Népújság, 1985. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-14 / 216. szám

IRODALOM ÉS MŰVÉSZET NÉPÚJSÁG, 1985. szeptember 14., szombat DOBÓNÉ BERENCSI MARGIT: Krónikás srámadás a kisebbségi sorsról Pályakép Dobos Lászlóról Dobos Lászlót, a szlovákiai magyar Írót jól ismerik a Heves megyei irodalomkedvelők. Egerben két alka­lommal is vendégül láthattuk: 1978-ban és 1981-ben. a Gárdonyi Géza Társaság, illetve a tanárképző fő­iskola hívta meg író—olvasó találkozóra a megye- székhelyre. Hevesen a magyar szakos tanárok üdvö­zölhették továbbképzésükön. Hatvanban — többek között — az olvasótábor fiataljai hallgathatták. Kivételes írói életút a Do­bos Lászlóé. Megadatott ne­ki a Nagy László-i mérce következetes ' vállalása: ..... hiszek a szóban. Köte­lességem figyelni a szóra. Bánnom a szóval: odaadás és felelősség." Ez az erköl­csi norma az alapja életmű­vének. Ezért válhatott min­den írása értékké, s min­den regénye az egyetemes magyar irodalom kiemelke­dő alkotásává. Dobos László a Felső- Bodrogköz szívében, a szlo- vákai Királyhelmecén szü­letett 1930-ban. Gondolko­dását, érzésvilágát, írói pá­lyáját meghatározó élmé­nyeit itt szerezte. Kamasz­ként élte meg a II. világ­háborút. a zsidóhurcolást, a magyar kommunisták ellen­állását. s népének jogfosz- tottságát. porig átázását. 1945 telén Magyarország­ra szökött, Sárospatakra, mivel Csehszlovákiában ek­kor nem működhettek a magyar iskolák. „Valahol itt éreztem meg a kimondás kényszerét. Patak tanított meg beszélni’’ — írja a Gon­dok könyve című müvében. A megoldatlan nemzetiségi kérdések következménye­ként lop.va, földhöz lapulva, üldözöttként járt vissza a lezárt határon szülőföldjé­re néhány diáktársával együtt; egyik hazátlanságból :a másikba. A Csehszlovák Kommu­nista Párt 1948 februárjá­ban jutott hatalomra. Ezzel véget ért a magyar kisebb­ség törvényen kívüli álla­pota, megpróbáltatása. Meg­nyíltak a magyar iskolák megalakult a CSEMADOK (Csehszlovákiai Magyar Dol­gozók Kultúregyesülete), jelentek a magyar nyelvű újságok. Dobos László is végleg hazakerült. Előbb sofőrként, aztáp tanítóként dolgozott. Az ötvenes évek legelején már Pozsonyban találjuk a háború utáni magyar pedagógusképzés el­ső évfolyamán. Ide seregle­nek Csallóköz tudásra szom­jazó magyar nemzetiségi fia­taljai. Dobos László is lázasan tevékenykedett. A tanulás mellett az ifjúsági szövet­ség központi bizottságában dolgozott. Részt vett a ma­gyar iskolák úttörőszerve­zeteinek megalakításában. Aztán az irodalommal je­gyezte el magát. Tanársegéd a főiskolán, ahol irodalom- elméletet tanít, s közben a szlovákiai magyar irodalom intézményrendszerének meg­teremtésén fáradozik : tár­saival együtt 1958-ban meg­indította — a ma is havon­ta megjelenő folyóiratot — az Irodalmi Szemlét, majd létrehozták a Madách-díjat. A Szlovákiai írók Szövetsé­gében a magyar tagozat tit­kárává választották. 1969- ben megalakult a Madách Könyv- és Lapkiadó, amely­nek vezetője lett. ma is itt dolgozik. írásaiból egy olyan sok­felé tájékozódó, népben, nemzetben gondolkodó. a vox humanát megszólaltató kelet-közép-európai magyar írót ismerhetünk meg. aki a mai ember sérelmeit, ja­ját, küzdelmeit mondja ki, azt a valóságot, amelynek tanúja és szenvedője volt.