Népújság, 1985. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-16 / 217. szám

NÉPÚJSÁG, 1985. szeptember 16., hétfő Környezetkárosító közlekedés Nem is gondolnánk, ami­kor autóval vagy busszal ki­rándulni indulunk, hogy fel­üdüljünk a szabadban, aka­ratlanul is szennyezzük a természetet. Ugyanis már a legkorszerűbb és legjob­ban karbantartott gépjármű is jelentős mennyiségű kipu­fogógázt bocsát ki, s akkor még nem is beszéltünk a fékbetétek azbesztporáról, az elfolyt olajról és egyebekről. Márpedig köztudott, hogy a hazánkban üzemelő, mintegy másfél millió személygépko­csi átlag életkora csaknem kilenc év, s mivel a nálunk kapható, vadonatúj autók is 15—20 évvel ezelőtti konst­rukciók, ezért harminc-har­mincöt százalékkal többet szennyeznek, mint a nyuga­ti új kocsik. A környezet- szennyezésben, a szakembe­rek vizsgálatai szerint, ki­lencven százalékban a köz­úti közlekedés a ludas. Hogy ez mennyire igaz, arról a laikusnak is lehet fogalma, ha városaink forgalmas cso­mópontjain beleszippant a benzingőzös levegőbe, vagy ha megfigyeli a buszmegál­lók közelében agonizáló fá­kat. Az elmúlt tizenöt évvel a motorizáció hatalmasat fej­lődött: személygépkocsi-ál­lományunk mintegy hatszo­rosára emelkedett, s az autó­buszok, a tehergépkocsik száma is jelentősen nőtt. (Budapesten a belvárosi fő­útvonalakon például a na­pi átlagos forgalom 50 szá­zalékkal nagyobb a másfél évtizeddel ezelőttinél.) A for­galomnövekedésnek persze, nemcsak a magánautók az okai, hanem az is, hogy egy­re több árut szállítanak a közutakon és mind több tu­rista érkezik hazánkba au­tóval. 530 tonna ólom a levegőben Mindez együtt jár a fejlő­déssel, viszont igen súlyosak a mellékhatások. Hogy meny­nyire, azt jól mutatja né­hány adat: a múlt évben 900 ezer tonna szén-monoxid és 530 tonna ólom került a gép­jármüvek kipufogócsövén át a levegőbe. E kettővel együtt körülbelül százféle, külön­böző vegyület keletkezik az üzemanyag elégésekor, s ezek közül még nem is az előbb említettek a legveszé­lyesebbek, hiszen az aldehi­dek és a policiklikus aro­más szénhidrogének kimu­tathatóan rákkeltőek. A dízelmotoros járművek füstölésének és a benzin- üzeműek szén-mónoxid-kibo- csátásának mérséklésére 1972-ben, majd 1975-ben elő­írások jelentek meg. Ezután az importált és a hazai gyár­tású járművekre vonatkozó környezetvédelmi követelmé­nyeket szabványosították is. Az előírások azonban a gya­korlatban csak részben tart­hatók be. A miértre a Mer­kúrnál várakozók hosszú so­ra ad választ: á gépkocsik iránti igény jóval nagyobb, mint amit ki lehet elégíte­ni. 1975 óta az időszakos műszaki vizsgán mérik a szén-monoxid-kibocsátást is, ezzel a túlságosan „füstölő” kocsikat kiszűrik. Csak hát, egy autó három év alatt so­kat változhat, ezért van az, hogy amíg a műszaki vizs­gán megjelenő kocsik 5—10 százaléka lépi túl a határér­téket, addig a Közlekedéstu­dományi Intézet által vég zett felmérés szerint ez az arány 30—40 százalék. Rendszeres ellenőrzés! A benzináremelés hatására, némileg megváltoztak az au­tózási t szokások, csökkent az egy autós által évente átlago­san megtett kilométerek szá­ma, ezzel együtt a kibocsátott szennyező anyagok mennyi­sége is. Ugyanakkor egyre többen veszik igénybe a tö­megközlekedési eszközöket, ami mindenképpen előnyös változás, hiszen