Népújság, 1985. július (36. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-17 / 166. szám
4. Mn. >* ä mÆf SI |3Él. NÉPÚJSÁG, 1985. július 17., szerda Péterfy Gizella és Kő Pál munkái Hevesen Tárlat idézőjelben Vágjunk a közepébe: attól tartok, hozzám hasonlóan többeket ért bizonyos fokú csalódás azután, miután megtekintették Kő Pál és Péterfy Gizella tárlatát Hevesen. Lehet, ennek egyszerűen csak az az oka, hogy túl sokat várt ettől az eseménytől az. aki tudta, hogy a jeles szobrász öt év után lép ismét földijei elá. Növelhette a kíváncsiságot, hogy felesége nemrég megbízatást kapott a helyi városi tanács pannójának elkészítésére, s egyáltalán, maga a — nem ritka, ám nem is túl gyakori — tény, hogy ezúttal „családi” vállalkozásról van szó. Nos. megértvén ugyan ez utóbbi ötlet születésének miértjét, mégis úgy vélem, szerencsésebb lett volna két külön kiállítást szervezni. A Népművészeti és Háziipari Szövetkezet tájházában rendezett tárlaton ugyanis meglehetősen zavaróan hat az, hogy az ide válogatott alkotások nem harmonizálnak egymással. De nem is „ütik” egymást — hogy netán ezzel érnék el a fokozottabb hatást, egyszerűen alapvetően különböznek. A látott csoportosításban mindenesetre arra késztetik a művek nézőit, hogy „kapkodják” a fejüket ide-oda, percenként elfelejtve azt, hogy kivel, hányadán állnak. Próbálkozzunk meg mégis valamiféle szétválasztással. s jobb híján leírással. Péterfy Gizella itteni .portréi alapján úgy tűnik, a lélek mélységeinek kutatója elsősorban. Festményein gyakran merengőek az arcok, s a vonások azok számára mondanak sokat, akik tudják, milyen élmények hatására marad egy tekintet a kamaszkorban is mindig ártatlan, csodálkozó vagy mitől válik „makaccsá” az áll, esetleg mitől válhat átszelle- mültté egy leány, amikor épp egy festőnő előtt ül órákon át. Piros, vörös, bordó, lila — köznapian talán így lehet érzékeltetni Virág, R. Éva, B. Ági vagy akár a Kettős portré című festményeinek színeit. Csak háttérként, illetve elidegenítő effektusokként szolgálnak. A művész és „alanya” lelki viszonyát inkább egy-egy „odavetett” motívuma jelzi. A cica. a rózsa, a lefelé lógó virágszál számunkra megfejthetetlen emlékeket idéznek — valamiféle feliratot, egy idegen nyelvű országban. Van persze, más is. A Terikén például érezni, hogy meseszerűnek szánták, mégis inkább szürreális hangulatot áraszt. A főalak jellemének szépségét fölfelé törekvő lángmadár és reá hajló szivárványmadár igyekszik érzékeltetni. A figura összetett karakterét pedig a falusi réteket és a díszkerteket egyaránt idéző virágmotívumok. S ugyanígy, nem csak a cím utal arra a bensőséges kapcsolatra, mely a művészt az Anyám és az Apám képek hőseihez fűzi, itt lágy és elmosódott minden, mintha könnytől homályos szemmel festették volna. A legizgalmasabb ebben az összeállításban mégis a Me- íocco Miklós. Beszélő, mesélő ez a darab is. ám a korábban megfigyelt erényeken túl, itt újabbakra bukkanhat az érdeklődő. A kompozíció mozgalmasságával uralkodik a többi felett. Isten tudja, mintha a kék pasztellszínek is jobban illené- nek Péterfy Gizella alkatához — gazdagabbak, árnyal- tabbak, kifejezőbbek. A zaklatottnak tűnő rendezésben Kő Pál munkái sem keltették a máskor oly megrendítő élményt: kisplasztikákat és portrékat hozott ezúttal, illetve egy nagy méretű domborművet, Körösi Csorna Sándornak szenteltet. Hosszas „álldogálásra”, töprengésre késztetőek persze, a darabok. Érdemes megfigyelni. mennyire