Népújság, 1985. május (36. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-04 / 103. szám
IRODALOM ÉS MŰVÉSZET népújság,i»és.máj«4..,zomb„. 40 ÉVE: VIHAROS ALKONYATTAL KEZDŐDÖTT Orosz és szovjet drámák magyar színpadokon Pogogyin: A Kreml toronyórája. Madách Színház 1955 Zabelin mérnök: Uray Tivadar. Lenin szerepében Pécsi Sándor 1945. június 18-a jelentős dátuma színháztörténetünknek: még alig hallgattak el a fegyverek Magyarországon, amikor a Nemzeti Színház Kamaraszínháza (a mai Nép- köztársaság útján, a Képző- művészeti Főiskola alsó traktusában) bemutatta a Viharos alkonyatot. Rachmanov műve az első szovjet dráma volt, amelyet a felszabadulás után láthatott a közönségAz előadás este hatkor kezdődött, hogy a hídzáróra miatt Budára is hazaérkezzenek a nézők. A premier előtt Bajor Gizi, a Magyar— Szovjet Művelődési Társaság elnökségének tagja mondott beszédet, ezzel is emelve a bemutató jelentőségét. A Gellért Endre rendezte előadás szereposztása igen rangos volt. a „nagyok” mellett szárnybontogató fiatalok is színpadra léphettek. Polozsájev professzort Major Tamás, a feleségét La- domerszky Margit játszotta, főszerepet kapott még Ungvári László, Rajczy Lajos, Peti Sándor, s a fiatal nemzedéket Gábor Miklós, Demeter Hédi és Bánki Zsuzsa képviselte. Valami új kezdődött ezzel az előadással színháztörténetünkben, a Viharos alkonyat úttörő jellegű mű volt a szovjet drámairodalom magyarországi útján. (Egyébként a Nemzeti Színház volt az első. amely kiment az üzemekbe, hogy elvigye a munkások közé a drámairodalom remekműveit. A Viharos alkonyatot július másod ikán az Istvántelki Főműhelyben, kilencedikén az egyik kispesti gyárban is előadták.) Mielőbb továbblépnénk, ne feledkezzünk meg egy vidéki bemutatóról sem. amely megelőzte Rachmanov budapesti premierjét: még az ország teljes felszabadulása előtt, 1945. márciusában került színre Pécsett Gorkij Éjjeli menedékhelye, Székely György rendezésében. Gorkij és Rachmanov műveit aztán sűrű egymásutánban követték a klasszikus és a szovjet színpadi alkotások bemutatói. 1945 és 49 között száznál több orosz és szovjet dráma került színre színházainkban. Oszt- rovszkij, Csehov. Gogol, Gorkij, s az újabbak közül Afigenov (Kisunokám), Svar- kin (Idegen gyermek), Ka- tajev (A kör négyszögesítése) és Szimonov több műve. Az ötvenes években (1950—56) még jelentősebb helyet kapott a szocialista szovjet dráma a színházak műsorában. Ám a mindenáron való „túlteljesítés” érdekében szinte válogatás nélkül születtek az újabb és újabb premierek, ezáltal számos értéktelen müvet is bemutattak Budapesten és vidéken. Voltak azonban jelentős premierek is. például Trenyov Ljubov Jarovaja című művének 1950-es nemzeti színházbeli bemutatója. Horvai István rendezése. Gobbi Hilda, Bessenyei Ferenc. Várkonyi Zoltán játéka kiemelkedő előadást hozo't létre. Ugyancsak emlékezetes produkció volt az 1955-ös Madách színházi Pogogyin- premier: A Kreml toronyórája. Ezt is Horvai István rendezte, Lenint Pécsi Sándor. Zabelin mérnököt Uray Tivadar alakította. 