Népújság, 1985. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-17 / 218. szám

KÜLTÚR A — KÖZMŰVELŐDÉS

NÉPÚJSÁG, 1985. szeptember 17., kedd

HATVANI ZENÉS NYÁR ’85

A siker: Kolumbusz tojása

Utólag a siker — Kolumbusz tojása. Any- nyira nyilvánvaló, hogy szinte szégyelljük, hogy bekövetkezésében kételkedtünk. Az idei hatvani zenés nyári játékokról van szó. A négy szabadtéri előadásról, a népkerti színpadon, ahol a kétségtelenül szerencsés időjárás — az utolsó bemutató után is csak kedélyesen csepegett az eső — és a vendégtársulatok művészi munkája egybevágott:

Hatvan és környékének közönsége, ez a művészetre nyitottá vált mintegy ezer fő nagy tapssal, érzékeny elismeréssel nyugtázta mindazt, ami érte történt.

A legjobb előadásnak a szegedi társulat Se- viliiai borbélya bizonyult. Képünkön a Ros- sini-opera egyik főszereplője, az Almavivát játszó Réthi Csaba

(Fotó: Szabó Sándor)

KÉPEK, HANGULATOK LŐCSÉTŐL VELEHRADIG IX/2.

Dayka Gábor lőcsei tanársága

Amikor ugyanis mérleget vonnánk — nem könnyű és nem is hálás feladat — a hatvani zenés nyári programról, legelőször is a közönséget kell említenünk, talán értékelnünk is. Azt a tényt, hogy négy különböző fajsúlyú, négy társulattól származó színházi élményt augusztus 30-tól szeptember harmadikáig, tehát majdnem galoppban, el- és befogadott. önmagáért kell elismernünk. Nem akarjuk most kisebbíteni ennek a ténynek a jelentőségét azzal, hogy a szervezés is de- rekas munkát végzett. Azzal sem, hogy a tavalyi nyár már az első erőpróba minden izgalmán túlsegítette ezt a nagyvonalú, nagyszerű vállalkozást. Még azzal sem, hogy itt-ott a színházi élet fémjelzett nevei is szerepeltek vivőerőként. Akinek hat napon belül négy estéje és anyagi áldozatvállalása akadt a szabadtéri színpad elé leülni, az többet akart, mint pusztán szellemi vagy társadalmi szórakozást.

Az első nyeresége, haszna ennek a nyári népkerti eseménynek a színház ügyéé. Ügy érezzük, hogy nyert itt jelentős tért és csatát, mert növelte egy vidéki városban a fogékonyságot a magasrendű játék, az embert és kort megvalló színészet iránt. Még akkor is, ha itt mai magyar dráma, vagy színjáték nem is került terítékre. A szándékok, erők átellenesen is működtek. hajtottak itt az egyre magasabbra tűzhető célok irányába.

Azt is vizsgálnunk kell. mit kapott, nyereségként, haszonként mit könyvelhetett el a közönség, ha már áldozatkészségét igénybe vették? Két operát, Rossini opera-buff áját (A sevillai borbély), Erkel Hunyadi Lászlóját, Molnár Ferenc zenés vígjátékát, a Deulát és Dunajevszkij Szabad szél című nagyoperettjét. A szegedi és debreceni operatársulat, a budapesti Józsefvárosi. Színház és a békéscsabai Jókai Színház társulata adott okot esténként a tapsra. És az elgondolkodásra is!

A játék, a szakmai kérdéseken — gondokon — túl akkor válik érdekessé, ha a közönség felfedez olyasvalakit, akiért érdemes a rivalda elé zarándokolni és beülni. Amikor a művész nemcsak játszik, de azon a szinten, azzal a hittel cselekszik, amely őt a mindennapi ember fölébe emeli. Magyarul: az a játék igazán nagyszerű, amiben a résztvevők, vagy azok közül bárki megérinti azt a magaslatot, amit a köznapi ember csak ünnepi órán kap meg, ajándékképpen. És azért, hogy az emberi élet ilyen-olyan fordulataihoz fogódzót is kapjon.

