Népújság, 1985. október (36. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-25 / 251. szám

Hle/uijjäq 1985. október 25., péntek Kilencvenöt évvel ezelőtt, szü léteit Domokos József jogász, a munkásmozgalom régi harcosa, jogot végzett, majd Békéscsa­bán volt ügyvédjelölt, 1913-tól vett részt a munkásmozgalom ban. 1918. novemberében tagja volt a csabai Nemzeti Tanács, nak és a helyi szociáldemokra­ta vezetőségnek, a Tanácsköz. társaság idején pedig a mun­kástanácsnak A Magyarországi Szocialista Párt 1919 júniusában tartott kongresszusán küldött­ként vett részt. A fehérterror elől Becsbe emigrált, s részt' vett a Bécsi Magyar Újság szerkesztésében ; 1925-ben haza tért. 1931-ben felkérték az Egye­sült Szakszervezeti Ellenzék védőjének. A bíróság elé állí­tott kommunisták védelme mi­att érdemelte ki ..a kommunis­ták védője” címet. 1944-ben le­tartóztatták, és utóbb Mauthau. senbe deportálták, ahonnan 1945 májusában térhetett haza. Előbb igazságügyi államtitkár majd legfőbb államügyész volt, 1949- től a Legfőbb ügyészség veze­tője, l954_től 1958-ig pedig a Legfelsőbb Bíróság elnöke. Ki, magasló szerepe volt az új Igazságszolgáltatás kiépítésében a háborús és népeUenes bűnö­sök felelősségre vonásában, a koncepciós perekben elítéltek rehabilitációjában. Munkássá­gát több magas kitüntetéssel ismerték el. A Nap kél: 6.17 órakor, nyugszik: 16.39 órakor. A Hold kél: 15.44 órakor, nyugszik: 2.33 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon BLANKA nevű kedves olvasóinkat! « A Blanka név az ógermán „Blank”, illetve származékaiból a francia ,,Blanc” szóból ered. melynek „fényes, fehér” a jelen, tése. [időjárás] Várható időjárás ma estig: Kevés felhő várható, csapadék nem lesz. A legmagasabb nap pali hőmérséklet: 9 és 13 fok között várható. Ez nem tréfa Panaszkodnak az egri Karaszek Mihály tér 11. szám alatti lakók. hogy lépcsőházukban egy ismeret­len illető tréfából rendszeresen leszedi a villanykap­csolókról a műanyag burkolatot. Ha valaki csupán automatikusan nyúl oda, megrázhatja az áram. Aligha lehet nagy tréfamester az. aki az emberi életekkel szórakozik. (—ma) — FOGADÓNAP. Sebők Jó­zsef országgyűlési képviselő, október 28-án, 13—15 óra között, Gyöngyöstarjánban, a tanácsházán. 15 órától pedig Szűcsiben, a községházán várja választóit. Másnap, 29- én, délelőtt 9 órakor, a vá- mosgyörki tanácson, 13 órá­tól pedig az adácsi tanácson tart fogadóórát.# — FELKÉSZlTÖTÁBOR. A megyei úttörőelnökség októ­ber 25-én és 26-án, Bükk­széken felkészítőtábort tart az ifjúvezetői szakbizottsá­gok tagjai részére. A részt­vevők a két nap során meg­ismerkednek az 1985—86-os mozgalmi év főbb tenni­valóival és az úttörőmozga­lom megalakulásának 40. év­fordulóját ünneplő progra­mokkal. — A LEGGYORSABB KE­RESTETIK. Az egri Alpári Gyula Közgazdasági Szak- középiskola gép- és gyorsíró­versenyt rendez. Gépírásból a versenyfeladat 15 perc másolás, gyorsírásból a leg­alacsonyabb fokozat 250 szó­tag perc. A seregszemlére november 10-én kerül sor, a nevezéseket telefonszám, il­letve lakcím feltüntetésével. Orbán Jolán verseny felelős­nek kell eljuttatni; 3300 Eger, Klapka Gy. u. 7. — SZATMÁRI ÍZEK. Ma. este 7 órakor, az egri Ex­pressz étteremben, a helyi áfész rendezésében, szatmá­ri ízekkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A finom falatokat a Megyei Művelő­dési Központ néptáncegyüt­tesének szatmári táncbemu­tatója egészíti ki. — A MUNKA- ÉS TŰZVÉ­DELEMRŐL. A KIOSZ He­ves Megyei Szervezetének két, négytagú csapata ma, a Hajdú-Bihar megyei Derecs­kén a vendéglátók és a nóg­rádi kisiparosok társaságá­ban munka- és tűzvédelmi vetélkedőn vesz részt. — BEVÉTELTÖBBLET. Kü­lönösen a IV. negyedévben, a nyugatnémet Schön cég­nek történt szállításoknak köszönhetően, 20 százalékos exportbevételhez jut ebben az évben a KAEV 10-es szá­mú egri gyára. Ez közel 10 —11 millió forintnak felel meg — BENNÉGTEK A KOL­BÁSZOK. Október 23-án, a késő esti órákban, kigyulladt és