Népújság, 1985. október (36. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-03 / 232. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. október 3., csütörtök Vegyszerrel vagy Elterjedt a hír: a 70. Országos Mezőgazdasági. Élelmiszeripari Kiállításon és Vásáron a harmadszorra palántázott növények virítottak a bioikert- ben. Elődjeiket elvitte a peronoszpóra, s másféle •kórokozó és kártevő. Megbukott volna a biokert? Eddig aligha szabad elmenni a következtetésekben. hiszen a legelvakultabb növényvédelmi szakemberek is kénytelenek elismerni, hogy a természetben léteznek a szabályozó mechanizmusok, másképpen fogalmazva, a ..beállt" biológiai egyensúly is képes védeni a kultúrnövényeket. A KÉRDÉS KÉT OLDALA Teljes vagy hatékony foglalkoztatottság? h/1. Ám, mint az említett példa is sugallja, nem mindenkor képes megvédeni. S ezen. kiváltképpen a nagyüzemekben, csodálkozni sem lehet, hiszen nagy területen egyidőben sok kártevő és kórokozó lehet jelen, s akkor csak a radikálisabb beavatkozás lehet eredményes. Sót, mint egyes szakemberek állítják, a kiskertekben is inkább arról van szó, hogy a kártevők nem találnak rá a kultúrnövényre. Magyarán, ha valaki néhány tő burgonyát ültet, van esélye arra, hogy elkerülik a bogarak, de ha már száz négyszögölön rakja földbe a gumókat, erre aligha számíthat. A növényvédő szerek nélküli termelésben így csak akkora az esélye a biztonságos védelemnek, mint ha valaki fájós fogát sósborszesszel öblögeti, s attól várja a gyógyulást. Sokkal biztosabb, ha betömeti vagy kihúzatja a lyukas fogat, s természetesen az is biztosabb, ha a leginkább megfelelő növényvédő szerrel pusztítja- el a kórokozókat vagy kártevőket. Tagadnunk kellene a biotechnológiai eljárásokat? Teljes bizonyossággal ilyet nem állíthatunk, hiszen gyakorlati példák is léteznek eredményes használatukra, másfelől a biotechnológia nemcsak a növényvédő szerek tilalmát foglalja magába. hanem az egyéb kémiai anyagoktól is igyekszik megkímélni a földművelést. Ez utóbbit eredményesebben is teheti, hiszen például műtrágyák nélkül, de okszerű szerves trágyázással lehet jól termelni. Nyugat-Európá- ban számos példát találunk mindkét módszerre. Dániában mintegy 200 farmer esküszik a biotermelésre, az NSZK-ban a mezőgazdaságilag müveit földterület 0,2 százalékán ily módszereket alkalmaznak, s az Amerikai Egyesült Államokban is több mint tízezer farmer választotta ezt az utat. Az ellentmondásoktól persze ott sem mentes ez a termelési gyakorlat. Vannak éltetői, akik idegenkednek a kémiai anyagoktól, s pénztárcájuk vastagsága is megengedi, hogy a drágább, de csak természetes anyagok felhasználásával előállított mezőgazdasági termékeket megvegyék. S persze vannak olyan szakemberek is, akik nem tartják követendő gyakorlatnak a biotermelést. Közéjük tartozik például Christian Kunze, a giesseni egyetem professzora, aki a keszthelyi Georgi- kon-napok vendégeként azt mondta: nincs jövője a biotermelésnek — vagy ahogy ők nevezik, alternatív termelésnek —, mert ugyanakkora termés előállításához lényegesen több föld kellene, több pedig nincs a Német Szövetségi Köztársaságban. Az tény, hogy a biotechnikai módszerek alkalmazásával nagyobb a termelés kockázata, több termés esik áldozatául a betegségeknek és a kártevőknek, tehát kevesebb kerül a magtárakba, raktárakba. De számos hazai szakembernek éppen e tény a kiindulópontja. Vagyis, felteszik a kérdést: kell-e több termés napjainkban? Nem feltétlenül — mondják —, mert jelenleg is kiegyensúlyozott az ellátás a hazai termelésből, a nélküle? felesleget pedig egyre nehezebb eladni. Érvelésük a csökkenő világpiaci árakon nyugszik. Jelenleg is mélyponton van a búza, a kukorica ára, nehéz eladni a húst és a kertészet» termékeket is. Mindezekből kézenfekvőnek tűnik a