Népújság, 1985. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-28 / 228. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1985. szeptember 28., szombat A jövő az alkotó pedagógusé Beszélgetés Szabolcsi Miklóssal, az OPI főigazgatójával Közoktatásunk legnagyobb háttérintézménye az Országos Pedagógiai Intézet. Sokrétű munkát végez, egyaránt foglalkozik szervezeti és tartalmi kérdésekkel, az óvodától a középiskoláig. Szervez összejöveteleket, tanfolyamokat, érettségi tételeket dolgoz és küld ki. Ezen felül önálló tudományos kutatásokat is folytat. Mintegy 450 munkatársa van, akik az általános képzési igazgatóság, a szakképzési igazgatóság, illetve a kutatóközpontok keretén belül tevékenykednek. Ennek az óriási „agytrösztnek” a vezetője Szabolcsi Miklós akadémikus, aki sok évig tanított itthon és külföldön, s közben irodalomtörténeti kutatásokat végzett. Tapasztalatait most ezen a poszton kamatoztatja. Nemcsak a ma, de már a holnap iskolája is foglalkoztatja, hiszen véleménye szerint úgy tehetünk rendet jelenünkben, ha világos célokat tűzünk ki magunk elé, s tisztában vagyunk, milyen úton érhetjük el elképzeléseink megvalósulását. Bőd László tárlatáról Észrevenni és feldolgozni a látottakat MINDENNAPI NYELVÜNK Egy mai szóhasználat vonzásköre Egy sajátos nyelvhasználati jelenségről és gyakorlatról nem véletlenül szólunk ebben a közleményünkben. A vonz ige szócsaládjába tartozó származékok szóban és írásban egyre gyakrabban jutnak kulcsszerepekhez. A legkülönbözőbb beszédihelyzetekben ■és szövegösszefüggésekben találkozhatunk a vonzás, vonzalom. vonzódás, vonzat, vonzódik, vonzó, vonzáskör vonzerő, vonzóerő vonzáskörzet stb. származékokkal. S mindez nem véletlen. Ugyanis megszaporodtak azok a történések, cselekedetek, társadalmi és politikai jelenségek, amelyeknek a jelzésére, minősítésére a legalkalmasabbak azok a nyelvi formák, amelyek a vonz ige „vonzáskörébe” vonhatók. Hegy a szóhasználat mennyire szervesen kapcsolódik életünk megannyi történéséhez, tanúsítják példáink is. Az idén nyáron rendezték meg az ötödik anyanyelvi konferenciát. A külföldön élő magyarság anyanyelvűnkhöz való vonzódásának, a szülőföld, az óhaza iránti vonzalmának megerősödését is célzó tevékenységben a Magyarok Világszövetsége vállal elsősorban szerepet, s foglalkozik „a magyar kultúra vonzáskörébe tartozó 'külföldiekkel” (Népszabadság, 1985. aug. 3.). A magyar teniszsport első wimbledoni bajnoka sem véletlenéül fogalmaz így: „A tenisz egyik vonzerejét az jelenti számomra, hogy a visszavonulás fokozatos lehet” (Népsport, 1985. aug. 3.). . vonzás szóalak divatszóvá vált napjaink nyelv- használatában : „Szüleim színészek voltak, így kerültem a pálya vonzásába” (Népújság. 1985. máj. 11.). Szinte közhelyszerűnek tetszik a vonzás nyelvi formának ilyen jelentkezése: „Sorsok vonzásában élünk”. — ,,Vonzások és választások” (Népújság, 1985. jún. 3.). A vonzerő, a vonzóerő 'szóösszetételek a sajtó hasábjain sem véletlenül jutnak kulcsszerepekhez: „A népművészetéről híres Bu- zsáknak idegenforgalmi vonzereje van” (Magyar Nemzet, 1985. máj. 14.). Nem éppen a helyeslés szándékával kell szólnunk a vonzat nyelvi forma gyakori és sokszor valóban felesleges használatáról. A hivataloskodó nyelvhasználatra jellemző szövegösz- szefüggésekben jelentkező vonzat szóalak mind- gyakrabban tűnik fel hírlapjaink cikkeiben is: „Korszerűtlenek az istállók, ezért foglalkoznak a telep rekonstrukciójának gondolatával, bár ennek mintegy 20 millió forint vonzata van”. — „Bírálat hangzott el, hogy a kereskedelmi képzésben nem kap elegendő helyet az egészségügyi oktatás. Ennek főként gyakorlati vonzatát hiányolják” (Népújság, 1985. máj. 8.). Nem örülünk annak sem. hogy az anyagi vonzat szó- szerkezet a Rádió adásaiban is szerephez jut: „Ennek vannak kemény anyagi vonzatai is” (Petőfi rádió: Sportkrónika, 1985. jún. 10.). A legújabb összetétel, a