Népújság, 1985. május (36. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-21 / 117. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. május 21., kedd 5. KUBA Tájkép — szélmalmokkal SZOVJETUNIÓ örmény hetük - main far hét a met izék örmény misekönyv egy lapja Az egyetemes művelődéstörténet az idén emlékezik meg Misztótfalusi Kis Miklós Amszterdamban készített Aranyos Bibliájának 300. évfordulójáról, és az általa metszett örmény betűkkel ugyanakkor ott nyomtatott Sárákánoc-ról is. Misztótfalusi Kis örmény betűiről keveset tudunk. Mentségének 27. pontjában- arra a vádra adott cáfolatában, hogy miért hetvenke- dik. dicsekszik, szűkszavúan csupán annyit jegyez meg. hogy „Hol vagyon Amsterdamhoz képest Armenia? Azoknak is sokat szolgáltam!" Misztótfalusi örmény kapcsolataival napjainkban kezdett foglalkozni a sepsiszentgyörgyi születésű Fogo- lyán M. Lukács velencei mechithárista, aki kutatásainak eredményéről az évforduló alkalmából Debrecenben a Misztótfalusi Kis Miklós jubileumi tudományos ülésen számol be. Amszterdam a XVII. században Európa egyik leg. jelentősebb kereskedelmi és ipari központja. E század második harmadától kezdődően telepedtek ott le az Iránhoz csatolt Armenia területéről örmény kereskedők. A jómódú örmények haza. juktól távol is megőrizték ruházatukat és szokásaikat. Ez annyira különleges színt adott Amszterdamnak, hogy Rembrandt egyik önarcképén örmény viseletben festette le magát. A betelepült örmények hamarosan észlelték, hogy ott szebb betűket készítenek, mint amilyeneket az 1640. ben létesült Oj-Dzsulfai nyomdában használnak. Ezért 1658 novemberében Avák Matheo Dzáreci a hírneves Christoffel van Dyckkel örmény betűket metszett, és azokkal kinyomtatta a Bibliát. Ávák halála után 1661_től társa, Ávetisz Jerevánci kereskedő, majd Oszkán vi_ kárius vezette tovább a nyomdát de 1672-ben anyagi nehézségei, perei miatt elhagyta az országot. A nyomda betűkészletét Andreas Acoluthus vásárolta meg. aki azt Lipcsébe vitette. Közben 1671-ben Thov- mász Vánándeci püspök Oszkánhoz küldi anyai uno- kaöccsét, Mattheo Joan- nesz Vánándecit. hogy tanulja meg a könyvnyomtatás mesterségét. Mattheo tovább nyomdászkodik Oszkán eltávozása után is, amíg 1684_ben püspök nagybátyja megbízza egy örmény nyomda létesítésével. Mattheonak azonban nincsenek örmény betűi. Ezek elkészítésére Misztótfalusi Kis Miklóst kéri fel. Misztótfalusi Kis 1680-ban érkezett Amszterdamba teológiai tanulmányok folytatására. és a Károlyi-féle Biblia elkészítésének az ellenőrzésére. Ennek érdekében kezdi a nyomdászatot tanulni, majd a teológiáról kimaradva. megtanulja a betűmetszést, a matricakészítést és a betűöntést is. 1683-ban, miután pénzt nem kapott Kolozsvárról, elhatározta, hogy saját költségén készíti ei a Bibliát. Pénze azonban nincsen, ezért mások részére készít betűket. Különleges érzéke és tehetsége volt a betűkészítés, hez, betűi oly művésziek voltak, hogy neve hamarosan híressé vált. Ezért rendelte tőle Mattheo az örmény betűket. Misztótfalusi Kis a szerződésben kikötötte, hogy az örmény könyvek kolofonjában — a kiadás adatait ismertető utószóban — tüntessék fel a nevét. Kívánsága teljesült, neve mégis ismeretlen maradt, a kolofonokban ugyanis csak mint Micolaus mester szerepel amiből nem lehet megállapítani sem családnevét sem nemzetiségét. Személyét csak egy 1694. évi bírósági jegyzőkönyv adatai alapján lehetett azonosítani, amint azt Schütz elsőként közölte magyar nyelven. De kövessük tovább a betűk sorsát. Mattheonak nem maradt pénze Misztótfalusi Kis Miklós számlájának a kifizetése után