az így meg­tett egy utaskilométer csak ötvenednvi szennyezést je­lent a személygépkocsis uta­záshoz képest. Tehergépkocsiparkunk ösz- szetétele sajnos nem a leg­jobb: míg a háromtonnásnál kisebbek 25—30 százaléka a fejlett tőkés országokban dí­zelüzemű, addig nálunk ilyen típus csak elvétve akad. A középkategóriájúak nyugaton mind dízelek, .nálunk még sok a benzinüzemű. Az utób­bi pár évben ugyan sokat átállítottak dízelrendszerűre, azonban ez nem igazán gaz­daságos megoldás. A teher­bírási eloszlás is rossz, a te­hergépkocsik mérete nem illeszkedik a szállítási fel­adathoz. sok önsúlyt visz­nek. sokat fogyasztanak feles­legesen — és sokat szeny- nyeznek. Bár a benzin ólomtartal­mának mintegy 30 százalé­kos csökkentése mérsékelte környezetünk ólomszennye­zését, elégedettek mégsem lehetünk. A jelenlegi beho­zatali és selejtezési adato­kat ismerve, a járműpark elöregedésével kell számol­nunk: előreláthatóan a VII. ötéves terv végére a tíz évet meghaladja majd az átlagos személygépkocsi-életkor. Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal közreműködésével a Közle­kedéstudományi Intézet komplex programot dolgo­zott ki a gépjárművek rend­szeres környezetvédelmi el­lenőrzésére. A vizsgálat el­sősorban a benzinüzemű jár­művek szén-monoxid-kibo- tásának, a dízelüzeműek füs­tölésének, valamint a zaj- szintjének a mérésére irá­nyul. A közlekedési tárca a légszennyezés ellenőrzésének bevezetését jövőre, a zaj­mérést pedig későbbre ter­vezi. Pénzkérdés is A közúti közlekedés lég- szennyezése bizonyos mér­tékben függ a forgalmi kö­rülményektől is. Ezek javí­tását szolgálná a jobb for- galomszervezés, a korszerű irányítási eszközök alkalma­zása, a kritikus helyeken a részleges forgalomkorláto­zás bevezetése is. E környe­zeti károk csökkentése, mint látjuk, több minisztérium­nak és országos hatáskörű szervnek is feladata, ezért eredmény csak további ösz- szehangolt munkával érhető el. A szennyezés fokozódásá­nak megállítása természete­sen pénzkérdés is. A gép­járművek által okozott kár évente 2,5—3 milliárd forint. S ez az összeg nem csökken, sőt: egyre növekszik ... ! M. Ê. Antifasiszta ellenállás Heves megyében Textilipari fiatalok országos tanácskozása Szombaton fejeződött be Kőszegen a textiliparban dolgozó fiatal szakemberek háromnapos országos tanács­kozása. Ezúttal a tizenki­lencedik alkalommal fogad­ta a nagy történelmi múltú jelentős textiliparral rendel­kező nyugat-dutnántúli kis­város az ország különböző helyein levő textilüzemek mintegy háromszáz ifjú szak­emberét, mérnökét, techni­kusát, közgazdászát. Az első napi plenáris ülés után, melyen vitaindító elő­adás és korreferátumok hangzottak el a magyar tex­til és textilruházati ipar helyzetéről, feladatairól. a résztvevők szekcióüléseken tárgyalták meg egy-egy részterület tennivalóit. prob­lémáit. A kilenc szekció­ülésen mintegy kilencven fiatal szakember tartott tá­jékoztatót a legkülönbözőbb üzemi, termelési, gyártmány- fejlesztési, kutatási ered­ményekről, módszerekről, gondokról. Rámutattak: min­den területen 1jobban kell hasznosítani ia „szellemi tő­két” a kooperáció, a tapasz­talatcsere adta lehetősége­ket. Hangsúlyozták, hogy gyorsítani kell az automati­zálást. a számítógépes adat- feldolgozást. növelni az el­lenőrzést és a közgazdasági