nyaka az elejénél. Nem pipázik vele, csak épp, hogy nála van, — Kend-e Miska bácsi? — élénkül meg a hajdú. Alig ismerek kendre! Tán beteg vöt? — Sohse vöt am biz én. — Valami baj van mégis. Panaszra gyütt ugye? — Sohse gyüttem én. — Hát gyújtson rá addig. Ihol az acskóm. Tömje meg azt a gyönyörű új tajtékpél- pát. Hun vette? — Sohse tömöm én. S kedvetlenül pistant a földre. Egy asszony meg egy gyerek fordul ki az irodából. Azok hát nem vörösek, hanem halványak, mintha jégveremből lépnének elő. A hajdú int a következő várakozónak, hogy beléphet. S újra a vén sashoz fordul: — Pedig azelőtt szüntelenül pélpázott kend. — Pélpázok én most is. — Hát, akkor itt az acskóm. Szabad, ideki szabad. — Köszönöm — legyintett bágyadtan az öreg. — Hát ükkor mégse pél- pázik most mán úgy ... — Pélpázok. De látod, öcsém, nem tudok aludni... — Mingyárt gondoltam, hogy valami baj van. Osztég mióta nem tud kend aludni? — A választás óta. öcsém. Mióta az a kormánypárti megválasztódott. Mert látod, mindig igaz magyar vó- tam én teljes életömbe ... — Hászen most is az. — Nem, most mán nem vagyok az. A hajdú hitetlenül néz. — Nem-e? Az öreg búsan pislog a négyszögletű téglákra, amelyek a hivatal tornácán vöröslenek. A fejét rázza. — Nem. Mig ez a pélpa nálam van. nem vagyok az. — Mig ez a pélpa? ... — Mig ez a pélpa nálam van. — Hát hogy lehessen az? — Hát csak úgy. — De hogyan? — Hát csak ... Mert látod a választás előtt a m> falunkba járt a főszógabíró úr. Engem is hivatott, hogy menjek a faluházára. Nem tudtam mér hívat, de azért csak mentem. Ha már hivat. hát mit tehessek? Barátságosan fogadott, kezet is fogott velem, he is ülte' tett a kis asztal mellé, ahol a falu fődjeinek a makfái állanak. A$zongya_ hogy aszón- çya: — Üljön le kend kissé. Miska bátyám. így mondta: Miska bátyám. Üljön le aszongya, mig a jegyzőúrral elvégezzük ezt a kis Írást. Leülök. Gondókodok: honnan ismer engem, hogy &. nevemet is tudja? Hát csak ülök. Ö meg. hogy ott föl és alá sétál, kiégett a pélpája. Odateszi a- kis asztalra, ah un én ülök. Sétál tovább. Diktál tovább. En ott magam-eluntábuJ föl* veszem a pélpát, körülnézegetem. körülcsodátgatom- Haj de gyönyörűség! Ilyenből tán még a mennyországba se fogok én pélpáz- gatni soha! Mer tudod, hogy tejjes életömbe szerettem 0 pélpát. Még mondogattam is fiamnak. vömnek. hogy mondok ha meghalok, mellém tegyétek a pélpámat. El ne felejtsétek. Pélpámat. acskómat. masinát is egynéhány szálat a lajbim zsebébe. Mert ha gyün az nagy nap, a melyiken megfujják a trombitát, én mingyán a mögébredésöm után csak a pélpámat ,tapéntom: az lösz az első, hogy rágyújtok. Hát szömlélgetöm a pél' pát. Szép is, új is- Hijába hát aki úr, annak a pélpája ils úri. Egyszer csak a főbíró út hozzámfordul: — No, Miska bácsi: hát van-e kendnek ilyen pélpája? — Hogy róna? — mondok. — Nem is vót?