-Igazi műfaja a regény. A Messze voltak a csillagok (1963), a Földönfutók (1970). az Egy szál ingben (1976), a Hólepedö (1979), a Sodrás­ban (1985) egy-egy mérföld­kő az írói pályán. Dobos László a megélt időt. a sok­szor csüggesztően komor tapasztalatokat adja tovább történelmi tanulságként. Olvasóit már az első köny­vével meglepte. Űj, szokatla­nul bátor hangon íródott a regény. Megjelenésekor még nagyon közei voltak a se­matizmus évei. még kísér­tettek a tartalmatlan, üres lelkendezésekre épülő, mű­vészi igényt- és igazságot nélkülöző írások. Dobos László azonban elkerülte ezt a veszélyt, mert tudatában volt írói küldetésének. Bi­zonyságul idézzük fel a Messze voltak a csillagok elé írt ars poeticáját: „Érzékeny, talán túlságo­san is érzékeny vagyok az emberi megaláztatás iránt. Élményem a megaláztatás: gyermek- és ifjúéveim leg­szebb történeteit elsötétíti ez a szó. Mindegy, hogy en­gem ért sérelem vagy csa­ládom, rokonságom, esetleg környezetem valamelyik tag­ját. A megalázottság beideg- zödött, él, hat, nemzedéke­ken át. Tucatnyi ember- sors görcsölődött belém, ok­talan tragikus sorsok... Jó lenne már szép emlékekről írni. Sajnos, én még nem tartok ott. Előbb szeretném látni egy tragikus sorsú nemzedék elmosolyodását...” Figyelemre méltó a regé­nyek címe is. Az író nagy gonddal válogatta meg őket. Jellegzetes, XX. századi, szimbolikus címek ezek. Jel­lemzik a műveket, felidézik légkörüket, hangulatukat. Dióhéjban sűrítve adják az egészet. A téma megjelölése mellett gazdag asszociációs lehetőséget rejtenek ma­gukban. Valamennyi jelké­pes értelemmel bír, ám szo­rosan kapcsolódik a monda­nivalóhoz. A Földönfutók és az Egy szál ingben címeket, regény­témákat legtalálóbban maga az író jellemzi. Öt idézzük: „A Földönfutók című regé­nyemet a csehszlovákiai ma­gyarság kollektív vád alá helyezése ellen, a büntetés, a méghurcolás, a sérelem könyve. Ügy éreztem, el kell mondanom a valót, s a hír­mondást nem lehet a törté­nelem kénye-kedvének vissz­hangjára, kozmetikájára bíz­ni. Szemtanú voltam. Azért is írtam ezt a könyvet, hogy szabaduljak a rám _ bélyeg­zett 'bűnvádtól, azért is, mert nem ismerem el a vá­dat, miszerint e mépközösség a haladás földönfutásra ítélt ellensége ... Nyomon követtem az élet egyszál ingeseit, a történe­lem meztelenjeit, a történel­mi közmunkára mindig ki- parancsolhatókat. Azt az embert, akinek testébe év­századok során kalapálták az alázatot, az engedelmes­séget, a meghajlást:----- Az i lyeneknek egy okosságuk van: megvárni, kivárni a rossz idő végét — úgy ma­radni meg ... Hányszor hal meg az ilyen ember, amíg az élet engedelmességgé és alázattá csitul a lelkében? Felmutattam az ellenállók sorát, a szembeszegülőkét, akik életükkel keresztezték a történelem gonosz útját.” A lent említett három mű történelmi, társadalmi és szociális kérdéseket állít kö­zéppontba. a Hólepedő vi­szont erkölcsi, pszichológiai fogantatású. Főhőse egy fia­tal tanárnő, Erzsébet, aki az egyedüllét szorításából menekülve rohan kocsijával a majdnem-halálba. össze­tört testtel, lassan gyógyuló lélekkel kell ráébrednie éle­te. hivatása értelmére. A kórházi ágy hólepedőjén az élet és a halál tusakodik egymással. Ezen a fehér pusztán próbálgatja a béna kéz és a gyógyulás első mozdulatait. Erzsébet a kór­házban emberfeletti erővel győzi le félelmeit, megtanul újraélni, emberekbe kapasz­kodni, s fokozatosan készíti fel szivét a Várható örö­mökre. A jelképes cím pél­dázat': a legtragikusabb hely­zetből. a legsúlyosabb testi­lelki válságból is fel lehet emelkedni, mert az ember amíg él, a jóért, a szépért, az értelmes életért való küzdelmet fel nem adhatja. Az idén megjelent Sod­rásban című regény az öt­venes éveket, a fiatal ér­telmiség felsereglésének év­tizedét idézi. A háború utá­ni magyar kisebbség alsó ré­tegeinek gyermekei özönle­nek Pozsonyba — parasz­tok. munkások, kisiparosok, kiskereskedők, papok ivadé­kai —. hogy a tanulásba, az értelmiségi létbe kapasz­kodjanak. Hittek az emberi feltámadásban, a „történel­mi napsütésben!’’. A törvé­nyen kívüliség nyomása alól felszabadulva szétáradt ben­nük az élet öröme, a min­dent vállaló aktivitás. Ügy érezték, a beszédes idő jött el. a megalázott embert fel­emelő, új kor. De mivé torzult mindez? Tapsolássá, éljenzéssé, bi­zalmat. reményt megcsúfoló, üres lelkesedéssé. A személyi kultusz és a sematizmus sodrásából nehéz kikerülni, partot érni, megtalálni az emberhez méltó posztot, s azon gyökeret ereszteni. Az ötvenes évekről mások is írtak, már olykor hu­morba. iróniába mártott tol­lal. Dobos László önéletraj­zi elemeket is tartalmazó krónikás számadása azon­ban nélkülözi a vidámabb színeket. Ma már meditál­hatunk azon. hogyan lehe­tett megtéveszteni, félreve­zetni a legfelkészültebbeket: azokat az értelmiségi fiata­lokat. akiknek szellemi erői­re. meggyőződésére és öntu­datára a magyar kisebbség­nek támaszkodnia kellett volna. Am Dobos László nem — a 30 év távlatától — „megokosodva” idézi fel a múltat, nem kicsinyli le nemzedékének számtalan, sokszor meddő vitáját, op­timizmusát. alap nélküli uj- jongásait, hanem a regény­ben makacsul újból végig­járja hajdani diáktársaival, s velünk együtt a közös utat. Tiszta szándéka szíven üt, s történelmi tapasztalatokhoz juttat. Mert ökölbe szorul az olvasó keze a dúlt hi­tekért, s nem tud azonosul­ni megcsúfolt, heves forra­dalmi lázukkal. Riasztónak találja bennük az állandó készenlétet, egymás között az ellenségkeresést, a leszá­molás igényét. Ügy érzi, eb­ben az örökös vigyázásban. éberségben — fölülről ma­nipulálva — önmagát fosz­totta ki egy nemzedék. A közösség össze fartó ereje forgácsolódott szét. s a hu­mánum veszett el pótolha­tatlanul. Emil Sedlak: Mészégető Ncmcckan Ferdinand Hloznik: Kivándorlók a A Pozsonyi Fővárosi Galéria bemutatója Budapesten A Pozsonyi Fővárosi Galéria gyűjteményéből re.ndeztek kiállítást a Csehszlovák Kulturális és Tájékoztató Központ Népköztársaság úti be­mutatótermében. Képeink a tárlat anyagából mutatnak be néhányat. A z első pontot kere­sem, a meghatározót. Talán Kassa. 1949. Igen. Esztelensé- gekből tántorogtunk elő. húszévesen. Kulturális se­regszemlére készültünk, a háború utáni elsőre. Népi táncot jártunk, kánont éne­keltünk. Ady-verseket sza­valtunk. Én A grófi szérűnt mondtam. Előtte éjszakák hosszán gyakoroltunk, asz­talra állva mondtuk a köl­teményeket. hogy majdan le ne szédüljünk a színpad­ról. Otthon Petőfit szavaltunk, a városba már Adyval jöt­tünk. Görcs oldása volt ez: ösztönösen más szavakat, más ritmust kerestünk: „Korgó gyomrú magyar pa­raszt, Hát ml vagyok én neked?” Kisiskolásként annyiszor ismételtük, hogy refrénné kövült a szánkon. Megmo­solyogtuk magunkat, a má­sik pillanatban érthetetle­nül meghatódtunk. A nagy­világot, sok minden össze­függését nem tudtuk, csak jöttünk. Megtanultuk és mondtuk a refrént, az Ady- refréneket. A semmiből kezdés álla­pota — ismert, sokszor mondtuk már. Sokan tanúi, részesei voltunk; élményünk, de ezen túl más is. A köté­sek. a szellemi kötődések sora: kitörés a szellemi vá­kuumból. Amíg a félelem­ből verskeresés, versmondás lesz. Kimondható nevek : Petőfi, Ady, verscímek sora. S az élni akarás egyre konkrétabb megfogalmazá­sokat kíván. Helymeghatá­rozásokat, az ösztönös moz­dulatok eligazítását. A cseh­szlovákiai magyar irodalom­nak van egy sajátossága: az egymás után jövő nem­zedékek élménye azonos vagy hasonló. Én élménye­im során — háború, meg­aláztatások — jutottam el az élő irodalomhoz, Fábry­Ady Részlet hoz. Előbb az élménykö­zösséget éreztem meg írásai­ban. Fábry erkölcsi ma­gatartást példáz és forgal­maz. Élmény és erkölcs kö­tődése: nemzetiségi irodal­munk alapvető ismérve. Utólag tudatosítom: iroda­lomba lépésétől haláláig Fábrynak ezáltal van meg­határozó szerepe a csehszlo­vákiai magyar irodalom ala­kulásában. Fábry életműve etikai tételekre alapozott építmény, s ez építmény tartóváza Ady költészete — Ady a Fábry-életmű meg­határozója. Dokumentál­ni szeretném e viszonyt, hi­telesen talán így bizonyít­ható legjobban. „Én abban a mértékben, ahogy lekoptak rólam a ka­tonamundér ' darabjak öl­töttem magamra Adyt. hogy egy életen át vele, általa él­jek. szóljak.” S Ady hatása nemcsak egyszemélyes. „Ady Szlová­kiában diákok, cserkészek demokratikus jelszava lett, és később a dolgozó ifjú­ság, ifjúmunkások dala és zenéje. A Magyar Nap 1936, no­vember 22-i számában ol­vashatjuk: „Nincs munkás- és parasztkultúregyesület. amelyik ne ismerné az Ady- versek hódító, forradalma­sító igézetét." A fasiszta szlovák állam évei. A Magyar Hírlapban nyilatkozatok sora jelenik meg Adyról. P. Sz. tanonc mondja : „... Egy könyvből kivágtam az arcképét, fel­függesztettem a szobánkban. Hadd lássam magam előtt egy igaz ember arcát, mert és Fábr a Gondok könyvéből úgyis kevés van ebből a faj­tából ma Pozsonyban." S idézhetnénk még hosz- szan. Ady nagy területen érintette a csehszlovákiai magyar kultúra első. hábo­rú utáni kibontakozását. Mégis: az Ady-hatás fóku­sza. és kiteljesítője Fáb­ry. Adyt Fábry fordította „csehszlovákiai magyarra” Fábry Adyhoz való viszo­nya történelmi jelentésű felismerést hordoz: a ki­sebbségi irodalomnak lét­kérdése a progresszív szel­lemi vonulatokhoz való iga­zodás és felzárkózás. Fábry Adyhoz való viszo­nya a kisebbségi és a nem­zeti irodalom eSzmei-erköl- csi kapcsolatának lehetősé­gét bizonyítja és dokumen­tálja. Fábry a háborúból, a pusz­títás térségeiről jövet talál­kozott Adyval. A találkozást megpecsételő vers az Ember az embertelenségben. Innen és ezzel kezdődik Fábry el­kötelezettsége: „Ékes magyarnak soha szebbet Száz menny és pokol sem adhatott : Ember az embertelenségben. Magyar az űzött magyarságban. Üjból-élő és makacs halott.” Az Ember az embertelenség­ben a Fábry-életmű megha­tározója lesz. „ ... az Ember az embertelenségben törté­nelmi névadás volt. Egysze­ri, felülmúlhatatlan, feled­hetetlen és végérvényes. Val­lom: e számadás nélkül vak. süket és néma maradtam ■

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents