Népújság, 1985. október (36. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-24 / 250. szám
4, 2EH 33 Z NÉPÚJSÁG. 1985. október 24.. csütörtök .........hogy látva lássanak!" Képek a kórházban Ha már oly kevesen keresik meg műtermekben, s képtárakban a kortárs művészet alkotásait, „a művek indulnak el randevúzni” a közönséghez. A találkozás önmagától nem jön létre. Valakinek rá kell akadnia az alkalmas színtérre! Ilyen az egri Megyei Kórház ebédlője, ahol naponta mintegy másfél ezer ember fordul meg. Az intézmény népművelőjének, Sikéné Némedi Varga Helgának és művészetpártoló kollégáinak jóvoltából önkéntelenül is egy kiállítás közönségévé válik, aki itt jár. Az elmúlt napokban a terem falait Ipacs Géza monumentális méretű festményei díszítették. A bennünket körülvevő világnak, az embert indulatoknak, s vágyaknak összetéveszthetetlenül egyéni megjelenései ezek a képek. Az erő sugárzik róluk, s a rend igénylése. Elemzésük nem feladatunk, minősítésüknek pedig legyen elegendő : találtunk köztük két- három olyat, amelyet nap, mint nap szívesen látnánk szobánk falán. A többi képről nehéz nyilatkozni, azok megfejthetetlen talányok számunkra. Érthetetlenek, de nem közömbösek. Ipacs Géza világában erőteljeseb b az indulat, köve- telődzőbb a vágy, nagyobb a hiány, s gazdagabb a tartalom, mint annak a lelkében. akit jobb híján így nevezünk: átlagember. ö nem az. Életeleme a rendszer keresése, mindenre magyarázatot vár. Ezt hajszolja szenvedélyesen, tisztán, emberien „Aki dudás akar lenni. Pokolra kell annak menni ..." Ö nemcsak a poklot képes megjárni, hanem a Kánaánt is, hiszen érzelmei lényegesen nagyobb intervallumban váltakoznak, mint másoké. Ezt a végletességet festi vásznaira. — Életem végtelen lánc, amelyre felhúzom a szemeket — mondja. E lánc darabjai az alkotások Zsinórja a hit. az önkifejezés vágya, s a világmindenségnek, benne megfogalmazódott rendje. Mindent a munkának rendelt alá. Hogy dolgozhasson, a teljes magányt vállalta, s az termékennyé tette. — Tizenkilenc éves vagyok. Két éve egyedül élek Egerben egy Kertész utcai műteremben — mondja magiról. — Dekoratőrként szerzem meg a pénzemet. Annyit, amennyi másoknak bizonyára kevés, de nekem elegendő, mert a céljaim függetlenek a forintoktól. Az általános iskolában jól tanultam, hamar felfigyeltek tehetségemre. Budapestre, a Képzőművészeti Szak- középiskolába kerültem. Felkaroltak a tanáraim. Orr Lajos szobrászművész nagy lehetőséget látott bennem, s mindent megtett azért, hogy képességeimhez alapos mesterségbeli tudás is társuljon. Az iskolát nem végeztem el. Sosem voltam renitens, felfokozottságom mégis arra hajtott. hogy „kilépjek a sorból”. Fullasz- tott az a légkör, ami egyes társaimból sugárzott. Sajnáltam őket. Művészekké akartak válni, de csak külsőségekben tudtak „eleget tenni” küldetésüknek. Nihilizmusukat pózokkal fedték el, és elhitték saját hazugságaikat. A jó helyett a jópofa volt az istenük. Elbújtam. Így találtam magamra. Sokat köszönhetek pszichiáteremnek. A bennem tolakodó kérdőjelek tették szükségessé, hogy hozzá forduljak. Meggyógyultam, de az érzékenységem a régi maradt. Rend van a lelkemben. — Képeim nonfiguratív elemekből épülnek. A formák leegyszerűsítettek. Sokakkal ellentétben én megtanultam rajzolni, mielőtt absztrakttá váltam. Képes Ipacs Géza, aki vallja: „Energiáit nem