Népújság, 1985. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-04 / 207. szám

file/uijjaq 1985. szeptember 4., szerda Kilencven évvel ezelőtt szüle­tett Lázár Vilmos mezőgazdász, a magyar munkásmozgalom ismert harcosa. Oklevelét a berlini mezőgazdasági főiskolán szerezte. 1915-ben. Már évekkel korábban tagja lett a Galilei Körnek. 1919 februárjától pedig a Kommunisták Magyarországi Pártjának. A Tanácsköztársaság idején a földművelésügyi nép­biztosságon dolgozott, a prole­tárhatalom megdöntése után Csehszlovákiában, Németország­ban. Dániában élt emigráció­ban. Miután 1923-ban hazatért, azonnal bekapcsolódott a hazai munkásmozgalomba. Az 1930-as években a Gondolat, a Korunk, a Szocializmus, a Világirodalmi Szemle a Népszava stb. cikk­írója volt. Szerkesztette a bu­dapesti Világkép című folyóira­tot. majd a Világkép Könyvtá­rát. A második világháború ide­jén részt vett az ellenállási moz­galomban. 1942-ben a párt uta­sítására Botos Vince álnéven — némi átfogalmazással — megje­lentette a Bolsevik Párt törté­netének egy részét. 1944 novem­berében a fasiszták elfogták és Sopronkőhidára hurcolták. A felszabadulást követően fontos szerepet játszott a magyar me­zőgazdaság irányításában, vala­mint a felsőfokú agrárképzés­ben. Érdemeit több magas ki­tüntetéssel ismerték el. A Nap kél 6.06 órakor, nyugszik 19.19 órakor. A Hold kél 21.18 órakor, nyugszik 11.15 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ROZÁLIA nevű kedves olvasóinkat! Eredetileg a Kaukázus déli lej­tőjén vadon termő ..rózsa” virág­ból származik. [jQ^dőjárás] Várható időjárás ma estig: job­bára borult, esős. hűvös idő lesz. Megélénkül, többfelé meg­erősödik a délnyugati szél, a Dunántúlon északnyugatira for­dul és tovább erősödik. Ma ko­ra délután a hőmérséklet a Du­nántúlon 15, máshol 20 fok kö­rül lesz. ,,Síppal, dobbal, nádihegedűvel..." A gólya gyógyításáról szóló gyermekdalocska jut eszembe, amikor olvasom a hírt. hogy a Hajdúszo­boszlói Vízkutató és Fúró Vállalat dolgozói telepük hűtőtornyából kimenekítettek egy szerencsétlenül járt sárga csörű madarat, s gondos ápolás után szárny- rabocsátották. Még békát is fogtak a kedves állat­nak, aki megerősödve elindulhatott őszi vándorút- jára. Emberségesek voltak tehát — egy szárnyassal. Jó lenne több hírt olvasni arról, hogy egymással is ha­sonlóan bánunk. (bor) — KÉPVISELŐI FOGADÓ­NAP. Kócza Imre ország- gyűlési képviselő következő képviselői fogadónapját Egerszalókon tartja a köz­ségi tanács épületében szep­tember 10-én, 13.00—15.30 óra között. — SZÁMÍTÓGÉPES bör­ze. Mint már hírül adtuk, a Mátra Művelődési Központ a Neumann János Számító­gép-tudományi Társasággal együtt szeptember 14-én or­szágos software-börzét ren­dez. Augusztus végéig je­lentkezhettek különböző in­tézmények. vállalatok és szövetkezetek, mint bebizo- nyosult, az érdeklődés nagy: 14 jelentős szervezet jelezte, hogy részt kíván venni a^ eseményen. — KIÁLLÍTÁS A KÖNYV­TÁRBAN. Csütörtökön kiál­lítás nyílik az Egri Megyei Könyvtárban. Nemrég hunyt el a kiváló erdélyi grafikus Cseh Gusztáv, akinek két rézkarcsorozatát mutatják be a bibliotékában. Az egyik hatvan jeles szemé­lyiséget mutat be Erdély múltjából, a másik jelentős műemlékeket ábrázol. Az összeállítást az érdeklődő közönség számára csütörtö­kön 4 órától dr. Lisztóczky László főiskolai adjunktus ismerteti. Egerben: felnőttbetegek részé­re 18 órától másnap reggel 8 óráig a Bajcsy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon : 11-000. Napközi rendelés: hétköznapo­kon hétfőtől péntekig: 11-től 16.30 óráig. Az ügyelet helye: Eger, Baj­csy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nap­pali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. — NYELVTANFOLYAMOK. Felnőttek számára indít tan­folyamot a TIT Eger Városi Szervezete angol, német, francia, olasz és spanyol nyelvekből. Egyúttal vizsgá­ra is felkészülhetnek az ér­deklődők. Újdonság, hogy idén a gyermekek — első­sorban az alsó tagozatosok — részére Is szerveznek fog­lalkozásokat németből és an­golból. — SÜTÉS-FŐZÉS GYÖN­GYÖSÖN. A Mátra Művelő­dési Központ a Gyöngyös Étteremmel összefogva új főzőtanfolyamot és ínyenc­klubot indít. Itt a város leg­jobb szakácsai és cukrászai szakoktatók közreműködé­sével okítják a konyha rej­telmeire a jelentkezőket. A tanfolyam középfokú, bizo­nyos alapismeretek tehát szükségesek. Az ínyencklu­bot is elsősorban gyakorlott háziasszonyoknak és főzni kedvelő férfiaknak ajánlják. — A JOGTANÁCSOS FO­GADÓÓRÁI. Közöljük olva­sóinkkal. hogy a Népújság jogtanácsosa a következő időpontokban fogadja az ér­deklődőket: hétfőn és csü­törtökön délelőtt 9—11 órá­ig. szerdán délután 3—5 őrá- lg. Ügyelet belye: kórház gyer­mekosztálya. Telefon : 10-841. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rende­lések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon : 11-727. Hatvanban: sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügye­let 17 órától holnap reggel 08 óráig. Az ügyelet helye: Kórház ,,faház”. Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon : 11-040. KOJÁL-készenlét Egerben dél­után 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. A társadalmi tulajdon és az építőipar — Az egészségügyi integráció Népi ellenőrök vizsgálják Rendre olyan vizsgálato­kat folytatnak a Heves Me­gyei Népi Ellenőrzési Bi­zottság munkatársai. ame­lyek számot tarthatnak a közvélemény érdeklődésére. Ebben az időszakban két fontos kérdést tűztek napi­rendre. Az első a társadal­mi tulajdon védelmének helyzete az építőiparban. A cél az, hogy megállapítsák, hogy milyen eszközökkel, módszerekkel őrzik az épít­kezések, raktárak, telepek vagyontárgyait. Azt szeret­nék kideríteni, hogy haté­konyak-e az alkalmazott rendszerek, a felügyeleti és belső ellenőrzések megfele­lően áttekintik-e e területet, s a károkozás esetén meg­teszik-e a szükséges intéz­kedéseket. Végül 17 gazdálkodó szer­vezetre terjed ki az ellen­őrzés. sorra kerülnek a ta­nácsi felügyelet alá tartozó vállalatok, építőipari szövet­kezetek. s azok a szerveze­tek. amelyeknek nem ez a fő profiljuk, de ilyesmivel is foglalkoznak. továbbá egyes minisztériumi, ható­sági hatáskörbe tartozó egy­ségek. Az 1983—84-es éve­ket és ez év első 'felét ve­szik nagyító alá a megyei NEB munkatársai. A másik téma — amely országos vizsgálatokhoz kap­csolódik — a gyógyító-meg­előző egészségügyi intézmé­nyek integrációja. A népi ellenőrök arra ki­váncsiak. beváltak-e a re­mények: kapott-e segítséget az alapellátás. t°vábbfej- lödött-z. emelkedett-e a szín­vonal. Sorra kerül a megyei tanács és Gyöngyös Város Tanácsa egészségügyi osz­tálya, a megyei kórház és rendelőintézet és a Bugát Pál Kórház és Rendelőin­tézet, illetve a hozzájuk kap­csolódó 50 felnőtt. üzemi és gyermekorvosi körzet. Kérdőívek, ankétok, helyszí­ni vizsgálatok segítségével e hónapban kezdődik az ellen­őrzés. Kérjük olvasóinkat is. hogy ötleteiket, véleményei­ket juttassák el e témakö­rökben a