a nyomtatásra. Társul vette hát nyomdájába Hohannesz Jerevánci hittudort és a dsulfai Polosz kereskedőt, és ezek támogatásával a Misztótfalusi által készített Bibliával egy évben elkészült az örmény Sárákánoc is. Sárákánnak nevezik az örmény templomokban énekelt vallásos tárgyú versek gyűjteményét. Ezek különleges ötvözete az énekeknek, imáknak és zsoltároknak. melyeket csak az örmények használnak. Kétkezi munkájával Misztótfalusi Kis remekeket alkotott. Az első grúz (ge- orgiai) nyomdai betűk tervezési és elkészítési munkáit ezért bízták rá 1686-ban, mert már ismerték nagy gyakorlatát, melyet „a rab- binisztikus héber a német héber, a szír. a mararitán. a kopt és különösen az örmény betűk elkészítésével szerzett”. Mentségében méltán büszkélkedhetett tehát, hogy „az az én dicsőségem hogy a szolgálatnak ezzel a nemével különféle nyelveknek és nemzeteknek vagyok a hasznára”. Mattheo avomdáját később nagybátyja. Thovmász golthi püspök veszi át. azonban a nyomda 1717-ben a hitelezőké lesz. A második tönkrement amszterdami örmény nyomda magyar kéz metszette betűi azonban tovább, ra is terjesztették a művelődést. A Velencéhez tartozó Szent Lázár szigeten 1717- ben építette fel kolostorát a tudományos örmény szerzetesrendet megalapító Me- chithár. Megtudván az amszterdami nyomda sorsát, megbízottat ' küldött oda.' megvette és Velencébe vitette a bélyegzővasakat, matricákat és az örmény betűkészletet. E betűkkel sok száz örmény néprajzi, tör. téneti és egyházi tudományos könyveket nyomtattak. A szerzetesek néhánya 1773-ban Triesztbe költözött. és magukkal vitték a betűk egy részét. Ezen betűkészlet felújítása 1774-ben a maros vásárhelyi születésű Kapronczai Nyerges Ádám nevéhez fűződik aki ugyanolyan univerzális nyomdásztehetség volt. mint Misztótfalusi Kis Miklós. Kapronczai Bécsben az arab, görög, héber, orosz és örmény betűk metszését is megtanul, ta. Az 1774-ben készült próbakönyve igazolja hogy „héber és örmény betűi igen gyönyörűek, különbek az angoloktól és hollandusoktól metszetteknél” — írta 1780-ban a Magyar Hírmondó. A trieszti betűk további sorsáról nem tudunk, a velenceieket azonban felújítva még a múlt században is használták. Ezekkel a Misz. tótfalusi Kis Miklós-féle betűkkel nyomtatták 1824. ben az erdélyi örmények szertartáskönyvét is. Korbuly Domokos—Simon J. Zaven Gazdagodott a kubai tájkép. Országszerte egyre több helyen szélmalmok emelkednek a magasba. A spanyol nyelven „molinos de viento’-nak mondott szélmalmok a rizsföldek elárasztásához és a hatalmas marhacsordák itatásához szivattyúzzák a vizet. Minden szélmalom egv belsőégésű motort pótol és évente legalább egy tonna olajat takarítanak meg általa. A szélmalmok sorozat- gyártása 1983-ban indult meg a közép-kubai CAM A. GÜELY tartományban. Az első évben 200-at, 1984-ben pedig már 300-at szállítottak a mezőgazdaság számára. Szél, nap, bagazo Kuba gazdaságpolitikájában napjainkban fontos helyet foglalnak el az olyan energiaforrások mint a szél. a nap. a biogáz és mindenekelőtt a „bagazo”. a cukornádszalma. Köztudott hogy a szigetország nem rendelkezik olyan hagyományos energiaforrásokkal. mint a szén. Földgáz is csak jelentéktelen mértékben található. A feltárt olaj is csupán egy töredékét fedezi a szükségleteknek. bár ezen utóbbi területen intenzív kutatás folyik. A fentemlített energiaforrások számára viszont a kubai éghajlati viszonyok rendkívül kedvezőek. Kísérletek biogáz- motorokkal Szerte Kubában eredményes kísérletek folynak a trágya és víz keverékéből előállított biogáz hasznosítására. Kipróbálás alatt vannak a