következtetés: kevesebb terméssel is beérhetnénk, s így csökkennének a költségek is. Mert az is tény: a műtrágyák, növényvédő szerek ára többször is emelkedett az utóbbi években, drágán jutnak hozzájuk a gazdaságok, tehát költségkimélő gazdálkodássá is előléphetne a biotermelés. Idáig nincs lyuk a biotermelés melletti érvelés hálóján, ám az ország mostani gazdasági helyzetében itt nem szabad megállni. Az egyik legfontosabb népgazdasági cél a fizetési mérleg egyensúlyban tartása, s az agrárágazat jelentékeny hatással van a mérleg nyelvére. Minden harmadik hektárról exportálják a termést, az ország összes exportjának negyedét, a nem rubel- elszámolású kivitelnek a 32 —33 százalékát az élelmiszergazdaság adja. Ha tehát a biotermelés miatt a mező- gazdasági termelés csökkenésével számolnánk, azt is el kellene dönteni, milyen más forrásokból egyenlíthető ki az exportveszteség. Manapság, amikor az ipar sem jeleskedik az exportban, nehéz volna ilyen forrást találni, tehát a mező- gazdasági termelés növeléséről nem mondhat le a népgazdaság. Meg kell tehát békélni a jelenlegi termelési módszerekkel, s persze ez nem zárja ki az újabb kísérletek létjogosultságát. Kiváltképpen nem a kistermelésben, a hobbikertekben, ahol elegendő szorgos kéz is van a jóval munkaigényesebb biotermeléshez. Egyes elemeit alkalmazhatja — csinálja is — a nagyüzemi mezőgazdaság, de ott a termelés biztonsága azonos rangú követelmény a környezet és az élelmiszert fogyasztó ember védelmével. Bár hosszú ideig a kemikáliák használata uralja még a termelést, nincs tilos jelzés a kísérletező kedvű, s kockázatot vállaló biokertészek előtt sem. V, F. J. Eszmefuttatásom végső konklúzióját megelőlegezve, a kérdés történelmileg és szükségszerűen helyes megközelítése, s az egyedül helyes válasz: teljes és hatékony fogalkoztatottság (kijeién.: módban!). Gazdaságunk stagnáló jövedelemtermelő képességének egyik fő okát sokan a hatékony foglalkoztatottság hiányában, illetve annak a teljes foglalkoztatottság oltárán való feláldozásában látják. A munkamorál alacsony színvonalát, az érdektelenséget, az azonosulás hiányát és a deviáns magatartás terjedését, a teljes foglalkoztatottságra törő gazdaságpolitika szükségszerű melléktermékének tekintik. Az effajta vélekedések sok részigazság'tartalmát nem vitatva, e felfogás legalapvetőbb hibája — amit nem vesz észre —, hogy a szóban forgó jelenségek kapcsán lényegében tükröződési problémával állunk szemben. Még pontosabban a gondok gyökere e jelenségeket szülő viszonyokban, gazdálkodási rendszerünkben és értékrendünkben van. A megoldást is ezért a jelenségeket szülő viszonyokban kell keresni, s nem fordítva. Ilyen megközelítésben viszont csalóka látszat az, mintha a teljes foglalkoztatottság elvének feladásával hatékonysági problémáinkon úrrá lehetnénk. Nagyfokú leegyszerűsítés tehát, hogy némi munkanélküli segély- lyel e gondjaink megoldhatók. A gyakorlatban — s esetünkben ez már több évtizedes gyakorlatot jelent — legalább ennyire hibás és súlyos következményekkel jár a hatékonysági követelményeknek a teljes foglalkoztatottság érdekében történő feloldása. A társadalom- politikai érdekeknek, gyakran csak vélt érdekeknek a gazdaságpolitikai érdekek lóié helyezése — összehangolásuk helyett — egyike korszakosnak tekinthető tévedéseinknek. Az utóbbi másfél évtizedben — s ez nem véletlen, — nincs olyan gazdaságpolitikai fórum, eszmecsere, ahol a teljes és hatékony foglalkoztatottság kérdése szóba ne kerülne. A két oldal ösz- szekapcsolását a polemizálok többsége feloldhatatlan dilemmának tartja. Azt, hogy a munkához való jog nem azonos a munkahelyhez való joggal, illetőleg, hogy a teljes foglalkoztatottság állami, a hatékony foglalkoztatás pedig elsősorban (azért csak elsősorban, mert az az állam számára sem