Népújság, 1985. október (36. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-02 / 231. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1985. október 2., szerda BEMUTATKOZOTT EGER BÁBSZÍNHÁZA Az első gyöngyszem — a Csipkerózsika Részlet az előadásból (Fotó: Szántó György) Két évtized telt el az egri Harlekin báb együttes megalakulása óta. Az eltelt esztendők során játékukkal ki tudja hány ezer gyermeknek nyújtottak egész életre szóló, felejthetetlen élményt, s ki tudja hány felnőttet bűvöltek el, felismertetve velük, hogy e — hazánkban mostoha sorsú — művészeti ág egyenrangú a többivel, hogy a rongyból, vagy pálcikából formált apró emberkék nemcsak a vásári pajzánkodásnak, s a buta gügyögésnek lehetnek eszközei, hanem az önkifejezésnek, a szép megmutatásának vagy, ha kell az elrettentésnek is. A bábjáték dramaturgiájának, technikájának titkait kevesen ismerik. Amit a paraván mögött álló művészek közölnek, az viszont elszomorítja vagy felvidítja, elandalítja vagy gondolkodni készteti a nézőt — darabja válogatja. Ha nem hagyja közömbösen, célt ért! A Harlekin legutóbbi, színházavató bemutatóján nem láttam unatkozó arcokat. A gyerekek „együtt lélegeztek" Csipkerózsikával, Mindigjó tündérrel, Szivkirályfival, s Pipóccal, az udvari bolonddal. Együtt vívták meg harcukat sárkány, lidérc vagy vasorrú bába képében fon- dorkodó Bűbájoló tündérrel is. S legyőzve a gonoszt, ók is megkönnyebbültek, megbocsátottak, együtt örültek a fiatal pár boldogságának. Szemmel láthatóan a felnőttek sem unatkoztak. Rajtuk viszont látszott bizonyos „jólneveltség" — igyekeztek úgy viselkedni, ahogyan az „igazi” színházban fzokás: elegánsan, keveset mocorogva, fegyelmezett rez- zenéstelenséggel ülték végig az előadást. Csemetéjükre is rá-rászóltak néha, amikor az izgalmában ugrálni kezdett a széken, nagyot nevetett vagy hangos „óh"-val fejezte ki csodálatát. — Nem szégyenled magad! — mondták ilyenkor, mert a butuska még nem tudhatta, hogy a A Szivkirályfi Pipóccal. az udvari bolonddal teátrumban viselkedni kell ! (Pedig, dehogy!) Az előadás után igyekeztem rákérdezni, hogyan vélekedett a látottakról a közönség. Egyöntetű válaszuk volt: „Nagyon tetszett.” S hogy miért? A gyerekek szerint azért, mert végül győzött a Szívkirályfi, s a rossz tündér is megjavult. Szerintem ez kevés lett volna a sikerhez. A felnőttek sem tudták megfogalmazni, miért tapsoltak oly lelkesen. Nem csoda, hisz nincs viszonyítási alapjuk, mint ahogyan — a szakmabelieket leszámítva — hazánkban szinte senkinek nincs. Magam is csak annyit mondhatok: tetszett. Miért... ? Talán mert végre olyan gyerekdarabot láttam, amelyben tisztelték a gyerekeket. Bájolgásukkal nem nézték csecsemőnek, olcsó poénokat pufogtatva nem bohóckodtak, s a tanulságok szájbarágásától is tartózkodtak. Jó alapanyagból építkeztek jól — nem modernkedve, „csupán" korszerűen. Csipkerózsika. Talán, senki sem tudja, honnan ered a története. A Grimm testvérek, akik világhíressé tették csupán átalakították egy változatát. Így tette ezt lg nácz Rózsa is, aki eleve bábszínpadra írta e mesét. A klasszikus változat fordításainál talán kevésbé nemes nyelvezetű, történetében racionálisabb forgatókönyvet készített, kitalálva új figurákat 's, néhánynak bűbájos karaktert teremtve. Ebben a Csipkerózsikában tisztán látjuk az események mozgatórugóit. A királyi udvar éli megszokott életét: Bűbájoló tündér bajt kever, Mindigjó tündér segít, a főhősök pedig e két erőtől őrlődve szeretik egymást, miközben Időapó rendíthetetlen nyugalommal — majd az élet vizétől megtáltosodva — tekeri