vonzáskörzet Egerben is elindult hivatalból kiszabott útján, ilyen szövegösz- szefüggésben : Eger város vonzáskörzetébe tartozó helységek. dr. Bakos József Azért kerestük fel, hogy a Népújság nevében érdeklődjünk tőle a tanév elején, hogy milyen elvek szerint munkálkodjanak a tantestületek együtt és a pedagógusok is külön-külön, s milyen távlatokat láthatnak maguk előtt. Kétoldalú folyamat — Az oktatáspolitikai irányelvek után az elmúlt esztendőben megszületett az oktatási törvény is. A hivatalos dokumentumok jelentőségét miben határozná meg, mi az új a régi alapokhoz, módszerekhez képest? — Egy lényeges mozzanatot emelnék ki — kezdi Szabolcsi Miklós —, ezekben tükröződik már az óvatos, lassú haladás az új típusú -iskolairányítás felé. Azelőtt minden tanterv és könyv „felülről” származott, a minisztérium elhatározásából és engedélyével. Ügy nevezném én ezt, hogy „frontális technika”. Ugyanis egy döntés következtében, egyszerre vezettünk be valamilyen újdonságot. Felismertük azóta ennek ellentmondásait, s más módszereket szeretnénk kialakítani. A legfontosabb, hogy elképzeléseinket csak hosszas kísérletezések után tekintjük a jövőben érvényeseknek. Ráadásul a bevezetésük is csak fokozatosan történik. nem egy csapásra, s mindenkire egyformán érvényesen, hanem „modulos technikával”, a helyi viszonyok figyelembevételével. Most úgy látjuk, már eleve felemássághoz vezetett, hogy egyirányúan alakult ki az út: magasabb posztokon szentesítettek valamit, ami kötelező érvényűvé vált. Egyre fontosabb szerepük lesz majd a tantestületeknek, az iskolák munkaközösségeinek: fogalmazódjanak meg ott jó tervek, s valósulhassanak meg. A folyamat egyre inkább kétoldalúvá válik majd: „fölülről” és „alulról" formálódnak ki a leghatásosabb módozatok. — Lehetséges-e ez, hiszen hosszú éveken át elsősorban a központi elképzelések fegyelmezett végrehajtására késztették a pedagógusokat? A vállalkozókedv — Valóban — válaszol az OPI főigazgatója —, az egészségesebb kölcsönhatás feltételez egy új típusú iskolavezetést, s egy másfajta pedagógustípust. Azelőtt elsősorban jó végrehajtókat láttunk csupán az igazgatókban, akik az intelmeket hűen megfogadták. Meg kell tanulniuk önállóan, innova- tívan és alkotó módon tevékenykedni, s a közösséget is ebbe az irányba fordítani. Általában misztikusan kezeljük az alkotás szót: arra is ráillik tartalma, aki új magatartásformákat, módszereket talál, hogy a tananyagot friss szellemben adja át. A szabálytalan, kísérletező, vállalkozó kedvű embereknek tért kell nyitni e pályán. Elsősorban szabad utat szükséges biztosítani számukra, megadva a kedvező munkakörülményeket, mentesítve őket a túlterheléstől. Lényeges az anyagi, erkölcsi megbecsülés emelkedése. Hangsúlyoznom kell, hogy ma nem állunk jól. Még annak a személyiségnek kedvez a légkör, aki pontosan megfelel a várakozásoknak, s nem okoz „zűrt”. — Mindaz, amit elmondott, nem változik meg puszta élszánás alapján, mivel a tanító vagy tanár minden jó szándéka ellenére is függ az intézményétől, amely meghatározott törvényszerűségek alapján dolgozik, része egy nagyobb egésznek ... — Mindehhez természetesen az iskola működésének, irányításának, társadalmi kapcsolatainak demokratikus megújulása szükséges. A mai modéll elsősorban a tekintélyei vre épül. Viták folynak arról, hogy miként lehetne a megoldást megtalálni, felmerült például, hogy alakuljanak iskolatanácsok, de más elgondolás is akad. Nyilvánvalóan szükséges a többi között a szakfelügyelet módosítása is, elképzeléseinknek jobban megfelel a szaktanácsadás szó. — Ma a merevségig szilárd órakeretek és tantervek alapján dolgoznak az intézmények. Várható-e ebben is valamilyen változás? — Akadnak ma is iskolák, ahol mondjuk a történelem, máshol a biológia a „specialitás”. Elképzelhető, hogy később még az óraszámban is, a tantervekben is eltérhetnek egymástól. Leszögezném itt, hogy bizonyos