Népújság, 1985. június (36. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-25 / 147. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1985. június 25., kedd A krónikások krónikája Az 1984-es esztendő egyik rockzenei eseménye volt A krónikás bemutatója. Rockzene? Túl sokan és sokszor használták e szót könnyebb és súlyo­sabb műfajú mai zenék összefoglalásaképpen ahhoz, hogy A krónikás zenei világa ilyen egyszerűen el­intézhető legyen. Uockkoncertet hirdetnek, és az valójában tánc- vagy diszkózene. Musicalek és mu­sical comedyk, musical tragedik íródnak rock rit­musban. Kemény Gábor és Kocsák Tibor rockja azonban ahogyan egyik kritikusuk írja: „az első magyar kompozíció, amely igazán rászolgál a ne­vére: rockopera”. A krónikás egyik előadásán megjeleni a regényíró is. (Ke­mény Gábor, Kocsák Tibor, Stefan Hcyni, Miklós Tibor) (Kanyó Béla felvétele — KS) Kocsák Tibor nemcsak társszerzője a zenének, ha­nem A krónikás előadásai­nak karmestere is. Kettőjük zenéje a szó szoros értel­mében közös: nem választ­ható külön egyikük munká­ja a másikétól. Különben is jó barátok. Mindketten a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolába jártak, majd a Zeneművészeti Főiskolán ta­nultak. zongora tanszakon és zeneszerzést. Még mosta­ni munkájuk is közös: a Színház- és filmművészeti Főiskolán tanítanak. Amikor a Rockszínház megalakult, érthető módon kapcsolatba kerültek vele. tanítványaik révén. hisz többen a musical osztályból oda szerződtek, ott szerepel­tek. A főiskolások zenés be­mutatóinak természetszerűen ők a betanítói. A West Side Story volt — Iglódi István rendezésében — a főiskola első ilyen nagy vállalkozása. Miklós Tibor a Rockszínház vezetője már évekkel ezelőtt szólt nekik, hogy szívesen mutatna be új magyar darabot. Ugyan­csak ő javasolta később Stefa n Heym Dávid király krónikája című regényét. Nagyszerű drámai lehető­ségeket találtak benne. Et- hán, Salamon király törté­netírója megbízást kap, hogy megírja Salamon apjának. Dávid királynak a króniká­ját. A krónikás azonban, akinek a hőst. a nagyszerű Dávidot kellene megformál­nia. egyre több ellentmon­dással. szörnyűséggel talál­kozik Dávid életében, ami­kor meghallgatja a vissza­emlékezéseket. A szöveg­könyvet Miklós Tibor írta. Heym regényéből. Kocsák Tibor: Nem egy készen kapott drámát zené- sítettünk meg. Mindannyi­an alaposan elolvastuk a regényt, majd megfogalma­zódott bennünk egy-egy ze­nei motívum, megszületett egy-egy melódia. Miklós Ti­bi elhozott egy-egy jelene­tet az „irodalmi forgató- könyvből”,, -ehhez írtunk ze­nei vázlatot, megfogalmaz­va. hogy ki lesz a színpa­don. mi történik, mit mon-, danak a szereplők. Megpró­báltunk Richard Wagner motívumtechnikájával élni. A szereplőket egy-egy mo­tívum jellemezte; jelezte ze­nei jelenlétét. Ethannak pél­dául három ilyen motívu­ma volt. az első gondolata­it. igazságát fejezte ki. a második a család, a harma­dik szerélme megszólal tata sára. Az első a legfontosabb, ez került esetenként szembe a hatalom ..salamoni" hang­jaival. A motívumok egyszer egy-egy hangszeren, máskor énekelve vagv a zenekar teljes hangzásában jelentek meg. ha a színpadi történé­sek úgy kívánták. A zene egyszerre ..történt" a szö­veggel. — Az ilyen teljes jelen­lét, amikor nemcsak a be­tétszámokat, hanem a tel­jes zenét el kell játszaniuk eléggé feszes zenedramatur­gia szerint, nem rémitették meg a szereplőket? — Dehogynem! először azt mondták, hogy ezt képte­lenség megtanulni. Aztán egyre inkább rájöttek az ize’ re. öt hónap volt a betanu­lási idő. A legnagyobb fel­adat Ethán alakítójára. Sza­kácsi Sándorra hárult, aki minden alkalommal jelen volt. s nagyszerűen ját­szott. Kemény Gábor az éneke­sekkel foglalkozott elsősor­ban. én a zenekarral. — A siker nem maradt el. Máig is játsszák a MOM- ban. — És készül a teljes nagylemezünk is Többször előadtuk már A krónikást vidéken, a Budai Parkszín­padon — ahol vendégünk volt a regény írója. Stefan Heym is a Nemzeti Sport- csarnokban. — Ügy .tudom, nagy a külföldi érdeklődés is. — Szakmailag minden külföldi musical-szakem­bernek tetszettünk. A Ca­sino de Paris csak a nagy létszám miatt nem vette át az előadást; s televíziós, il­letve színpadi bemutatót is terveznek külföldön, ám ezekről még korai lenne beszélni. — Milyen helyet foglal el a jelen zenei palettáján az önök zenéje? — Mi abban a generáció­ban születtünk éltünk, ame­lyik számára a rock máso­dik anyanyelv. Belérrk ivó­dott a zene. hiszen Elvis, a Beatles hangjain nőttünk föl. A mai könnyűzene a fiataloknak se az agyát, se a szívét nem foglalkoztatja, csak az érzékekre hat. a ma születő komoly zene pe­dig túl intellektuálissá vált. Mi a rockban is a mélysé­get .a tisztaságot szeretnénk sugallani s hidat teremteni a klasszikus és a rockzene között. ..Fogyasztható” ze­nét próbáltunk írni. T. A A HIVATÁS BOLDOGSÁGÁBAN A karvezető bizonyossága A Líceum dísztermében, az anyáknapi hangversenyen láttam legutóbb vezényelni Előttünk százhúsz gyerek ün­nepi formaruhában felsora­kozva. széles karéjban, a százados freskók alatt. A karvezető nekünk háttal áli, feje mozgásával, bizonyára arcával még néhány utasr tást ad a feszülten figyelő gyerekseregnek. Két karját magasba emeli, tíz ujja hir­telen villanással belekap a levegőbe, mintha láthatatlan fonalakat rándítana meg és a gyerekekből álad a dal lám. A hang. az ének kife­jezi azt. amiről a zeneszer­ző vallott, amiről a karnagy. Ági néni elgondolta, hogy az anyák érezni fogják a gyermeki hálát, azt a sza­vakban olykor olyannyira ki- fejezhetetlen összetartozási, amit nem mindig tisztelünk eléggé. A zenei élmény, a tisztán csillogó gyermeki hang ön­magában is lefegyverző. A látvány, ahogyan a százhúsz arc. lélek, közös feszültség­ben élve a zenét alkotva oda­tapad a vezénylő tanárra. megejtő. A hallgató csak azt érzi. hogy itt egy nagyszerű összjáték. idegi varázslat fo­lyik. a gyerekek, a máskor mindig mozgók, csivitelők most tudják, hiszik. hogy ezt kell tenniök. A taps megérdemelten csattan fel. A díszterem kö­zönségét, az ott ülő anyákat is a könnyes hála önti el. Ilyenkor történik meg az ih­letett pillanatok hatására, hogy az ember a hangver­seny végén ismeretlenül is odamegy a karnagyhoz es őszinte szívvel gratulál. Ennek a líceumi hang versenynek a hatására gon­doltam el. hogy lel kellene kutatni, hogyan is jut el egy általános iskolai tanár ad­dig. hogy ennyi mindent ki tudjon