kerekét. Hollós R. László vendégként vállalkozott a rendezésre. A paraván mindkét oldalán játszatta a szereplőket. A jó és a rossz ellenpontját megtestesítő tündéCsipkerózsika és Szívkirályfi rek a játéktér két szélső pontján igazi jelmezekbe bújva ültek, időnként elbá- bozva „önmagukat". E formabontás egyértelműbbé tette a cselekmények alakulását. A szép bábok, s a paraván mögötti tér harmóniája Lo- vasy László fantáziáját dicsérik. Jó ötlet volt az időkerék, ügyesen, s egyszerűen változtak a hátterek, szépek voltak a színek, s a Vayang-technika szerint készült pálcás figurák mindent tudtak, amit csal: elváltunk tőlük. Tousvay László zenéje belesimul: a játékba. A szereplők egytöl- egyig ragyogó bábosok, de színésznek még egyikük sem kész. A szövegmondásuk egy- tónusú volt. Essen szó a lendületről is. Kicsit temperamentumosabb játék ráfért volna az előadásra, néhol nem volt elég gördülékeny. Mindezek ellenére az egri Gárdonyi Géza Színház önálló bábszínházának első előadása — mely a következő bemutatók után is folyamatosan műsoron marad — valódi gyöngyszem a gyermekeknek kínált műsorok rosszízű hakniktól egyre szennyesebb palettáján. A társulat továbbra is klasszikus mesék bemutatását tervezi. Várjuk a folytatást! Szabó Péter MKRTICS SZÁRKISZJAN*: Diverzánsok IV/2. A tanár szinte tapogatózva megy, Aszó karon fogja. — Hogyan ismeri fel a di- verzánsokat, Ajkazjan elvtárs? A tanár mosolyog, vállat von, aztán Aszóhoz fordul: — Hát a következőképpen. Rövidlátó szem plusz meg felelő szemüveg egyenlő normális látás. Igaz, van itt egy másik dolog is: ha én nem ismerem fel ezeket a diverzánsokat annak rend' je és módja szerint, akkor ók, legyen nyugodt, engem már nem veszítenek szem elől. — Miért, támadni fognak? — Ez talán ki van zárva? Gondolod, hogy csak mi ütjük őket? — mosolyog szelíden a tanár. — Világos, hogy ők is minket... Hangjában sem izgalma^ sem nyugtalanságot nem lehet felfedezni, ám a bekövetkező összecsapás perspektíváját hirtelen mindenki vi•örmény író. 1925-ben született. Több verses- és elbeszéléskötet szerzőié. Részt vett a nagy honvédő háborúban. Művelnek fő témája a háború, ám írásaiban nem a háború széles oanorámáiát rajzolja meg, hanem a harc résztvevőinek lelkivilágára összpontosítja ügyeimét. lágosan megérzi: a hetyke sorok elferdülnek, eltévesztik a lépést. Aszó erősen szorítja a matematikus karját, mintha attól félne, hogy kedves tanárát bármely pillanatban megölik. — Hol a sor? Akár az ökörhuggyozás! — lép közelebb Szevjan. — Csak a nyelveteket tudjátok koptatni, nagyszájúak! — Méltóztassék megválogatni a szavait! — lobban föl Ajkazjan. — Mégiscsak a tanára voltam. — Nem magának mondtam — érzi magát találva Szevjan —, hanem ezeknek a tacskóknak. — Ezek emberek — gerjed haragra Ajkazjan. — Nem, ezek katonák — felesel vele a hadnagy. — A katona is ember! Em-ber. — Na jó. Tegyük fel, hogy ember, és akkor mi van? — idegeskedik Szevjan. — Bánjon az emberrel embermódra — korholja Ajkazjan. — Miért sértegeti őket olyan könnyedén? — Nem sértegetek én senkit — védekezik Szevjan. — Parancsokat adok. — A sértés nem parancs. A szidás nem parancs, hadnagy elvtárs! Adott esetben a parancs a haza hangja, amely a parancsnok szájából kerül el a sorkatonákhoz. Parancsolni nagy felelősség, Szevjan... Ám, a hadnagy már mesz- sze jár; a század élén menetel, egészséges jobb kezét lengetve, bal karja fekete kötésben a mellén nyugszik. A távolban a hegyoldalon Szaralandzs falu tűnik fel. Az ellenség valahol errefelé szórta le ejtőernyőseit. A mi századunk kapta a pa3 rancsot, hogy