megyei NEB-hez. Földügyi szakemberek a Mátraalján Ismerkedés a visontai rekultivációval Hazánk energiahordozók­ban szegény és a jelenlegi világgazdasági helyzetben ezért nem mondhat le a gyengébb minőségű fűtő­anyagok kitermeléséről és hasznosításáról sem. Ezek közé tartozik a lignit is. amelyből jelentős mennyi­ség van a Mátraalján. Vi- sonta térségében és olcsóbb külfejtéses eljárással fel­színre hozható. Erre a lig­nitre települt az ország leg­nagyobb széntüzelésű erőmű­ve, a Gagarin Hőerőmű. A külfejtéses bányamű­velés azonban Visonta tér­ségében korábban mezőgaz­daságilag hasznosított terü­leteket vont ki a termelés­ből. Óhatatlanul szükség van tehát ezek rekultiváció­jára, vagyis olyan beavatko­zások rendszerére, amelyek lehetővé teszik az említett területek ismételt mezőgaz­dasági termelésbe vonását. Az elmúlt években kidol­gozták, a visontai Thorez bányaüzem által igénybe vett földek komplex techni­kai és biológiai rekultiváció­jának módszereit. Ezek ered­ményeként a területek egy része ma már ismét mező- gazdasági hasznosításra al­kalmas. Visszaadásuk az üzemeknek népgazdasági ér­dek. Érthető, hogy ennek ered­ményeit, jelentőségeit tanul­mányozták szakmai bemuta­tón és tapasatalatcserén szerdán Visontán, az orszá­gos földügyi konferencián Heves megyében tartózkodó szakemberek. Délelőtt Oláh János, a Mátraaljai Szénbá­nyák rekultivációs üzemé­nek állami-díjas vezetője kalauzolta végig és mutat­ta be a vendégeknek a bá­nyát. a külszíni művelést. Délután pedig előadások és helyszíni bemutatók voltak, amelyeken ismertették a Magyar Tudományos Aka­démia Talajtani Kutató In­tézetének, a MÉM Földügyi és Térképészeti Hivatalának, továbbá a Heves Megyei Földhivatal munkatársai a rekultivált területek földér­tékelését és hasznosításának eredményeit. Eredményes az áfészek nagykereskedelme Egy korábbi rendelet alapján a harmadik eszten­deje gyakorolják jogukat a nagykereskedelemre Heves megye legnagyobb áfészei is. Az első évi összesen 2,14 milliárdos forgalomból az egri, a gyöngyösi és hatva­ni együttesen is még csak 107 millió forinttal részelt, s az ország más területein működő öt társuk oszto­zott a feladatok mintegy 60 százalékán. Azóta a tevé­kenység szűkebb hazánkban is megélénkült, hiszen már 271 milliós az idei prog­ram, egyedül a megyeszék­helyi szövetkezet 121 millió forintos forgalmat tervez kibővült nemzetközi kapcso­latai révén. Az egriek 6 or­szággal folytatnak áruházi cserét, s eggyel kishatár- mentit is. Az így behozott áruk köre színesíti a vá­lasztékot és hiányt pótol. de lényegesen bővíti a kí­nálatot a hazai iparválla­latokkal kialakított kap­csolat is. Ugyanekkor az sem mellékes, hogy a nagy­kereskedelem eredményes­sége szövetkezeteinknél ál­talában felülmúlja az alap- tevékenységét. Feltétlenül szükséges tehát az ilyen munka , s tovább kell se­gíteni még eredményesebbé tételét. Több más mellett erről tárgyalt legutóbb a MÉSZÖV elnöksége Egerben, miközben konkrét javaslatokat is tett az előre­lépéshez. Szeptember 5-én, csütörtö­kön reggel nyílik, és vasár­nap estig tart nyitva a IV. békési virágvásár. A városi ifjúsági házban félszáz féle dísznövényt csodálhatnak meg az érdeklődők és más­Ritka vadász­szerencse Ritka vadászszerencse érte az egri Veres Tibort, aki csaknem 23 éve va­dászik. Az elmúlt napokban a Hangyás erdőben egy őzbakot lőtt, amelynek agancsa rendellenesen fejlődött ki. Koronája tizenkét ággal végződik a hagyo­mányos hat helyett. Gaz­dag