hozni a gyerekekből ? Mi a titlía. ha van titok az ilyesmiben! És az élet vas­törvénye szerint eljutottam a szürke, prózai adatokhoz, amik nélkül semmit sem va­gyunk képesek jól megma­gyarázni. Vígh Józsefné, a minden­napos iskolai gyakorlat sze­rint Ági néni. az egri Ho Si Minh Tanárképző Főis­kola gyakorlójában, a 2~es Számú Általános Iskolában szakvezető tanár: tizenegy éve. Két hét alatt tanít negyven órát. tart négy kar­vezetést. Az elsősöktől — te­hát a hatévesektől — a ti­zennégy évesekig a változó gyereklélek minden skáláját ismeri, végigjátssza, hiszen az. ének. a zene készség és lélek, lelkesültség kérdése, itt nem lehet dolgozni, itt játszani, elfogadtatni kell, si­kerélményt adni. És hogy ez a foglalkozás még színesebb és hasznosabb legyen, mind­ezt úgy kell gyakoroltatnia, hogy a főiskola hallgatói is belejöjjenek a „szakmába", így a karéneklés. egyáltalán az éneklés minden kérdése — napi téma, alulról és fe­lülről egyaránt. Nem véletlenül kutatga- lom a beszélgetésben: hon­nan ez az eleven, komoly ha­tás. amit a gyerekekre gya karol? Mi az, ami Ági né­nit ilyen teljes ,.letapadás­sal" — nincs jobb szó rá — követik a zenei programban? Hiszen minden alkotásban vannak buktatók, problémák a kórusok számára. mert nem mindegyik gyerek ren­delkezik abszolút hallással, egy-egy figyelmetlen gyerek félrevihet egy egész zenei mondatot, tönkreteheti a mü hatását? S amíg kérdéseimet elsorolom, az arcán követem. mennyi minden zajlik le a körvezetőben Ujjainal: moz­gása inkább mondja a szö­veget. amit viszont fenntar­tás nélkül elhiszek, mert láttam, hallottam a gyerme­keket énekelni: minden fel­adatot az emberi kapcsolat­ba. érzelmekbe, a hangula­tokba kell beágyazni, hogy a megértés, az eredmény ma­gától értetődően létrejöhes­sen. A karnagyi egyéniség ki­alakulása visszanyúlik még Miskolcra, ahol a Bartók Bé­la Zeneművészeti Szakiskolá­ban Kardos Pál és Neményi János oktattak szolfézsre és karvezetésre. A kamaszkor! hatások, a jelentős egyéni­ségek profilt adhatnak, ad tak a további fejlődésnek. Egerben. 1963-ban szerzett diplomát, majd a borsodi Ariéban tanított 1973-ig. A kicsinyek kórusa itt nyolc van lő. a nagvzenei közös kar százhúsz fő. a létszám kilencven százaléka lány Boldog, hogy ezt csinálhat ja. Minden vágya, (de az még hol van?), hogy nyugdíjas korában is énekkarral, ének­léssel foglalkozhasson. Mert ezek a kórusok nagv-nag; jellemformáló közösség is. Értékeket teremt minden képpen. Innen, a nyolcadik­ból úgy mennek tovább a gyerekek, hogy legalább tíz nagyobb lélegzetű Kodály- kórust tudnak és sok egye­bet. A tavalyi két rádiósze­replés. tévéfelvétel után az idén az év kórusa lettek, az aranydiploma elnyerése mel­lett. Nyáron tíz napig lesz a kórus az Éneklő Ifjúság meghívására Zánkán. a ba­latoni úttörővárosban. Or­szágos elismerés! S. míg mindezt többszöri rákérdezéssel tudom. meg. csak úgy mellékesen emlí ti, hogy zenész fia már kol­légája. diplomás kürttanár, kislánya hetedikes általános, lérj matematika—fizika sza­kos tanár. Énekel a Megyei Művelődési Központ Kama- rakórusában. Mint módja, fel kell néha töltődnie. De jár zenetudományi előadássoro zatokra is. Boldog. nagyon boldog, hegy ezt csinálhatja. Hogy az igazgatója, a kollégái is értik szándékait. S míg re­neszánsz. barokk és mai magyar szerzők műveit so­rolja. amikben mint nevelő és mint karvezető gondolko­dik. csak visszatér az a bi­zonyos temperamentum, a derű. a boldogság. Az a bi­zonyosság. hogy ennél nincs jobb dolog a világon. S bi­zonyára igy csinálta ezt Ar­ien. a falusi iskolában is. Farkas András Képek, szobrok, virágok Gazdag kulturális programmal köszönti la­kosságát a várossá nyil­vánításának 40. évfordu­lóját ünneplő Hatvan. Ezek kö/.ül is kiemelke­dik a Galériában meg­rendezett kiállítás. Az emeleti részen ..Egy év­tized szerzeményei" cím­mel látható képzőművé­szeti kiállítás. (Fotó: Szabó Sándor) Minzsaaháj Gurszed: Tud-e a roboi nevetői? Mindennap történik va­lami érdekes. Olykor még olyasmi is, amit az ember alig akar elhinni. Hírlik, hogy nemrég Ulan Bátor­ban megrendezték a robotok kiállítását. Reggeltől estig módjukban volt a kíváncsi­aknak a fényes teremben személyesen találkozni, és összeismerkedni ezekkel a gépemberekkel. Mert ahány volt, annyi­féle. Kerek és kockafejű, hatalmas és kisebb, kövér és sovány — akár az élő emberek. A robotok bemutatták a tudományukat. Az egyik verset olvasott, a másik dalt énekelt, a harmadik különféle drótokból dísztár­gyakat készített, a negyedik sakkozott. Volt, amelyik a ködbe vesző régmúlt idők­ről tudott mesélni, megint másik a titokzatos jövőt mondta meg: hogyan fog élni az ember száz év múl­va. Különösen népszerü volt egy elektromos szépség, név szerint Vénusz, aki azt mu­tatta be, hogyan fognak öl­tözködni és szeretni az em­berek a harmincadik szá­zadban. Többek között a követke­zőket mondta: — Tisztelt látogatók! Ké­rem. tegyék fel a kérdései­ket. amelyekre néhány pil­lanaton belül megkapják tőlem a választ ... Pillanatnyi szünet után egy fiatalember kilépett a tömegből és megnyomta a gépember gombját, majd feltette a kérdést: — Hogyan fognak nevet­ni a nők a harmincadik szá­zadban? A lámpa egy pillanatra kialudt, majd ismét kigyul­ladt és máris hangzott a válasz: — A nők a harmincadik században még kihívóbban és kacérabban fognak ne­vetni, mint most. — De a nevetés gyakran nem valódi, hanem csalóka! — Abban a korszakban ez a szó. már csak az értelme­ző szótárbam lesz található. Most egy fürge asszony­ka lépett a robothoz: — Elképzelhető-e, hogy akkor már a főnökök is tud­nak mosolyogni? — ök manapság is tud­nak mosolyogni. Igaz, hogy a munkában erre nincs mód­juk. De otthon, a családi körben. ők is mosolyognak... Egy hang a tömegből: — De vannak férfiak, akik családjuk körében sem tud­nák! — Ez a helyzet meg fog változni. Mindenki fog tud. ni nevetni és mosolyogni. A nevetés emberi szükség­letté tmlik. Ismét az első fiatalember.­— És ön hogyan tud ne­vetni? A „robotnö” lámpája egy pillanatra ismét kialudt, az­tán újra kigyulladt. A hang­ja bizonytalanná vált. — A nevetés az én prog­ramomból hiányzik. Az al­kotóm sokat vitázott ezen tudós társaival, de nem ju­tottak el semeddig. Egysze­rűen nincsen a programom­ban nevetés... És a kiállítás hősnője, a szépséges elektronikus Vé­nusz, • zavartgn hunyorgott jelzőlámpácskáival. (Fordította Antalfy István)

Next

/
Thumbnails
Contents