alapismeretek sorát szilárdan el kell sajátítani. az eddigieknél is következetesebb követelményrendszer segítségével, de az erre épülő műveltség és szakmai kultúra már lehet más és más. Magától nem megy — Nagy társadalmi nyomás nehezedik ma az iskolákra: e keretek között akarják sokan „megfogni” a fiatalságot, pótolni a családi nevelés hiányosságait... — Természetes módon alakulnak ki az effajta várakozások, de látnunk kell, hogy az iskola nem vállalkozhat mindenre. Legfontosabb feladata, hogy a közösség minden tagja számára biztosítsa a műveltségi minimumot, találjon olyan módszereket, amelyek a gyengébb képességűek számára is megfelelőek. Ugyanakkor világunk teljes problémarendszerét nem lehet rá- hárítani. Különösen középfokon illúzió azt elképzelni, hogy a más területeken elkövetett hibákat helyre lehet hozni. — Másfajta várakozások is akadnak, amelyek megnehezítik a változást: a szülők és a diákok elleneznék a fentebb vázolt szakosodást és önállósodást, ha az a felvételi kárára menne ... — Ez nagy gondot jelent számunkra — szögezi le Szabolcsi Miklós. — Minden következő iskolafok jelentős nyomást gyakorol az alatta lévőre. A felsőoktatási intézmények kifejezetten el- szakadóban vannak ma a középiskoláktól. A felvételiken nagyon gyakran a memóriát próbára tevő, vitatható értékű tesztek alapján döntenek. Ráadásul sokszor olyasmit kérnek számon, ami nem is szerepel a tananyagban. Hiába, az egyetemek függetlenségét tiszteletben kell tartanunk, valószínűleg hosszú alkudozás tárgya lesz, míg valami lényegi változás történik. Az önbecsülés, mint erőforrás — Azt hiszem, olvasóink többsége rokonszenvesnek találja az ön gondolatait, de mégis mit mondana annak a Heves megyei pedagógusnak, aki a jelen gondjai között utópiának látja az elhangzottakat? — Nem lehetnek illúzióink. Lassan, állandó konfliktusok között bontakozhat csak ki az, amiről beszéltem. Nyilvánvalóan párhuzamosan a társadalom más megújulási, demokratizálódási törekvéseivel. Gazdasági helyzetünk sajnos nem engedi meg, hogy a pedagógusok fizetése látványosan emelkedjék, ahogy sok helyen az eszközök beszerzése és a tanteremhiány is gondot jelent. Én azonban úgy látom, hogy a szabadabb mozgástér, az önálló alkotómunka vonzó lehet, különösen akkor válik erőforrássá, ha a megújulás, az emberi önbecsülés növekedését jelentheti. Ma a pedagóguspálya presztízse sok oknál fogva alacsony. Már ez is olyan kihívás számunkra, ami ellen egyénenként és együtt is tenni szükséges. Gábor László Délután, őszi hónapokban, amikor még hét ágra süt a nap, de a sugarak már nem hevítenek, belefáradva vagy inkább belesüppedve az olvasásba és a gondolatok kergetésébe, egyszer csak azon vesszük észre magunkat, hogy letettük a könyvet és közeire látó szemünket rányitjuk a nyugati égre. ahol a ritkásan szálló, de finoman átvilágított felhők mögött rőtes a fény és valami túlérettség köszön ránk. Mintha figyelmeztetni akarna, hogy a szobai zárt világ is egy a sok közül, de ez a kinti, ez a bíboros, ez a rőtes, mégiscsak egészen más. Mintha ez lenne az emberibb. Mert itt minden fényben fürdik és életszeretetre, hitre ingerel. Ilyenfajta érzés, mi több. meggondolás vesz erőt rajtunk. ha a mai piktúrában, a sok-sok kiállítás között feltűnik egy ilyen elevenen ható tárlat, mint most a Bőd Lászlóé, az egri Rud- nay-teremben. Az izmusokkal üzekedő, okos képzőművészeket és elméleteiket messze elkerülve érzéseire és ösztönére bízva magát ez az érett művész festi a tájat, a csendéletet. Azt eleveníti meg, ami benne, a derűsen élő, lobogó érzelmekkel küszködő, bajlódó emberben élményként megfész- kelődik. Végigjárva képei előtt. ízlelgetve, felfedezve a színek egymásra fonó- dását, az ölelkezést az árnyalatokban, a váratlan színtalálkozásokban, már nem csodálkozunk, hogy ennek a festőnek a téli országút is téma lehet. És hogyan? A látványból kiles, kitolakszik ránk az az