Népújság, 1985. április (36. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-09 / 82. szám

nie/uiitaq 1985. április 9., kedd Százhúsz évvel ezelőtt — négy évig tartó harcok után — nyolc, vanezer főnyi seregével együtt megadta magát a déliek hadmű­veleteit vezető Robert Lee tá­bornok, s ezzel az északi álla­mok győzelmével végződött az amerikai polgárháború. A deli államokban dívó néger rabszol­gaság ellen előzőleg mar lóval korábban. 1831-ben a Nat Tur- ner-íéle, majd 1859-ben a John Brown-féle felkelés tort ki. Az ellentéteket elsősorban a rab­szolgamunkán és a bérmunkán alapuló társadalmi rendszerek, az ipari tőkések és a nagy- birtokos ültetvényesek közötti harcok fejezték ki. 1861-ben a köztársaságpárti Abraham Lin­coln elnökké választását köve­tően robbant ki az amerikai pol­gárháború. amelyben — a déli­ek kezdeti sikerei után — 1865- ben az északiak győztek. A pol­gárháborúban a dolgozó osz­tályok és minden haladó erő nemzetközi méretekben is az északi államok oldalára állt, s az utóbbiak győzelmének döntő jelentősége volt az Egyesült Ál­lamok további fejlődésére. Az 1862-ben kiadott Homestead Act a kis farmok tömegét hozta lét­re. s kiszélesítette a mezőgaz­daság úgynevezett amerikai utas fejlődésének alapjait. 1863-ban eltörölték a rabszolgaságot és felszabadították a négereket, bár tudjuk, hogy az USA-ban a fali megkülönböztetés nem egy vonatkozásban napjainkig fennmaradt. A Nap kél: 6.07 órakor, nyugszik: 19.25 órakor. A Hold kél:------ órakor, n yugszik: 8.18 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ERHARD nevű kedves olvasóinkat! Eredeti formája az Erhard. Ehrhard volt, s a név ófelné- met eredetű, mely nyelvben az „éra” a „becsületet” a „hant” pedig „erős, merész" Jelentésű. Ily módon „nagylelkű, becsüle­tes” a név értelme. [időjárás Várható időjárás az ország te­rületén ma estig: Csak átmene­tileg csökken a felhőzet, még gyakran lesz erősen felhős az ég. Esőre, záporesőre elsősorbaa délután lehet számítani. Az élénk délnyugati szelet főként a Dunántúlon kísérik továbbra is erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15. 20 fok között várható. A hízó, ha közös... Nem mindennapi módon erősítik a közösségi életet a kál-kápolnai vasúti pályafenntartók szocialista bri­gádjának tagjai. A megszokott formák mellett — tár­sadalmi munka, kirándulás, színházlátogatás, beszél­getés, vita... — ők disznót is hizlalnak. A jeles ál­lat torára persze hivatalos családjuk apraja-nagyja is. És hogy a négylábú is részesül a kollektíva összefo­gásának nagyszerűségéből, azt mi sem bizonyítja job­ban, mint hogy alkalmanként 200 kilósra is megnövek­szik .. ■ — n — — TERMÉSZETJÁRÓK fi­gyelmébe. Gombaismereti tanfolyamot indítanak Eger­ben a 6. számú iskolában áp­rilis 15-én. Az első foglalko­zásra e napon délután 5 óra­kor kerül sor. A kurzus áp­rilisban, májusban, majd szeptemberben és október­ben folytatódik, természete­sen gyakorlati szemléltetés­sel egybekötve. Jelentkezni az iskolai gondnoknál lehet. — BÁNFI HAJSZESZ A SZOVJETUNIÓBA. Idén megkezdik a Bánfi hajszesz exportját a Szovjetunióba is. A magyar partner más­fél millió rubel értékű szer­ződést írt alá. A terméket az átvevők alaposan megvizs­gálták. mielőtt rendeltek vol­na belőle. A kísérletek si­kerültek, remélhetőleg a kö­zeljövőben a szállítások ér­téke eléri a 3 millió rubelt is. — BERCI A PALOTÁBAN. E címmel kerül sor arra a mesejátékra, amelyet a leg­ifjabbak számára rendeznek 12-én, pénteken Sírokban. A színházi előadásra délután 2 órakor, a művelődési ház­ban kerül sor. — NÉPMŰVÉSZETI TA­LÁLKOZÓ GALGAMA- CSÁN. Az idén tavasszal Galgamácsán is rendeznek népművészeti találkozót ki­rakodóvásárral egybekötve. Ugyanekkor a környék népi együttesei, szólistái tartanak Egerben : felnőttbetegek részé­re 18 órától másnap reggel 8 óráig a Bajcsy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: n-ooo. Napközi rendelés: hétköznapo­kon hétfőtől péntekig: 11-től 16.30 óráig. Az ügyelet helye: Eger, Baj- csy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon : 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nap­pali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. bemutatót. A látogatók meg­tekinthetik ez alkalomból az átrendezett és bővített hely­béli tájházat is. Este a táj­egység neves zenekarai húz­zák a talpalávalót. — SZUPER SZÚR. A szí­nészek—újságírók hagyomá­nyos rangadóján, idén má­jus 20-án, különleges prog­ramot láthat a közönség. A Népstadion hat színpadán magyar popsztárok paro­dizálnak világhírű előadó­kat. Megismétlik az Erkel Színház sikerét, a Házaspár­bajt, lesz Mister Magyaror- szág-választás, bohócszám, karatebemutató és persze egy kis foci is. — ÉVEIM. Lukács Sándor Jászai-díjas színművész e címen mutatja be műsorát 12-én, pénteken Gyöngyösön. Délután 6 órakor a 7. szá­mú általános iskolában, es­te 8-tól pedig a Mátra Szál­lóban kerül sor a rendez­vényre. Közreműködik Nyer­ges Ferenc és Szentirmay Ákos. — FORMATERVEZÉSI Nl- VÖDlJAK ’85. Mától a bu­dapesti Design Centerben te­kinthető meg az a kiállítás, melyen bemutatják azoknak az alkotóknak a munkáit, akik az elmúlt esztendőben ipari formaterveikkel nívó­díjat érdemeltek ki. A külön­leges tárlat egy hónapon át látogatható. * 12 Ügyelet helye: kórház gyer­mekosztálya. Telefon : 10-841. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rende­lések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon : 11-727. Hatvanban : sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügye­let 17 órától holnap reggel 08 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. KOjAL-készenlét Egerben dél­után 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon : 10-133. #íi Április 4-re vállalták, teljesítették Utak helyreállítása Építők az ifjúságért Megyénk városainak egyenletes fejlődésében meghatározó tényező a vál­lalatok szocialista brigád­jainak társadalmi munkája. A Heves megyei Állami Épí­tőipari Vállalat dolgozói ta­valy is méltóképpen kivet­ték részüket a térítésmentes akciókból: a tanácsok fel­hívására gyermekintézmé­nyeket patronáltak. A brigádok összesen 9400 órában segítették az óvodák és iskolák csinosítását, meg­javították a csapokat a ke­rítést, festettek, tapétáztak, kőműves és villanyszere­lő munkákat is végeztek. A Gyöngyösön dolgozó kollektívák közül kiemel­kednek az ipari főüzem rak­tárosai, a lakatosok, az asz­talosok. Az Egerben mun­kálkodók legjobbjai: a vil­lanyszerelők, a festők a vízvezeték-szerelők. A me­gyeszékhelyeit főleg a Boká­nyi Dezsőről elnevezett kő­művesgárda jeleskedik a társadalmi munkában. Az irodai alkalmazottak leg­jobbja a Pogonyi Antal bri­gád. A műszaki főmérnök­ség csapata összesen 1800 órát dolgozott térítésmen­tesen. A vállalatfiál egyébként az Ankli Miklós nevét vi­selő komplex villanyszerelő brigád végzett az első he­lyen. Ök a felsőtárkányi if­júsági tábor építésében is részt vesznek, s nagy részük van abban, hogy a szerelő­üzem térítésmentes munká­jának értéke meghaladta a 63 ezer forintot. Heves megye 1120 kilomé­teres úthálózatán az idei igen kemény és hosszú tél maradandó és komoly káro­sodást okozott. A Miskolci Közúti Igazgatóság dolgozói már február közepén elvé­gezték a helyzetfelmérést, a kezdeti burkolathibák kija­vítását azonnal megkezdték a fő" és a forgalmasabb ösz- szekötő utakon. Az időjárás kedvezőbbre fordultával is számolni kel­lett burkolatmeghibásodások­kal, épp ezért heti ütemterv szerinti programot készitet­A hatvani Vörös Csillag Filmszínházban vetítik A vörös grófnő című Kovács András-filmet. Mint isme­retes, ez az alkotás Andrássy Katinka életét dolgozza föl, aki megosztotta sorsát Ká­rolyi Mihállyal, azzál a poli­tikussal. aki osztályából leg­inkább közel jutott a szocia­lista eszmék elfogadásához. A nagyszerű