fejőgépsket. ivóvíz-szivattyúkat és istállók világítását szolgáló biogázmotorok. A kórházak, szállodák és Havanna, valamint Santiago de Cuba egyes lakóházainak tetején látható napkollektorok arról tanúskodnak, hogy megkezdődött a napenergia hasznosítása is. A napenergia kutatására, szovjet közreműködéssel Santiago de Cubában korszerű kísérleti intézetet létesített a Kubai Tudományos Akadémia. A napenergia gazdaságos hasznosításának megoldása azonban még a jövőre vár. Bár az ország nem rendelkezik jelentősebb vízi erőforrásokkal, három kisebb folyón még ebben az évtizedben vízi erőműveket létesítenek. Kutatják annak a lehetőségét is. hogy a felszabadulás óta öntözésre létesú sített 150 tárolómedence vizét is hasznosítsák energia, szolgáltatásra. A legnagyobb új energia- forrás kétségtelenül a cukornádföldeken található. A cukor kipréselése után melléktermékként szalma- szerű hulladék marad visz- sza: a „bagazo”. A cukornádszalma a szigetország tüzelő- és energiaszükségletének kereken 40 százalékát fedezi. így ez a legfontosabb hazai energiahordozó. Csökken az olajfelhasználás Átfogó rekonstrukciós és korszerűsítési program ke. rétében Kuba több mint 150 cukorgyárát teljesen a baga- zónak fűtőanyagként! fel- használására alakították át. Ily módon az ország legfontosabb iparága az utóbbi hat évben 96 százalékkal csökkentette a fűtőolaj fel- használását. A bagazó mint fűtőanyag hasznosításának lehetőségét azonban ez még távolról sem meríti ki. még akkor sem. ha azt mint nyersanyagot más célra is fordíthatják. Az utóbbi években számos cellulóz-, papír- és forgácslemezgyárat építettek. amelyekben a bagazo szolgál nyersanyagként. Hamarosan textilfonalat is gyártanak cukornád-viszko- zából. Minthogy cukornád- szalmából olyan sok van az országban, a nagy értékű termékek előállítása mellett még mindig hatalmas baga- zokészletek állnak a jövőben is fűtőanyagként rendelkezésre. Takarékosság A kubai energiapolitika központjában ma mindenekelőtt az olajtakarékosság áll. Ezt a célt szolgálja a hazai erőforrások fokozott felhasználása. Célul tűzték ki. szovjet segítséggel az atomenergia kifejlesztését is. Az energiapolitika másik oldala a fokozott takarékosság. A kubai dolgozók moz. gósításával ezen a területen is sikereket értek el. 1983- ban a népgazdaság 5 százalékos növekedési üteme mellett csupán 1,7 százalékkal nőtt az energiafelhasználás. ezen belül az olajfelhasználás csupán 0,3 százalékkal emelkedett. Gáti István Kuba földjén évente nagy mennyiségű energiahordozó no: a bagazo, a cukornád szalmaszerű mellékterméke (Fotó: Hor. — KS) VIETNAM Sárosföldi kapitányok Füzes Oszkár levele: Sofőrnek (vagy ahogy vietnami barátaim minden esetben büszkén végigmondják: hivatásos tehergépkocsi-vezetőnek) lenni mindenütt különleges foglalkozás. Még inkább így van ez Vietnamban. ahol irigység és mítosz övezi a „sárosföldi kapitányokat”, akik úttalan utakon, ütött-kopott. óriás járgányaikon „lifteznek” Hanoiból Ho Si Minh-városba és vissza. Az egyes számú főút (a mandarinok útjának egy része), valóban páratlan élmény. A csaknem 1900 kilométer jószerivel végigvisz az egész országon, dermesztő hágókon kanyaróé át. végigszalad a páratlan szépségű közép-vietnami tengerparton. Egyik végpontja az északi Vörös-folyó, a másik a déli Mekong deltája: az ország két éléskamrája. A vonat (az egyetlen sínpár szinte végig a közút mellett húzódik) éjjel-nappal pöfögő gőzmozdonyával négy nap alatt teszi meg a távot, a teherautók öt-tíz nap alatt. Az egyes számú főút korántsem autósztráda. Északi részén — bár a bombatöl- csáreket, amelyek