frontálisan fésüljük át ezeket a helyeket, másszóval, hogy jussunk el a szurdokig, ereszkedjünk le és menjünk végig rajta, aztán meg másszunk fel a Szaralandzs mögötti dombra, ahol a falu temetője van. Ott meg kell várnunk, mint alakulnak azoknak a századoknak a hadműveletei, amelyeknek az volt előírva, hogy kerítsék be a helységet, vegyék harapófogóba az ellenséget, és a fogót fokozatosan összeszorítva, taszigál- ják egyenesen felénk. A parancsnak volt egy finom részlete: az ellenséget nem megölni kell, hanem foglyul ejteni. — Én megölöm őket — mondja Aszó. — Fogságba ejteni jóval izgalmasabb — mondom. — Mégiscsak érdkes megnézni ezeket a diverzánsokat. Láncunk lassan halad a szurdok felé. Az előredön- tött puskákkal a fiúk nehézkesen mozognak az embermagasságú kalászok között, és a fürjek menekülésre fogják a dolgot. A völgy és a hegyek fölött tiszta és áttetsző az égbolt. A mezsgyéken növő csipkerózsa virágai napfényben úsznak. Odalent, a hőségtől tikkad- tan ledőlt a hátára a szurdok. A szakadék fölött ezüstfonálként függ a habos patak. Amint átvergődtünk a mezőn, egy birkanyáj kellős közepén találjuk magunkat. Fenyegető morgással három juhászkutya lohol egyenesen felénk. — Hé, pásztor, tartsd visz- sza a kutyákat — kiabál hátrálva a hadnagy. A pásztor rekedt kiáltással elzavarja az ebeket, amelyek elégedetlenül ülnek le valamivel odébb, s percenként sandítanak ránk és puskáink napfényben csillogó szuronyaira. — Jó egészséget — lép közelebb a pásztor. — Mi szél... Nem tudja befejezni, mert a hadnagy félbeszakítja : — Titok, pásztor elvtárs, titok... — Az, hogy maguk itt vannak? — pislog ki a pásztor bozontos szemöldöke alól. — Pontosan — zárkózik be a hadnagy, és kézjelekkel ad parancsot a fiúknak, hogy kerüljék meg a nyájat és vonuljanak tovább. Aztán kissé habozva megkérdezi a pásztort: — Nem láttál idegeneket errefelé?... — Idegeneket! — A pásztor tekintete elsötétül. — Nem a diverzánsokról beszélsz véletlenül? — Hm, hm — a századparancsnok egy röpke pillanatra megnémul. — De igen... — Az ejtőernyősökről? — Pontosan... — Akiknek géppisztolyuk van? — Pontosan... — Nem láttam senkit. Hatvani Galéria-naptár Nagy Ernő festményei, Pató Róza szobrai — A pódiumon gitárest — A Játékszín Egerben kezd A Hatvani Galériában — mindkét szinten —, Patay László Munkácsy-díjas, érdemes művész festményeiben gyönyörködhetnek a látogatók. A kiállított csaknem hatvan festmény negyedszázad munkásságának kitűnő keresztmetszetét nyújtja, s falakra kerültek olyan értékes alkotások, amelyek már a Magyar Nemzeti Galéria, illetve több vidéki múzeum tulajdonában vannak. Patay László e gyűjteményes kiállítása október 20-ig lesz nyitva. Alig két nappal később, október 22-én, kedden, este 6 órai kezdettel Nagy Ernő festőművész és Pató Róza szobrász önálló tárlatainak nyitó ünnepségére kerül sor. A festőt nem kell különösebben bemutatnunk: harmadik évtizede munkálkodik Hevesben, a területi szövetség legjelentősebb egyéniségei között tartják számon, s a tavalyi, hatodik tájfestészeti biennálén éppen Hatvanban tüntették ki ezüstdiplomával beadott műve alapján. Pató Róza megyénkben eddig a hatvani portrébiennálékon adta le névjegyét, ezúttal viszont gazdag válogatással lép a műbarátok elé. hiszen ötven szobrát, érmét, plakettjét állítja ki. A nyitóünnepségen a két alkotó munkásságát dr. Losonczi Miklós műtörténész méltatja. Lesz október folyamán egy kihelyezett kamaratárlata is a Hatvani Galériának. Október 10-től 20-ig a cukorgyári művelődési ház klubtermében „Húsz művész, húsz portré" címmel rendeznek