Népújság, 1985. június (36. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-08 / 133. szám
Egyiptomi emberek (Köhidi Imre képriportja) » .supa akácvirág az egész hegyoldal. '■'Nyitva minden ajtó és a kitárt ablakok' ban szalad a függönyökkel a hirtelen támadt szél. A gazdát nem keresem, mert hétköznap lévén dolgozik, a felesége alighanem a boltba ment, mivel néhány perce mellőzött el az úton a kenyeres autó. A falu szélén laknak, beállók az udvarra az akácok alá, legalább nem égeti majd a •kocsit a harmincfokos hőség. Üjra bejárom a konyhát, a szobákat, látom a tizennyolc új karót a kötözködésig érő friss .szőlőhajtások mellett, a kerítés tövében el- virágzott a pünkösdi rózsa, de a szegfűk, — ha egy kicsit késve is — de ki tesznek magukért. Nézelődésemben pillantom meg a nagymamát a hátsó udvaron a tyúkok körül, hóna alatt egv -iras taréjú kakas, kezében egy üres moslékos vödör. Sír! Egyetlen tekintettel végignézem kezét, lábát, egész testét, majd megnyugszom, amikor elmosolyodik. — Mi a baj? Könnyeit nyeli és ha lenne szabad keze, bizonyára a szemét törölgetné. — Nincs semmi, csak... — A csakra vagyok kíváncsi. Szóljon már! — biztatgatom. — Az előbb vitték el az egyik hízót. — Hátaztán! Eladták, marad még kettő. — Tudja, az a fekete pettyes. Malackorától nevelem, olyan kezes jószág volt, szegény. .. Ha másra terelném a szót, bizony megint eltörne a mécses, így aztán biztatom: adja ide vagy a kakast, vagy a vödröt és menjünk befelé, ne legyen táré-váré az egész ház. Jön a háziasszony, tolja a biciklit. , Két szatyor a kormányon. Megvett mindent, ami csak kell egy háztartásban egész hétre. Reggel elmúlt, ebéd még nincs, így aztán aludttejjel, kenyérrel kínál, de a kényé" rét nem állhatom meg szó nélkül: — Hevesben az ilyen kenveret a boltos fejéhez csapják! — Miért nem hoztál akkor odavalósit? A mama az udvaron a kakás nyakát vágja, rossz hallgatni a rekedt kiabálását. — Inkább lőném! — mondom tele szájjal,, mert az aludttej olyan mint a máj. A kanállal szinte vágni lehet és ami a legfontosabb; pincehideg. Beszélgetünk. Nincsen benne semmi világraszóló szenzáció, hiszen az élet menet- rendszerű pontosággal működik, a gyerekek születnek, felnőnek, párt választanak. Ahogy az anyjától hallom, Bérces Agit is kiválasztotta egy legény, méghozzá olyan határozott és komoly szándékkal, hogy az arany karikagyűrű is az ujján ragyog. — Remélem örültök? Az asszony arcáról olvasni lehet, amely szerint örülnek is, nem is. — Többre gondoltatok? A fejét rázza. — Építeni akarnak! Az első hallásra engem is mellbevág a hír. hiszen ez a ház itt a falu végén, az akácerdő közepén olyan, mint az édenkert, bármelyik városban megérne hárommilliót. — Minek nekik új ház? — ök tudják. Akácvirág Kiülünk a kertbe az akácok közé, ahol virágporos mézillat keveredik a hűvösön. Eszembe villan, hogy manapság bizony szét- bomlanak a nagy családok és minden fiatal élni szeretné a saját önálló életét. A legtöbbjüknél ez az önállóság a keserves albérlettel, a kollégiummal, a munkásszállással kezdődik, aztán elindul egy kemény, ideget és zsebet nyúzó küzdelem az új, önálló otthon megteremtéséért. A fiatal pár oszt, szoroz, összead, felkutatja a legapróbb lehetőséget is és erre a listára az örökségtől a vállalati és OTP-hitelig minden felkerül, de legfőképpen az „öregektől” zármazó hazai támogatás. — Ha új ház épül, akkor mi levetkőzünk. .. — Ha nem épül, oda a boldogságuk! Erzsi asszony is elpityeredik, mint az előbb a mama, amikor elszállította a szövetkezet a hízót, amit ő nevelt malaokora óta. — Az apja rájuk íratná az egész portát házastól, mindenestől, maradjon nekünk csak a haszonélvezet. A nagymama is elmúlt már nyolcvanesztendős... Ilyen az élet! Számol és számít mindenki, aki csak él, de ha a homokórán le- csurgóban vannak már az • tolsó szemek, akkor mindenki levonásra kerül. Legendává egyszerűsödik a teremtő múlt. a régi tények mesévé szépülnek és az egymásnak feszülő érdekek legtöbbször — helyesen — a fiatalok javára dőlnek. Eszembe jut megint, hogy Hevesben a lakásépítés célkitűzései teljesülnek, miközben módosul a lakásépítés szerkezete és változnak területi arányai. A csökkenő állami lakásszámpótlásra erőteljesen bővülnek a különböző támogatások, így aztán hatszázzal több magánlakás épül és a megye lakott lakásállománya „hét” százalékkal növekszik... — Sok mindennel támogatják a magánerőt Erzsi, — próbálom biztatni a fiatalasszonyt. — De nekik nincs rá szükségük! Az új házzal betonba verjük őket, mi magunkat is, nem szólva arról, hogy ebből a kis isten háta mögötti faluból előbb-utóbb majd ők is elkívánkoznak oda. ahol van vezetékes víz, ahol fehérebb a kenyér, ahol még megmaradt legalább az óvoda és az orvosra sem kell fél napokat várni... Frissen él bennem egy tanácsi anyag, ezek hallatán nem tudok szabadulni tényei tői: Heves megyében a községek alap- ellátási szintjének javítása sok településen megállította a lakosság elvándorlását, sőt egyes kedvező adottságú, — városokhoz közel eső — községek a vártnál gyorsabban fejlődnek, lélekszámúk gyarapszik. A városokat illetően Eger népességgyarapodása már csak egyharmada volt az 1980. évinek. Gyöngyösön, Hatvanban megszűnt a szaporodás, amíg Hevesen, az új városba jelentő« a bevándorlás. Emlékszem a számra: hat olyan község van még, ahol az elmúlt négy évben az elvándorlás meghaladta a 10 százalékot... Méhek döngicsélnek az akácszirmokon, kakukkszótól hangos a ligetes falúvég, ahol olyan tiszta és hódító a levegő, hogv nappal is csak aludna a városból idevetődő ember. A kert végében forrásvízzel táplált na- takocska csacsog, kőről kőre ugrálnak a habok és a pisztrángivadékok tele ko- poltyúval szívják az oxigént. — Itt falusi palotákat építenek az emberek, de a pénzükkel az életben már nem •találkoznak. — Városon, nagyobb helyeken a lakás, a családi ház, a legjobb befektetés. .. Zsíron pirított hagymaillat árad a konyhából, a kakas nemes részei a lábasba kerülnek. — Már a házhelyet is kinézték maguknak a falu másik végén. Azt mondják, van kőbánya, erdő is. nagy a rokonság, kalákában gyorsan felhúznak egy házat. Az asszony olyan szomorúan közli a tényeket. mintha tragédia lenne kialakulóban, nem pedig lakodalom. A legény a környéken a legjobb gépész, józan életű, dolgos, így aztán róla nem szól a krónika. Ágika pedig szerelmesen számolja a napokat az esküvőig, tervezi a lakodalmat és az új házban titokban két szép gyerekről álmodozik. — Ne rontsátok a boldogságukat! — Te is így mondod? — Hogyan is mondhatnám? örüljetek, hogy itthon maradnak! Városban évekig lakhatnának albérletben, futkoshatnának lakás után. vap' építhetnének ott is házat háromszoros költséggel... Erzsi, aki már lassan beletörődik a vál- toztathatatlanba, derűsebbnek látszik, és már a lakodalmat beszéli. Szeszélyes a nyár, így aztán elkérték a kultúrházat, oda lesz hivatalos mind a százötven vendég. — Mennyibe kerül a lagzi? — Százezer körül. — Ajándékok, menyecsketánc? — Harmincezerrel haladhatja meg a költségeket. .. Az ebédnél együtt van az egész család! János is hazajön a tsz-ből, a vőlégény egy hatalmas gerberacsokorral érkezik. A fiatalok helyet foglalnak az asztalfőn a dió*, fa alatt. A csokor a menyasszony kezében, Jánosnál az üveg, mi meg valamennyien a poharat tartjuk. — Éljen a 18 éves menyasszony, az ifjú pár! Hivatalos vagyok a születésnapi ebédre, de örömömre inkább rokonként, mint vendégként kezelnek. A házépítést kész tényként tárgyaljuk, a fiatalok örülnek neki, az öregek beletörődnek, de értelmét nem látják. — Inkább vettetek volna autót! — csípi meg János leves után szóval a vőlegényt. — Az is lesz János bátyám! Ha besikerül a nyári kombájnolás. leszámolok magának húszezret... A nagymama csendben, de érdeklődéssel figyeli az eseményeket és talán arra gondol, hogy tizenöt éve annak, hogy e helyről eltúrták a régi, öreg házat és helyette felépült az új. A régit nem tudja feledni, de az újban is otthon ézi magát és amikor Agika esténként hozzábújik és boldogságát súgja a fülébe, az ősz fej csak bólogat. — Ha felépül a házunk, te hozzánk jössz lakni ! KI agymama gondolatai már inkább a *” múltba szállnak, a jelent még r-ti, de a jövőt másoknak reméli. Am ez a reménység ragyogja be a napjait, amelyekből már egy is csak ajándék. Egy küzdelmes, szép emberi élet ráadása... ‘Szalay István
