Népújság, 1985. október (36. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-16 / 243. szám
4. KULTÚRA —KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1985. október 16., szerda Az életöröm csillogó hangjai Pusztaszenttornyától Kimiéig A falusi színjátszók találkozója Tájházat adtak át Fülén Az 1800-as évek első felében épült és ma már műemlékké nyilvánított házat újítottak fel a Fejér megyei Füle községben. Az árkádos tornácú házban kiállítást rendeztek a Székesfehérvári István Király Múzeum munkatársai: Polgárdi. Zámoly és Tabajd községek szőttesanyagát, a kenderfonás eszközeit és takács céh emlékeit mutatják be. Képünkön: a felújított tájház (MTI-fotó: Kabáczy Szilárd), Megjelent a Társadalmi Szemle A folyóirat összevont, augusztus—szeptemberi számából Kovács Endre orgonaestje Gyöngyösön Az Országos Filmharmónia első bérleti hangversenyén, október 9-én, szerdán este, a Szent Bertalan templomban Kovács Endre orgonaestje hangzott el, Gallai Judit közreműködésével. Kovács Endre, aki visszatérő vendégművésze a gyöngyösi orgonának, ezúttal is bizonyságot tett kiváló stílusérzékéről, fantáziadús regisztrálásáról és kitűnő technikai felkészültségéről. A műsorban a barokk és a romantikus orgonamuzsika mesterműveinek hiteles interpretációjában gyönyörködhetett a a szép számú közönség. Bach „Esz-dúr prelúdium és fúgá”-fa (BWV 552) az orgonaestek kedvelt darabja. Kovács felfogásában az ünnepi hangvétel megtartása mellett, az elmélyedő komolyság, a bensőséges áhítat volt az uralkodó a monumentális kompozíció megjelenítése során. Mendelssohn „G-dúr prelúdium és fúgá”-ja klasszikus tömörségű formáiban, az ízig-vé- rig romantikus tartalom és mondanivaló hevületének kifejezése ragadott meg. Liszt „Gebet” című darabja remekbe sikerült, finom munkával készült, átszellemült kis zenei festményként hatott. Max Regernek „D-moll bevezetés és passacaglia” című műve az est egyik legsikerültebb darabja volt. C. Franck „Desz-dúr Sortie"- je virtuóz jellegű, bravúros technikai megoldásaival rövid, de igen hatásos záródarabnak bizonyult. Az est fényéhez és sikeréhez méltó módon járult hozzá Gallai Judit szépen csengő szopránja. Händel „Xerxes” című operája népszerű és közkedvelt „Largo" nyitó áriájának megkapó dallamában nagyszerűen érzékeltette annak elragadó természetpoé- zisét. Liszt „XXlll. zsoítdr”-ja (Kovács Endre átiratában) igazi remeklés volt, a him- nikus szárnyalású, emelkedett hangvételű dicsőítő ének megszólaltatásában Gallai Judit képességeinek legjavát nyújtotta. Guilmant „Ima és bölcsődal”-a a gyermekét végtelen szeretettel övező anya meghatott boldogságát idézte a mély áhítat és az emberi életöröm csillogó hangjaival. Reisz László Lassan száz éve lesz, hogy egy európai műveltségű Békés megyei író és földbirtokos téli és nyári színházat építtetett kastélyának parkjában, s dohánytermesztő kétkezi — munkásokból szervezett színtársulatával Shakespeare-t, Molére-t, görög klasszikusokat mutatott be pesti és külföldi úri vendégekből meg a környékbeli parasztokból verbuválódó hálás közönségnek. Justh Zsigmond parasztszínháza messzire ható jelképpé vált — s szerencsére nem is maiad! követők nélkül a magyar művelődés történetében. És ha a pusztaszenttor- nyai Körszínházhoz mérhető emberfeletti vállalkozásról nem is hallottunk a Justhot követő száz esztendőben, itt-ott mindig fölbukkant egy-egy ihletett