trófeagyűjteménye ezúttal igazi ritkasággal gyarapodott. (Fotó: Szántó György) fél ezer cserép virág kínálja magát a vásárolni szándé­kozóknak. Az immár hagyo­mányos békési virágkiállítá­son. s vásáron a cserepes és vágott virágokon kívül vi- rágha^ymát, vetőmagot, cse­repet. virágföldet, virágkö­tészeti anyagot, tápszereket és egyéb kertészeti eszközö­ket is vásárolhatnak a lá­togatók. A programot vi­rágkötészeti bemutató egé­szíti ki. (MTI) Parancsnoki beszámoltatás Tegnap Gyöngyösön a Ké­kes 85 szemle gyakorlatra való készülődés keretében parancsnoki beszámoltatás­ra került sor. A gyöngyösi Kovács László munkásör egység tevékenységéről, min­dennapi életéről Bokros Ist­ván parancsnok adott szá­mot a megjelenteknek, kö­zöttük Fehér Bélának, a Munkásőrség országos pa­rancsnoka helyettesének, Vi­rág Károlynak, a megyei pártbizottság titkárának. Farkas Sándornak, a megyei munkásőrség parancsnoká­nak és Kónya Lajosnak, a gyöngyösi városi pártbizott­ság első titkárának. A beszámolást követően megállapítást nyert, hogy a gyöngyösi egység munkás­őrei ebben az esztendőben is — a hagyományoknak megfelelően — magas szín­vonalon hajtották végre fel­adataikat és megfelelő kö­rülmények között készülnek szemlegyakorlatuk végre­hajtására, amelyre meghí­vást kaptak az újságírók is A tűzvédelmi hónap keretében Fokozott ellenőrzés a közutakon A szeptember tűzvédelmi hónap. A Heves Megyei Tűz­oltó Parancsnokság ebben az időszakban fokozott fi­gyelmet fordít a tűzveszé­lyes folyadékokat, illetve a pb-gázpalackokat szállító járművek közúti ellenőrzé­sére. Mint köztudomású, jármű­vön csak engedélyezett és hibátlan állapotban lévő zári edényben szabad tűzveszé­lyes folyadékot szállítani. Kiöntőnyílásukkal felfelé kell ezeket fordítani, s ele­jét kell venni feldőlésüknek és sérülésüknek. Ha 25 liter­nél nagyobb ürtartalmúak. nem szabad egymásra he­lyezni azokat, a kisebbeket is csak a rakterűiét oldal­faláig szabad több sorban rakni. Jelölni kell az anyag veszélyességét is táblával. A szállítandó mennyiségtől füg­gően egy vagy két 6 kilo­grammos poroltót is szüksé­ges elhelyezni. A tartályos szállitójármüveket megha­tározott szabvány szerint kell kialakítani. A pb-gázpalackokra vo­natkozó legfontosabb sza­bály, hogy kétkerekű motor- kerékpáron, illetve segéd­motorkerékpáron tilos vin­ni azokat, de még személy- gépkocsiban és az oldalko­csis motorkerékpáron is 30 kilogrammos töltősúlyút. a motorkerékpár pótkocsijá­ban, illetve kerékpáron 23 kilogrammosat (legfeljebb két darabot) lehet szállítani. Teher- és személygépkocsin tűzoltókészüléket is vinni ikell ezekben az esetekben. Ha 300 kilogrammnál na­gyobb töltetsúlyt hord a te­hergépkocsi, mást nem vi­het magával. Természetesen az ilyen járműveken tilos a dohányzás és a nyílt láng használata. A Heves Megyei Tűzoltó Parancsnokság arra kér mindenkit, hogy az ellen­őrzést ne tekintse zaklatás­nak: a tragédiák megelőzé­se mindannyiunk közös ér­deke. NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPÓST LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: n Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (I’f. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út I. 3200. Telefon: I 1-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR) Budapest, V-, József nádor tér 1.—- 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger. Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — 1-lL' ISSN 0133—0705.

Next

/
Thumbnails
Contents