munka színvonalát. A háromnapos találkozó, tanácskozás szombaton üzemlátogatással a kőszegi bútorszövet, a posztó, és a nemezgyár munkájának ta­nulmányozásával, a város nevezetességeivel való is­merkedéssel fejeződött be. A boconádi Pálinkás Ist­vánt alig-alig kell kérdezni, rögvest rááll a diskurzusra. Minden megilletődöttség nél­kül, szívesen beszél önma­gáról. — Pár hónapja még diák­nak vallhattam magam, hi­szen a hatvani 213. számú Ipari Szakmunkásképző In­tézetbe jártam. Az idén nyá­ron azonban végeztem, te­hát egy teljesen új világba csöppentem. Nem sok át­menet volt. sőt a nyári va­kációm is összezsugorodott, mert már július 1-től dol­gozom. — IA tanulmányi eredmé­nyéről nem szólt... Vagy inkább ne feszegessük ezt a témát? — Közepes rendű voltam. Az persze kétségtelen, hogy jobban mehetett volna a do­log, de — most önkritikusan vizsgálom már az egészet — ellazsáltam az értékes időt. A szakmai tárgyakkal így sem álltam hadilábon, azo­kat mindig szerettem. A szóbeli vizsgán nem volt baj, ott „kivágtam a rezet", a gyakorlati rész viszont egyáltalán nem volt eökke- nőmentes. Talán ha nem iz­gultam volna annyira, ak­kor. .. — \S miért pont ■ ezt a munkahelyet választotta? — Egyrészt azért. mert hároméves szerződésem van III/l. Megyénk legújabb korral foglalkozó helytörténészei eddig csak nagyon keveset foglalkoztak a II. világhá­ború időszakában Heves megyében is kibontakozó antifasiszta ellenállás forrá­sainak, emlékeinek feltá­rásával, feldolgozásával és publikálásával. Eddig csak Nagy József (A szocializmus építése Heves megyében cí­mű munkájának I. fejezete) és Németi Gábor (Lengyel menekültek a II. világhá­ború idején Hatvanban; Eg­ri Múzeum Évkönyve, 1975; Adalékok Hatvan város fel- szabadulásának történetéhez, 1977) megyei történész és Lagzi István (Adalékok az egri lengyel katonai tiszti tábor történetéhez, 1939— 1945., Egri Múzeum Évköny­ve, 1977) megyén kívüli tör­ténész publikált e témáról. Jelenleg van sajtó alatt Csiffáry Gergely: Heves me­gyei antifasiszta harcosok című könyve. Írásomban a jelenlegi He­ves megye területét vettem figyelembe. Nem szólok a Szovjetunió területéről fel­szállott. s a megye terüle­tén földet ért partizáncso­portok tevékenységéről, a Szovjetunióban és más or­szágokban, valamint Ma­gyarország más területén harcoló megyebeli ellenál­lókról, a budapesti és más megyei ellenállók Heves megyei kapcsolatairól. Mielőtt mondanivalómat kifejteném, elöljáróban szó­lok a téma forrásairól. Az antifasiszta ellenállásra vo­natkozóan — az országos helyzethez hasonlóan — megyei vonatkozásban is gyér, szórványos források állnak rendelkezésünkre, amelyek különféle forrástí­pusokban találhatók meg. Írásom elsődleges forrásai a Heves megyei Levéltárban, a nemzeti bizottsági iratok között őrzött „Nemzeti el­lenállási mozgalom” címet viselő iratcsomó és a Had­történeti Intézet Levéltárá­nak megyei vonatkozású anyagai. a szövetkezettel, azaz a ta­nulmányi időm alatt min­den hónapban kaptam in­nen 800 forintot. Másrészt pedig a szüleim is itt kere­sik a kenyerüket. Az édes­anyám a kertészetben tevé­kenykedik, az édesapám pe­dig tulajdonképpen kollé­gám, hiszen ő is a boconádi gépműhelyben van. S ha már a családomról esett szó... A húgom még tanul, most első osztályos a gyön­gyösi