Népújság, 1985. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-16 / 217. szám
2. NÉPÚJSÁG, 1985. szeptember 16., hétfő Pillantás a hétre Kiemelkedő fontosságú események sorakoznak az előttünk álló hét politikai naptárában. A magas szintű találkozók, népszavazások és konferenciák mellett első helyen mindenképp az ENSZ kedden kezdődő negyvenedik, jubileumi ülésszakát, valamint a Genfben újabb fordulóhoz érkezett szovjet—amerikai fegyverkorlátozási tárgyalásokat kell kiemelni. Ez utóbbi megbeszéléssorozat az, ami a Reagan—Gorbacsov csúcs- találkozó közeledtével a szakértők szerint a leginkább befolyásolhatja a két nagyhatalom viszonyát. HÉTFŐ: Az európai közösségek külügyminiszterei Luxemburgban ta. nácskoznak. Megbeszélésüket kedden a szervezet pénzügyminisztereinek találkozója követi. Dundeben megkezdődik a Brit Liberális Párt kongresszusa. Margaret Thatcher kormányfő közben hivatalos látogatásra Egyiptomba indul. KEDD: New Yorkban megkezdődik az ENSZ 40. ülésszaka. A közgyűlés az általános politikai vita mellett hagyományosan alkal. mat teremt a két és többoldalú találkozókra is. A tervek szerint sor kerül Reagan elnök és Sevardnadze szovjet külügyminiszter találkozójára, s a mos. tani ülésszakon ünnepi megemlékezést tartanak a Biztonsági Tanácsban a 40. évforduló tiszteletére. SZERDA: Willy Brandt, a nyugatnémet szociáldemokraták elnöke az NDK-ba látogat. Magas szintű látogatások: Koivisto finn államfő a Szovjetunióba. Alfon. sin argentin elnök Franciaországba. Thatcher asszony pedig Jordániába érkezik. CSÜTÖRTÖK: Genfben megkezdődik a szovjet —amerikai fegyverzetkorlátozási tárgyalások harmadik fordulója. PÉNTEK: A KNDK és Dél-Korea között született megegyezés értelmében első ízben kerül sor az 1953.ban betelezödöt.t koreai háború óta szétszakítva élő családok tagjainak kölcsönös látogatására. SZOMBAT: Bettino Craxi olasz miniszterelnök befejezi kétnapos hiva. talos látogatását Szomáliában. A kormányfő útját, mint a megélénkült olasz diplomáciai aktivitás jelét értékelik Afrikában. VASÁRNAP: Népszavazást rendeznek Svájc, ban az új házassági törvényről. LÉZERKISÉRLET AZ USA-BAN Kipróbálták a műholdelhárító fegyvert Mint ismeretes, az Egyesült Államok pénteken — közép-európai idő szerint, este, a késő esti órákban — végrehajtotta az új műholdelhárító fegyver kipróbálását. A kétfokozatú rakétát egy — a californiai Edwards légitámaszpontról felszállt, F— 15-ös mintájú — repülőgép juttatta mintegy 12 ezer méteres magasságba, s innen indította a cél felé. A próba részleteiről nem adnak ki jelentést, mert azt katonai titoknak minősítették. Mint ismeretes, a Szovjetunió huzamosabb idő óta egyoldalúan felfüggesztette a műholdelháritó fegyver kipróbálását és ezt javasolta ez Egyesült Államoknak is. Mivel Washington ragaszkodott a kísérlethez, a szovjet fél korábban bejelentette, szükség esetén maga is hasonló fegyvert fejleszt ki, s a következményekért az Egyesült Államokra hárította a felelősséget. Az Egyesült Államok közvéleményének jelentős erői tiltakoztak a kísérlet ellen, mert véleményük szerint ezzel a fegyverkezési verseny új, veszélyes szakasza indjl meg, amely a fegyverkezést kiterjeszti a világűrre is. George Brown demokrata párti képviselő, aki egyebek között bírósági eljárással is igyekezett meggátolni a terv végrehajtását, több más képviselővel és számos vezető amerikai tudóssal együtt, a kísérlet után kijelentette: a Szovjetunió