Népújság, 1985. június (36. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-25 / 147. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. június 25., kedd S. Zajtalan mentőkocsi Éppen tizenegy esztendeje. 1974-ben hirdették meg azt a Népi szobrászat című pályázatot, amelyen az addig ismeretlen — divatos műszóval mondva: naiv — alkotók egész sora tűnt fel. Köztük az az örsi Imre is. aki talán a legeredetibb tehetségként mutatkozott be. és aki aztán mindössze öt évet adott magának. hogy sikereit élvezze. A magányt riogató fababák megmintá- zója ugyanis 1979-ben — éppen az egyedülléttől kibírhatatlanul szorongatva — véget vetett az életének. Ki volt ez a ritka ügyes kezű és a világra egészen különös módon — talán az idolkészítő ősemberek naiv egyszerűségével — rácsodálkozó férfi? Tanyasi paraszt, aki Karcag határában a Si- kóczi pusztán született és nőtt fel, majd tengette eseménytelen életét. Társaitól legfeljebb, ha két dolog különböztette meg. Egyrészt az. hogy gyöngébb volt. mint mások — egyik feljegyzett visszaemlékezése szerint jószívű édesapja nem is erőltette, hogy például az aratás izzasztó munkájában részt vegyen —, másrészt, hogy kicsi korától, fúrt. faragott. mesterségeket nem tanulva is mesterkedett. Bármi alakítható anyag került is a kezébe, abból előbb- utóbb valami kézhez álló használati tárgyat fabrikált. A környékbeli tanyák lakói például hozzávitték javítani az elromlott esernyőket. és természetesen akkor is neki szóltak, ha járdát kellett rakni vagy falat tapasztani. Mivel efféle megbízatás nem jutott neki minden napra. pásztorkodott is. S. ha már a jószágot őrizte, megpróbálkozott a pásztorok hagyományos unaloműző foglalatosságával, a faragással. Még valamikor legénykorában került ki bicskája alól néhány emberfejekkel felékesített bot. Érdekes módon az ábrázolásnak ezt a válfaját nem sokáig gyakorolta. Akkni sem farigcsált, amikor a háborús években katonáskodott, és akkor sem, amikor újból és újból nősülve, úgymond. parasztizált. Csak a legutolsó, a harmadik sikertelen házassága után nyúlt hirtelen ismét a faragókéshez. és kezdte kialakítani lárvaarcú. a nagy semmibe néző emberalakjait, ezeket a — saját szavaival minősítve — magányt riasztó szobrokat. Igen. abban az irdatlan karcagi határban egyedül maradva mi mást tehetett, minthogy a magányt riogatta: újabb és újabb bábúkat állított tanyája kapujába, hogy elűzzék az egyedüllétet. És tulajdonképpen el is űzték, mert amint Örsi" Imre eme mesterkedéseinek híre ment. egymás után jöttek a látogatók, hogy a figurákat megcsodálják. Volt is rajtuk elég bámulnivaló. mert a Sikóczi tanya gazdája fel is öltöztette alakjait. A férfiak fejére — a subaszőrből való hajra — fekete ünneplő kalap, a testükre ing. öltöny került, az asszonyok meg kendőt, kötényt. vastag pamutharisnyát „viseltek". Az csak természetes, hogy a tömöttebb pénztárcájú látogatók egyike-másika venni is akart ezekből a textilbe bújtatott fababákból. Örsi Imre azonban nemigen vált meg tőlük; akárha elevenek lennének, úgy élt velük. A falusias külsejű, de főképpen az arcukat illetően időtlenül idolszerű bábúk egv időre meg is hozták gazdájuk szerencséjét, mert azon a bizonyos tíz évvel ezelőtti pályázaton nagy sikert arattak, az ezt követő debreceni kiállításon pedig még nagyobb elismerés övezte őket. Akkor úg.v látszott, hogy örsi Imréből a magyarországi naiv művészet egyik felkapott sztárja lesz. Nem lett az. Nyilván azért sem. mert ez a nagyon érzékeny. sokat szenvedett ember alkalmatlan volt mind a közszereplésre, mind pedig arra, hogy ne csupán jókedvből, hanem rendelésre is dolgozzon. Személyisége a kései siker kiaknázására mái nem volt alkalmas. Vissza- vonult tehát, majd éppen most öt esztendeje eldobta magától az életet. Életműve — bátran mondhatjuk ezt a hátrahagyott alkotásainak egészére — azonban fönnmaradt, és a legsikeresebb faragványai a közgyűjteményekbe is beke- [ültek. Mindenekelőtt a naiv művészek kecskeméti múzeumába, ahol annak igazgatója. Örsi Imre munkásságának kiváló ismerője, Bánszky Pál művészettörténész őrzi védi őket. mégpedig olyan szeretettel és tisztelettel, ami