más szemszögből, mennyire más kiindulási pontból formázza „arcait”. mint művésztársa. Portréin ezúttal az tükröződik, miként hat a társadalom az egyénre, az egyszeri emberi sorsra, semmint valamilyen pszichologizálás. Nem a lélek bányásza ő, sokkal inkább „József Attila”- san a uaíó világ mérnöke. Móriczán például pontosan érzékelhető a hajdan a földhöz kötődő, de a rögtől ezúttal elszakadni képes férfi öntudatossága. Samu Gézájában megragadó a humor és a bölcsesség keveréke, Van Goghban pedig elgondolkodtató az, miként próbálja egyik művész a másik tit- ,kát megfejteni. Hosszan lehetne még sorolni, milyen — kissé rejtőzködő — értékeket lelhetett a tárlat látogatója, de bízzunk benne, legközelebb nem kell őket keresgélni az idézőjelek között, a megfelelő tálalás segíti majd a szépet élvezni igyekvőket. Németi Zsuzsa Az Agria játékok és a közönség Az élmúlt években az Ag' ria Játékszín nyári programjai váltakozó közönség- sikert arattak. Akadt év, amikor valóságos közelharc folyt a jegyekért. Különösen a zenés darabok hoztak kasszasikert. Viszont előtör, dúlt az is — különösen a tragédiák esetében —. hogív erősen foghíjas volt a nézőtér. Az idei előadások milyen sikerrel kecsegtetnek? A kérdésre Révészné Gara Évától, az egri színház szervezőjétől vártunk választ. — Nagy a sikere a Hamupipőkének. amelyet a népker.ti tó mellett mutatnak be — mondta. — Eddig minden alkalommal ke* vésnek bizonyult a háromszáz ülőhely. Általában a negyven pótszéknek is gazdája akadt, s eddig mind a száz állóhelyet is eladtuk. Bár még öt délelőtt kerül színre a mesejáték, jegyet már csak a július 22-ire és 23-ira tudunk adni. — Meglepett bennünket, hogy az Annuska líceumbeli bemutatóját nem várta táblás ház. — A premiert 660-an látták — válaszolta. — A másnapit pedig csak ötszázan. Viszont azóta — két alkalommal — még a pótszékeket is megvették. Tehát több mint kétszázan tekintették meg egyegy este. Elsősorban a július 25-i és 26-i előadásokra van még jegv. összességében azonban kedvező az idei műsornak a fogadtatása. Némi fennakadást jelent, hogy a termelő- szövetkezetekben a szokottnál két héttel később indult az aratás, s ígv a környékbeli gazdaságokból kevesebben jöhettek el. mint régebben. Az Egri Csillagok Tsz-ből viszont már eddig is mintegy háromszázan tekintették meg az Annus- kát. Egyébként az eddigi két orgonahangversenyt is nagy érdeklődés kísérte, e bízunk abban, hogy a július 29-re és az augusztus 5-re is sokan betérnek. Kockás, csíkos kiállítás A 7. ipari lextilművésztti biennálé Szombathelyen Katona Gyöngyi függönyanyaga (Rosta József felvétele — KS) ta is: mély türkiszzöldLehet-e megunni a kockást? Lehet-e kiiktatni éle. tünkből a csíkost, amely alapja minden szövött anyagnak, akár vászon, akár gyapjú, akár — mondjuk — rongyszőnyeg. Ezek az örök minták . végigkísérik életünket; és aki végignéz az ipari textilművészet idei bemutatóján. reménykedhet benne, hogy a jövőben egyre szebb, finomabb, harmonikusabb mintázatú kockás, csíkos anyagokat talál majd a kereskedelem — pillanat_ nyilag túlságosan is tarka, harsány — kínálatában. Mert az ipari biennálék célja mindig is az ösztönzés: rávenni művészt és gyárat arra, hogy előbbrelépjen, hogy állandóan frissítse, jó és szép darabokkal egészítse ki kínálatát. Jólesik végignézni ezt a kínálatot, bár a kép kissé sápadt: a nyersszínek, drappok uralják a kiállítótermet, még a rózsaszínek, a vörösek is drapposak, bágyadtak. A telt, erős