1950'től 56-ig 245 orosz illetve szovjet drámát mutattak be. s ez az összes premier 25 százalékát tette kí. 1957-től új korszak kezdődött: addig jórészt a forradalmi pátosz érvényesüír--ez- után inkább a hétköznapi sorsok, az erkölcsi kérdések kerültek előtérbe. Jelentős premiernek számított 1957- ben Visnyevszkij Optimista tragédiája. A Petőfi Színház előadását Tovsztonogov és Kazimir Károly közösen állította színpadra. Ekkoriban fedezte fel a magyar színház Arbuzov. Rozov művészetét, műveit. Arbuzov Irkutszki történet című drámáját 1960-ban a Nemzeti Színház mutatta be nagy sikerrel, Marton Endre rendezésében, a főszerepekben Berek Katival, Szirtes Ádámmal, Kállai Ferenccel Több vidéki színhazunk e művet Egy szerelem története címmel játszotta. E két jelentős író magyarországi sikerére mi sem jellemzőbb, mint hogy Rozov 12. Arbuzov 16 művével szerepelt 1957 és 1969 között színpadjainkon. 1957 után 35-ről körülbelül 20-ra csökkent a bemutatók száma, de ezek a művek színvonalasak, érdekesek voltak, és tovább öregbítették a szovjet dráma- irodalom hírnevét. 1969 táján egy újabb periódus kezdődött, amely lényegében talán mindmáig tart. A bemutatott műveket a mély gondolatiság határozza meg, az írók az élet alapvető nagy kérdésein töprengenek, de ugyanakkor a „hétköznapok hősei”, a dolgozó emberek élete, problémái is előtérbe kerülnek. Folytatódott Arbuzov diadal- útja (12 bemutatóval), előtérbe került Jevgenyij Svarc, Vampilov, Gelman, Ajtma- tov, Katajev, s vezet 10 darabjának csaknem húsz .bemutatójával Mihail Bulgakov. A háború mély nyomot hagyott a szovjet emberek életében, nem vt.lotle.-i tehát, hogy drámairodalmunk is egyik leggyakoribb témájává lett. A legnagyobb hazai siker Vasziljev, Csendesek a hajnalok című kisregényének adaptációja volt 1972- ben. amikor is Komlós János átdolgozásában a Mikroszkóp Színpad mutatta be Az ősbemutatót több színházunk is műsorára tűzte, legutóbb a József Attila Színház. 1984 novemberében. A háború szörnyűségei között helytálló asszonyoknak állít méltó emléket Roscsin Szerelvény a hátországban című drámája, amely a Pécsi Nemzeti Színházban került színre Galina Volcsek vendégrendezésében. (Külön érdekessége volt a produkciónak, hogy a rendező az előadásra meghívta a Szovremennyik Színház két művésznőjét, később pedig Moszkvában játszott két pécsi színésznő Roscsin művében, ezzel is példázva a szovjet—magyar színházi együttműködés gyümölcsöző eredményeit.) Különös hangsúlyt kaptak színpadjainkon a nagy orosz klasszikusok: 41 ilyen bemutató volt az elmúlt öt évben, (Például Szuhovo-Ko- bilin: Tarelkin halála (Nemzeti Színház), Gogol: Revizor (Kaposvárott) Gorkij: Éjjeli menedékhely (négy különböző előadásban) Csehov: Vány a bácsi (Szolnokon) A Manó (Budapesti Katona József Színház). Gorkij: Kispolgárok (Madách Színház), Jegor Bulicsov (Nemzeti Színház). Nagy jelentőségű rendezvénysorozat volt 1979—80- ban a szovjet dráma II. szemléje: 40 előadásban 24 orosz és szovjet szerző darabjával ismerkedhetett meg a közönség. Ezzel eljutottunk napjainkig, amikor is érdekes színházi „akció" indul útjára. A Magyar—Szovjet Baráti Társaság a Szovjet Kultúra és Tudomány Házával karöltve. a Művelődési Minisztérium támogatásával három évig tartó előadássorozatot indított. Első premierjére március 13-án a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában került sor, ahol a Népszínház két művésze: Andai Györgyi és Beregi Péter bemutatta — Petrik József rendezésében — Szofja Prokofjeva Tanúk nélkül című kamaradrámáját. Ebben az