kereskedelmiben. — Egy fiatalember számá­ra sem mellékes, hogy meny­nyit visz haza a boríték­ban. .. — Tizenhat forintban ál­lapították meg /az órabére­met, ez «havonta körülbelül 3500-ra jön ki. Lényegében elégedett vagyok ezzel a pénzzel, bár néhány társam ennél többet kapott. Ab" ban feltétlenül bízom, hogy idővel emelkedni fog a fi­zetésem, de azt is tudom, hogy ez jórészt tőlem függ. Ez az anyagi vonatkozású rész. \z viszont legalább ilyen fontos, hogy jól ér­zem magam, mert a többi­ek azonnal befogadtak. Én sem kerültem ismeretlen te­repre, hiszen itt csináltam a gyakorlatokat. Ez talán megmagyarázza azt a dönté­semet is, miszerint nem akarok innen elmenni. Az antifasiszta ellenállás­nak Heves megyében is két alapvető formája: a fegyve­res és a passzív ellenállás nyilvánult meg. Megyénkben a fegyveres ellenállás a szomszédos Borsod és Nóg- rád megyékhez viszonyítva nagyon szűk körű volt. Jelentősebb egység volt az úgynevezett pétervásári par­tizáncsoport. amely a Pé- tervásáráról és a környező falvakból — Ivád, Fedémes, Borsod szent márton Tarna­lelesz, Váraszó — az őket elhurcolni akaró német fa­siszták és a nyilasok elől elmenekült férfiakból ala­kult. A lakosság látta el őket élelemmel. Számuk mintegy háromszáz főre te­hető. Sikerült fegyvert sze­rezniük, s csoportokra oszt­va portyáztak a környéken, félelemben tartva a német fasisztákat és az őket ki­szolgáló erőket. A partizá­nok elleni harcot Ivády Gá­bor, ivádi földesúr vezette. A pétervásári partizánok egy kisebb csoportjáról konkrét ismereteink is van­nak. Vincze Gy. József, Mol­nár (sike) Kálmán, Szabó Béla, Szabó Ignác, Molnár (sike) Barnabás fedémesi lakosok, 1944, december 12- én. az SS-ek és a nyilas tá­bori csendőrök elől az er­dőbe menekültek. Itt ma­gukhoz fogadták a némétek fogságából megszökött há­rom szovjet katonát is. A menekülőket azonban ül­dözőik megtalálták. A buj­dosók azonban ellenálltak a támadásnak, s a tűzharcban Molnár (sike) Kálmán, Szabó Béla. Vincze József elesett, Molnár (sike) Bar­nabást és Szabó Ignácot pe­dig elhurcolták. Egercsehi és Bekölce kör­nyékén kisebb partizáncso­portok működtek, melyek tagjai főként bányászok és katonaszökevények voltak. Konkrét harci tevékenysé­gükről jelenleg még nem tu­dunk. Ludason is tevékenykedett egy kisebb fegyveres ellen- áliócsoport, melyet a parti­zánmozgalom tárgyalásá­Pálinkás István — Kikapcsolódásként mi­vel szokott foglalkozni? — Pillanatnyilag nincs olyan sok lukas órám, mert reggel 6 órától délután 5-ig dolgozom. Az aratás elég sok terhet rótt ránk. Egyéb­ként általában az olvasás köt le, főleg a könnyebb re­gényeket és az izgalmas kri­miket kedvelem. Ezen túl­menően -tv-t is nézek,, ha akad egy-egy jó film. Zelen István szinte min­denben ellentéte barátjá­nak. Komolyabb, megfontol­tabb, zárkózottabb. Röviden, tőmondatokban beszél, s csak a lényeget mondja. — Ugyanott végeztem, ahol a másik István. A bi­zonyítvány 3-as lett, a vizs­gám csak kettes. Tarnazsa- dányi vagyok, s mindig is ide akartam kerülni a gép­műhelybe. Azért választot­tam ezt a szakmát, mert igazán érdekes, s kedvvel csinálom. — Ügy hallottam, hogy több a fizetése, mint a kol­légájának. — Igen. Nékem 17 forint az órabérem. Hogy mi az oka? Nem tudom... Talán az. hogy a gyakorlaton va­lamivel jobban igyekeztem. nál