színek csak a csíkokban vannak jelen, például a fekete társaságában. Ez a finom színvilág meg. jelenik még a padlószőnye- geken is: remélhetjük, hogv ezekhez könnyebb lesz bútort választani, mint a lakótelepi fekete-vörös vagy zöld-barna mintáshoz, (amelyhez, ha ragaszkodott vagy kénytelen volt ragaszkodni a lakó, ízléssel be sem tudott rendezkedni, hiszen ki .kellett volna cserélnie meglevő berendezését). Málik Irén és Kozó Erzsébet, a Soproni Szőnyeggyár itervezői — mindketten Bien- nálé-díjat kaptak — kellemes színáüású. laza mintás padlószőnjyeget terveztek. Szlávikné Hófalvi Erzsébet pedig, mert egy melírozott padlószőnyeget kiállítani, ami csak abban különbözik kapható társaitól, hogv a melléállított drapp és rózsaszínes barna anyagokat egyetlen felületen keverve hozza össze. A kiállítás sokkal nagyobb. mint .egy lakás, mint egy szoba tere. Messziről itt elvesznek azok a finomságok, amelyek a kisebb teret meghitté. barátságosabbá teszik. A Budapesten élő, spanyol nevű Antónia Cunha Das Rosas selyem függöny- anyaga azonban akár színházi függöny is lehetne: a szövött selyem hullámmntívumai megtörik a felületet. s eperszín fényükkel közelről, messziről egyaránt felismerhetővé teszik a motívumot. Több kiállító alkotott munkacsoportot. Egy ilyen társaság tervezte a Fekete eső és a Fehér eső fantázia- nevű együttest. A motívum a függönyön jelenik meg, mint diagonál, szaggatott vonalú esőcsík. A két együttes alapszíne a fekete, illetve a fehér. Persze, túlzások is vannak. A kockás sakktáblaminta nagyítva és pasztell- árnyalatban gyönyörű. Kicsinyítve és markánsabb színekkel viszont szemrontóan vibrál. A csíkos is tud nyugtalanító lenni, ha szeszélyesen oszlik el a felületen. Az ugyancsak díjazott Lőrincz Vilmosáé ágynemű-, terítő együttesei különösen kellemesek. A szelíd rozsdabarna alapon nyersszínű kettőzött csíkok és kockák változatai harmonikusan fel tudnak öltöztetni egy egész lakást. Ehhez hasonló harmóniát hordoz Kiss Katalin sorozanyersszinű különböző léptékű kockás bútorszövete és takarója. A Tuja elnevezésű sorozathoz Vereczkey Szilvia tervezett elragadóan szép és finoman pasztellszínű függönyt. Ök is dijat nlyertek. Kispál Lászlóné ágynemű- anyagai a fehér. vizkék. halványzöldek árnyalatában. Petri Kataliné a rózsaszínekében mutatkoztak be. Utóbbi rendkívül praktikus — valószínűleg együtt mosható — tűzött paplanokkal. amelyek borítása színben ugyanolyan, csak a csikók szélességében más. mint a párnáké. Egy kiállítást csak a maga mércéjén lehet lemérni. De legyen szabad most, mivel ez a biennálé iparinak nevezi magát. kitekinteni kissé. Az elkeserítően tarka. csiricsáré kereskedelmi választéktól élesen elüt . a kiállítás. És ezért jó. Pontosabban ezért nem tükrözi a valóságot. Vajha a jövőt vetítené előre?-' « Torday Aliz Málik Irén: Savoy padlószőnyege Apján György : um. Kiugrott a teherautóból, a bejárathoz szaladt, és a sötétben a halmokon át odabotladozott. ahol társa — a kerítés másik oldalán — a kocsi mellett állt. Egy hete már járt itt, csak akkor világosban. Szomorú arcot vágva mászkált, mintha ősei ëlôtt akarna tisztelegni. De közben figyelt. A mesterrel történt előzetes megbeszélés alapján igyekezett kiválasztani a legalkalmasabbat. Az egyik előtt, közel a kerítéshez, megállt. A kő fényletWa kora őszi napsütésben. „Ezt azért rendesen megcsinálták” — gondolta. Távolabbról, az utat takaró akácfasor mögül a csendes délutánban teherautók gumiabroncsának