Népújság, 1985. július (36. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-06 / 157. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. július 6., szombat S. SZŰCS Fiatalok nélkül _ M agyar Árpád: „Iskolaotthont kellene létrehozni" Szabó Erzsébet tanácstitkár: „A körzetesítés sokat használt a falunak" Lassan minden jármű elmarad előlünk. A kirándulóbuszok tudomást sem véve a leágazóról, Szilvásvárad felé robognak tovább, a bányába igyekvő teherautóktól pedig Egercsehiben a Vörös téren „búcsúzunk”. Az út csendes, hajtűkanyarokkal tűzdelt. A falu egyetlen utcáján egy lélek sem jár, pedig meleg, verőfényes ez a a délelőtt. A porták csinosak, a házak korszerűek — akárcsak a templom, amely 1968-ban „nőtt ki a földből”. A bánya szűkös költségvetéséből kellett lefaragni az építés költségeit, ugyanis a tárnák addig „nyújtózkodtak” a domb alatt, amíg az épület elődje megroppant és lebontásra ítéltetett. A mostani építészeti látványosság. A körívben futó falak, akárcsak a vasbeton harangláb szokatlan a barokk vonalakhoz szokott szemnek. Végre feltűnik valaki az utcán. Szűcs Bertalan kaszálásból tart haza. — Levágtam a sógor füvét — mondja az idős férfi. — Más nemigen terem meg errefelé. Azt mondják, négy aranykorona értéke sincs ennek a földnek. Legfeljebb zöldséget, krumplit termelnek, meg delevári szőlőt. Azzal nincs sok gond: direkttermő. A téesz birkatartásra szakosodott. Néhány juhászt foglalkoztatnak csupán. A székhelyük is jó messze van, Bélapátfalván. De ne gondolja, hogy ez a nép kimarad a paraszti munkából. Jöjjön el nyáron, üresen találja majd az egész falut! Lent lesznek az emberek az Alföldön, még az asszonyok is. Azok úgysem dolgoznak csak otthon. Így van ez rendjén. Két hét alatt megkeresnek 6—7 ezer forintot. Jó pénz az! Még a bányászok is erre tartogatják a szabadságot, mert igaz ugyan, hogy olyan szén van erre, ami egy szál gyufától is lángra lobban, de mert mindig messzebbre kell érte menni, egyre rosszabb üzlet a bányászat. Kétszáznyolcvanan laknak a faluban. Valamikor népesebb volt ez a település, de sokan elköltöztek. Kevés erre a munkaalkalom. Jó néhá- nyan ingáznak: Egerbe, Bor- sodnádasdra, Bélapátfalvára. Özdra. Helyi kisüzem létesítését viszont kevesen igénylik. A Laskó-völgyi patak most békésen csordogál. Haragos is tud lenni ez az erecske — legalábbis arra vall, hogy a 60-as évek légfőbb feladata a vízelvezető csatornák építése volt. Vezetékes ivóvíz máig sincs. Ehhez családonként 30—40 ezer forint hozzájárulás kellene, amit nem vállalnak azok, akik ásott kúttal vagy szivattyúval oldották meg a saját gondjukat. A szennyvíz ügye is rendezetlen. Takaros kis üzletbe lépünk be. A polcokon egyenes vonalban sorakozik minden, amire naponta szükség lehet. — Tőkehúsért Csehibe kell menni — mondja az eladó, Halász Andrásné. — Különben jó az ellátás. A sarokból papírzsebken- dő-torony mosolyog ránk. Alig hiszünk a szemünknek Egerben nincs — itt van. Az italboltban három szőlőmárkáért 12 forintot fizetünk. Negyedosztályú árak, harmadosztályú környezet. A frissen mázolt falakon egy szobafestő mintha művészi ambícióit igyekezett volna kiélni. Most csend van itt is. Négy-öt ember ücsörög csupán az asztalok körül, komótosan kortyolják a borsodi világost. A buszmegállóban 17 éves, nagyra nőtt fiatalember. Munkába indul Egerbe, öltözete a butikok legfrissebb kínálatához igazodik. A nevét — ki tudja, miért — nem árulja el. — Lehet, hogy egyszer végleg elviszi innen az autóbusz? — kérdezem tőle. — Könnyen előfordulhat — mondja. — Szép itt minden, de az ember napjai nemcsak abból állnak, hogy a hegyeket bámulja. Dolgozni is kell valahol, márpedig akinek nem tetszik a bánya nincs más választása, minthogy a buszon 40—50 kilométert zötykölődjön naponta- A férfiak szinte csak a hétvégeken vannak itthon. Bogarásznak az udvaron, vagy beülnek a kocsmába. Más lehetőségük nincs, mert a kultúrterem csaknem mindig zárva. Persze, minek nyitnák ki! Fiatalok, akik esetleg igényelnék, alig vannak. öregek faluja ez. Szűcs-bányatelepet a helybeliek Bagólyuknak nevezik. Sűrű erdő borította dombok között húzódik meg csendem sen. Ugyanannyian lakják, mint 3 kilométerrel arrébb az anyaközséget. Festők tanyája lehetne, de nem az Nehéz fizikai munkát végző emberek lakják. Az asszonyok háztartásbeliek. Gombát szednek, gyógyfüveket