meg kell említenünk: 1944 októberében Bengyel Gyula főjegyző a község va­gyonának megvédésére nem­zeti őrséget szervezett. Ezen belül a főjegyző egy szü- kebb, fegyverrel ellátott csoportot is alakított, bi­zalmas jelleggel. Ez akadá­lyozta meg a helyi nyilas szervezkedést, a község rend­jét és biztonságát egészen a felszabadító csapatok meg­érkeztéig biztosították. A csoport egyik tagjának, Nagy Sándornak sikerült megakadályoznia a helyi gőzmalom felrobbantását. A csoport létének köszönhető, hogy a községből a néme­tek nem tudtak elvinni egyetlen állatot sem és a terménykészlet is megma­radt. Megérdemlik tehát, hogy nevüket az utókor megőrizze. (A csoport tag­jai voltak: Bengyel Gyula. Erki Imre, Erki István. Fe- gecs János, Kiss Dezső, Kiss Ferenc, Nagy István, Nagy Sándor, Prezenski János, Petényi Béla. Szabó Péter.) Itt kell szót ejtenem a fegyveres ellenállás tervei­ről is. Jelenleg két ilyen tervről tudunk. Egyes vissza- emlékezők szerint Egerben. 1944 júliusában, a Ricsére internált helybeli baloldali személyek szabadulása után felvetődött a fegyveres ellenállás kérdése. Néhá- nyan közülük keresték a fegyveres szervezkedés le­hetőségét. Ez a terv felújult a kormányzó sikertelen „ki­ugrási kísérlete” időszaká­ban is. Vajda István, egy­kori 1919-es hatvani vörös­őr, az ország német meg­szállása «után felkereste Pin­tér István cukorgyári tiszt­viselőt, aki a gyárőrség raktárából puskákat adott át neki a tervezett fegyve­res ellenállás résztvevői számára. A fegyverek hasz­nálatára azonban az egyet­értés és az erélyes vezetés hiánya miatt nem került sor. (Folytatjuk) Szecskó Károly Zelen István (Fotó: Perl Márton) Egyelőre az a tervem, hogy itt maradok, igaz engem is köt három esztendeig a szer­ződés. Aztán majd meglát­juk. .. Sok függ attól, hogy- hogyan becsülnek majd meg. — A családból :mások is dolgoznak a ítéeszben? — Igen. A szüleim a la­katosüzemben vannak. A nővérem — aki már férjes asszony —, eladó, ök is ná­lunk laknak. — Mik a Itávolabbi el­képzelései? — Most spórolok, mert egy kocsit szeretnék venni. Igaz, előbb még meg kell szereznem a jogosítványt is. Nősülésre még nem gondo­lok, az bőven ráér. Majd esetleg a katonaság után... — Szabadidő? — Nekem sincsen sok. A legkedvesebb szórakozásom a motorozás. Felülök a Sim­sonra, aztán irány horgász­ni. Olykor-olykor az is elő­fordul, hogy fogok halat. De hát nem is ez a lényeg... Pályakezdő szakmunkások. Most még csak az első lé­péseknél tartanak. Bizakod­va. reménykedve tekintenek a jövő felé. S ez így helyén­való. .. Sárhegyi István SZÖVETKEZETI ÖSZTÖNDÍJASOK VOLTAK Pályakezdő szakmunkások Tarnamérán Az iskolapad után bizony nem könnyű felvenni az oly sokszor emlegetett nagybetűs Elet, a munkás hétköznapok ritmusát. Igaz ez a megállapítás — a gimnáziumot végzet­tek mellett — a volt szakmunkástanulókra is, jóllehet ők azért mégis többet láttak, tapasztaltak hasonló korú társa­iknál. Persze a pályakezdés így is nehéz. Vajon milyen gondolatok, tervek, elképzelések foglalkoztatják ezeket az ifjakat? Hogyan sikerült az új környezetbe való beillesz­kedés? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ a Tarnamé- rai Lenin Termelőszövetkezet két gépszerelőjével folytatott beszélgetésünkkor.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents