Népújság, 1985. június (36. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-08 / 133. szám
6j I ; ^ vj|~| 14ij' 1 NÉPÚJSÁG, 1985. június 8., szombat ÖT LADA ARANYRÖG Kalandorok és szépségek A RÁDIÓ KILÉP A DOBOZBÓL Háromszázezer személyes hangversenyterem MINDENNAPI NYELVÜNK Válaszúton: vagy-vagy Hogy nem csak a választások időszakában kerülünk két vagy több lehetőséget, megoldást kínáló helyzetekbe, arról mindennapi nyelv- használatunk néhány jelensége és gyakorlata is bizonykodik. Nem véletlen például az sem, hogy a libikóka és libikókázik nyelvjárási szóalakok is egyre gyakrabban jutnak nyelvi szerephez ilyen beszédhelyzétekben és szövegösszefüggésekben : „A boltok pedig egyelőre libi- kókáznak saját nyereségük megtartása és a vásárlók érdekei között: vagy a bolt károsodik, vagy a vevő” (Vasárnapi Hírek, 1985. ápr. 21.). — Ma .már szinte társadalmi méretű játék ez a libikóka: egyén vagy közösség, érzelem vagy értelem, szórakozás vagy művelődés stb. Egyéni és közéleti megnyilatkozásainkban élszaporodnak a vagy, vagy-vagy, avagy választó kötőszavak. Csak úgy sorjáznak az ilyen nyelvi formák: kocsi vagy toicst, igen vagy nem, a hivatás vagy a család, kereskedő vagy eladó, avagy csak kiszolgáló; velünk vagy nélkülünk, tiltás vagy meggyőzés, fogyasztás vagy termelés, magánérdek vagy közérdek stb. Olykor közhellyé kopnak vagylagos kifejezéseink. Szóban és írásban gyakran jelentkeznek pl. ezek a nyelvi példák: dupla vagy semmi, vagy megszokik vagy megszökik, vagy itt Vagy* sehol, vagy ő vagy. senki más, pénzt vagy életet,' fuss vagy fizess, vagy-igazat szólj, vagy hallgass. A sok vagy-vagy szinte ellepi a sajtó hasábjait is: „Beálljon vagy ne álljon be a sorba? — ezen meditál Nyugat-Európa" (Magyar Hírlap, 1985. ápr. 27.). Az újságcímekben is feltűnnek a vagy-ok: Érdek vagy kötelesség? (Magyar Nemzet, 1985. ápr. 17.). Velünk vagy nélkülünk? (Magyar Hírlap. 1985. ápr. 27.). íróink — köztük különösen Fekete Gyula — sem véletlenül szólnak arról, hogy közgondolkodásunkba is ,,be- szüremlett a sok vagy-vagy, közéletünkbe pedig a libikóka mechanizmusa” (Népszava. 1985. ápr. 20.). Költőinket is izgatja a nagy-ok elszaporodása nyelv- használatunkban. A páros vagy-vagy kötőszó verseimül is fontos mondanivalót hordoz Jobbágy Károly egyik versének élén. S e vers mondanivalója is tanúsítja, hogy a vagy-ok nemcsak a kapcsolás, a malter szerepét teljesítik nyelvhasználatunkban, hanem tágabb és mélyebb valóságviszonyokra is utalhatnak: a mérlegelés, a választási lehetőség és a döntés olykor nagyon is nehéz vállalásáról is bizonykodnak. Mély emberi igazságot fogalmaz meg Bella István Vargabetűk című versének e részletében, erre vonatkozólag: „Éppen csak szert tettem a legfőbb tanulságra, / büntetlenül nem lehet Is-Is- re cserélni a Vagy-Vagy-ot". Szólnunk(^kell még arról a nyelvhasználati jelenségről is, hogy a gunyoros, az ironikus színezetű avagy, avagy pedig kötőszavak is megszaporodtak: „Már be is ült a délceg, avagy satnya pa- cá£" (Soós Zoltán: Variációk). — ,fkz életben semmi sem egyszerű, avagy minden nagyon egyszerű” (Közhely- szerű aforizma)? A sajátos hangsúllyal ejtett