ezek után jogosan tekinti úgy, hogy az Egyesült Államok nem megbízható tárgyalófél, s nem akarja a műholdelháritó fegyverek eltiltását. Paul Warnke, aki korábban az amerikai küldöttséget vezette a leszerelési tárgyalásokon, ugyancsak azt mondotta, hogy az akció jelentősen megnehezíti a most újra kezdődő leszerelési tárgyalások folytatását. Warnke elutasította a kormányzatnak azt az érvelését — amelyet Larry Speakes, Reagan elnök szóvivője még pénteken délben is megismételt —, hogy a kísérlet „megegyezésre ösztönzi majd a Szovjetuniót". „Képzeljük el, hogyan reagálna az Egyesült Államok arra, ha a leszerelési tárgyalások új fordulója küszöbén s alig tíz héttel a csúcstalálkozó előtt, a Szovjetunió hasonló lépést tenne" — mondotta. A CBS televízió egyébként pénteken este megszólaltatta Vlagyimir Bogacso- vot, a TASZSZ szovjet hír- ügynökség katonai szemleiró- ját, aki megállapította: a Szovjetunió ezek után megteszi a szükséges lépéseket. Az új fegyver kifejlesztését elsősorban a Pentagon vezetői sürgették. Weinberger hadügyminiszter azzal érvelt, hogy a Szovjetuniónak már van műholdelhárító fegyvere. Az amerikai katonai szakértők kétségbe vonják ezt az önigazolást és rámutatnak: ha a Szovjetuniónak meg is van a kapa citása a műholdak elpuszti tásához, az amerikai fegyver korszerűbb és veszélyesebb Ugyanakkor azonban — -irta több katonai szakértő is — a műholdelháritó fegyverok rendszerbe állításával az Egyesült Államok többet veszthet, mint a Szovjetunió, mert sokkalta nagyobb mértékben van ráutalva a felderítő, hírközlő és parancstovábbító műholdak használatára katonai tervei végrehajtásában, mint a szovjet fél. * Az Egyesült Államok lézerfegyvert próbált ki az új-mexikói White Sands ka. tonai gyakorlótéren. A nagy erejű lézernyalábbal egy álló helyzetben lévő Titán— 2 rakéta részegységét semmisítették meg. Amerikai politikai körökben úgy vélik, hogy a lézer- kísérlet szervesen összefügg a Pentagon által erőltetett űrfegyverkezési programmal, amely csapásmérő űrfegyverrendszerek kifejlesztését és telepítését irányozza elő. STOCKHOLMI VÉLEMÉNY A fegyverkezés betiltásáról Intézetünkben arra a következtetésre jutottunk, hogy van lehetőség a nukleáris fegyverkísérletek teljes betiltására. Sajnálom, de azt kell mondanom, hogy ennek egyetlen akadályát az amerikai politika képezi — jelentette ki az Izvesztyija című moszkvai lapnak adott nyilatkozatában Frank Blackaby, a stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) igazgatója. Azok a válaszok, amelyeket Mihail Gorbacsov a Time című amerikai lap kérdéseire adott, a nemzetközi biztonság problémáinak rendkívül komoly elemzéséről tanúskodnak — mutatott rá az ismert békekutató. Ami pedig a legutóbbi időkben a fegyverkezés és leszerelés témakörében tett szovjet lépéseket illeti, ezek arra irányultak, hogy megakadályozzák a fegyverkezési verseny új területekre való kiterjesztését és az atomháború kitörését — mondta Frank Blackaby. Ilyen lépés volt például a Szovjetuniónak az az egyoldalú kötelezettségvállalása, hogy nem telepít közepes hatótávolságú rakétákat Európában, és hogy idén augusztus 6-tól az év végéig nem hajt végre nukleáris fegyverkísérleteket. Mindezt nem lehet „propaganda- manővernek” tekinteni — mutatott rá a SIPRI igazgatója. utalva egyes hivatalos amerikai megnyilatkozásokra. rC Külpolitikai kommentárunk i Brit bonyodalmak A SZAKSZERVEZETEK és a szociáldemokraták után most a