évadban még számos orosz és szovjet szerző műve került és kerül színpadra Budapestéi és vi déken. így töboek kőit Ovi- mán: Prémium (Zalaegerszeg), Gorin: A gyújtogató (Miskolcon), Rozov: Szállnak a darvak (Szolnokon), Ribnyikov—Voznyeszenszkij : A „Remény” (Fővárosi Operett Színház), Mihalkov: Hab (Szegeden). Zorin: Dion (a Népszínházban), Vetemaa: Szent Zsuzsanna avagy a mesterek iskolája a ‘.a Dunaújvárosi Bemutató Színpad produkciójában) — új müvekkel ismertetve meg a magyar közönséget. Kárpáti György Satrov Merénylet című drámája a József Attila Színházban került színre 1970-ben. A képen Turgonyi Pál. Mádi Szabó Gábor és Bujtor István A Bo házba Életében múzeumot kapott szülőföldjén, Győrben Borsos Miklós szobrászművész. Tárlatából válogattuk mai művészeti mellékletünk képanyagát. Szántó György felvételeit. MIHAIL BULGAKOV Az élet pohara Vidám moszkvai történet szomorú befejezéssel Olyan őszintén, mint az Isten színe előtt, mondom magának, polgártárs, hogy emiatt az átkozott Pál Va- sziljics miatt megyek tönkre. Megkísértett az élet poharával. aztán maga árult el, az alávaló! így esett a dolog. Üldögélek otthon, tudja, csöndeskén és kalkulálok. Na persze, ezt csak úgy mondom, a kalkulációt, mert valójában a fizetésről van szó: 210 rubelről, ötven a zsebben. Kiszámolod: elsejéig 10 nap. Mennyi is ez? Napi öt rubel. Helyes. Ki lehet hufc-- ni ennyiből? Ki, de csak kalkulálással. Remek. Ekkor nyílik az ajtó. és bejön Pál Vasziljics. Megjegyzem : de micsoda szőrmebundában, kucsmában! A gazember, gondolom. Vörös az arca, és érzem, portóitól bűzlik. És jön utána egy másik alak, az is jól öltözött. Pál Vasziljics mindjárt be is mutatja: — Ismerkedjetek meg — azt mondja — barát, ő is a tröszttől. Odahajitja azt a kucsmát az asztalra, és kiabál: — Kimerültem, testvérek! Torkig vagyok a munkával! Pihenni akarok, közietek eltölteni ezt az estét! Könyör- gök, testvérek, igyuk ki az élet poharát! Gyerünk, gyerünk! No, de mennyi pénzem van? Mondom, ötven. Én meg finom ember vagyok, nem szoktam meg, hogy palira vegyenek. Mit lehet ötvennel kezdeni? Ráadásul az utolsó pénzem! Azt felelem: — Nincs pén ... De hogy néz rám ! — Te disznó — kiabál — megsérted a barátodat? No, gondolom, ha már így állunk ... És elmentünk. És alighogy kitettük a lábunkat. elkezdődtek a csodák! A házmester a járdát vakarja. Pál Vasziljics meg odaröppen hozzá, kiragadja a kezéből a kaparóvasat, és maga kezd kaparni. Eközben kiabál: — Én intelligens proletár vagyok! Nekem nem büdös a munka! És — supp! — egy járókelő elvtárs kalucsnijára. Szét is vágja. A házmester meg Pál Vasziljicshez. és kitépi a kezéből a kaparóvasat. Pál Vasziljics elordit- ja magát: — Elvtársak! őrség! Engem, a felelős vezetőt, gyilkolnak! Persze, botrány kerekedett. Gyűlt a közönség. Látom — rosszul áll a szénánk. Megragadtuk a trösztössel Pál Vasziljicset — és be az első kapun. A kapura meg ki van írva: „borkimérés”, Az elvtárs utánunk, a kalucsni a kezében. — Fizesse meg a kalucs' nimat! És mit gondol? Pál Vasziljics kinyitotta a pénztárcáját, s ahogy belenéztem, el- szörnyiülkodtem. Csupa százas. Négy Ujjnyi széles kö- tegben. Úristen, gondolom. Pál Vasziljics lenyálazott két bankót és megvetően odavetette : — Fogja, elvtárs. És közben orrhangon vihogott, mint egy színész.