leégett a Füzesabonyi Ál­lami Gazdaság húsfeldolgo­zó üzeme füstölőjének egy része, továbbá a benne el­helyezett, közel 900 kilo­gramm kolbász. A lángokat a mezőkövesdi és egri ál­lami tűzoltók oltották el, személyi sérülés nem tör­tént, azonban a kár megha­ladja a százezer forintot. A tűz keletkezésének körülmé­nyeit szakértők vizsgálják. Vízműkezelők vetélkedője Csütörtökön, délután ér­keztek a Heves Megyei Víz­mű Vállalat központjába azok a versenyzők, akik a vízgazdálkodási ifjúsági bi­zottság kezdeményezésére, az Országos Vízügyi Hivatal, az Állami Ifjúsági Bizottság, a KISZ KB, a HVDSZ és a MEDOSZ által meghirdetett: vetélkedőn vesznek részt. Az első nap estéjén Ki tud töb­bet Heves megyéről és Eger­ről? címmel rendeztek ré­szükre szellemi versengést. Ma délelőtt gyakorlati fel­adatokat oldanak meg az ifjú szakmunkások, míg dél­után három órán keresztül szak mai-el mél éti kérdésekre kell válaszolniuk. Szombaton kül- és belpolitikai ismere­tekben való jártasságukról adhatnak számot az ifjú víz­műkezelő szakmunkások. Hol az a régi ház...? (Fotó Szahn Snndori Hatvani iskolaszövetkezet Másodszor is országos elsők lettek Több mint egy évtizede már, hogy szövetkezetei ala­kítottak a Hatvani Közgaz­dasági és Közlekedési Szak- középiskolában. önálló üz­letet működtetnek az okta­tási intézményben, ahol a tanulókat ellátják élelmisze­rekkel és iskolaszerekkel. Újdonságként nemrég, első­ként az országban, az em­lített hatvani szakközépisko­lában létrehozták a takarék­szövetkezeti ágazatot, sőt a tanulók közművelődési és sportszervezésével is foglal­koznak. Mindehhez a helyi áfész, valamint a takarék- szövetkezet nyújt rendszeres szakmai segítséget. A KISZ Központi Bizott­sága, a SZÖVOSZ, valamint az Állami Ifjúsági Bizottság az idén is országos pályáza­tot hirdetett a közép- és ál­talános iskolákban működő szövetkezetek között. Ez nemrég lezárult. A tavalyi első hely után, most ismét a legjobbak lettek a hatva­ni szakközépiskolások. Az er­ről szóló, elismerő oklevelet a pályázatot meghirdetők ne­vében csütörtökön, délután. évnyitó iskolaszövetkezeti közgyűlésen dr. Sumi And­rás, a MÉSZÖV általános titkára adta át. Az általános iskolákban működő fogyasztási szövet­kezetek versenyében szintén jelentős megyei sikerek szü­lettek. Az egri 1-es számú, a hatvani 5-ös, a füzesabo­nyi Petőfi Sándor és a pé- tervásári általános iskola szövetkezői az elkövetkező napokban kapnak dicsérő oklevelet munkájuk elisme­réseként Immunológiai Egerben Szerdán kezdődött meg és délutánig tart Egerben, a Magyar Immunológiai Tár­saság tudományos vándor- gyűlése, amelyen több mint száz tudományos kutató és orvos vesz részt. A konfe­rencián — lebonyolítását a Heves Megyei Kórház Fő- igazgatósága és a DOTE III. Számú Belgyógyászati Klini­kája vállalta magára — több mint száz előadás hangzik el. A tudományos elemzé­sek fő témája az emberi szervezet védekezőrendszere­ben mutatkozó zavarok vizs­gálatának, gyógyításának le­hetőségei és az e téren el­ért új eredmények. Mint a megnyitón is el­hangzott. az immunológia, vagyis a szervezet túlérzé­kenységén vagy ellenállóké­pességének hiányán alapuló betegségek megismerésének és kezelésének tudománya, világszerte az érdeklődés homlokterébe került. Ered­ményeit a génsebészettől az allergiás betegségek kezelé­séig. az orvostudomány szá­mos területén sikerrel alkal­mazzák Aláhúzza a tanácskozás fontosságát, hogy az immun­betegségek sajnos világszer­te terjedőben vannak, s nem kímélik a legfiatalabbakat sem. Ezért a társaságon be­lül a tanácskozás ideje alatt létrehozták a gyermekgyó­gyász immunológiai munka- csoportot. Egerben; felnöttbetegek részé­re 18 órától másnap reggel 8 óráig a Bajcsy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Napközi rendelés: hétköznapo­kon hétfőtől péntekig: 11-től 16.30 óráig. Az ügyelet helye: Eger. Bai- csy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nap­pali ügyelet: 13.