Népújság, 1985. május (36. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-22 / 118. szám

2. NÉPÚJSÁG, 1985. május 22., szerda Befejeződött Moszkvában a KGST-országok központi bizottsági titkárainak értekezlete (Folytatás az l. oldalról) kérdésekkel foglalkozó titká­rainak találkozóját. Rámuta­tott annak jelentőségére, hogy végrehajtásra kerüljenek a KGST-tagországok múlt évi moszkvai felső szintű gazda­sági értekezleten hozott ha­tározatok. Szólt a szocialis­ta országoknak a társadalmi és gazdasági fejlődésben el­ért sikereiről is, megállapít­va. hogy a jelenlegi meg­növekedett követelmények és a bonyolultabbá vált nem­zetközi helyzet miatt még jobban- ki kell használni a szocialista gazdasági integrá­cióban rejlő tartalékokat. Az SZKP KB főtitkára külön is felhívta a figyelmet arra. hogy milyen fontos a tudo­mányos és műszaki haladás meggyorsítása, a termelési A KGST-országok felső szintű gazdasági értekezleté­nek azzal a döntésével össz­hangban, hogy erősíteni kell a testvérpártoknak az együtt­működés fejlesztése és a gaz­dasági építőmunka során szerzett tapasztalatok kicse­rélése érdekében végzett kö­zös munkáját, Moszkvában május 20—21-én megtartották a KGST-tagországok kom­munista- és munkáspártjai gazdaságpolitikai kérdések­kel foglalkozó központi bi­zottsági titkárainak tanács­kozását. A tanácskozáson részt vett: Emil Hrisztov, a BKP KB titkára és Andrej Lukanov, a BKP KB Politikai Bizott­ságának póttagja, a minisz­tertanács elnökének helyet­tese, Bulgária állandó kép­viselője a KGST-ben; Milos Jakes, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára és Rudolf Rohlicek, a CSKP KB tagja, a minisztertanács elnökének helyettese. Cseh­szlovákia állandó képviselője a KGST-ben: Lionel Soto, a KKP KB Titkárságának tagja és An­tonio Esquivel, a KKP KB tagja, a minisztertanács el­nökének helyettese, Kuba állandó képviselője a KGST- ben; Kazimierz Barcikowski, a LEMP KB Politikai Bizott­ságának tagja, a Központi Bizottság titkára és Janusz Obodowski, a minisztertanács elnökének helyettese, Len­gyelország állandó képviselő­je a KGST-ben; Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Központi Bizottság tit­kára és Marjai József, a MSZMP KB tagja, minisz­terelnök-helyettes, Magyar- ország állandó képviselője a KGST-ben; Demcsigin Molomdzsamc, az MNFP KB Politikai Bi­zottságának tagja, a Köz- ponti Bizottság titkára és Mjatavin Peldzse, a Mongol Népi Forradalmi Párt KB tagja, a minisztertanács el­nökének helyettese, Mongó­lia állandó képviselője a KGST-ben; Günter Mittag, az NSZEP KB Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára és Gerhard Weiss, az NSZEP KB tagja, a minisz­tertanács elnökének helyet­tese, az NDK állandó kép­viselője a KGST-ben; Ilié Verdét, az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizott­ságának tagja, a KB titkára és loan Totu, az RKP KB PVB póttagja, a miniszter- tanács elnökének helyettese, Románia állandó képviselője a KGST-ben . Nyikolaj Rizskov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára és Nyikolaj Talizin, az SZKP KB tagja, a minisz­tertanács elnökének helyette­se, a Szovjetunió állandó képviselője a KGST-ben; Nguyen Lam, a VKP KB titkára és Tran Quynh. a VKP KB tagja, a miniszter- tanács elnökének helyettese. kooperáció és szakcsodás el­mélyítése. Mihail Gorbacsov kitért ar­ra is, hogy a KGST-orszá­gok birtokában vannak mind­annak, ami társadalmi és gazdasági fejlődésük meg­gyorsításához, dolgozóik jó­létének jelentős növeléséhez szükséges. Az SZKP KB főtitkára szólt a Szovjetunió társadal­mi és gazdasági fejlődésének útjairól, ismertette a jelen­lévőkkel az SZKP KB leg­utóbbi plénumain hozott ha­tározatok céljait, s kitért az SZKP XXVII. kongresszusá­nak előkészületeire. A meghívottak részéről Günter Mittag válaszolt, megköszönve az SZKP KB- nak és Mihail Gcrbacsovnak az cszjnte beszélgetést. A