közömbös) vállalati feladat, a közvélemény többsége már elfogadta, megértette. Makacsul visszatérő kérdés viszont, hogy a hatékonyság növelése, a fegyelem, a munkamorál javítása csak bizonyos arányú munkanélküliséggel érhető el. Nagyon sok ilyen vitában vettem már részt. Az ilyen polémiák fonalát oda vezetve: helyes, próbáljuk ki, de mit szólna hozzá a vitázó és családja, ha rajta kezdenénk. A szőlő eddig minden ilyen esetben hihetetlen gyorsasággal megsava- nyodott. A termelésirányítók azonban továbbra is kitartanak amellett, hogy szinte semmilyen eszköz nem áll rendelkezésükre a fegyel- no’éfi; I hatékonyabb munka kikényszerítésére. Ezek után a teljes és hatékony foglalkoztatottság két legalapvetőbb kérdését indokolt röviden szemügyre venni : a) A teljes foglalkoztatottság a létbiztonság egyik legfontosabb pillére, s mint ilyen, a szocializmus egyik vívmánya. E vívmány feladása a rendszer jellegének és stabilitásának megkérdőjelezésével lenne egyértelmű, s igen hamar a deviáns magatartás elviselhetetlen mértékű kiszélesedéséhez, nagy aránya esetén pedig ellenforradalomba torkolló társadalmi feszültségekhez vezetne. Érdemes ezért emlékezetbe idézni, hogy a teljes foglalkoztatottság elvét 1956 telének nehéz napjaiban sem adtuk fel, s erre Lengyelországban sem került sor. A munkanélküliség ugyanis senkit nem elégítene ki. A keresők azért elégedetlenkednének, mert másokat is el kellene tartaniuk, a munkanélküliek pedig, hogy miért nincs munkájuk. Összhatásában is csak a vállalati mutatók javulnának, népgazdasági szinten a nemzeti jövedelem nem vagy csak kismértékben nőne. A tiszta jövedelem növekményének egy részét viszont munkanélküli segélyre kellene fordítani. A végeredmény tehát: egy, a kiindulásnál is rosszabb helyzet. Kivéve, ha a hatékonyságban ezáltal jelentős növekedés lenne elérhető. Ez azonban súlyo: tévedés, ami1 nem érdemes kipróbálni, túl nagy árát fizetnénk érte. b) A munkanélküliség és a hatékonyság közötti kapcsolat igen gyenge. Indirekt bizonyításként: Japánban a magas hatékonyság és fegyelem szinte teljes foglalkoztatottsággal párosul. Az USA-ban és Nyugat-Európá- ban a munkanélküliség ingadozása és a hatékonyság dinamikája között szintén nincs kimutatható ösz- szefüggés. De hallgassuk meg erről a kérdésről — bár némileg más aspektusú közelítésben — Herbert A. Simon amerikai Nobel-dijas közgazdászt, akit nem érhet olyan gyanú, hogy a kérdést a szocialista társadalom szemszögéből közelítette meg. Szerinte: „. . .sem a technológiai fejlődés általában és különösen az automatizálás nem idézte elő és nem is fogja előidézni az emberi munkaerő munkanélküliségét, vagy elszegényesedését." S valóban, az USA-ban 2020- ban a fizikai munka túlnyomó részét már robotok végzik, a jólét magas szintjét és a más területeken dolgozók részére csupán néhánv órás munkanapot biztosítva. (Folytatjuk) Dr. Barta Imre a közgazdaságtudományok kandidátusa EGY HATVANI... Akire számíthatnak Üveghomok exportra Hatvanban alig tízesztendős a Kastélykert úti lakótelep, ahol tizenkét OTP-be- ruházású és két célcsoportos lakótömbben összesen 224 család él. Környezetük esztétikussá. egészségessé tételét szinte parancsként hárítja az itt élőkre a történelmi múlt. Köztudott ugyanis, hogy ez a terület a Grassalkovichok és Hatva- nyak főúri kastélyának több hektáros, már-már arborétumnak számító parkja volt. amiből — sajnálatosan — mára hírmondó alig maradt. Két évtizeddel ezelőtt az elhanyagolt parkban a város kórházát építették föl. majd lakóházak több sora alakította ki au 1970-es évek végére a mai képet, nevén nevezve a Kastélykert utcai lakótelepet. Mi maradt meg a főúri kertből, ahol most társadalmi összefogással szabadidő-park épül? Talán egyhektárnyi terület, hogy öreg fáival alig érzékelhetően utaljon a