asszony könyv­ben is megörökítette sorsá­nak fordulatait, amely ese­Füzesabonyban a Petőfi Termelőszövetkezetben a na­pokban tartottak nyugdíjas­találkozót. A szervezők fi­gyelmét nem kerülte el, hogy távolabb lakó idős egykori dolgozóik is vannak, akikért autóbuszt küldtek. Így több mint kétszázan gyűltek ösz- sze felidézni régi emlékeket. Az úttörők köszöntése után Sárközi József tsz-elnök szólt a békében eltöltött negyven esztendőről, a paraszti sors­-----------------------------------4-------­t ek a helyreállításra. Ebben a munkában fontos szere­pet kapott az igazgatóság 78 szocialista brigádja. ame­lyeknek vezetői március vé­gi tanácskozásukon április 4- re vállalták a Borsod és Heves megye területén lévő egy- és kétszámjegyű főút­hálózat burkolatának és köz­vetlen úttartozékainak rend- behozatalát. tisztítását. A ha­táridő betartása érdekében március 30-án, szombaton kommunista műszakot tar­tottak, amelyen megyénkben 250 dolgozó vett részt. mények most vásznon lát­hatóak. A Hatvan városi TIT-szer- vezet és az Ady Endre Vá­rosi Könyvtár ez alkalomból találkozót szervez Kovács András Kossuth-díjas ren­dezővel, akivel az érdeklő­dők a szakmunkásképző in­tézet Vécsey úti épületében ismerkedhetnek meg április 10-én, szerdán délután öt órától. fordulókról, a tsz-szervezés ma már történelmi esemé­nyéről. Hangsúlyozta, hogy továbbra is számítanak a sok tapasztalattal rendelkező nyugdíjas dolgozóikra. Ott volt a jelenlévők kö­zött a még egyetlen élő ala­pítótag, Gulyás Sándor is, valamint az évtizedekig a termelőszövetkezet sikerei­ért munkálkodó Angyal Já­nos. aki társai nevében is köszönetét mondott e vidám hangulatú délelőttért. Vendégségben a rendező Nyugdíjas-találkozó Füzesabonyban Van lehetőség magasabb beosztásra is Rokkant építőmunkások rehabilitációja (Tudósítónktól:) ötszáz ember : hozzávető­legesen ennyi csökkent mun­kaképességű dolgozót foglal­koztatnak megyénk építőipa­ri szervezetei. Legtöbben mozgásszervi betegségben és idegrendszeri bántalmak- ban szenvednek, de hogy pontosan hányán, azt nem tudhatni, mert eddig nem vezettek pontos nyilvántar­tást róluk. Pedig, ha a vál­lalatok szándékában áll, legelőbb azt kellene tudni, kinek akarnak segíteni. Az építők megyei szak- szervezeti bizottsága a kö­zelmúltban éppen a rokkan­tak helyzetének vizsgálatá­val állította reflektorfény­be a róluk való gondosko­dást. Mint a testület elé ter­jesztett felmérésből egye­bek mellett kitűnt: az alko­tómunka az egyetlen lehe­tőség, amely visszavezeti őket a közösségbe, és segíti beilleszkedésüke. Vannak jó példák arra, hogy még az értelmi fogyatékos bete­Kiállítás 40 év termékeiből Hazánk felszabadulásá­nak 40- évfordulója al­kalmából a négy évtized fejlődését bemutató ter­mékkiállítást rendeztek szövetkezetek által gyár­tott árukból a főváros­ban. (KS-fotó: Hauer Lajos felv.) gek számára is lehet mun­kát találni. A mozgásukban korlátozott, a gyengén látó és -halló emberek is képe­sek és akarnak dolgozni, s nagyon becsülik ezt a le­hetőséget. A rehabilitációs üzemek létrehozására megyénk ki­vitelező építőiparában a munkahelyek széttagoltsága miatt kevés a lehetőség. A zárt üzemekben viszont — a Parádi Üveggyár kivéte­lével — nem használják ki az adottságokat. A rászoru­lókat egyébként főleg ren­dészeti, portási, telefonke­zelői. raktáros! munkakör­ben alkalmazzák. De arra is van lehetőség,- hogy átkép­zéssel újabb szakmát sze­rezzenek. Az állami és a tanácsi építőipari vállala­toknál például néhányan ne­hézgépkezelők lettek, illetve minőségellenőri és teljesít- ményelszámollói munka­körbe kerültek. A Parádi Üveggyárban és az Agria Bútorgyárban ugyanakkor a rokkantnyugdíjasok közül egyesek tovább tanultak és csoportvezetői, művezetői feladatokat látnak el. Kétségkívül: a rokkantak átképzése betanítása,, az al­kalmas munkahelyek meg­teremtése anyagi áldozatot kíván, de a róluk való