Népújság, 1985. október (36. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-09 / 237. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. október 9., szerda 1A KERESKEDELEM GONDJAI Sok üzlet — kevés géppel A kereskedelem rejtelmeiben jártas vásárló a nagyvárosokban sem veszi meg akárhol a tejet, a vajat; tudja, hogy ezeket még ott sem mindig a megfelelő hőmérsékleten tárolják, ahol van hűtőgép. Egyfelől azért, mert a kisebb üzletekben kevés a hűtőkapacitás, a tejet gyakran be sem teszik a hűtőbe, másfelől azért, mert a rosszabbul vezetett üzletekben nem olvasztják le a hűtőgépeket, így azok hőmérséklete jóval az ideális felett van. Bizonyíték erre a vaj, a margarin lágy halmazállapota, de gyakran árulkodik a gép előtt álló tócsa is. Az élelmiszert árusító üzleteknek országosan mintegy 16 százalékában egyáltalán nincs hűtőgép, túlnyomó többségükből pedig hiányzik a mélyhűtő, s emiatt valamennyi mélyhűtött készítmény. Elavult mérlegek Statisztikailag lényegesen jobb a helyzet a másik alapvető géppel, a mérleggel, ami gyakorlatilag mindenütt megtalálható. De ha azt is vizsgáljuk, milyenek a mérlegek, már távolról sem lehetünk elégedettek. Mert ugyebár az a mérleg, amelyre az eladó rádobja a drága húst vagy felvágottat és amelynek nyelve oly hosszú ideig ingadozik, hogy nincs idő kivárni, míg megáll — nem megnyugtató. Különösen nem, mivel a mérés műveletét az elárusító bűvészi- es gyorsaságú fejszámolása követi. Az ilyen bizonytalanságokat az árjelzős mérleg szünteti meg, amely az egységár beállítása után számokkal jelzi mindkét oldalon — vevőnek és eladónak — az áru súlyát és árát. Az árjelzős mérlegek száma azonban egyelőre elenyésző: az ABC-áruházak, a boltok mintegy 7—8 százaléka rendelkezik ilyennel. A bolti előcsomagolás ideális eszköze a nyomtatószerkezettel ellátott, árjelzős mérleg; ebből száz darab sincs az országban. Hiányuk folytán kerülnek forgalomba az olvashatatlanul feliratozott sajt- és felvá- gottcsomagok, amelyekkel kínlódik a pénztáros, s bizalmatlan irántuk a vevő. S ezzel még a gépesítettség alacsony fokának csupán olyan következményeiből említettünk néhányat, amely a vásárlót sújtja. A targoncák, a rakodógépek, a gyors pénztárgépek, a szálli- tószalagos pénztárfülkék hiányát a bolti dolgozók nyögik, olykor a szó szoros értelmében. A hagyományos pénztárgépnél dolgozó pénztáros naponta több mázsá- nyi árut rak át egyik kosárból a másikba az önki- szolgáló boltokban. Azon a néhány helyen, ahol szállítószalagos pénztárfülke van, erre nincs szükség. A bevásárlókocsiból a vevő maga teszi rá a szállítószalagra, amely gombnyomásra továbbítja a kifizetett árut az elválasztott gyűjtőhelyre, ahol ismét a vásárlóra hárul az elrakodás dolga. Nem érdekük Hosszan sorolhatnánk még a kereskedelemben jól használható technikai berendezéseket, de valamennyi esetében ugyanazt tapasztalnánk: a korszerűek, a kényelmesek, a biztonságosak alig lelhetők fel a magyarországi üzletekben. Ez mondható el a vendéglátóhelyek konyháiról is, ahol jobbára inkább hagyományos tűzhelyeken főznek, semmint energiatakarékos berendezéseken, alig található mikrohullámú sütő, billenthető üst, főzőzsámoly, nagy nyomású pároló- vagy mosogatógép. A képhez még hozzá tartozik, hogy a meglevő gépállomány java ráadásul elhasználódott, mintegy 17 százaléka nullára leírt. Ha mindezen jelenségek okát keressük, a kézenfekvő válasz a vállalatok és a szövetkezetek pénzhiánya. Gondolhatnánk — és így igaz —, egyszerűen nincs pénzük a korszerű gépek beszerzésére. Csakhogy másról is, többről is szó van. Például arról, hogy üzlet sincs elegendő, ezért a vállalatok feljesztési alapjukat előbb költik új boltok építésére, a régiek bővítésére, semmint a géppark korszerűsítésére. Pedig a gépesítés hasonló hatású, mint az építkezés: növeli a bolt átbocsátóképességét, forgalmát. Ám az így megszerezhető többletbevétel nem áll arányban a gépekre fordítandó kiadásokkal, mindenekelőtt a gépek árával. Ennek pedig az az oka, hogy Magyarországon az árrés — a beszerzési és az eladási ár közötti különb ség — igen alacsony. És ezt az árrést ott sem „illik" emelni, ahol a magas fokú gépesítettség következtében kényelmesebben, gyorsabban lehet vásárolni. Vagyis