elevenség, amelyet inkább takarnak, mint harsogva hirdetnek a színek, a fagyos rögökre rábukó tarka formák. És mégsem rideg az összhatás, nem akarunk fázósan távolodni a látványtól, mert az azt súgja: ezt is el kell viselnünk. ez is hozzátartozik a hazai tájhoz, a hazához, az otthonunkhoz. Ezt az otthon iasságot, a belülről származó jó érzésnek a melegét kapjuk Bőd László munkáitól. Nem véletlenül válogatja ki a közhelyszerűből azokat a pillanatokat, amelyek kifestik előttünk, örömünkké varázsolják a jelenséget. A tarlóégetésben nem az a A gyermekprogramok szervezői a játszóterek, a parkok és a sportpályák helyett ma már érthetően a művelődési házak falai közé csábítják a kicsinyeket. Elmúltak a verőfényes napok, a kínálat mégsem lett szürkébb. Szombat délelőttönként érdemes ellátogatni az Egri Ifjúsági Ház Minifaktúra- sorozatának játékos foglalkozásaira. Jövő hónap 5-én, a Megyei Művelődési Központ játékdélelőtt- jén a csutkababa-készítéstől a körmönfonásig sok mindent meg lehet tanulni, és akik a számítógépek s videojátékok világában érzik jól magukat, azok sem csalatkoznak majd. Kótya- fitty király történetét a si- roki művelődési házban fellépő mesélő színház tagjai rendkívüli, hogy a poroszkáló, tekergőző, elharapódzó lángfolyamnak vagy inkább lángpataknak füstjét, szikrázását, ha úgy tetszik, pil- lanatnyiságát ragadja meg. Azt is, de inkább azt a gyermekien színes rácsodál- kozást. ahogyan, amikor a halaszthatatlan megörökítést felvállalja. Amerre a festő jár. „a csend fel van tüzelve”. Nem stílushibaként írtam le az iménti mondatot, itt mindig is állapot van, a művész feltüzeltsége. Akkor is, ha a Karcagi tanyát, a gyermekkori élményt villantja fel, vagy az áhitatszülő kápolnát, amiről feltételezzük, hogy a pókhálós belsejében csak a harangszó rezgeti meg a sarokba szőtt finom szálakat. A Kerti pad is a csendé, a merengésé. Ahogyan a házak is. a maguk tarka-barka egyedülállóságukban, környezetükbe mindenképpen derűvel beleágyazva várna minket. Mert az egy percig sem kétséges, hogy itt minden kis szeglet, minden színpamacs, minden színütköztetés és a megbúvó, kikandikáló játékosság az örömöt és az otthonosságot átélő alkotó jókedvű pazarlása. S ha most mai hazai pik- túránk állapotához mérve kellene méltatnom ezt a férfilírát, ezt a szemérmesen mély érzésű festőköltőt, aki a színek nyelvén vallja, mondja, meséli meghitt érzéseit. adja át a percről, pillanatról megörökített élményét, véleményét, gondolatait, talán azzal is vigasztalhatom: többen hiszünk még abban, hogy a mindennap megtörténendő, megunhatatlan események, látványok jelzésekre kényszerítenek bennünket ; kiki a maga eszközeivel jelet hagy maga után. Mert el akarja mondani, hitetni, mekkora kalandja volt ez a földi bolyongás. Másrészt, azt az önzésig tiszta derűt és életszeretet akarja megváltani. ami nélkül minden csak száraz elmélet, sivár koncsorgás a hontalanná nehezülő világban. S ahogy az idő percekre bomlik, úgy bomlik ki a látnivaló is a nagy Valóságból, ha figyelmünk észreveszi, feldolgozza a tájat, a látványt és felismeri annak lényegét. mutatják be 7-én, 16 órától. A Ludens pantomimegyüttes gyermekműsorát 10-én, 10 órától, a Megyei Művelődési Központban láthatja a közönség. Walt Disney rajzfilmjeinek levetí- tését követően Keleti • Játszóházba kerül a közönség 12- én, a Hatvani Cukorgyári Művelődési Otthonban. Ugyanitt rendezik meg két előadásban Levente Péter és Gryllus Vilmos gyermekműsorát 14-én. Ezen a napon Pétervásárán színházba várják az apróságokat. az előadás címe: Zenevarázs. Gyöngyösön, a Mátra Művelődési Központban a Kenderkó c együttes lép színpadra, Tamaörsön pedig a Mátyás arany szőrű bárányáról szóló történet látható. Mindkét előadás időpontja 24-e. Tért kell nyitni a kísérletező, vállalkozókedvű embereknek (Fotó: Szántó György) Farkas András Gyermekeknek — októberben Játszóházak, mosók, színdarabok