vagy úgy“!, vagy igen! sem véletlenül jelentkezik éppen napjaink nyelvhasználatában. x ., dr. Bakos József Nem mondhatnánk, hogy túl eredeti ötlethez nyúlt José Giovanni, amikor megírta és filmre rendezte az öt láda aranyrög című alkotását. A kanadai arany- bányászok életét, meggazdagodásuk lehetőségét számtalan irodalmi mű, mozi- és tévéfilm dolgozza fel, különféle nézőpontból. Akár a huszonvalahanyadik Monte Christo változatnak is tekinthetnénk e kalandfilmet, ha nem volna érzelmileg telítettebb. ha a szerzek nem apelláltak «volna a nézők könnyzacskójára is. Mert a film öregedő főhőse, az elpusztíthatatlan vagány, kemény ököllel és érző szívvel — inkább a mai kalandos történetek szereplője. Olyasfajta ember, aki gondolkodás nélkül véresre kalapálja azt, aki útját merészeli állni, de a barátjáért olyasmire is képes, hogy leereszkedjék egy óriási vízesés mélyére. Igaz, annak alján, a folyómederben nem kevesebb mint öt lá_ dányi aranyrög fekszik — mely ugyancsak kalandos úton-módon jutott el oda —, de hősünket korántsem a Csütörtökön este. az Ifjúsági Ház dísztermében rendezték meg Szepesi György zongoraestjét. Az Egri Zeneiskola igazgatója, a Szimfonikus Zenekar és az Egri Fúvósötös klarinétosa, aki ennek a nem könnyű hangszernek az oktatását is vállalja Egerben évek óta, most, ötvenévesen leült a zongorához, hogy szórakoztató zenével, az érzelmek és hangulatok színes zenei áradásával emlékeztesse a közönséget és önmagát arra a jó pár évre, amikor ő még a vendéglátóiparban, honi és külföldi szállodák vendégeit kísérte el a táncba és az asztali csevegésig örökzöld melódiákkal. Ennek a műsornak az ösz- szetartó ereje, változatossága éppen abban rejlett, hogy témaköre az érzelmek, a múló pillanatokban megragadó szenvedély zenei vissza- tükrözése volt. Az igény mindig és mindenhol ugyanaz. Ha jól akarjuk magunkat érezni, ha akad egy-egy önfeledt óránk, alkalmunk, azt szeretnénk a zene légies. vagy légiessé tévő varázslatában eltölteni. Ez a varázslat, a lelki lebegésnek ez a törékeny állapota nem tart sokáig, de megvan az a fontos természeti adottsága, hogy vissza lehet idézni. Zenével és a zenében, Főkincs érdekli. Ó, dehogy is. ő, az örök álmodozó azt reméli, hogy a teméntelen pénzzel meg lehet menteni fiatal barátját, akinek lába egy hajdani autóversenyen szenvedett baleset következtében lebénult. S e filmbeli kitűzött cél máris szemlélteti az egész alaphangot. A kincs, az arany csak ürügy arra, hogy a jó barátok valami közösben vegyenek részt, olyan dologban, amelyben az ösz- szetartás, az egymásrautaltság a fő. Maga a szeretet jelenti hát az igazi gazdagságot, — sugallják a képsorok. amelyeken meglehetősen nyugodt, lassacskán peregnek az események. Kalandfilm helyett inkább kalandos lélektani fik met lát a néző, körítve néhány giccsbe hajló megoldással. Mindazonáltal derűsen szemléli a csodálatos tájat — Jean-Paul Schwartz munkáját dicséri a sok-sok szemet gyönyörködtető felvétel. Kanyon, óriási habzó vízesés, őrjöngő és szelíd folyó, üdezöld fenyves, — mind-mind megtalálható az öt láda aranyrögben. És természeteleg akkor, ha a dallam, a harmónia, a ritmus együtt van jelen a zenében. Szepesi szerint e három alkotóelem nélkül úgy. igazán zenét elképzelni nehezen lehet. Nos, a nosztalgiázó Szepesi György, aki a komoly zene feltétlen híve, népes és figyelmes közönségének egy showman gyakorlottságával mutatta be, adta elő ezeket a filmekből, a harmincas- negyvenes évekből, a nagyhatású musicalekből ízléssel összeválogatott darabjait. Szerzőket szólaltatott meg. akik ma már a műfaj klasz- szikusainak számítanak, de az idő nem fogott rajtuk és zenéjükön. Duke' Ellington, H. Carmichael. Ennio Morri- cone éppúgy helyén szólalt meg itt, mint Maurice Jarne, vagy Georg Gershwin, akit több számával is élesztgetett az est művésztanára. Bő két órán tartott ez a zenei parádé, a könnyedebb, a lengébb, a hangulatosabb zenei műfajban. A műsor első részében csak az egyszál zongora szólalt meg, így érzékelhetővé vált az is. hogyan bánik Szepesi György a neki kedvenc számokkal, mit „ír át” belőle a maga érzései, belső hallása szerint. A műsor második felében már tanártársa. Agossen. a főhős kalandorok mellé szépséges nők is kellenek. Claudia Cardinale, kinek már unokája is a tinédzser korba serdült, úgy tűnik, nem öregszik. Érdekes, nyers, kissé közönséges asz- szonyt játszik, de neki is —■ mint, ebben a filmben mindenkinek — „nagy szíve” van. Beatrix Van TU, a fiatal partnernője a bájos színésznők között is a sikerlista első harmadában szerepel manapság. Aki miatt érdemes volt életre hívni ezt az alkotást, a főszereplő Lino Ventura. Annyi filmben csodálhattuk már eszköztelen. mégis kifejező játékát, egyéniségének ezer színét. Ezúttal messze állt, a vígjáték lehetőségétől: ezen a filmen nem lehet nevetni. Mégis, sokszor megcsillantja sajátos humorát. mely mélyebb, tartalmasabb, mintha kacagásra bírná az embert. Lino Ventura ma is igazi hős. S nem elsősorban testi erejével. ügyességével. Tehetségével. humanitásával. ton Ottó is csatlakozott hozzá: az ismert könnyűzenei ütőhangszeren kísérte a felhangzó kompozíciókat. Sőt! Szepesi nem lett volna önmagához hű, ha nem kérte volna fel Nagy Miklós főiskolai adjunktust, régi diáktársát a közönség soraiból, segítené őt ki a zongoránál, amíg a klarinéton eljátszik néhány dallamot. Sőt! A dél-amerikai ritmusokhoz a zárószámban tizenegy ütő- hangszeres közreműködőt is sikerült „kibányásznia” a közönségből. A közönségsiker, ebben a kánikulában, ebben a nem légkondicionált teremben akár váratlannak is tűnhet. De Szepesi György ismeri a műfajt és a közönséget. És mert egyéniség és mert nemcsak a zenéhez ért, hanem tudja, ismeri a mindenfajta zenére odafigyelő közönség lelkivilágát is, személye és műsora telt házat vonzott. Erre a vonzó erőre, erre a közönség- és közösségteremtő erőre, az érzelmek ilyen jól oktató tanáraira van szükség itt is, Egerben is, hogy az itt felhalmozódó szellemi értékeknek nagyobb és értőbb tábora alakulhasson ki. mint eddig. Végül is mi magunk leszünk, maradunk szegényebbek, ha nem figyelünk egymásra! Farkas András A napokban készült el a rádió programjainak statisztikai összesítése, s eszerint a három csatorna napi 54 órai műsoridejéből 35 óra a zenéé volt. Csak a zenéé. Ezenkívül természetesen felcsendülnek dallamok a különböző prózai műsorokban is. — A harmincöt óra másképpen azt jelenti, hogy a műsoridőből a „tisztán zene” valamivel több mint hatvan százalékkal részesült, s ez megfelel az igényesebb európai rádiós átlagnak — mondja Szirányi János, a zenei főosztály helyettes vezetője. — Úgy véljük, mennyiségben — és minőségben is — méltók vagyunk Bartók. Kodály országához. Ami a műfaji megoszlást illeti: a könnyű-. a fúvós*, a népzene, az operett, a musical, a magyar nóta érthetően nagyobb teret kap. a helyes arányokra azonban vigyázunk, összeállításaink negyven százaléka — komoly zene. Tudjuk: a nemes muzsikának koránt sincs akkora tábora, amely ezt indokolná. sőt az utóbbi években még csökkent is. A Magyar Rádió mégsem mondhat le a szórakoztatás mellett a zenei műveltség terjesztéséről. Missziónak tekintjük ezt. Elsősorban a ma már országszerte jól fogható 3. (URH) adó a ..miénk”, itt a műsorok nyolcvan százaléka zene. ám ötven százalékig ott vagyunk a Kossuthon is! A Petőfi főleg a könnyű műfajoké, de persze nem csak azoké. — Kapnak-e visszajelzést tevékenységük eredményéről? —A legtöbben a Kossuth rádiót' hallgatják, határainkon belül és kívül, éppen ezért arra törekszünk, hogy a legszélesebb közönségnek szánt műsorainkat it? sugározzuk. Hagyományosan a nemzeti főadón mutatjuk be a gyakran éppen a rádió felkérésére írt új magyar műveket, a rádiózenekar, a rádióénekkar új felvételeit itt közvetítjük — rendszerint „egyenesben” — az eseményszámba menő hangversenyeket. operabemutatókat. neves hazai és külföldi művészek koncertjeit. Itt hangzik el először A hét zeneműve. itt „nyílik ki” a Magyar előadóművészek albuma, szólal meg az Éneklő ifjúság, s a Kossuthra kapcsoljuk minden második kedden délidőben, csúcsidőben a Magyar Nemzeti Galériát. ahol az ország legjobb szimfonikus zenekarai és kamarazenekarai adnak egyórás hangversenyt. Rendre elfogadják ide meghívásunkat a vidéken élő muzsikusok is. nagy sikerrel léptek fel már a Kupolateremben a debreceni, a győri, a miskolci, a pécsi, a szegedi, a szombathelyi szimfonikusok. De ki ne hagyjam a példák közül legsikeresebb komoly zenei műsorunkat, a Ki nyer ma? — Játék és muzsika tíz percben-1, amelynek a szignálja immár tizenötödik éve csendül fel a DéLi krónika után. hetente négyszer az Astoriából, péntekenként pedig vidékről. — Mi’.yen a komoly zenei műsorok hallgatósága? — Az MRT Tömegkommunikációs Kutatóközpont felmérései arról tanúskodnakt hogy a hallgatók viszonylag szűk rétege tekinti élete, mindennapjai nélkülözhetetlen részének a nemes muzsikát. Ami például egy Jó ebédhez szól a nóta hallgatottsága szombatonként délben a Petőfi adón 22—25 százalékos. Komjáthy György húsz éve futó tánczenei koktélja ugyancsak Petőfin 12— 14 százalékos, addig a leg- populárisabb komoly zenei műsor, a Kossuth adón. csúcsidőben sem haladja meg a 3 százalékot. Kivétel a Ki nyer ma? a maga 9—10 százalékával. A közvélemény- kutatók elvileg nyolcmillió hallgatót tekintenek 100 százaléknak. ily módon amíg a magyar nótát két és félmillióan. addig a szimfonikus zenét, az operát háromszáz- ezren élvezik egy-egy adás