Nos, a hatvani estéken négy ilyen művészi egyéniség is jelentkezett. Az első időrendi sorrendben is Gregor József, a szegedi társulat európai rangú basszistája. Mi ismerjük őt kezdőkorából. amikor is izmos, de karcsú legényként baráti társaságban, az éneklésbe belemámorosodva „végigzengte'’ a hangverseny utáni éjszakát. Most egy érett művész szerénységével, a játék belső heve, öröme és értékrendje szerint jártatta végig előttünk Don Basilio hömpölygő testét, haszonleső hitványságát. Amit oktatott, annak pont az ellenkezője jellemben ez a művész, s miatta csak nevetünk az énekmesteren és nem vetjük meg szerénykedése miatt.

A másik egyéniség a debreceni társulatból magasodott elénk. Valójában és képletesen is. Az igencsak sudár termetű Soskó András rokonszenves egyéniség. jó orgánum. A női szívek-sze- mek szerint csak a hófehér paripa hiányzik alóla. Nos. ez az eszményi lovag játszotta Hunyadi Lászlót Hatvanban. A jelenség azért tűnik fel, mert évtizedek óta ilyen rokonszenves, eny- nyire megnyerő és csak úgy mellékesen jól felkészült operaénekest Debrecenben, Szegeden és Pécsett nemigen tapasztaltunk. Maga a látvány és a hang messze- ható ígéret a magyar operaéneklés és színpad számára.

A Kossuth-díjas Váradi Hédi Molnár Ferenc feleségének, Darvas Lilinek a szerepét-hatását feledtette most a második felvonásbeli elsöprő lendületű játékával. Molnár az író, a színésznek. Darvas Lilinek minden erős pontját ismerte. A mese tehát személyre szabott. A Delila első felvonása nem is úgy indult, hogy itt siker támad ebből a habkönnyű komédiából. Némi zavar, dünnyögés is volt észlelhető, mintha a férjet játszó Pá- kozdy János és az asszonyt alakító Váradi Hédi között az a bizonyos szerepközi feszültség nem jött volna létre. Aztán a második felvonás elején ez a remek képességekkel ékeskedő — milyen jól énekel! — színésznő a „hátára vette" az egész darabot, az egész társulatot és vitte-vitte egyre gyorsuló iramban a szellemes- megkönnyebbítő-f eloldó cél felé. Ámulunk, hogy ezt a művésznőt sokáig „talonban tartotta" a magyar színházi élet.

A negyedik egyéniség még egészen harmatos, még főiskolás, Szegedi Dóra, a Jókai Színház társulatában játszik. Most éppen Diabolo Pepitát „adta elő" a Szabad szélből. Hang, rokonszenvet beszerző mosolygás, karcsú termet — minden a helyén. Mondanánk, ha csak a külsőségekkel törődnénk. De ez a kislány — még tényleg az! eleven és magától értetődő természetességgel bontja ki a figurát. Míg hármasban halljuk belépőjét, észre sem vesszük őt. mikor azonban egyedül marad és csak az övé a terep, kisül, hogy -a „pálmát tényleg a teher alatt kell növeszteni."

A négy kiemelt művészegyéniségen kívül és felül kapott a közönség négy jó előadást. És azt a megnyugtató tudatot, hogy a művészek szívesen buszoznak több száz kilométert is. ha a közönség így várja őket.

Íme, a sikerről utólagosan és dióhéjban. A többit jövőre. az újabb nyárban — majd a felvon ás közökben — megbeszéljük.