elégeti, hanem bele égeti a festészetbe” vagyok a valósághű ábrázolásra. de úgy nem tudom kifejezni önmagam. Rajzkészségemet nem arra használom, hogy fotóhű képeket gyártsak. hanem hogy .,irka-firkáimat” olyanná formáljam, amilyennek megálmodtam. — Tudom, hogy különbözöm társaimtól, de nem vagyok náluk szerencsétlenebb. mert nemcsak olyan szenvedés, hanem olyan boldogság is lehet az osztályrészem. ami nekik nem adatik meg. Amikor leteszem az ecsetet, tanulok. Ehhez nem szükségesek a tanárok. Katalizátorom a muzsika és az irodalom. Az ideggyógyász nyilatkozata: — Ipacs Géza intelligen- ciaszintje fölötte áll a hétköznapinak. Csupán nézőpont kérdése, hogy személyiségét betegesnek vagy zseniálisnak tartjuk. Alkotásairól nem nyilatkozom, hiszen nem vagyok avatott műértő. Csupán a lehetőségét látom annak, hogy fantasztikusan nagy dolgok is megfoganhatnak önkifejezése során. Köszönet azoknak. akik lehetőséget adtak rá. hogy megmutathassa önmagát. Zárószavait magunk is osztjuk, s türelmetlenül várjuk a folytatást. Szabó Péter Báblct — feszítve húrnak (Fotó: Koncz János) Koprodukciós filmsorozat Johann Sebastian Bachról Négyrészes sorozat sugárzását kezdte meg október 23-án televíziónk. Az NDK —magyar közös produkcióban készült Johann Sebastian Bach forgatókönyvét Claus Eidern írta, rendezője Lothar ■ Bella.g, operatőre Szalai András, címszereplője Ulrich Thein. Az NDK- belj, magyar és csehszlovák szereplők között találjuk többek között Angelika Wallert, ' Kozák Andrást, Udváros Dorottyát, Bács Ferencet, Hámori Ildikót. Gera Zoltánt Jaroslaw Sa- torinskyt. A közös produkció ötletét a Bach-évforduló adta. Az ötletek és a tévések találkoztak, és egyéves munkával elkészült a film. Ezalatt három ország hatvan városában járt a forgatócsoport. harminc templomban’ húsz kastélyban készítették a felvételeket. Lothar Beilag — Brecht tanítványa volt, aki a többi között A kaukázusi krétakört adaptálta — ismert rendező hazájában. Nagyon alaposan felkészült a munkára. és saját bevallása szerint kitűnően tudott együttdolgozni magyar kollégáival, elsősorban Szalai András operatőrrel, holott kezdetben elég sok felfogásbeli vitájuk volt. A Bachot alakító Ulrich Theint jól ismerheti közönségünk fs, hisz színészként és rendezőként egyaránt gyakran találkozhattunk vele. Riadó a cirkuszban. Ed Martin, Berlini románc, Thomas Müntzer, A matrózok dala, öt töltényhüvely.. Szeptemberi szerelem. Királyi gyermekek, Mamlock professzor — jobbnál jobb filmek, amelyek legtöbbjét Magyarországon is bemutatták. Felváltva játszik és rendez. Rendezőként elsősorban saját történeteit kívánja megvalósítani. „Ha meg akarom nyerni az embereket, olyan történeteket kell elmondanom, amelyek érdeklik őket, amelyeket megértenek” — vallja. A nemrég nálunk is bemutatott Anton, a varázsló főszerepéért 1979-ben díjat kapott a moszkvai fesztiválon. Hazájában Nemzeti- és Művészeti Díjjal tüntettek ki. J. S. Bacb alakjának megformálásában színészi kvalitásai mellett minden bizonnyal segítették zenei tanulmányai, muzikalitása, zenei műveltsége. A filmet ez év márciusában mutatták be az NDK- ban, sikerrel. A Neues Deutschland Lothar Bellag rendezését zeneinek nevezi és kiemeli Szalai András kameramunkáját, azt, „ahogyan a puha fények, árnyékok és színek játékával hangulatokat modulál, elmossa a játéktér határait, és mélységet