kerülgetésével a háborús sofőrök máig tartó respektust szereztek, már többnyire eltüntették — két szembejövő autó csak óvatos manőverezéssel fér el egymás mellett. (Ha az egyik teherautó, nem kétséges, melyik húzódik le — a monstrumok vezetői rettegett urai a vietnami utaknak.) A mélyebben fekvő helyeken többször is vízmosáson kel átevickélni, a nem kevesebb, mint hatszáz hídon pedig nemcsak tapasztalat, bizonyos bátorság is kell az átkeléshez. A vinh-i pontonhídon személyautó csak többszörös emel- getéssel ér át, a teherkocsi pedig vagy igen vagy nem. (Biztonságból a legtöbb híd mellett komp is van készenlétben.) A vietnami KRESZ szerint lakott területen 30 kilomé- ter/óra a megengedett legnagyobb sebesség — márpedig az egyes főút szinte teljes hosszában lakott. De nem is a szabály — az élet tartja vissza a sofőrt a gyorshajtástól — a szó szoros értelmében. mert az élet az úton zajlik. Itt szárítják a rizst, a rákot, a halat, a ruhát. ez a gyerekek focipályája. itt andalog haza a bivaly, s a mezőről jövő kúpkalapos nénikék is az út közepét tartják a legkellemesebb beszélgetőhelynek. Ha pedig egy kevésbé lakott, egyenes szakaszon végre neki lehetne ereszteni, akkor jönnek a kátyúk vagy egyszerűen néhány méteren „szünetel” az út. Hasonló a helyzet a déli részen, ahol bár jobb a betoncsík és szélesebb (még az amerikaiak építették), de úthiány ott is gyakran van. Nehezíti a sofőr munkáját, hogy bizony húsz év körüli átlagéletkorú kocsikkal kell járni. Mégis ritkaság, hogy a sofőr valahogy ne bírná rá továbbmozgásra autóját. Persze: a fék, a lámpa, az index, a jó gumi, nemigen tartozik a feltétlen szükségesnek ítélt felszerelések közé. (A viszapillantó tükör pedig egyenesen luxus lenne.) — Menni kell, várják az árut — mondja kérdésemre az egyik járgánygazda, s okosabbat én se. meg a fejét vakargató rendőr se tud mondani. Az ugyanis már neki is feltűnt, hogy a teherautó bal hátsó kereke egyszer csak kigurult a negyvennel haladó kocsi alól, a sofőr megállt, csavart, kalapált valamit és indult tovább. Mégis: irigyelt foglalkozás a sofőröké. Jövedelmük törvényes része is magasabb az átlagnál, a többiről pedig sokat regél a fáma. A szokás szerint egy „szívességből” felvett utas háromnégyszáz dongot (kéthavi átlagfizetés) is leszurkol egy kétszáz kilométeres útért. Igaz: a valóban szorult helyzetben levőt elviszik ingyen. Ez nem törvénytelen, ellentétben a benzinnel való fe- ketézéssel. A minap Hanoiban kaptak el egy feketéző társaságot. Orgazdájuk, egy asszony, százezreket üzérkedett össze két év alatt. Most a szállítóvállalatok úgy próbálnak fellépni a feketézés ellen, hogy a sofőr meghatározott mennyiségű benzint kap egy útra. ha abból megtakarít. azt eladhatja a (nem fekete, hanem ellenőrzött) szabadpiacon, ha nem elég neki, ugyanott a saját pénzén kell benzint vennie. Bravúrosan ügyes vezetők lévén, a teherautó-sofőrök, enyhén szólva agresszív stílusuk ellenére, ritkán okoznak balesetet. Ha mégis, elmenekülhetnek a színhelyről, s csak huszonnégy óra múlva kell jelentkezniük a rendőrségen. Félő ugyanis, hogy faluhelyen a rokonok rögtömbíráskodással vennének elégtételt a gázolón. A sofőrélet kellemes oldala a szabadság, bár néha túlzásokba csap. Magam is ismerek olyait, akinek az egyes főút menti négy helységben van egy-egy élettársa (persze. egyik se tud a másikról). Az út menti bambuszcsárdákban étkező, kocsijában éjszakázó sofőrök tíz-tizenöt év után mégis felhagynak a „cigányélettel”. Legtöbbjük azonban ott marad az út mentén: javítóműhelyt nyit a helyébe lépő kollégák szolgálatára.