Farkas András

A Szepesség, s a költé' szét kapcsolatának másféle emlékei is felrajzanak bennem a nyári napfényben fürdő Lőcse ódon hangulatú utcáit, s tereit bejárva. A kassai kaputól átlós irányban, az egykori lengyel kapu tőszomszédságában, csaknem a középkori városfalhoz simulva magasodik a minoriták egykori temploma és klastroma, amelyhez hajdan gimnázium is tartozott. A réginek nem lelem nyomát, de ott van az új, az 1913-ban épült, főiskolai méretű épület, amely ma is a tudományszerzés egyik szepességi fellegvára. A hajdani iskola tanára volt egy ideig XVIII. századi líránk fiatalon elhalt kiválósága, a magyar szentimentális költészet egyik nagy ígérete: Dayka Gábor. Az egri olvasónak nyilvánvalóan ismerősen cseng a név, a minarettel átellenben utca is őrzi emlékét, s tán azt is tudják többen, hogy Dayka kisdiákként is tanult Egerben, majd meg papnövendék volt, de mert a felvilágosodás tanaiért a kor szellemének megfelelően lelkesedett, válaszút elé került. 1791. július 2"án a serviták templomában elmondott, a vallási türelemről szóló német nyelvű prédikációját Szaicz Leó tévtanokkal terhesnek ítélte, s Daykának még a hónap folyamán távoznia kellett az egri szemináriumból. Egykori iskolatársa, Bodnár Antal (később a híres Pápay Sámuel utóda lett az egri jogi lyce- umban ä magyar nyelv és irodalom katedráján) hívja Lőcsére s beszéli rá: pályázza meg az ottani királyi gimnázium akkor újonnan szervezett magyar nyelvi és irodalmi tanszékének tanári állását. Némi tétovázás után döntött. Szerencséjére, avagy vesztére? Ki tudja ma már. Még a filológiailag hiteles adatok birtokában is nehéz megítélni. Mert igaz: Dayka . itt kellemes szellemi társaságra, s biztos megélhetésre talál, (évi 350 forint jövedelme volt, amit nemsokára 400-ra emeltek), s kedvelt tárgyával, a literatúrával foglalkozhatott. Ám ott volt Bodnár házigazdájának,

Reich János árvapénztári felügyelőnek kihívó szépségű és természetű kisebbik leánya, Zsuzsánna, akit Bodnár óvása ellenére 1792. augusztus 12-én az oltárhoz

A Pécsen szerkesztett iro-. dalmi és művészeti folyóirat új számának élén összeállítás köszönti Vas Istvánt 75. születésnapja alkalmából. A költő versciklusát, Fodor András Találkozás a hídon című költeményét és Kab- debó Lóránt tanulmányát olvashatjuk az összeállításban.

vezetett. A házasság nem sikerült, Dayka boldogtalan lett. Tegyük talán hozzá: boldogtalan, de nem megha- sonlott. Mert családi gondjai, s váratlanul rátörő betegsége ellenére munkáját lelkesedéssel, példaadó gondossággal, s nem kevés eredménnyel végezte..'.

Ülünk a lőcsei levéltár egyik dolgozószobájában, s a jeles város archívumának szerte Európában ismert kutatója, dr. Ivan Chalupecky mosolyogva teszi elém Dayka házasságkötésének hiteles dokumentumát: Matricula

copulatorum r. cath. paro- chiae Leuchoviensis 1780— 1843., azaz: A lőcsei római katolikus plébánia házassági anyakönyve 1780—1843. Har- minckettedik oldalán az egy- bekelőkre vonatkozó hivatalos bejegyzés: 1792. Mensis Augusti die 12-a. Gabriel Dayka de Uyhell et Susanna Reichin. Azaz. Újhelyi Dayka Gábor és Reich Zsuzsánna 1792. augusztus 12- én házasságot kötöttek. Egy régi könyv is előkerül csakhamar, szerzője Halász László közel kilenc évtizede adta közre Lőcsén, melynek lapjairól azt is gyorsan megtudhatjuk: lőcsei tanárkodása évei során mely osztályokban tanított Dayka.

Az ifjú tanár, aki szellemi adottságai, s képzettsége nyomán közmegbecsülésnek örülhetett, igazgatójában Bár- closy Jánosban atyai, s baráti pártfogóra talált, de tanártársai is megszerették őt. és otthonosan mozgott más körökben is. Aichner Ignác személyében még olasz társalkodója is akadt, amikor meg olasz színészek érkeztek a szepességi városkába, olasz nyelvű epigrammát is szerkesztett, melynek nyelvi és ritmikai hi- bátlansága Thália talián papjait is ámulatba ejtette.

Az akkor jobbára német ajkú lakosság körében kiváló német tudását is kamatoztatta, mi több: verselt is németül. Reich Zsuzsán- nának bizonyára imponáltak a Búcsúvétel a szerelmestől 1791. című elégikus hangú német vers szentimentaliz- mussal átszőtt sorai, hisz „szíve kegyes Királynőjének" (Du meines Herzens holde Königin) nevezte későbbi feleségét, aki feltehetően biztató választ adott — akkor, kapcsolatuk kezdetén — e költői szóval megfogalmazott kérésre: Vergiss mein

A szépirodalmi rovatokban emellett Ágh István, Botár Attila, Czigány György, Takács Zsuzsa és Vészi Endre versei, továbbá Kalász Márton, Sándor Iván és Virág Károly prózai' írásai kaptak helyet.

A tanulmányok és esszék sorában figyelmet érdemel Kántor Lajos Jékely Zoltán kolozsvári testamentuma,

nicht, wenn mich mein Schicksal trennt. Ne felejts el, ha másfelé vet sorsom — fogalmazhatnánk át Dayka sorait kissé szabadon, eltűnődve sorsa további szerencsétlen alakulásán. Betegsége, gyermekei halála, feleségének szeszélyessége, s tán hűtlenkedése is rontották kedélyállapotát és sietették korai halálát...

A Szent Jakab templom körül bizonyára akkor is Így zöldellettek nyaranta a fák, mint mostanság, s a főtéri • polgárházak ablakaiban akkor is virágok nyíltak, ősszel meg, amikor az. idő zordabbra fordult és a Tátra csúcsairól sebes iramban rohantak a szelek a város fölé, majd végig seperték a főtér meg a várfal közötti kis utcákat, az emberek behúzódtak a szász alapossággal megépített kicsiny házak emeleti szobáiba a kandalló mellé. Furcsa elgondolni : Dayka is egy

ilyen házban bérelte az emeleti traktust. Milyen kár. hogy rövid volt az idő, s ezúttal nem nyílott alkalom felkutatni Stubenvoll Mária Erzsébet asszonyság egykori hajlékát, ahol a Dayka család évi harminc forintért kapott két utcai szobából, konyhából és mellékhelyiségekből álló otthont.

Lapozom a régi, csaknem kétszáz éves iratokat: Dayka lőcsei tanárkodásának körülményeiről vallanak. Magam elé képzelem a lelkesedéstől fűtött, fiatalt tanárt, aki elegáns frakkjában, lobogó hajjal fellép a katedrára, s egyszer a magyar nyelv szabályait, máskor meg a literatúra szépségeit magyarázza fegyelmezett hallgatóságának. Némelykor magyarul, de többnyire — főleg a felsőbb osztályokban — latin nyelven, hisz azt akkor egyaránt megértik a magyar, a német, s a szlovák ajkú diáksereg tagjai is. Nem volt könnyű dolga. Tankönyvek nemigen voltak, ami közkézen forgott: azokról úgy ítélt: használhatatlanok. Saját maga munkálta ki a magyar nyelv rendszerező grammatikáját, majd szótárt készített, melyeket igazgatója, Bárftosy János 1793. augusztus 2Ö‘án „a kassai főigazgatóság útján a kir. helytartótanácsnál is bemutatott."

Lőkös István

Németh Lajos Fülep Lajos és a modern művészet, valamint Poszler György Éva almája és Hermész botja című közleménye.

A kritikai rovatban Csoóri Sándor új verseskötetéről Tüskés Tibor ír, Tandon Dezső költészetét és új regényét pedig Mátyás Győző és Dobass Gyula írása elemzi.

A szeptemberi Jelenkor

SZOKOLAY ZOLTÁN:

Hölgi/válasz

Tűzött a nap már kora reggel óta, de az öreg Fülöp most is kockás flanelling- ben tett-vett a szűk udvaron. Régi kerítésléceket, letört gallyakat, kósza limlomot hordott halomba, mert a télre gondolt. Csak akkor csoszogott el a vegyesboltba, miikor bent, az elsötétített szobában tizenkettőt ütütt a falióra.

Mire visszaért a kenyérrel és a tejjel, megjött Kató is, hozta az ebédet. Künn állt az asztal a tornácon, apró piros virágok díszítették a viaszosvászon abroszt. Leültek mind a ketten, kanalazták szótlanul a lebbencs- levest. A házigazda rég elszokott a sok beszédtől; s amióta gyászolni kezdte az urát, igencsak megcsöndese- dett Kató is. Zavartan pillogtak egymásra, mint két kamasz, hiszen ez volt az első közös ebédjük az egyezség óta.

Fülöpnek már négy esztendeje nem maradt életben senkije, márciusban töltötte be jó egészségben a nyolcvanhetedik évét. Első fia, ki — mint ő maga is —

az András nevet kapta a ke- resztségben, épp csak az ábécét tanulta meg az elemi iskolában, mire átirányította egy tüdőgyulladás az égbe. Mártont, a másodikat a világháború, mely szintén második volt, nyelte el 44- ben nyomtalanul. János pedig a tengerpartra indult autóval, pont ilyen rekkenő nyárban, s az egyik felüljáró vaskorlátját átszakítva repültek a mélybe az akkor már kilenc éve özvegy Fülöp András utolsó hozzátartozói. Volt a szobában egy tükrös szekrény, annak

a fiókjában őrizgette a fényképeket: kettőt Sáráról. a feleségéről, ki lekvárfözés közben esett össze hajdan a konyhában, egy sárgult kis képet Mártonról, a katonáról, és egy retusált műtermi felvételt Jánosékról. Nem mutatta ezeket a képeket senkinek, maga is csak ritkán húzta ki a széles fiókot.

— Adjak-e pénzt. leányom? — kérdezte most. miután ingujjába törölte ritkás bajuszáról a cseppeket.

— Ugyan — felelte kapkodva Kató.

— Nem úgy van az, leányom — fortyant fel az öregember. — Nem úgy szólt az egyezség sem.

— Hagyja csak, András bácsi, hagyja most azt az átkozott pénzt — erősködött Kató, miközben a kötényét nézte.

Az egyezséget tegnap délután kötötték a boltban. Fülöp András — szokása szerint — akkor sem szólt volna a szükségesnél többet senkihez, de a hatvanhat esztendős létére is fürge kis özvegyasszony egyszerre csak mellette termett a pultnál, és addig-addig ajánlkozott, míg — próbaképpen — ráállt. az öreg az alkura. Hazafelé azért még ógott-mó- gott egy darabig, alaposan megrótta az asszonyt, a kút- nál már egyenesen szemérmetlennek titulálta.

— Magamnak úgysem főznék semmit — válaszolta tömören Kató, aki három házzal lakott .beljebb az utcában, mint Fülöp András.

Elüldögéltek az asztalnál, hallgatták az akácfán fecsegő verebeket, aztán az asszony fölkelt, hogy összeszedje a mosatlan edényt.

— Csütörtökön piac lesz — szólalt meg hirtelen az

öreg. — Veszek egy-két tyúkot, ha úgy gondolod, leányom. Elférnének itt az udvaron.

— Délután kimosnám az ingeket — felelte szelíden Kató.

— Aztán a fiad írt-e mostanában?

— Nem írt, de karácsonykor biztos hazajön.

— Az enyémeknek már nincs honnan írniuk.

— Megbeszélem vele, hogy eladnám a kis házat. Elférek én itt is, András bácsi.

Az öreg lassan fölegyenesedett a székről, és már úgy emelte a jobb kezét, mintha pofon akarná legyinteni a törékeny asszonyt. Aztán megállt, az udvar felé fordult, hol a verebek épp el- csöndesedtek, verejtékező homlokát kezdte törölgetni. és csak annyit mondott:

— ízlett a lebbencsleves. Kató.