gyűjtenek — jó pénzt kapnak érte. Az ittlakók büszkesége, hogy a kiváló színművész. Avar István a földijük. De sajnos másról is híres Bagólyuk Túlságosan jó forgalma volt egykor a helybeli kiskocsmának, gyakran elszabadultak benne az indulatok. A szokásostól eltérően itt leginkább a gyengébb nem képviselői emelgették a poharat, oly szorgalmasan, hogy a tanácsnak kellett közbelépni, végleg le- húzatni a bejárati redőnyt. A lakosság 75 százaléka cigány. Az út kétoldalán századele ji kopott bányászlakások sorakoznak. A telep központjában emeletes épület. Magtárra és jobb időket látott kúriára egyaránt emlékeztet. Kapuja nyitva. A füves, gazos udvaron szabadon kószálhatunk. Kurta lépcsősor vezet a könyvtárba. Ajtaján hatalmas tábla hirdeti : Nyitva hétfőn és pénteken 14—17 óráig. Alatta kisebb tábla: A kölcsönzés betegség miatt szünetel. Nincs szerencsénk. Az elfüg- gönyözetlen ablakokon át a klubszobába kukucskálunk. A falak mellett piros műbőr székek összevisszasága, középen vaskályha — méretei akár egy kiérdemesült gőzmozdonyé. A földön téli emlékként nyújtózkodik egy gyújtóshalom. Mintha nemcsak most lenne lakatlan ez a helyiség. Az emeleti iskolába visz az utunk. Két szobácskából áll. Az elsőben bordásfalak ágaskodnak, benn padok. Csendben ülnek bennük a gyerekek, tekintetüket a televízió képernyőjére szegezik, elmélyülten figyelik az iskolatévé adását. Tanáruk, Magyar Árpád első esztendejét tölti itt, Egerből jár ki. nap, mint nap. — összevont osztályokkal dolgozunk — mondja. — Az alsó tagozatosok járnak ide, mindössze tizenhatan vannak. Az úttörő korosztály Csehiben tanul. Nehéz jó eredményeket felmutatni, mert ezek a gyerekek innen hazatérve csak nagyon ritkán veszik kezükbe a tankönyveket. Sajnos, a legtöbb szülő nem is ösztönzi erre őket. — Mi lenne a megoldás? — Iskolaotthon létesítése. Erre még nem tettünk lépéseket, de nem reménytelen az ötlet megvalósulása. Ha a kicsik itt töltenék délutánjaikat, becsületesen felkészülnének másnapra és a közös játékról sem kellene lemondaniuk. Az osztály létszáma: 16 A gyerekek hallgatják a beszélgetésünket. Legnagyobb csodálkozásomra lelkesen fogadják a tanár bácsi tervét. Lehet, hogy ők is unják már azt a nagy-nagy szabadságot, amit anyáik, s apáik szemléletétől és a környező erdőségek „láthatatlanná tevő” búvóhelyeitől kaptak ? ! Szűcs község és a bányatelep közigazgatásilag 1970 óta a szomszédos Egercsehi- hez tartozik. A közös tanács titkára Szabó Erzsébet. — A körzetesítéssel jól jártak a szúcsiak — mondja. — Azelőtt húszezer forint községfejlesztési adóból gazdálkodtak. Gondolhatja, hogy az semmire sem volt elég. Nem akarom saját házam tájékát dicsérni, de le a kalappal az egercsehi lakosság önzetlensége előtt. Felismerték, hogy a társközségben nagyobbak az elmaradások és odacsoportosították a pénzt. Nem kell persze nagy dolgokra gondolni, de a bagólyuki közfürdő felépítése, a két kultúrterem és a két könyvtár berendezése is valami. Az orvosi és a fogászati ellátás megoldott, viszont egy védőnő nagyon hiányzik. A közlekedésre nem lehet panasz. — Mindezek ellenére az összbenyomásunk Szűcsről lényegesen kedvezőtlenebb, mint a legtöbb hasonló nagyságú községről... — Én a legfőbb gondot a születések kicsiny számában látom. Fiatalok nélkül semmi sem megy. Hiába áldozott le országszerte az egyke divatja, itt alig születnek gyerekek. Még a cigány családokban is ritka a gyermekáldás. öregszik a falu. az idős emberek meg már jelentős változásokat nem kezdeményeznek. Azt mondják, minek a vezetékes víz, nekik jó a kút, megcsodál ják a klubot, de életet nem lehelnek bele. — Erre a szép vidékre tartalmas életet a pihenni, üdülni vágyók sem hozhatnának? — Ebbe a lehetőségbe kapaszkodunk mi is. Első lépésként Egercsehiben a Be- niczky-kúriát szeretnénk üdülővé alakítani. Ha ez sikert hozna, érdemes lenne Szucson is ilyen irányba lépni. Ez viszont a jövő zenéje. Sok pénz kell ahhoz, hogy a kirándulókat kulturált körülmények között fogadhassuk. Hazafelé tartunk. Orrunkban a tavaszi erdők illata, s az iskola dohos szaga, egyaránt szúcsi emlék. Az úton egy tábla hirdeti: Szilvásvárad: 20 kilométer. Az éttermek, szállodák, s a nyaralók faluja közel van, de mégis oly messze, akár egy álom. Szabó Péter Bagólyuki ..idill" Nem vízmű — templom Festők tanyája lehetne (Fotó: Perl Mártom