és sugárzó akaratú személyiség, aki több-kevesebb ideig művészi magaslatokat tudott ostromolni a köznapiság fölé emelkedés örömét megiz- lelő ifjak, gyerekek vagy éppen meglett emberek körében. Jóllehet a mai mecénások fontolgatóbbak — s talán szegényebbek is a boldog emlékű Justh Zsigmond úrnál —, ha rendezői szándék és szereplési vágy egymásra talál, a legtöbb faluban fedél is kerül az el- szántabb csoportok feje fölé. Szerencsés esetben még az igényes művészi munka egyéb feltételeire is áldoz valaki (s talán tudja is a zsebbe nyúló üzem, szövetkezet, tanács vagy gyáregység, hogy nem annyira áldozat, mint inkább beruházás minden fillér, amelyet a lakóhelyi közösségi művelődési lehetőségek gazdagítására fordítanak). 1983 májusában a TOT, a SZÖVOSZ, a Népművelési Intézet és a Győr-Sopron Megyei Művelődési Központ megrendezte a falusi színjátszók országos találkozóját. Jelentős esemény volt ez azért is, mert — eltérően a többi társadalmi réteget képviselő művészeti csoportoktól — tíz éve nem találkoztak országos fórumon a falusi színjátszók. A kim- lei rendezvény mindenki számára nyilvánvalóvá tette, hogy eltérő színvonalon és sokféle változatban bár, de él és közönségre talál fal- vainkban az amatőr művészetnek ez az ága. A rendező szervek 1986 májusára ismét meghirdetik az országos találkozót. Ennek szervezési elve — hasonlóan a korábbiéhoz — nem felfutásos rendszerű, azaz nem kény szeríti egymással való versengésre a csoportokat. A részvételre pályázó produkciókat megyei és országos tá- jékozottságú szakemberekből álló zsűri tekinti meg, s a legérdekesebb, legjellegzetesebb vagy éppen a legvitathatóbb előadásokat hívja meg Kimiére. Pályázhat a részvételre minden rendszeresen működő falusi együttes az amatőr színjátszás bármely műfajával (drámai játék, komédia, tragédia, vígjáték, vásári és népi komédia, szerkesztett műsor vagy hagyományőrző népi játék). Az előadások időtartama nem haladhatja meg a 60 percet, a szereplők száma pedig a 20 főt. A pályázatokat a megyei művelődési központokba kell benyújtani 1985. november 15-ig. A megyei találkozóknak (vagy helyi bemutatóknak) március 1-ig kell lezajlaniuk. Kiugró teljesítménnyel a kimlei találkozón kívül a kazincbarcikai országos fesztiválra is el lehet jutni. A szervezők maguk is tudják: fájdalmas pontja a részvételi feltételeknek a korlátozott létszám — és főleg az időtartam. Ezt a szigort az 1983-as tapasztalatok diktálják. A találkozó időtartamába ugyanis nem férnek bele a hosszabb előadások, a novákpusztai kastély befogadó- és kiszolgálóképessége is véges. A nyolcvanhármas szakmai tanácskozáson így fogalmazódott meg a kérdés: vagy meg kell növelni a találkozó időtartamát (és a vendégfogadási lehetőségeket), vagy csökkenteni a meghívandó csoportok számát. Az egyik megoldás nehéz, a másik fájdalmas. A viszonylag legjárhatóbb utat a fentiekben jelzett korlátozások jelentik. Ezek azonban azt a veszélyt hordozzák magukban, hogy a rendezők — a zsűri sugallatára vagy azt megelőzve — egész estét betöltő produkcióikat próbálják egy órányira csonkítani •— s bizonyos esetekben talán még a szereplők is kimaradnak (egyszer és mindenkorra!) az együttesből. Remek alkalom — mondhatni országos ügy — a jövő májusi találkozó, ám sok mindent meg kell fontolniuk addig a szervezőknek és a pályázóknak egyaránt. Talán az kiderül még, hogy nem e kényszerű csonkítás az egyetlen megoldás. T. /. Tíz esztendővel ezelőtt. 