ezeknek a maga nemükben remek ember-jeleknek kijár A. L. Bizonyára kevesen tudják, hogy Európában elsőként hazánkban használtak géperejű járművet mentökocsiként, már 1902-ben. Az autó csak az elsősegélynyújtókat vitte, a sérültért Ibvas kocsi ment ki. A teljes gépesítésre való áttérés csak a 30-as évek derekán történt meg. Ugyanakkor fontos határozatot is hoztak : a mentögépkocsin a hordágyéi lehetőleg úgy kell elhelyezni, hogy a hátsó tengely felett legfeljebb a beteg bokája lehet. Azt is kimondták. hogy a kocsik menetsebessége nem haladhatja meg az óránkénti 40 kilométert. A konstruktőrök kezdettől fogva sokat bajlódtak a mentőkocsi tervezésével, de talán máig sem sikerült kialakítaniuk a valódi — mentés céljára teljesen megfelelő — mentőautó-típust. A mentőautóval szemben ugyanis jól körülhatárolt és szigorúan meghatározott követelményeket támasztanak a szakemberek. s ezeknek egyetlen olyan típus sem felel meg. amelyet személy- gépkocsiból. vagy tehergépkocsiból alakítottak ki (helyesebben: alakítottak át). Már eleve kétféle járműtípusra van szükség, ugyanis különbséget kell tenni betegszállító és balesetellátó kocsi között (az utóbbit röviden csak esetkocsinak nevezik). A betegszállító kocsi általában egyhordágyas. az esetkocsiban legalább két beteg, valamint orvos, ápoló és a mentöfelszerelés számára is kell helynek lennie. Mindkét járműtípusnál előfeltétel (lenne), hogy a betegeket. sérülteket a szállítási trauma elkerülésére egyenletes sebességgel, és minél kevesebb fordulással kellene szállítani. Ez azonban a városi forgalomban gyakorlatilag megvalósíthatatlan. s a lassú szállítás egyéb ként is ellentétben áll a sürgős beavatkozás követelményével. Képünkön egy olyan — angol gyártmányú — villamos hajtású kocsit láthatunk, amelynek nem a gyorsaság a föerénye. hanem a kényelmes belső tér és a rendkívül nyugodt, csendes futás. A kocsi meglehetősen széles építésű, ezért a vezetőfülkéjében nem csuklósán nyíló, hanem tolóajtajai vannak Az akkumulátorok éjszakai feltöltésekor a kocsitérben lévő hőtárolós kályhát is l’el- fütik, amelyből azután nap közben fokozatosan „veszik ki" az elraktározott hőt. Balkáni törökvilág A ramadan hónap alkalmából az egyik legnagyobb példányszámbart megjelenő török napilap, a HÜRRIYET munkatársai Jugoszláviában „szomszédoltak". A hazánkkal szomszédos délszláv köztársaságban mintegy 100 ezer török él. Sajátos szokásaik. vallásuk, nyelvük és irodalmuk egyéni színt jelent a soknemzetiségű ország etnográfiai palettáján. Seyfullah Türkkan elismeréssel szólt úti tapasztalatairól Az említett lapban közölt útinaplójában többször is kiemeli, hogy a jugoszláviai törökség háborítatlanul ünnepelheti a ramadánt. Török nyelvű újságok, könyvek folyóiratok jelennek meg. és a rádió, televízió is sugároz anyanyelvű műsorokat. Szarajevó varázsa A sikeres téli olimpiát szervező város az idegenforgalom egyik központja napjainkban is. Az oszmán korból maradt építészeti emlékei. lakóépületei, dzsámijai, minaretjei ezrével vonzzák a turistákat látogatókat. Épp ott jártunkkor, ramadán idején hozták nyilvánosságra. hogy Szarajevó a kis ..balkáni Törökország” testvérkapcsolatot létesített Bursa városával. Szerencsénk volt. hiszen a szarajevói. vagy ahogy mi, törökök mondjuk szarabosz- niai romantikát átélhettük. Az utcai sütödések illatos parázs felett pirítják az ünnepi. hússal töltött pitét. Mi is beállunk, a helybéliekkel együtt az egyik sorba A város hetvenöt. díszes mívű imaházán egyszerre szólal meg az imára hívás, a minareteket a próféta zöld zászlói díszítik. Piros és bordó fezes muzulmánok sietnek a sok ezer lampionnal kivilágított dzsámikba, mecsetekbe, hogy elvégezzék az aznapi, utolsó éjszakai namazt: azaz az imát. Ezt követően hajnalig tart az eszem-iszom. baráti beszélgetés, a kafanákban és családi házakban. Mindez varázsos atmoszférát teremt. Barangolás a Vardar partján Jugoszlávia hat köztársasága közül honfitársaink (mármint a törökök) Makedónjában laknak a legnagyobb létszámban. Mi a fővárost kerestük fel. amely arról is híres, hogy a három nemzetiség különbözőképp hívja. A makedónok Skopjénak, a