csattanása hallattszott. „Túl nagyot nem érdemes választani” — és odébb lépett. Egy hófehér, fényesre polírozott márványhasáb közepén fakult aranybetűkkel „Drágám” felírás látszott, s szinte valamennyi kő alján apró betűkkel: „Bauer és tsa”. Döntött: a fehéret és 3 tőle három-négy méterre levő feketét viszik el. Lomhán néhány varjú ereszkedett le. „Hess. dögök!” — kiáltott, és nagyot tapsolt. A varjak Iebben- tek, s két-három méterrel távolabb lehuppantak az elhanyagolt halmokra. A kerítés mentén a nekiszaba- dult. kusza örökzöld cserjék különös illatot árasztottak. Közéjük nyúlt, hogy az ága. kát széthajtva megnézze, milyen állapotban van a befont. eltakart drótkerítés. Pókháló tapadt az arcába. Olyan furcsa volt. hogy megijedt. Amikor odakapta kezét, a bokor tüskéje megszúrta. .,A fene egye meg!” — kiszívta a vért, és kiköpte az örökzöld levelekre. „Örökzöld!” — elmosolyodott. — „Néhány év múlva a fene eszi meg valameny- nyit.” Elégtételt érzett, és az igazságszolgáltatás valamiféle megnyilatkozását a tüske bűne miatt. .,Bár az is lehet, hogy nem az örökzöldön nőtt” — futott át rajta, de ezzel a gondolat- suhanással nem kívánt foglalkozni. nehogy szétessen az iménti jóérzése. Odéhb lépett, onnan jól látszott, hogy a drótkerítés jószerivel már szétmállott. „Ezen átsétál a ZIL” — nyugtázta, és elindult kifelé. A murvával felszórt sétányt belepte a gaz. A kapunál a megbillent, cementgyűrűs. ásott kút mellett műkövezett, csupa repedés emlékmű állt. A felerősített szürke márványtáblákon a vésett, ezüstözött nevek többsége idegenül hangzott neki. Megszámolta. összesen 123 név sorakozott ábécé, rendben. Egyesek csak a keresztnevükön szerepeltek. „Nyilván a gyerekek” — gondolta, amint ott ácsorgott a nagy. már sárguló leveleket hullató platán alatt. Legalul egy ismert, általa is sokszor hallott helységnév és évszám zárta a névsort: Auschwitz, 1944. „Szerencsétlen ílótások!” — gondolta, de semmit sem érzett. Soha sem értette, mi az. hogy. antiszemitizmus. Aki magyarul beszélt. az ő szemében magyar volt. Soha életében nem zsidózott, s csodálkozott, ha a környezetében valaki azt mondta: „Ránézésre is látszik, hogy zsidó.” Nem tudta, miként lehet valakiről csak úgy megállapítani, hogy miféle ember. • Az egy héttel ezelőtti látogatás. pontosabban: szemlézés különös hangulatát elfújta a mostani cselekvés izgalma. Este tíz óra is elmúlt már. mire a temetőhöz értek. Gyönge köd ereszkedett a tájra. A sofőr örült ennek: „Legalább nem lesz semmi gaz” — — mondta. — Na. mi van? — mozdult a kocsi mellett álló férfi, és eldobja a cigarettáját. — Tolass oldalt, és úgv neki a kerítésnek! — Irányíts az elemlámpával, Feri! — és a sofőr komótosan felmászik a fülkébe. Feri a sugárkéve ide-oda rántásával keresi a két kiszemelt sírkövet. Gyorsan megtalálja őket. Ideges. Késő este még sose járt temetőben. Most babonásan attól is tart. hogv a sírkőlopásért majd bosszút állnak rajtuk a halottak szellemei. De ez csak pillanatnyi érzés. A lámpával villogó jeleket ad. Társa tolat, derékszögben rááll a kerítésre. Recs_ csenve iszakad át a rozsdás drótháló. A kocsi megbillen az egyik esőmosta, süppedt halmon, kidönt egiy műkő síremléket. A motor hörög, amikor a sofőr magas beton-sírszegélyre felugratja a kocsit. A kerekek apró kődarabokat, elszáradt gazcsomókat repítenek hátra. — Jó. megá tihatsz! — kiált Feri. A motor hörrenve leáll, a kocsi fényei elalszanak, hirtelen csönd és sötét támad. (Folytatjuk)