gon­doskodás nemcsak szűkén vett vállalati érdek. A fizet­ségük általában nem keve­sebb, mint a hasonló mun­kakörben dolgozó egészséges embereké, erre különösen ügyelnek a vállalatok reha­bilitációs bizottságai. Nem kielégítő azonban — álla­pította meg a testület — az üzemorvosok közremű­ködése a megváltozott mun­kaképességű dolgozók egész­ségi á/llapotának ellenőrzé­sében, mert nem vehetik táppénzes állományba a betegeket. Ezen a helyze­ten intézményesen lehet és kell változtatni. — Mika István A szovjet könyv és hanglemez ünnepe A Művelt Nép Könyvter­jesztő Vállalat, a Mezsdu- narodnaja Knyíga, a Ma­gyar Hanglemezgyártó Vál­lalat, és az MSZMP Fejér megyei Bizottságának Okta­tási Igazgatósága Székesfe­hérvárott rendezte meg a szovjet könyv és hanglemez hagyományos ünnepét. Az impozáns kiállítást az Oktatási Igazgatóság aulájá­ban Alexej Atyaksev, a Szovjetunió budapesti nagy­követségének harmadtit­kára nyitotta meg. Megje­lent az országos rendezvé­nyen Hernádi László, az MSZBT Országos Elnökségé­nek osztályvezetője, vala­mint Romanyko Nyikolaj, a Szovjetunió magyarországi kereskedelmi képviselője. A szovjet—magyar barát­ságot, az együttműködést méltató szavak után Dévai Nagy Kamilla és Pelsőczi László műsorára került sor. Ezt követte a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat ál­tal szervezett országos iro­dalmi fejtörő játék nyerte­seinek sorsolása. A pályá­zatra 2222-en küldték be megfejtésüket, ezek közül 943 név került a szerencsekerék­be. Egyenként 10 ezer forint értékű könyvet kapnak a nyertesek, akik a követke­zők: dr. Czinege Andrásné. Szolnak. Palla u. 20., Csátity Albert, Rétság-Tolmács, Cso­konai u. 25., Valkó László. Budapest, XI. Regős u 8., Horváth Sándorné, Hat­van, Páskom part 19. Az ok: gondatlanság Tüzek megyénkben Április 5-én délután Egerben, a Baktai út bal ol­dalán eső részen égett egy Fiat 850 típusú személygép­kocsi. A járművet az egri tűzoltók oltották el. A tü­zet feltehetően műszaki hi­ba okozta. A kár értéke megközelíti a 30 ezer fo­rintot. Április 6-án hajnali 2 órakor Recsken, az Érc­bánya II. számú aknája környékén két hektáron égett a fenyves aljnövény­zete és a közelében egy hek­tárnyi műveletlen terület is. A Recski Ércbánya vál­lalati tűzoltói, a helyi hon­védség és az egri tűzoltó­ság közös erővel oltották el a tüzet, A kár értéke 40" ezer forint. Április 6-án reggel fél 7- kor a hatvani vasútállomás rendező pályaudvarán ki­gyulladt egy szenet tároló vagon. A tüzet valószínű­leg öngyulladás okozta, amelyet a hatvani tűzoltók gyors beavatkozással elol­tottak. A kár értéke nem je­lentős. Ugyancsak azon a napon Hatvanban, az Oláh János út 10. szám alatt, a tulajdonos villanymotort szerelt a kútban. Eközben áramütést szenvedett és a vízbe zuhant. A helyi tűz­oltók emelték ki és a men­tők a kórházba szállították Szintén április 6-án délután Egerben, a Katona István téren az S-Modell, valamint a fodrász üzlet között elhe­lyezett műanyag szeméttá­roló gyulladt ki. A tűztől két keretes kirakatüveg megrepedt. A járókelők aka­dályozták meg a tűz átter­jedését az S-Modell Divat­házra. A kár értéke megkö­zelíti az ötezer forintot. Április 7-én délután Gyöngyössolymoson, a hegyoldalban égett a töl­gyes erdő aljnövényzete. A tüzet a gyöngyösi tűzoltók oltották el. Keletkezését fel­tehetően gondatlan dohány­zás okozta. A kár értéke tízezer forint. NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. - Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1,, 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301. (Pf. 23.): Telex: 063-349. Telefon: 12-656, 13-38*1. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizétési dfj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,-Ft. egy évre 516,-Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVATH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.

Next

/
Thumbnails
Contents