alkalmával. A kicsit is „nehezebb” zenét még ennyien sem. A 3. adásbaa hiába szól URH-n. sztereóban technikailag szinte tökéletesen a zene, hallgatottsága az 1 százalék- körül, vagy inkább az alatt van. Mindez számunkra sajnos, nem meglepetés. Amikor főosztályunkon a 80-as évekre szóló feladatainkat. elméleti munkánk fő irányait felvázoltuk, kénytelenek voltunk szembenézni azzal, hogy egyre sivá- rabb zenei műveltségű generációk kerülnek ki az iskolákból. A zenei művelődés közállapotai romlanak. De miért is hihetnénk az ellenkezőjét? A gimnáziumokban alig van valami énekzenei oktatás. nem önálló óra. hanem általános esztétikai nevelés keretében; a szakmunkásképző intézetekben semmi sincs, az általános iskolák egy részéből pedig már szinte a szakgárda is hiányzik. Persze, igazságtalan lenne mindent egyedül az iskola számlájára írni az életmód átalakulása is távolítja a családokat a zenétől. S az is igaz. hogy közvéleménykutatóink adatait más irányból is meg lehet közelíteni. Eszerint ma Magyarországon egy-egy komoly zenei hangversenyt a rádióból egyidejűleg három- százezren hallgatnak meg! Csöppet sem szégyellni való szám ez. miként nem az a százezres. a nyolcvanezres hallgatóság sem ! — Mit tesznek ennek érdekében? — Az ősszel változott a rádió műsorstruktúrája, több új műsor indult, többnek átalakult az arculata, szolgáltató zenés magazinműsorok jelentkeznek, főleg a Petőfi rádión. Oldottabb, közvetlenebb hangra törekszünk, szeretnénk közelebb kerülni a hallgatóhoz. Október 1-től például a korábbi egy helyett hetente ötször jelentkezik a Petőfin a Napközben, s a zenés délelőtt három órájában szinte észrevétlenül jelen van a komoly zene is. Élő adás. „élő” műsorvezetővel. „élő” zenei szerkesztővel... Hasonló jellegű műsor minden péntek délután a Péntektől péntekig című ajánlóműsor, sok muzsikával. Alkalmanként harmincötnegyven programra irányítjuk a hallgató figyelmét, kiállításoktól a koncertekig. Szombatonként — a Kossuth adón — a Déli zeneparádé vonz — immáron harmadik éve — mind nagyobb hallgatóságot. Pedig a ..csevegő” műsorvezető Bachról. Mendelssohnról. Ravelről beszél, és művészlemezeket forgat le ... Úgy hisszük, hogy kezdünk korszerűbben rádiózni, ismeretet terjeszteni. A hagyományos eszközökről közben nem mondunk le. — Mire gondol? — A hagyományos eszközök sorában gondolok természetesen a klasszikus zenei programokra, amikor a bemondó bekonferálja a müvet, s az felcsendül a rádióban. De arra is, hogy a rádiós zene már régen kilépett a dobozból, ily módon is közelebb akarván kerülni a hallgatóhoz. — Ha már a dobozból való kitekintést említette, a rádió más módon is tágította működési területét... — Valóban, a rádiózenekar zeneakadémiai, várbeli, vigadóbeli koncertjei nélkül ma már elképzelhetetlen a főváros zenei élete. A vidéki hangversenyek megszervezése már körülményesebb, de úgy véljük, erre is találtunk megoldást. Legutóbb, ausztriai vendégszereplésre utazva Sopronban lépett közönség elé a zenekar. s ilyen lehetőséggel más hasonló esetben is szívesen élünk. D. G. Mikes Márta Cole Portertől Leonard Bernsteinig Az egyéniségnek közönségteremtő ereje van