találkozót szívélyes, ba­ráti légkörben tartották meg. Vietnam állandó képviselője a KGST-ben. A tanácskozás munkájában részt vettek a testvérpártck központi bizottságainak osz­tályvezetői és osztályvezető­helyettesei is. A résztvevők tájékoztat­ták egymást arról a tevé­kenységről, amit pártjaik vé­geznek a felső szintű gaz­dasági értekezleten létre­jött megállapodások végre­hajtása érdekében. Megálla­pították, hogy valamennyi testvérországban meghatá­rozásra kerülnek a szocia­lista közösség további sok­oldalú fejlődésének és töké­letesítésének távlatai 1990- ig és az évszázad végéig. E munka során. amelynek alapját a KGST-tagországok kommunista és munkáspárt­jainak kongresszusain hozott határozatok képezik, fi­gyelembe veszik a gazdasá­gi fejlődés hosszú távú stra­tégiájának és a kölcsönös együttműködés elmélyítésé­nek a moszkvai felső szin­tű értekezleten egyeztetett fő irányait. A tanácskozás résztvevői egyetértettek ab­ban, hogy a felső szintű gaz­dasági értekezlet döntései­nek következetes végrehajtá­sa fontos tényezője a szo­cialista közösség országai to­vábbi dinamikus fejlődésé­nek, egységük és egybefor- rottságuk megszilárdításá­nak. Megvalósul a tagországok gazdaságpolitikájának egyez­tetése is a kölcsönös érdek­lődésre számot tartó terüle­teken. Kidolgozásra és el­fogadásra kerülnek a gazda­sági és tudományos-műszaki együttműködés 2000-ig terje­dő időszakra szóló kétolda­lú programjai. Befejezéséhez közeledik a következő öt év­re szóló népgazdasági ter­vek koordinációja és előké­szítés alatt áll több nagy, a termelési kooperációra és a természeti erőforrások közös kiaknázására vonatkozó, sok­oldalú megállapodás. Ezek között szerepelnek a gép­gyártásban, az energetiká­ban, valamint a fűtő- és nyersanyagiparban folytatott együttműködésre vonatkozó megállapodások. A tanácskozás résztvevői véleménycserét folytattak a szocialista gazdálkodás ha­tékonyabbá tételét szolgáló pártirányítási munka több kérdéséről is. A tagországok párt- és állami szervei ál­tal hozott intézkedéseknek köszönhetően, a tagorszá­gokban emelkedik a munka termelékenysége, csökkennek a termelés költségei és bizo­nyos eredmények születtek a társadalmi termelés energia- és anyagigényének mérsék­lésében. Az imperializmus agresz- szív körei által folytatott konfrontációs politika miatt a világban nem csökken a feszültség. Ezek a körök megpróbálják megbontani a kialakult katonai erőegyen­súlyt, s ezért fokozzák, a világűrre is ki akarják ter­jeszteni a fegyverkezési haj­szát, megpróbálják gazdasá­gilag meggyengiteni a szo­cialista országokat. Az Egye­sült Államok vezető körei, politikai céljaik érdekében akarják felhasználni a nem­zetközi gazdasági kapcsola­tokat, továbbra is kereske­delmi, hitel- és technológiai blokádot, közvetlen nyomást, embargót és szankciókat al­kalmaznak. Az imperializ­musnak ez a gazdasági té­ren megvalósuló, agresszív politikája kiterjed a nem­zeti felszabadulásukért küz­dő országokra, például Ni­caraguára is, amely ellen gazdasági blokádot léptettek életbe. Következetesen megvaló­sítva irányvonalukat, amely a béke megőrzését ás meg­szilárdítását, az enyhülési folyamat felújítását, a min­den érdekelt állam közötti egyenjogú, kölcsönösen elő­nyös gazdasági együttműkö­dés fejlődését szolgálja, a KGST-tagországai erősítik egységüket és együttműkö­désüket, s a jövőben is min­den szükséges intézkedést megtesznek annak érdeké­ben, hogy megvédelmezzék létfontosságú érdekeiket, to­vább erősítsék műszaki és gazdasági függetlenségüket. Ezzel együtt, továbbra is a leghatározottabban síkra- szállnak a fegyverkezési haj­sza megszüntetéséért, a vi­lágűrre történő kiterjesztésé­nek megakadályozásáért, a leszerelésért, elsősorban a nurkleáris leszerelésért. a nemzetközi biztonságért és együttműködésért. A szocia­lista államok sokoldalú együttműködésének fejlődé­sét és erősödését