liberálisok folytatják a sort. A brit szak- szervezeti főtanács viharos blackpooli tanácskozása és az SDP Torwayban rendezett konferenciája után mától Dunde városában a David Steel vezette liberális párt kezdi meg szokásos évi kongresszusát. Méghozzá — legalább is kívülről szemlélve — minden eddiginél magabiztosabb, optimistább hangulatban. A derűlátás magyarázata két forrásból táplálkozik. Egyrészt tükrözi azokat a megszaporodott bonyodalmakat, amelyekkel Thatcher asszony konzervatív kormányzatának az utóbbi időben szembe kellett néznie, másrészt az elmúlt hónapok több közvéleménykutatásának eredményén alapszik. JÖ NÉHÁNY FELISMERÉS SZERINT ugyanis alaposan megcsappant a toryk népszerűsége, s előrerukkolt a munkáspárti ellenzék. Ami pedig a li- berális-SDP koalíciót illeti, fej-fej mellett halad a jelenlegi kormánypárttal, ami igen hízelgő összkép Steel és csoportja számára. A közvélemény kutató irodák kimutatásai persze nem vehetők teljesen alapul egy leendő voksolás kimenetelének latolgatásakor. Ami azt, hogy a Thatcher-gárda érzékeli a növekvő veszélyt, az egyre sü'rgetőbb késztetést valamilyen, legalább részleges irányváltásra a gazdaság- és szociálpolitika rengeteg vitát kavaró területén, mi sem mutatja jobban, mint a hónap elején végrehajtott kormányátalakítás. A miniszterelnök asszony ugyan legbensőbb bizalmasait helyükön hagyta, de több cserét határozott el a legkényesebb, a foglalkoztatottsággal és a munkaerőhelyzettel foglalkozó tárca élén'. Nagy-Britanniában ugyanis — s ezt nehéz lenne vitatni — ma a munkanélküliség tűnik a legsúlyosabb problémák egyikének. A konzervatív vezetés hangoztatja, hogy továbbra sem hajlandó nagyarányú központi beavatkozással csökkenteni az állástalanok seregét, ami kérdés, hogy a fokozódó ellenzéki támadások és a közvélemény nyomása milyen hatást ér el a következő választásokig hátralevő mintegy két év alatt. Közvetve még olyan megdöbbentő események is ehhez a kérdéskörhöz kapcsolhatók, mint a nagy iparvárosban. Birminghamben néhány napja kitört zavargások f EZ MAGYARÁZZA, miért kiséri megélénkült figyelemmel a liberálisok mostani tanácskozását, és persze hogy miért előzi meg szintén nagy érdeklődés a fő ellenzéki erő, a munkáspárt valamint a konzervatívok hamarosan sorra kerülő kongresszusát. Az egymás után lebonyolított konferenciák sokat elárulnak arról, milyen légkörben kell Thatcher asz- szonynak a közeljövőben kormányoznia. (Folytatás a* I. oldalról) zést. Az állomány 60 százaléka párttag, az idén négyezer fiatalt vettünk fel sorainkba. Tehát biztosított az utánpótlásunk. S ez jó előjel a megalakulásunk közelgő, 30. évfordulójának méltó megünnepléséhez. — A szemlén egyébként Hevesben több éves munkát tekintettünk át. A teljesítményért a megye valameny- nyi munkásöre dicséretet érdemel. Kitűnőre sikerült a bemutatkozás, ami arra példa. hogy nemcsak lelkesek, de szakmailag is magasan képzettek a hevesiek. Mo" dem fegyvereinket csak ilyen emberek kezelhetik. Az állomány 50 százaléka közép- és felsőfokú végzettséggel rendelkezik. Sportnyelven szólva : a lécet ritkán verik le, a jó csapatmunkára törekszenek — mondotta befejezésül az országos parancsnok. Egerben a központi ünnepség a terveknek megfelelően, szervezetten zajlott ie. Pontosan fél 12-kor elfoglalta helyét az elnökség: ott volt Borbély Sándor, az MSZMP KB tagja, a Munkásőrség országos parancsnoka, Barta Alajos, a megyei pártbizottság első