Népújság, 1985. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-07 / 210. szám
Hagyományőrzők Az lígri Háziipari Szövetkezet bedolgozójaként készít népművészeti kerámiákat a Jlorsod megyei Abaújszántón Váci László és családja. A kétszáz évvel ezelőtti paraszti tányérok. Miskakancsók pálinkás bulellák kerülnek ki a kemencéből. Rajtuk a tiszafüredi tájegység hódoltság kűri népművészeti motívumai: hagyományőrző kézi formázással, irúkázással. (Szántó György képriportja) A 2 en falum nem a világ közepe de. nekem a világ legfontosabb darabja. Világdarab? Illatos, ehető, maga az élet — és az enyém. Valahogy ilyen mindenkinek a-, a település, ahol született, s ahol felne- velkedett. Ez lehet tanya, falu vagy éppen város. Világdarab, ám nem mindegy, hogy a világ melyik szelete. Az kell, amely a sorsom bölcsője. Csak az az enyém, amelyiket úgy ismerem, ahogy a tenyeremet sem. Az én falum „csak" világdarab, de így teljes világ. Maga a világegyetem. Utcáival, házaival, két templomtornyával, öreg iskolájával, eperfáival, s a falu környéki mezőkkel, szőlőkkel. Minden település egyszerre természeti, társadalmi, építészeti és erkölcsi környezet. Egy ilyen kis világmindenségben is vannak nagyon fontos részek, és kevésbé emlékezetesek. Kitüntetett emléke van annak a háznak, amelyben nevelkedtünk, annak a támlás széknek, amelyen gyerekként trónoltunk, annak a kerti cseresznyefának, amelyre folyton felmásztunk, mintha az égbe indulnánk. Annak a kutyának, amely- lyel együtt kóboroltuk be a falut és környékét. Annak a vaskapunak amely ilyen nagy utakra elengedett minket, s annak az utcasaroknak, amelynél elfordultunk a vegyesbolt felé bevásárolni. Utcák, dűlőutak búzatáblák, aratógépek — és ez nem minden. Ha van valami igazán fontos és meghatározó, az az ember. A szülők : apám a nagy bajuszával, s nagy indulatával, anyám a kendő alá rejtett szerénységével, és kevésszavúságánál is szebb szeretetével. A testvérek, a nagyszülők. a rokonok, a közeli és távoli családtagok. akikhez bármikor be lehet nyitni, különösen akkor, ha az ember nem kér semmit. Aztán a nagy családi ünnepek, amelyek csodák csodájára újra vannak, ahol egymás mellett ül a rátarti agronó- mus nagybácsi, a sánta cipész unokatestvér. a hatalomba felkapaszkodott egykori kovács, hol nem. hol összetartozunk, hol en-.ek ellenére gyűlölködünk. A falu nem csak az emberek, s nem csak a családok, s nem csak az egyéb közösségek. Egy település elképzelhetetlen történelme. fogyó népszokásai, s felelevenítésére váró hagyományai nélkül. Ahogy a közösségbe tartoznak a különcök, az érthetetlen öngyilkosok és magányukat rejtegető öregek, úgy nem lehetünk meg n 'mesék, az egyre színesedő pletykák és az igaz történetek nélkül sem. Mert ami történik velünk, az mindjárt történet is: lehet szolid, békés, lehet tragikus, fájdalmas. Akárhogy is ér végét: törvényekről beszél, a létezés esélyeiről. a7 unokáknak szóló tanulságokról, amelyeket ők is csak idős korukban értenek meg. Egy faluban is sok minden történik és számlálhatatlanul sok a titok. Vannak emberek, akik szemünkben hősökké válnak, s akik rendíthetetlenül megalkusznak. Lesznek vezetők, jók. és rosszak, lesznek megalázottak. akik vagy belehalnak ebbe. vagy megszépülnek tőle. Együtt van a múlt és jelen, véletlen és sors. győzelem és kudarc. Mindenki meg akart és meg akar maradni egyén is. család is, falu is. A megmaradás nem mindig sikerül. Az ember ugyanúgy halandó, ahogy szándékai is pusztulnak. S voltak betegségek, járványok, háborúk, földosztások és tsz- szervezések. Mindig minden más, ha nem is jobb. Azért olykor fejlődünk is, de úgy van ez, hogy a gazdagok mellett szegények is vannak. Egy falu csak világdarab, ám így is óriási, áttekinthetetlen világ. Nem mindenki talál otthonra benne, van, akit elüldöznek, s van olyan, aki nem szeret benne élni. Ki kenyérért, ki asszonyért, ki nagyzolásból, ki nemes törekvésből vágyódik el. Ki elmegy, ki visszajön. A közösség létszáma, lakossága folyton változik, igaz gyakran észrevétlenül. A falu ennek ellenére még áttekinthető település, úgy, ahogy egy pohár jó bor, és sok mindenkit ismerhetünk még név szerint, ahogy a harmadik szomszéd tehenének a nevét sem felejtjük el. Azért a település már régen nem az a bensőséges, meghitt közösség, mint amilyen a múlt században volt. Megmaradtunk. de nem ugyanúgy, mint korábban A tragédia igazán sohasem az, ha házak, középületek vagy templomok pusztultak el. mert azokat a nép mindig és mindenkor gyorsan újjáépítette. A nagy törés akkor vált fájdalmassá, amikor a természetes közösségek — a falvak és a nagycsaládok — széthullottak. Az ötvenes években nem pusztán az volt a borzasztó, hogy gondosan leseperték a padlást, hanem például az. hogy az emberek tudatába-hitébe beleégették: a falu nem az övék, nem ők rendelkeznek vele. Legjobban talán ez az enyémhit ment tönkre. s ez nem építhető olyan könnyen vissza, mint egy villámcsapástól leégett istálló. S a hatvanas években sem az volt a legnagyobb gond. hogy a tsz-ek lassan álltak lábra és a parasztok nehezen törődtek bele. hogy nem a maguk urai. hanem például az. hogy a település nem a polgároké, nem érzik a sajátjuknak, mert a fejük felett mindenben a tanács dont, tehát a falc? tulajdonosa az állam A hetvenes évek végére a miénk-tudat még nem erősödött meg. Azóta elég sok helyen jól érezhető, hogy a település tulajdonképpen senkié. Az államé azért kevésbé, mert nincs pénze és ereje, hogy törődjön vele. a helyi gazdaságé azért csak részben, mert nem tartja erkölcsi teendőjének az állami szerep pótlását. Az embereké továbbra sem. mert jól elszoktak attól. hogy falujukat sajátjuknak tekintsék, és osztozzanak a felelősségben a hatalmigazdasági szervezetekkel. A jövő nemcsak az. hogy a falu gazdája az egyre szakszerűbb, s egyre inkább ön- kormányzati jellegű tanács legyen, önmagában az is kevés, hogy a település gazdasági egységeit az izgassa: a faluból menv- nyi és milyen felkészültségű munkaerőt kapnak. Azt is felvállalhatnák, hogy a gazdasági-társadalmi fejlesztésben tőkével, szellemi energiával, vállalkozó kedvvel részt vegyenek: Egyedül az sem kínál megváltást, ha az állampolgárok különböző társadalmi-kulturális egyesületeket hoznak létre, hogy önmaguk végiggondolják saját történelmüket, helyzetüket és az önszervezés gyakorlópályái legyenek. Elengedhetetlen a helyi népfront és a művelődési ház szerepének újragondolása is. Az igazi változás az lesz, ha egyre több falusi polgár — közösségpolgár ! — visszanyerve relatív gazdasági-társadalmi autonómiáját, megerősítve a településhez, családjához és önmagához fűződő azonosságát: önként és felelősen segít a falu sokféle hátrányainak csökkentésében, a helyi társadalom rekonstrukciójában, és például a községi szellemi élet fellendítésében. U a eljutnak oda sokan, de magasabb ■* szinten mint régen, s nem nosztalgiából. hanem érdekeik tudatosításával az én falum az enyém. Enyém is. Ha ez a szerény világdarab valóban emberi, humánus, kulturált, lakható, világ lesz. Világegész. S a sok fénylő világegészből jöhet létre a messzire világító, folyton megújulni képes új világ. Varga Csaba Az én falum az enyém