1975. augusztus 1-én írták alá az európai biztonsági és együttműködési értekezlet záródokumentumát. Várko- nyi Péter feleleveníti a történelmi jelentőségű találkozóhoz vezető kemény tárgyalássorozatot, értékeli az elmúlt évtized eseményeit, fejleményeit, méltatja a ma- gyar diplomáciának a többi szocialista országgal szoros szövetségben tett erőfeszítéseit az enyhülési folyamat vívmányainak megőrzéséért és továbbfejlesztéséért. Az elmúlt évben igen jelentős elhatározások születtek gazdaságirányítási rendszerünk továbbfejlesztését illetően. A változtatások a vállalati önálló cselekvési tér és a központi gazdaságpolitikai irányítás hatékonyságának párhuzamos növelésére irányulnak. Kozma Ferenc mélyrehatóan elemzi a gazdaságpolitikai döntéselőkészítési gyakorlatot. Az -életszínvonal növekedése. az életkörülmények javulása hazánk elmúlt évtizedekben végbement fejlődésének kiemelkedő fontosságú ténye. Ez a fejlődés a hetvenes évek fordulóján a jól ismert okok miatt lelassult, egyes vonatkozásokban megtorpant. Szepesi György az elmúlt évek tapasztalatai alapján azt vizsgálja, milyen sajátosságok jellemezték az életszínvonal megőrzésére irányuló politikát, melyek a rövidebb, illetve a hosszabb távra szolgáló tanulságok. Magyarországon napjainkban sok szó esik a közteherviselésről. A viták tárgya nem a közteherviselés szükségessége, hanem annak mértéke és formája. Zala Júlia tanulmányában hármas követelményt állít a jó adórendszerrel szemben, mégpedig azt, hogy legyen igazságos, egyszerű és hatékony. A nyugati világban a hetvenes évektől kezdve taPasz* talható, hogy ismét teret nyernek az irracionalista irányzatok és eszmék. Kelemen János feltárja ennek a folyamatnak a hátterét. A madridi tanácskozáson elfogadott záródokumentumnak megfelelően Budapesten rövidesen megkezdi munkáját a kulturális fórum. Bíró Lívia elemzi. milyen szerepet játszik a kultúra a nemzetközi kapcsolatokban. A tanulmány II. részét következő számában közli a folyóirat. Nyíregyházi pártmunkásokkal beszélget a pártirányítás és a kádermunka kérdéseiről Gyenes László. Ha az elmúlt évek könyvkiadásának sikerműfajairóí kellene összeállítást készíteni, akkor az előkelő helyek egyikére kétségkívül a memoárirodalom pályázhatna. A szerkesztőség kerek- asztal-beszélgetést rendezett a memoárirodalom fellendülésének okairól. A beszélgetést Szakály Sándor vezette. Most hát akkor jönnie kell a fordulatnak, s jött is. Keményebb volt, s mélyebb az ütés mindannál, ami Gábort életében érte. Márton, a veje, s Teréz kocsijukkal Ausztriába mentek hét végi kirándulásra, már nem először, s amíg odavoltak, ahogy szokott lenni, a kórház egyik ápolónővére és Gábor nagypapa vigyázott a kicsikre. Szerette Gábor ezeket az együttléteket, mert ilyenkor a négyéves Marci, s a két és fél éves Trézsi teljesen az övé volt. Már lefektette a gyerekeket, a nővérke is hazament, amikor megszólalt a telefon. Gábor idegenkedett ettől a jószágtól, élete első, nagyobbik felében nem találkozott vele, ezután is csak ritkán használta, magától szinte soha. Azelőtt előfordult, hogy nem is vette fel, ha egyedül maradt lánya lakásában, de mert, hogy ezt szóvá tették — a szolgálat az szolgálat — ráerőltette magát, és becsülettel átvette-átadta a ve- jének, lányának szóló üzeneteket. Felvette hát. Egy férfihang, neve szerint őt