nemcsak a lehetőség — a pénz —, hanem az érdekeltség is hiányzik ahhoz, hogy fordulat következzék be a kereskedelem gépesítettségében. Akkor hát hosszú időre meg kell bé- külnünk a jelenlegi, elmaradott állapotokkal? Ha eladót akar. . . Nem okvetlenül. Számolni lehet ugyanis még egy körülménnyel, ami elősegítheti a fejlődést. Ez pedig a munkaerőhelyzet. A kereskedelem, különösen pedig az élelmiszer-kereskedelem, főként a városokban, nem jut elég munkaerőhöz. Annak ellenére sem, hogy a bolti munka már nem tartozik a legrosszabbul fizetők közé. De aki eladónak megy, az ma voltaképpen nem arra vállalkozik, hogy áll a pult mögött és kiszolgálja a kedves vevőt, hanem arra, hogy 10—50 kilós rekeszeket, ládákat emelget. Nemcsak a teli sörös, boros, üdítőitalos rekeszek súlyosak, hanem például azok a kartonok is, amelyekben keksz, cukorka, fűszer, csirke, sajt, felvágott érkezik az üzletekbe, és amelyek tartalmát el kell helyezni a polcokon. De — ülő testhelyzete és a látszat ellenére — a pénztáros is nehéz fizikai munkát végez. Bár a bolton belüli rakodás helyszűke miatt nehezen gépesíthető, az egyéb, korszerű masinákkal jól felszerelt ABC-áruházakba mégis szívesebben mennek az emberek dolgozni, mint oda, ahol minden elavult. A rakodás kemény munkájáért valamelyest kárpótolnak a jobb, szebb munkaeszközök — a szeletelőgépek, az ár jelzős mérlegek, a nyomtatószerkezettel ellátott csomagolok, a szállítószalagos pénztárfülkék, az automata leolvasztású hűtők, mélyhűtők — főként, mivel elek a bolti dolgozók munkáját is könnyítik. Így abban reménykedhetünk, hogy ha a vállalati érdekeltségi rendszer — az árrés, a központi elvonás — egyelőre nem is késztet gépesítésre, a munkavállalók megszerzése és megtartása lassan mégis rákényszeríti a kiskereskedelmi vállalatokat és szövetkezeteket, hogy korszerűsítsék gépparkjukat. G. ZS. összpontosítás, fegyelem Gyakorlat Egerben A tűzvédelmi hónap keretében számos olyan rendezvényt láthattunk, melynek célja az volt, hogy a lakosság mégis merje a tűzoltók veszé_ lycs és állandó készenié tét követelő munkáját, il lelve a tűzvédelmi szabá lyokat. A legnagyobb ér deklödés kétségkívül az egri Csebokszári-lakóte lepen tartott bemutatót kísérte, ahol a Kallóma lom utcai magasház 8. emeletén imitált lakás tüzet „küzdötlék" le a városi és a megyei egy ségek. miután létrásko csival „kimentették" a la kokat. A környékbeli há zakból kitódult sok-sok kíváncsi előtt sikeresen hajtották végre tűzoltóink a nagy összpontosítást kö vetelő gyakorlatot. (Fotó: Koncz János) A TERMÉKEK MAJDNEM FELE EXPORTRA - TÖBB MINT ÖTVENSZÁZALÉKOS BÉREMELÉS - KÖZÉPPONTBAN A FEJLESZTÉSKUTATÁS Előzetes számvetés az egri Finomszerelvenygyarból Csupán negyedévnyi választ el bennünket a VI. ötéves terv befejezésétől, így már kirajzolódik, milyen eredményekkel zárják ezt az időszakot vállalatoknál, üzemeknél, így az egri Finom- szerelvénygyárnál is. Az eredmények, melyek jelenlegi számától már csak kis eltérésekkel lehet számolni, jelentősek, önmagukban is bizonyítják, nem volt szólam, amikor a gyár vezetői különböző fórumok előtt így fogalmaztak: évről évre dinamikus a fejlődés. Az igyekezetét, úgymond, honorálták felsőbb szervek is, hiszen öt esztendő leforgása alatt, kétszer nyerték el a Kiváló Vállalat címet. De érdemes alaposabban is megismerkedni azzal, ami e cím,mögött van. Meglehetősen gondokkal teli esztendő volt az új ötéves terv kezdete. A külpiac lehetőségei nem voltak sokat ígérőek, az exportteljesítmények tartása, mi több, növelése, azon múlott, menynyire sikerül tartani, illetve növelni a gyártmányok színvonalát. Mint az elmúlt esztendők bizonyítják, sikerült! A vállalat termelési árbevétele meghaladja év végére az 1,7 milliárd forintot. Ez a növekedés 1980- hoz viszonyítva 65 százalékos. S ehhez még érdemes hozzátenni, hogy a gyártmányok 42 százaléka exportra kerül. Ahhoz, hogy az export mennyisége évről évre növekedjen, vevőre találjanak a gyártmányok, arra volt szükség, hogy a korszerűsítés, az új követelményeknek megfelelő fejlesztés napi feladattá váljon. S ezt sikerült elérniük a gyár dolgozóinak. A gyártmányok korszerűsítéséhez. újabb típusok kialakításához természetesen pénzre van szükség. E „befektetést" jelzi az, hogy öt esztendő alatt 434 milliós beruházásra került sor. Jelentősen bővítették a pneumatikagyártás kapacitását, s meghaladta a 70 milliót az egyik legkeresettebb cikk, a kompresszor gyártásának rekonstrukciójára, kapacitás- bővítésére fordított összeg is. Ám nem elegendő többet, jobbat is kellett gyártani. Ennek érdekében fordítottak az öt év alatt megközelítően hetvenmilliót kutatásra, fejlesztésre. Az eredmény: új típusú hűtőkompresszor, mely a külpiac képviselői szerint eléri a világszínvonalat, választékbővítés a pneumatikus elemekből, s az úgynevezett járműpneumatika-csa- lád kialakítása. Az újra való vállalkozást az igényekre való érzékenyebb reagálást jelzi az új vállalkozói tevékenység is. melynek keretében vállalkoznak célgépek, célberendezések tervezésére, gyártására, s már meglevő gépek pótlólagos automatizálására. Benne van ebben az eredménysorozatban, hogy az idén már évi 400 ezer kompresszor gyártására vállalkozhattak, s hogy a belföldi igényeket is mind jobban ki tudják elégíteni a pneumatikus elemekből, amellett, hogy egyaránt bővül a tőkés és a rubelelszámolású export is. Mindezek az eredmények természetesen nem csupán önmagukért lettek. A külön- i böző fejlesztési, korszerűsítési eljárások tervezése, megvalósítása mellett, nem maradt háttérben az ember, aki mindezt elvégezte, megteremtette. A borítékban és a borítékon kívül is mutatkozik a jobb munka eredménye. A vállalat kollektív szerződésében 1980-ban így fogalmaztak: a dolgozók bérét az ötéves tervidőszak alatt 26—30 százalékkal kell növelni. A tervet jelentősen túlteljesítik. 1985 végére a bérek növekedése kevés híján eléri az 55 százalékot. Ezt diktálta a szükségszerűség is, hiszen ugyanebben a tervidőszakban jelentős áremelések voltak, s ezt kompenzálták a bérezési elvek, amelyek a több és jobb munkáért magasabb jövedelmet igyekeznek biztosítani az értékek előállítóinak. A számok szerint átlagosan és évenként 9 százalékkal nőtt a bér, s ez számottevő a vállalatok hasonló eredményeinek rangsorában. Ám ennek ellenére — tudatában vannak ennek a gyár vezetői is — bőven van még igazítani való, bár a bérek elosztásánál igyekeztek figyelemmel kísérni az egyes csoportok érdekeit, teljesítményeit. Mindenesetre egy dolog bizonyos, azért tudtak többet osztani, mert többet értek el. Jelentős az az összeg, melyet nem osztanak ki a borítékokba, de a dolgozók mindennap érzik hatását. Talán a legnagyobb a közlekedés állandó javítása. Megoldották a belső munkásszállítást, s ez nagyon lényeges volt azoknak, akik gyáron belül naponta több kilométert tettek meg a kaputól a munkahelyig. A fel- sőtárkányiaknak is régi kérése teljesült, amikor a sínekről elég gyakran „kilépő” kisvonat helyett buszokat kaptak. Ennek érdekében a vállalat fejlesztési kölcsönt is adott a Volánnak. És százezres nagyságrendben sorolhatók az óvodákra, bölcsődére fordított forintok (nem csak a, saját üzemi gyermekintézményekre fordítottak gondot), a kultúrhá/., a pinceklub üzemeltetése, az üdülési lehetőség, amelynek keretében évente a vállalat dolgozóinak mintegy egyhar- mada mehet üdülőhelyekre. S ami még nagyon lényeges volt, elsősorban a fiataloknak, öt év alatt 18,2 millióval támogatta a gyár a lakások építését. E röpke számvetés is bizonyítja; ennél a vállalatnál jól gazdálkodtak pénzzel és idővel, tudományos felkészültségű emberekkel, s általában a munkaerővel. Talán a legnagyobb bizonyíték erre az, hogy az évek óta folyó lassú létszámcsökkenés, munkaerő-elvándorlás megállt, sőt 1985-ben már némi növekedéssel számolhattak. Megnőtt a munkahelyek becsülete, s növekvőben az emberek megbecsülése is. Természetesen még e munkájukat dicsérő számok mellett is jócskán akad tennivaló, akár a további fejlesztéseket, azok ütemét, akár a béreket nézzük. Sőt, noha az idén jobban mint eddig, lehetőséget kaptak a dolgozók a gyár ügyeibe való beleszólásba (a napokban alakul meg a vállalati tanács), tovább kell lépni ebben is. Az öt év eredménye dicsérendő. Ám megállni most már éppen nem lehet Mindig újabb és újabb ötletre, jobbítószándékra van szükség a vezetők és a munkásgárda részéről egyaránt. Mert a következő öt esztendő sem lesz a pihenés ideje Deák Rózsi