bemutatót. Ami a pódiumesteket illeti: Tompa László hatalmas sikert aratott szeptemberi Sütő András-műsorát követően októberben az irodalmat, a szépprózát a zene váltja fel. éspedig 22-én, kedden, este fél 7-kor. A galéria új vendége Adrovicz István, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára, gitárművész lesz, aki e hangszerre írt legismertebb, legkedveltebb művekből állította össze koncertprogramját. Megkezdődnek októberben a Galéria Játékszín előadásai is. A hatvaniak kis társulata az 1985—86-os színházi évadot 14-én, hétfőn, Egerben, a Megyei Művelődési Központ Knézich utcai, felújított színháztermében kezdi. Délután 4 és este 7 órai kezdettel Tito Strozi kétrészes, kitűnő darabját mutatják be Nagy Attila érdemes művész és Császár Angela felléptével. Zsurzs Éva Kossuth-dí jas rendezésében. A Galéria Játékszín pár nappal később, október 19-én, szombaton, este 6 órai kezdettel másik műsoron lévő darabját — Zorin „Varsói melódia” című kétrészes lírai .játéka — mutatja be, éspedig Petöfi- bányán. a bányász művelődési ház színpadán. A humorral átszőtt, jó szórakozást ígérő darabban Zsurzs Kati és Benkő Péter Já- szai-díjas lép közönség elé. a rendezői munka pedig Petrik József Jászai-díjas nevéhez'fűződik. Munka, gazdaság, társadalom A Magyar Szociológiai Társaság és az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézete közös kiadásában a közelmúltban jelent meg összeállítás az 1984 őszén, Egerben rendezett vándor- gyűlésről. A Magyar Szociológiai Társaság rövid fennállása alatt rangos, országos jelentőségű rendezvényeknek adott fórumot vándor- gyűlésein. 1979-ben Egészség és társadalom, 1981-ben A több oldalúan hátrányos helyzetű rétegek vizsgálata, míg a múlt év őszén Munka, gazdaság és társadalom a mai Magyarországon címmel rendezte meg tanácskozását. Bohm Antal a kötet szerkesztője előszavában a következőképpen ír: ,,Bár az utóbbi vándorgyűlés témája meglehetősen tágnak tűnt. Kulcsár Kálmán előadása (A modernizáció problémája a magyar társadalom fejlődésében), valamint a szekcióülések jól körvonalazott tematikája céltudatosan szűkítette a problémakört. Ugyancsak a téma körülhatárolását eredményezte a rendezvény egyik kifejezett célja, hogy közgazdászoknak és szociológusoknak nyújtson lehetőséget eszmecserére. Ennek elősegítése érdekében a szekcióvitákat egy-egy közgazdász és szociológus előadása vezette be. A vita négy szekcióülésen folyt: „A gazdasági mechanizmus társadalmi összefüggései”, „A kiegészítő (második) gazdaság", „A munkahelyi szervezetek”, „A gazdasági kultúra, gazdasági magatartás” — címmel. Bőhm Antal szerint a tanácskozáson megvalósult egy sikeres szociológus-közgazdász párbeszéd. A közös célokért végül is kialakult, egy bizonyos fajta együttgondolkodás. amely kölcsönös tanulsággal szolgált mindkét tudományág képviselői számára. A kötetben helyet kapott Kulcsár Kálmán előadása : A modernizáció problémái a magyar társadalomfejlődésben címmel. Vissi Ferenc A gazdaságirányítás változásának fontosabb jellemzőit taglalja, míg Ferge Zsuzsa a gazdasági reform és a szociálpolitika összefüggéseit vizsgálja. Kovács Imre előadása a társadalom rétegződése és a mezőgazda- sági kistermelés kérdéseivel foglalkozik. Makó Csaba a változások és a munkafolyamat társadalmi szereplői címmel írt tanulmányt. Helyet kapott a kötetben még Tardos Róbert és Szabó Márton, valamint Márkus István tanulmánya. Nyers Rezső, Tímár János, Héthy Lajos és Huszár Tibor a szekcióvitákat foglalta ösz- sze. A kötet befejező részében Vitányi Iván értékelte a tanácskozás munkáját.