ad a képnek.” Kiemelik, hogy a szólisták soraiban olyan kiválóságokkal találkozhat a néző, mint Matthias Eisenberg, a lipcsei Gewandhaus orgonistája, Hans Pischner csemballó- művész, Adelheid Vogel szopránénekesnő. Az együttesek között találjuk a lipcsei Űj Bach Zenei Kollégiumot és a Tamás-templom világhírű fiúkórusát. Nos, ennyi előzetes figyelemfelkeltés után érdeklődéssel várjuk a Johann Sebastian Bach című négyrészes sorozatot, amelynek első részét október 23-án, este 20 óra 30 perces kezdettel láthattuk televíziónk 1-es programjában. E. M. Egy kicsi mozgás... Meg kellene nézni már egyszer, hogy hányán és kik állnak fel estelente a karosszékiből, a tévétorna idegesítően bugyuta felhívására, hogy „Egy kicsi mozgás mindenkinek kell...” Az előtornászok a Szikláshegységet vagy a viharvert Balatont ábrázoló poszterek előtt mindenképpen. Sőt. időnként le is ülnek, és a lábukkal bicikliznek. A feleségem tejberizst főz; mert beteg a gyerek, és közben te-leüT az íróasztalhoz, mert hazahozott valami határidős munkát, s azt körmö- li. Ezért én a dohányzóasztalhoz szorultam, aminek billeg az egyik lába. Hetek óta meg akarom már csinálni, de mindig elmarad valami miatt. A tévébeli gyerekek tornáznak. Már a kicsi se téveszti el, ugyanazzal a karjával kalimpál, amivel a nagyobbak. Mons- part Sarolta egyszer már világosan elmondta egyik ifjúsági lapunk hasábjain, hogy mennyit ér az esti torna. Nem akarok morbid hasonlatot mondani, inkább nagyapám kedvenc idevágó mondását használom: anynyit, mint a kutyának az órazseb. Inkább azt kellene végiggondolni, hogy kik és hányán tornáznak estelente erre a tolakodóan kellemetlen. szupergiccses diszkózenére. Én például soha, pedig sportoltam valamikor. De ha a karom felnyújtom. a csillárt verem le. ha törzsdöntést csinálok balra, a könyvespolcot borítom fel, K., aki fölöttem lakik szintén nem. Bekapcsolja este a tévét, s azonmód elalszik. mert mozgott aznap eleget. Az egyik legnehezebb munkát végzi: követ farag. Apósom be se kapcsolja, ő már rég alszik. Hajnali háromkor kel, mert éhesek a tehenek a téesz tejkombinátjában. Sógorom hazahozza a buszt, beáll vele a szűk utcába, slagot csavar a csapra. s elkezdi lemosni. Közben az ablakon kihallik. hogy: „A karosszékből álljanak most fel". Sógorom mutat valamit az ablak felé. és mossa tovább a buszt. A vonatok nyelik az embereket. Mennék haza, Záhonyba, Szálkára. Vásáros- naményba. Mennek haza enni, aludni egyet, kiegyenesíteni a görcsbe fáradt derekakat, mert holnap megint emelni kell. Nem tornáznak, kártyáznak inkább hátradőlve. s időnként felszisz- szennek: „szentségit neki, érzem a hat köbmétert”. A faluban, ahova megérkeznek, etetnek az otthonlevők. Üstház füstölög, krumpli fő. A szomszéd építkezik, rakja a falat, amíg lát. Az utca felett mint tollahulloft beteg madár bukdácsol a dal: „mindenki frissebb, fia- - talabb lett”. Mindenki? Ezek az emberek napról napra öregszenek. Egyre nehezebben ébrednek hajnalban, egyre meszesebbek a csontjaik Minek őket ilyen álságos dolgokkal idegesíteni? Egy országban, ahol az igazi tömegsport csak néhány megszállott sportvezető álmaiban él, minek hazug fiatalságof kapni öt perc szökdécseléssel ? És egyáltalán kik állnak fel esténként rendszeresen t kényelmes karosszékböl? Mester Attila A közönség öröme — születésnapomra Az érintés boldogsága