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyer­mekosztálya. Telefon: 10-841. Gyöngyösön; 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rende­lések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11.-727. Hatvanban: Hatvan város la­kossága részére sürgősségi ügye­let 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó köz­ségek lakossága részére 17 órá­tól holnap reggel 8 óráig. Ügyelet helye: Kórház ..faház”. Hatvan. Kossuth tér 18. Tele­fon: 11-040. Hevesen; éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az Egészségházban. Az ügyelet helye: Heves. Vörös Hadsereg u. 32. Telefon: 125. KöJAL-készenlét Egerben dél­után 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon : 10-133. Lovastanya az Eged lábánál A Hernádi Március 15. Tsz és az Eger—Mátravidéki Borgazdasági Kombinát kö­zös vállalkozásaként létesült Idegenforgalmi Gazdasági Társulás közös tulajdona, az Eged hegyi lovastanya. Teg­nap sajtótájékoztató és ide­genforgalmi lovasbemutató keretében ismertették az ér­deklődőkkel az új létesít­mény adta lehetőségekkel. A lovastanya az egri vártól két kilométerre helyezkedik el, az Eged hegy lábánál. A hangulatos környezetben jól képzett hátas- és fogatlovak állnak a vendégek rendel­kezésére. 1986-tól különböző színes lovasprogramokra hívják az Eger környékieket, valamint a megyénkbe lá­togató turistákat. Részt ve­hetnek bemutatókon, kocsi- kázhatnak a történelmi vi­déken, a felnőttek és a gye­rekek pedig megismerked­hetnek a lovaglás fortélyai­val. Az új lehetőséggel vár­hatóan tovább nő a megye- székhely és környékének idegenforgalmi vonzereje. Szombati számunkban olvashatják Az egerszalóki gyógyvízről Egészségügyi szem­pontból számtalan elő­nyös tulajdonsággal ren­delkezik az egerszalóki gyógyvíz. Ezeket elemzi a 4. oldalon, i smeretter. jesztö cikkében dr. Be- reczki János, a megyei kórház reumaosztályá­nak osztályvezető főorvo­sa Gazdag falu — dolgos hétköznapok A mikroszámítógépek felhasználásán alapulnak azok a ma gas intelligenciájú gyártósorok, amelyeket a Magyar Tudó- mányos Akadémia Számítástechnikai cs Automatizálási Ku­tató Intézetében terveznek. Képünkön: A rugalmas gyártó rendszer anyagmozgatását robotokkal oldják meg (MTI-fotó: — Balatoni József — KS) Szorgos emberek lak­ják Besenyőtelket, er­ről tanúskodnak többek között az új és szépen be­rendezett házak, s az utóbbi időben átadott in­tézmények is. Barta Ka­talin riportja, amely az 5. oldalon lesz, a község lakóinak életébe enged bepillantást. A kárpátaljai magyar irodalom kistükre Irodalom—művészet cí­mű összeállításunkban a 8—9. oldalon a kárpát- [ aljai magyar alkotók munkáiból adunk ízelítőt összefogás az irányításban Társadalmi vezetőség az MMK-ban A művelődési miniszteri rendelet alapján — a de­mokratizmus jegyében — va­lamennyi közművelődési in­tézményben létrehozták az úgynevezett társadalmi ve­zetőséget Ily módon e ta­nácsadótestület évek óta működik a Heves Megyei Művelődési Központban is Éves munkaterv szerint ülé­sezik: többek között véle­ményt mond a programról, tanácsot ad a pénzügyek­ben. A napokban Egerben, a megújult Megyei Művelődé­si Központban tartotta ülé­sét a társadalmi vezetőség Tagjai a művészeti csoportok vezetői és a különböző ter­melőegységek képviselői, de az üléseken ott vannak a társadalmi és tömegszerve­zetek meghívottai is. A köz­művelődési intézmény tár­sadalmi vezetősége időről időre más-más témát tűz napirendre. így például ér­tékelték a szocialista brigá­dok Világkép című vetélke­dőjét. az amatőrmozgalmak eredményeit és gondjait Több alkalommal pedig ta­pasztalatcserén vettek részt — TÚRA. Családi nyílt tú­rát szervez a Nagy-Egedre a Hámán Kató Megyei Úttö­rőhöz. A résztvevők vasár­nap. reggel 8 órakor gyüle­keznek a várállomáson. NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon:^11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelőfizetósi és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.

Next

/
Thumbnails
Contents