kereste a telefonban. Bemutatkozott a hang, mondta, hogy ő ez és ez a rendőr százados. Gábor kicsit meghökkent, rendőr őt még nem kereste soha. Hacsak nem akkor egyszer, abban a Jan- ka-esetben. Amikor a féleség elmondta az ügyet a papnak, meg az orvosnak, azok meg szóltak a rendőröknek. Akkor „odamennék'’ — mondta a hang. — „Csak azért telefonáltam, mert féltem, hogy a bácsi már alszik.” „Jöjjenek” — mondta Gábor, de nem értette az egészet. Pár perc sem telt, ott volt két rendőr, meg egy civil ruhás úr, mint kiderült, a kórház igazgatója. S maradtak egy óráig. Közben a főorvos kétszer adott injekciót Gábornak, s mondta, hogy reggelre ügyeletest küld. Egy kollágát, aki a lányának jó barátnője volt. De ezt már nem hallotta Gábor, csak feküdt a hátán, nézte a plafont, míg reggel nem lett, s a kicsi Trézsi föl nem sírt, kérte a kakaóját. Este Gábor már mindent előkészített, csak meg kellett melegíteni a tejet, bekeverni az új holland kakaóport, ölbe vette a gyereket, és adta neki az ennivalót. Marci még aludt. A gyerek egészen hozzábújt, és ettől a meleg kis húsgombóctól kicsit megmozdult a bénaság az agyában. Teréz. .. Teréz ... nincs többé. Szép nagy lányom ... hogy lehet ... autó .. . autóroncs .. . hogy, hogy semmi nem maradt belőlük? Teréz szokott vezetni, nyugodt... megnyugtató ember... s most mi lesz? ... ez a két poronty... de hát az enyémek ... oda nem adom őket senkinek . .. uramjézus. mi lesz most velünk? !... Aztán csöngettek, a lánya kollégája állt az ajtóban egy orvosnő, meg a tegnap esti nővérke. Hangjuk távolról: „Olyan szörnyű ez. Gábor bácsi, el sem tudom hinni!” A nővérke csak sírt. Bejöttek. A nővér felöltöztette a gyerekeket, a lánya barátnője megmérte a vérnyomását, a nővérke elindul} a gyerekekkel a bölcsődébe. Üj hét kezdődött, az élet megy tovább. Az emberiséggel mi sem történt. Hanem azzal az egy emberrel? A doktornő is elment. Mondta, csak feküdjön, délután visszajönnek. De ő nem feküdt, felkelt, felöltözött, hazament az üres házba — ötpercnyire ha volt —, átöltözött ünneplőbe. Aztán be a gyárba. Kisváros ez ... ott már mindent tudtak. Szorongatták Gábor kezét, soron kívül vezették az igazgatóhoz, aki mondta, hogy minden, de minden segítséget ... Gábor csak azt kérte, hogy nyugdíjazzák most őt már. „Persze, Gábor bácsi” — mondta az igazgató — „minden rendben lesz”. Valami segélyt emlegetett, hozott is az szb-s valami borítékot, alá is kellett írni. aztán visszament a lányá- ékhoz. Az ajtóban már ott topor- gott az orvosnő. „0, de megijesztett, Gábor bácsi”. A doktornő megint megvizsgálta, de most már nem szúrta meg. Aztán Gábor azt mondta: „Idefigyeljen doktornő, kérhetek valamit?” „Hát persze...” „El kéne nekem utazni egy napra. Vigyázna?... El lehetne magánál a két pici, addig? Ha minden igaz, holnapután délre itt leszek.” „Jól van Gábor bácsi, menjen... ha muszáj. .. . temetés úgyis csak szombaton ... Mi mindent elintézünk. Magának azzal dolga nem lesz. A kórház saját halottjának...” Gábor egy óra múlva már a vonaton ült. Csak egy kopott, öreg kis bőrtáska volt nála, még fuvarozó korában hordta ezt. Most abból húzott elő egy kis újságkivágást, és olvasta, hogy ennek és ennek a nagy vállalatnak az szb-titkárát nyugdíjba vonulása alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki. Amikor leszállt a vonatról az ismeretlen városban, már késő este volt. (Folytatjuk)