megbízha­tóan szolgálja a Varsói Szer­ződés. Figyelembe véve, hogy a testvérországok gazdasági stratégiájának jelenleg köz­ponti eleme a tudományos és műszaki haladás meggyorsí­tása, a tanácskozás résztve­vői különösen nagy figyel­met szenteltek a tudomá­nyos-műszaki haladás 2000- ig érvényes komplex prog­ramja közös kidolgozásának. A KGST-tagországok birto­kában vannak mindannak, ami ahhoz szükséges, hogy élenjáró szintet érjenek el a tudományos-műszaki hala­dásban. Sokoldalú erőfeszí­téseket tesznek a jövőben is annak érdekében, hogy a termelésben minél gyorsab­ban és hatékonyabban alkal­mazásra kerüljenek a tudo­mányos eredmények. Ennek érdekében összehangolt mun­ka kezdődött olyan kiemelt területeken, mint az elekt­ronizálás. a komplex auto­matizálás, az atomenergeti­ka, az új anyagok és tech­nológiák kifejlesztése, a biotechnológia. Ezeken a te­rületeken a nemzetközi szo­cialista munkamegosztásra alapozott, s a kutatástól a termelésen át, egészen az ér­tékesítésig terjedő, teljes cik­lust felölelő, komplex meg­állapodásokat dolgoznak ki. A tanácskozás résztvevői rá­mutattak arra, hogy meg kell gyorsítani az említett prog­ram kidolgozását és a meg­valósítását szolgáló konkrét megállapodások előkészíté­sét. A testvérpártok közpon­ti bizottságainak nagyobb fi­gyelmet kell szentelniük e munkáknak és jobban kell ellenőrizni azokat. A tanácskozás résztvevői célszerűnek tartják, hogy a jövőben is rendszeresen meg­tartsák a testvérpártok köz­ponti bizottságai gazdaság- politikai kérdésekkel foglal­kozó titkárainak találkozóit. A moszkvai tanácskozást az elvtársi együttműködés légköre, tárgyszerűség és a kölcsönös megértés jelle­mezte. A magyar pártküldöttség Havasi Ferencnek, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizott­ság titkárának vezetésével, kedden hazaérkezett Moszk­vából. Közlemény a tanácskozásról VARSÓ Kedden az NDK-ból Var­sóba érkezett Li Peng kínai miniszterelnök-helyettes. Lengyelországi látogatása alatt a lengyel—kínai gaz­dasági együttműködésről folytat tárgyalásokat ven­déglátóival. és előrelátható­an aláírja az 1986—90-re szóló lengyel—kínai kereske­delmi megállapodást. PÁRIZS A szíriai külügyminiszter kedden kétnapos látogatásra Párizsba érkezett. Faruk As_ Saraát fogadja Mitterrand francia elnök és Roland Dumas francia külügymi­niszter. Négy év óta először jár párizsban a szíriai dip­lomácia vezetője. NYUGAT-BERLIN Weinberger amerikai had­ügyminiszter kedden két­napos hivatalos látogatásra Nyugat-Berlinbe . érkezett. A latin-amerikai népekkel való szolidaritás nyugat- berlini bizottsága a látoga­tás napján tüntetést szerve­zett a Pentagon űrfegyver­kezési tervei és az Egyesült Államok latin-amerikai po­litikája ellen. HAVANNA A Szovjetunió biztosítani fogja Nicaragua idei olaj- szükségleteinek 80—90 szá­zalékát — jelentette be Managuában Daniel Ortega nicaraguai államfő azt kö­vetően. hogy visszaérkezett csaknem egy hónapig tartó. 13 európai országot érintő körútjáról. A sandinista po­litikus elégedetten nyilatko­zott a 8 szocialista és 5 tő­kés országban folytatott megbeszéléseiről. PRÁGA A Csehszlovák Nemzeti Front javasolta hogy Gus- táv Husákot. a CSKP KB főtitkárát, a nemzeti front központi bizottságának el­nökét a szövetségi gyűlés válassza meg ismét Cseh­szlovákia köztársasági elnö­kének. Erről a nemzeti front központi bizottságának ple­náris ülésén kedden fogad­tak el határozatot. BÉCS Személyes biztonsága for­gott veszélyben, ezért kény­szerült lemondani e hétre tervezett izraeli látogatását — ez tűnt ki Bruno Kreisky keddi sajtóértekezletén. A volt osztrák kancellárnak kulcsszerepe volt a leg­újabb izraeli-palesztin fo­golycserében is. —{ Külpolitikai kommentárunk )— Ágyú és diplomácia KÉTNAPOS SÚLYOS HARCOK UTÁN elcsende­sedett Bejrut három nagy palesztin menekülttábo­ra körül a fegyverropogás. A síita kommandók után a libanoni kormány hadseregének alakulatai is meg­szállták a sokat szenvedett táborokat, amelyek la­kói közül egyes becslések szerint legalább hatvanan vesztették életüket az egyelőre ismeretlen okból ki­robbant összecsapásokban. A harcokat minden valószínűség szerint újabb palesztinközi ellentétek váltották ki : a táborokban jobbára Arafat hívei húzódtak meg, míg a síiták az El Fatah Damaszkuszban székelő szakadáraihoz áll­nak közelebb. Akár így, akár másként történt, saj­nálatos és esztelen konfliktus színtere volt ismét a libanoni főváros, híven illusztrálva, hogy a feszült­ség parazsát nem sikerült kioltani. Látszólag pedig az utóbbi időben a diplomáciai erőfeszítések keltettek figyelmet a Közel-Keleten, noha a harcok váltakozó hevességgel folytatódtak. Shultz amerikai külügyminiszter bécsi tárgyalásai előtt fölkereste Izraelt. Egyiptomot és Jordániát. Út­ja kudarccal végződött: a washingtoni különutas rendezés ügyében sem Husszein jordániai uralkodó­val. sem Mubarak egyiptomi elnökkel nem sikerült dűlőre jutni a térség problémáinak rendezésében. A kudarc elsődleges oka Tel-Aviv változatlanul me­rev álláspontja: szerintük a PFSZ bevonásáról a megszállt területek sorsáról folytatandó eszmecse­réken szó sem lehet, legföljebb bizonyos ciszjordá- niai palesztin személyiségek kaphatnának helyet a tárgyalóasztalnál. NYILVANVALÓ, hogy Husszein jordániai ural­kodó rövid kairói látogatása is a rendezéssel függ össze. Mubarak elnöktől hétfőn — amerikai útja előtt — a király arról próbált tájékozódni, hogy Egyiptom milyen esélyeket lát az amerikai—egyip­tomi—jordániai tárgyalásokra, egyáltalán, kinálko- zik-e kiút a jelenlegi zsákutcából. Mert ahhoz nem fér kétség — a legtöbb közel-keleti megfigyelő is igy véli —, hogy az álláspontok egyelőre rendkívül távol esnek egymástól. Ilyen körülmények között már az is jó hírnek számit, hogy létrejött Izrael és a Népi Front Pa­lesztina Felszabadításáért elnevezésű szervezet kö­zött a fogolycsere. A nemzetközi Vöröskereszt köz­vetítésével — osztrák kezdeményezésre — 1150 liba­noni és palesztin fogoly három izraeli katona elle­nében visszanyerte szabadságát. A DIPLOMÁCIA FOGASKEREKEI tehát szünte­lenül működnek, ám az ágyúszó, a fegyverek zaja minduntalan fölülkerekedik. S így lesz ez mindad­dig, amíg Washingtonban és Tel-Avivban nem lát­ják be: csakis ésszerű feltételekkel, a térség orszá­gainak érdekeivel egyeztetett tárgyalásokon teremt­hető meg a tartós béke az olajfák alatt. Gyapay Dénes Gandhi Moszkvában Hivatalos baráti látogatásra a Szovjetunióba érkezett Radzsiv Gandhi indiai miniszter elnök. A képen a Kreml beli fogadás pillanatai, balról jobbra: Mihail Gorbacsov/Radzsiv Gandhi, Nyikolaj Tyihonov és Andrej Gromiko. (Népújság telefotó — TASZSZ — MTI — KS) Radzsiv Gandhi indiai mi_ niszterelnök kedden hivata­los baráti látogatásra Moszk­vába érkezett. A vendéget a repülőtéren Nyikolaj Tyi- hon°v. az SZKP KB Poli­tikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Miniszterta­nácsának elnöke. Andrej Gromiko. a Politikai Bizott­ság tagja, a miniszterelnök első helyettese, külügymi­niszter. Pjotr Gyemicsev. a Politikai Bizottság póttag­ja. kulturális miniszter és más hivatalos személyiségek fogadták. A látogatás lehetőséget ad a kétoldalú együttműködés és a nemzetközi helyzet kér., déseinek megvitatására. Ezt hangsúlyozza a látogatás napján a Pravda is amely fényképpel i Uusztrálva is­merteti Radzsiv Gandhi életútját. Moszkvában nagyra érté­kelik a békeszerető, antiim­peri-alista és el nem kötefle- zett indiai külpolitikát, azo­kat az erőfeszítéseket ami két az ázsiai béke megóvá­sa. biztonságának megszi­lárdítása érdekében tesz. Szovjet részről támogatják a hat ország — köztük In­dia — állam- és kormány­fői Új-Delhiben elfogadott, nyilatkozatát, amely a szov. jet békekezdemény ezések­ke] azonos irányba mutat.

Next

/
Thumbnails
Contents