törökök üs- küpnek, míg az albánok Shkupnak titulálják lakhelyüket. A földrengés után szépen helyreállított és újjáépített település számtalan Látnivalói közül az egyik legérdekesebb a csar- si. amely az isztambuli fedett bazár kicsinyített mása is lehetne A szűk kis utcácskákban épp úgy harsog a török, albán, szerb, angol zene. épp úgy ott találjuk a rézműveseket, ékszerészeket. kávésokat, mint otthon. Számunkra a legkedvesebb a tizenkét éves Fatime, a kis könyvárus leány volt. aki a három Nyelven íródott, a próféták és a szentek életéről szóló kiadványokat árulta. Üsküp egyéhként az itt élő törökség irodalmi központja is. Itt él és alkot Necati Ze- keriya író. akinek gyermekregényeit. verseit az otthoniak is ismerik, szeretik. (Zekeriya egyik könyvét Szabadkán magyarul is kiadták. a címe: Három utca gyerekei), Seyfi Lütfullah drámaíró műveit pedig nagy sikerrel játsszák a nyári színpadok. Az egyik leghíresebb darabja a bosnyák háreméletröl szól. s már a címe is sokat sejtet: Papucshős. Vendégség Novipazarban Jugoszlávia szerbiai részén Mohamed próféta követői közül a legtöbben Novipazarban élnek. A kis mezővárosnak 17 dzsámija várja az imádkozókat. Első látásra a törökországi Trá- kia tartomány jut az eszébe az ide kirándulónak. A zöld dombok övezte kisváros főterén találkoztunk Harun Efendivel, aki napjainkban is ragaszkodik szép. vörös, fekete bojtos fezéhez. Hangos Szelem aleykummal köszönt minket a 75 éves beyeffendi. aki fiatalabb ko- ráhan — hithű bosnyák moszlim lévén — Isztambulban hittudományi tar nulmányokat is folytatott. Még most is tud egy keveset törökül és arabul. Otthona valóságos múzeum. Lakásának falait mesteri Korán-idézetek és egyéb kali gráfiai remekművek borítják. Rokonsága Kirklareli- ben és Isztambulban él. gyakran felkeresi őket. s elbeszélgetnek a régi dicső napokról, amikor még az oszmán birodalmat Abdul Hamid irányította. Atatürk egykori iskolájában A szultánság idején a ru- méliai Saloniki után a második legjelentősebb kor- mányzósági székhely Ma- nastir volt. Kőrútunk során ellátogattunk ide is. Számunkra ez a helység azért is nevezetes, mert 'Musztafa Kemal Atatürk 1890-es években itt folytatott alapfokú katonai tanulmányokat. A néhai iskola épülete ma is áll. szép oszmánli arab írással ma is leolvasható egykori „funkciója”. Napjainkban már viszont múzeum lett. Kenan Evren jugoszláviai látogatása során makedónul és törökül írt emléktáblát helyezett el az épület falán. Manastir város illetékesei egyébként a múzeumban szeretnének egy Atatüríc-emlékszobát is kialakítani. az ehhez szükséges speciális berendezési tárgyakat, eszközöket Törökországból várják. S még egy érdekesség, ami Boszniához kötődik : két évvel ezelőtt az lszmailiya szekta többszörösen milliárdos vezetője, Kerim Aga Kán Iszlám Művészeti Díját a Sarayevo környéki Visoko mezőváros hires Se- refettin Beyaz Dzsami-ja nyerte el. A díj ünnepélyes átadására is itt kerül sor. A jeles és ritka eseményen megjelentek a település vezetői az imaház imámja, no. meg a helybéliek apraja nagyja: a legbüszkébb — s az esemény pikantériája ebben rejlik —, az ateista tervező mérnök Zlatko Ug- len volt... Egy törökül beszélő jugoszláv Az eddigiekből is kitűnik, hogy a Jugoszláviában élő törökökre nem nagyon illik a pejoratív értelemben használt nemzeti kisebbség elnevezés. Kulturális. történelmi hagyományaikat, vallásukat. szokásaikat szabadon gyakorolhatják. Sőt az Üszkübi Egyetem Törökország Anatóliai és Trákiai tartományaiból, a kulturális csereprogram keretében diákokat fogad. A Makedóniai Autonóm Köztársaságban magas rangú tisztségviselői között egy török születésű jugoszláv is van. Fahri Kaya korábban nyelvtanár és újságíróként dolgozott Amikor vele beszélgettünk, elmondotta : az alkotmány 178. pontja értelmében minden Jugoszláviában élő nemzetiségnek joga van a saját anyanyelvének, kultúrájának fejlesztéséhez, azt az állam is támogatja. Számos olyan török család található ma is Makedóniában, amelynek családfői együtt harcoltak Tito oldalán a nemzeti függetlenségért a második világháborúban. Az egyik ilyen család volt az övé is, s nagyon büszke.