múltra. Üjabban, a település más tájairól, mégis gyakorta irányítják erre lépteiket a hatvani polgárok. Nem ok nélkül. Tisztaság, külcsín dolgában példának minősül ez a lakótelep, mint ahogyan elismeréssel emlegetik az itt lakók körzetük tanácstagját. Juhász Ferencet, a Városgazdálkodási Vállalat igazgatóját, a Városszépítő Egyesület elnökét. Mondhatják erre a rosszmájúak: könnyű ott lakályosan, rendezett környezetben élni. ahol ilyen funkciókban lévő férfiú lobogtatja elöl a zászlót. Hiszen csak ide parancsolja az „illetékes" brigádokat üzeméből, s megy minden a maga legjobb útján. Az ilyesféle gyanúsítgatást azonban nyugodt szívvel háríthatjuk el felőle, s úgy vélem, ebben azonos véleményen vannak mindazok, akik közelebbről ismerik. Juhász Ferenc kezében ugyanis a fűnyíró, a kapa, a lapát, a zászló, amelyet nem lenget, sokkalta inkább haszonnal forgat. Mi késztette, hogy ő. maga is példa legyen? — Két esztendeje élek itt, két esztendeje foglalkozom mind több társadalmi munka szervezésével — kezdi a visszaemlékezést. — Erre a munkakörömből és a társadalmi funkciómból eredő belső igény mellett elsősoriban az inspirált, hogy szinte naponta ütköztem olyan jelenségekbe, amelyek környezetünket csúfították. Mást ne mondjak: a kórházi látogatásra érkező gépkocsik százai, ezrei olykor csatatérré változtatták a lakótelepet, mert tulajdonosaik ott parkolnak, ahol éppen helyet találtak. Fa, bokor, virág pusztult — hiába feküdt benne a tanács sok pénze, Szerencsére, egyre több rokonleiket találtam a környező lakótömbök házaiban, így a két házsor közötti tér feltöltése, füvesítése után tágíthattuk munkaterületünket. Padok beállítása, virág- ültetés következett, majd a Hatvány Lajos Múzeum jóvoltából idekerültek dísznek, szoborparknak a kastélykert fennmaradt szobortöredékei. o Megtudtuk a későbbiek során, hogy az idén még inkább terebélyesedett ez a mozgalom. Legalább százan vettek részt kora tavasztól a parképítésben, körülkerítésben, a keletkező hulladék eltakarításában. Továbbá igen hasznosnak bizonyult az a fűnyírógép, amelyet a Városgazdálkodási Vállalattól vett át „tartós használatra" Juhász Ferenc, aki nem másra bízta a masinát, hanem maga ragadta fülön. hogy négyszer, ötször „végigkaszálja' a lakótelepi parkokat, egyre inkább pázsittá varázsolva minden tenyérnyi helyet. Vannak is. akik megszállottnak tartják, és szinte mutogatnak rá : mit „güzül” ez a jóember! Amikor erre utalunk, csak legyint. És bár elismeri, hogy olykor holtfáradtan tér meg otthonába a társadalmi munkából, másnap reggel már újfent azon töri a fejét: miként kellene folytatni. kiket lehetne bevonni a lakóhelyszépítő mozgalomba. Tudja továbbá, hogy az ujjal mutogatóknál sokkal többen vannak, akik elismeréssel adóznak például azért a 250 óra társadalmi munkáért, amit csak az idén végzett. Búcsúzóban megkockáztatunk egy kérdést: lassan vége az évnek, új eszendő elé tekintünk, mit remél városszépítés tekintetében 1986-tól? Mit is mondhatna mást: bízik a mozgalom ki- szélesedésében. és szívesen venné, ha több i»aioci>*> tanácstagi körzet tépne a Kastélykert utca nyomába. Az Országos Érc- és Ásványbányák Dunántúli Műveinek fehérvárcsurgói üzeméből az év első felében a hazai fogyasztóknak 225 ezer tonna, tőkés exportra pedig hétezer tonna iiveghomokot szállítottak. Az üzemben ma még a ha gyományos — az úgynevezett Dotációs — eljárással tisztítják az üveggyártás alapanyagát, a homokot. Most egy kísérleti üzemet létesítettek, ahol az üveghomok tisztítását mágneses eljárással végzik el. Amennyiben a kísérletek megfelelnek az elvárásnak, a közeljövőben áttérnek az új eljárás nagyüzemi alkalmazására. Képünkön: áz üveghomokot vízágyúval „bányásszák” és vízzel együtt csővezetéken nyomják a flotálóbk lm. oy.) (MTI-fotó: Kabác/.y Szilárd)