titkára, Markovics Ferenc, a megyei tanács elnöke, Dorkó József, az SZMT vezető titkára, Tóth Ferenc vezérőrnagy, a Belügyminisztérium főcsoportfőnökének helyettese, Kerékgyártó Béla vezérőrnagy, a magasabb egység parancsnoka, Derekasan helytálltak a munkásőrnők is Pálinkás Ferenc vezérőrnagy a megyei rendőr-főkapitányság vezetője, V. J.Po- likarpov alezredes, a szovjet hadsereg képviselője, valamint a városi pártbizottságok első titkárai, az üzemek, gyáraik igazgatói. A jelentéstétel után Borbély Sándor Farkas Sándor megyei munkásőrparancsnok kíséretében ellépett a díszelgő alakulatok előtt, majd a Himnusz elhangzása után Németh László, az egri városi pártbizottság első titkára mondott elnöki megnyitót. Ezt követően Fehér Béla, a szemlebizottság vezetője, országos parancsnok, helyettes adott számot a Első lövésre telitalálat érte a páncélozott jármüvet „Foglyot" is ejtettek a sirokiak tapasztalatokról. Egyebek között elmondotta, hogy a résztvevők kiválóra vizsgáztak harckészültségből, vezetésből, parancsnoki szervezésből, irányításból, valamint az egységek ,közös tevékenységéből. Magas szintűén működtek együtt a budapesti, híradós munkás- őrökkel, a Pest 'megyei kijelölt alegységekkel, valamint a társ fegyveres erők és testületek tagjaival. Ezután Barta Alajos, a megyei pártbizottság első titkára lépett a mikrofon elé: el. ismerését és köszönetét fejezte ki a közreműködőknek kiváló munkájukért. — Hosszú évek áldozatos, fegyelmezett munkája meghozta az eredményt, bizonyította, hogy a munkásőrök képesek esküjükben vállalt feladataik maradéktalan végrehajtására — hang. súlyozta. — A befejezésre kerülő szemle is megerősíti pártbizottságunk, a megye párttagsága, megyénk lakossága által alkotott véleményt. hogy a munkásőrség a dolgozó nép biztos támasza. védelmezője. Nemcsak az értékek létrehozására képesek, hanem azok megvédésére is. A szemle bizonyította azt is, hogy erős a gazdasági egységek és a munkásőrség kapcsolata. A munkásőri feladatok végzését fontos pártmegbízatásnak tekintik. Jó a harci szellem az alegységekben, magas szintű a közösségi érzés. Elvtársi az együttműködés az idősebb és a fiatalabb munkásőrök, a pa. rancsnokok és a beosztott állomány között egyaránt. Ügy Ítélem meg, hogy a harcszerű körülmények között is minden munkásőr fegyelmezetten, felelősséggel végezte harcfeladatát, bizonyította. hogy jó és értő kezekben van a fegyver. Ezután kitüntetésekre került sor. Soron kívül alezredessé léptették elő Bodnár Jánost, a Munkásőrség Heves megyei parancsnokának helyettesét. A Haza Szolga* tatáért ' Érdemérem arany fokozatát kapta Berta László, Juhász Miklós (Gyöngyös), Molnár József (Heves), és Somkútfalvi Ferenc (Eger). Ezüst fokozatában részesült Szép László, Veres Sándor (Heves), Előha- zi János (Gyöngyös) és Sí* mon János (Eger). Bronz fokozatát kapta Berényi József és Szakán László (Hatvan), György Istupn (Eger) és Jakab Tibor (Heves). Országos paráncsnoki dicséretben részesült és dísztört kapott Polonkai András, az egri Balázs Ignác munkásőr egység parancsnoka. A Haza Szolgálatáért Érdem' érem arany fokozatát adományozták Farkas Sándornak. a Munkásőrség Heves megyei parancsnokának. Országos parancsnoki dicséret, ben és tárgyjutalomban tizenegyen részesültek. Az ünnepség a munkásórök diszmenetével ért véget. Fazekas István Záróakkord: a díszszemle (Fotó: Perl Márton) Országos parancsnoki dicséretben részesültek a megye munkásőrei