Népújság, 1985. április (36. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-30 / 100. szám
IRODALOM ÉS MŰVÉSZET népújság,isss.április30.,tedd FRANCIS JAMMES: A munka nagy csupán A munka nagy csupán, s aki munkálkodik; ki tejjel fej teli üres sajtárokat, ki szúrós és kemény kalász közt válogat, ki barmokat legeltet az égerfák alatt, ki gyantát gyűjt az erdőn, vagy száraz gallyakat, ki fűzfák vesszejét kosárnak fonja meg, ki vén cipőt javít, fölötte elmereng, és félhomályban él, egy vén fogatlan kandúr s alvó rigó között s körötte sok gyerek dúl ; ki sző s míg a vetélő csak csattog végtelen, a kertben tücskök zengnek éjfélig éberen; ki kenyeret dagaszt, aki bort szüretel, ki fokhagymát nevel, káposztát ültet el, s langyos tojásokért földig hajolgat. Radnóti Miklós fordítása Az új demokratikus kultúra alapvonásai Az évfordulók —, s így felszabadulásunk 40. évfordulója is — a köztudatban mint egy nagy történelmi pillanat emlékei jelennek meg.. A történelmi pillanatok azonban mindig valaminek a, lezárását, és ugyanakkor valami újnak a kezdetét is jelentik, A. felszabaduló» pillanata az új élet megteremtésének lehetőségéi és szükségességét hordozta magában. Az élet min den területének meg kell újulnia — ez mindenki számára világos volt, s ez alól a kultúra szférája sem lehetett kivétel. Az új magyar demokratikus kultúra alapjainak lerakásakor mindenekelőtt a kulturális örökséget kellett feltérképezni, más szóval : melyek azok a tendenciák, melyeket fel lehet és fel kell használni. Nos, ez az örökség rendkívüli mértékben ellentmondásos volt. Az egyik oldalon találjuk az úgynevezett polgári Magyar- ország kultúráját, a másik oldalon pedig a Horthy- korszakon belül létrejött baloldali, szocialista művészet és kultúra számos gyökerét. Az a fejlődés, amely a magyar művészetekben Adytól. Kernstocktól, a korai Bartóktól kiindulva a felszabadulásig tartott, valóban komoly örökség. Ennek jelzésére olyan neveket lehet felsorolni, mint József Attila, Radnóti, Dési Huber. Derkovits. A zenében elsősorban Bartók, Kodály és .a Bartók-kör, tehát Weiner Leó és mások teljesítményei. S említhetjük még olyan publicistáknak, pedagógusoknak a nevét is, mint amilyen például Bálint Györgyé, Kemény Gáboré, Földes Ferencé. A Horthy-korszakon belül tehát számtalan olyan kulturális teljesítmény jött létre. amely valóban a demokratikus kultúra alapjává válhatott. Létrejöttének idején ugyanis a magyar kultúra legjelentősebb alkotásai el voltak zárva attól a lehetőségtől, hogy tömeghatást gyakoroljanak. Elég csupán arra gondolnunk, hogy József Attila versei 600—1000 példányban jelentek meg, hogy a szocialista képzőművészeti mozgalom meglehetősen elszigetelt jelenség volt. A magyar uralkodó osztálynak nem volt módja, hogy megakadályozza a fenti alkotások létrejöttét, de arra igen. hogy megakadályozza népszerűségét. elterjedését. 1945 után Magyarországon az első feladat az volt, hogy valóban demokratikus kultúrát teremtsünk. A demokratikus kultúra egyúttal any_ nyit jelentett, hogy azokat az akadályokat, amelyek a szocialista kultúrának a széles tömegekbe való áramlását föltartották, meg kellett és meg lehetett szüntetni. Ugyanígy meg kellett szüntetni azt az iskolai kasztrendszert is, amelyet az uralkodó osztályok a polgári világban létrehoztak. A kultúra demokratizmusának alapvető követelménye az. hogy a kultúra egésze eljusson a tömegekhez. Ennek jegyében a korszak nagy vívmányai közé tartozik az egységes nyolcosztályos iskola megteremtése, a továbblépési, a .továbbtanulási lehetőségek biztosítása. a volt uralkodó osztályok kulturális monopóliumának megszüntetése, valamint a kultúra olcsóbbá tétele. tehát az, hogy valóban mindenki számára elérhető legyen. Az azonban, hogy a kultúra elvileg mindenki szá_ mára elérhető, még önmagában kevés. S itt kell megemlíteni, hogy a leghaladóbb gondolkodású művészek elvitték a kultúrát a tömegekhez. Ma már szinte legenda Major Tamás, Gobbi Hilda és mások lelkesedése. amikor mostoha körülmények között járták az országot és szavaltak, hogy azok, akik maguktól nem mennének még színházba. vagy más okból nincs rá módjuk, megismerhessék a magyar költészet, művészet legjavát. S nemcsak az „új” művészeket, műveket népszerűsítsék, hanem a régieket, a klasszikusokat is. Ugyanígy a színházak is új közönség számára játszottak. tudva, hogy a kultúra legjavát kell előtérbe állítani. így ismerkedhettek meg ezrek és ezrek Molière vagy Shakespeare művészetével. A legjobb magyar színészektől a demokratizmus gondolata sohasem állt távol: a színházi élet demokratizálódása szinte minden nehézség nélkül megtörténhetett. Az új igényekkel és az új igények felkeltésével a könyvkiadásnak is számolnia kellett. Természetszerűen ki kellett elégíteni a politikai művek iránti érdeklődést, a marxista alapművek brosúra-formátumú. nagy példány- számú megjelentetésével, de nem kevésbé jelentős a magyar és világirodalmi klasszikusok kiadása sem. Csak egy példa: nem sokkal a felszabadulás után a Vidám könyvek — sorozatban jelent meg Bessenyei György Tariménes utazása című munkájának átdolgozott változata. Az irányítók tudatosan törekedtek arra, hogy a kultúra kontinuitásának lenini elve érvényesüljön. Az a történelmi vállalkozás, amely egy elmaradott. elszigetelt kultúrából valóban hathatós, a széles tömegekre kiterjedőt akar teremteni, nem jöhet másképp létre, mint úgy, hogy a gazdasági és kul_ turális követelmények egy irányban hatnak, nincs közöttük ellentmondás. Ugyanakkor egy ilyen változás nem jöhet létre spontán módon. Ehhez feltétlenül szükség van tudatos vezetésre. s ennek a vezetésnek a hordozója a felszabadulás utáni időszakban is a kommunista párt volt. A múlt rossz örökségei közül eddig nem említettük az analfabetizmust. Az analfabetizmus felszámolása éppen úgy, mint a kultúra demokratizálása általában, a leglényegesebb feladatok közé tartozott, hiszen egy népi demokratikus fejlődés sem tűri el a kirívó elmaradottságot. Ezt szolgálta a könyvtári hálózat gyors kiépítése, valamint az is, hogy a felnőttoktatás soha nem látott méreteket öltött. Megértetni és megérteni a tanulás. a tudás, a kultúra szükségességét — így lehetne összefoglalni a fő feladatot a kultúra területén. Politikai szempontból ma már differenciáltan értékeljük a „holnapra megforgatjuk az egész világot” életérzést. mely nem csupán a népi kollégisták gondolatvilágát fejezte ki. Annyi azonban bizonyos hogy a kultúra területén ennek sajátos tartalma jött létre. Ahogy mind szélesebb néptömege éreztek elhivatottságot a kultúra iránt. S nemcsak a népi. kollégista színészekre kell gondolnunk, hanem a szinte gomba módra szaporodó színjátszó körökre. tánccsoportokra, olvasómozgalmakra, ankétokra is. Persze voltak olyan formális keretek melyek szintén a kultúrát voltak hivatva szolgálni, a gyakorlatban azonban formális jellegük érvényesült csupán mint például a szemináriumoké. De emögött is az az elképzelés munkált, hogy az emberek szabad idejét a kultúrával való foglalkozás töltse ki, méghozzá lehetőségek szerint minél inkább az aktivitásra építve. A demokratikus kultúra alapjainak lerakása tehát nem jelent többet és nem jelent kevesebbet, mint min_ denfajta kulturális monopólium megszüntetését. A kultúra nyitottságát bizonyította a tömegek számára, és a tömegeket ezáltal a kultúra iránt nyitottá tette. Mindenkinek joga van a kul_ túrára, s a kultúra mindenki számára művelhető. Ennek tudatosítása mindenképpen feltétele volt a további szocialista fejlődésnek. Hermann István A Gyöngyösi MÁV Kitérögyár építése Évtizedekkel ezelőtti p lanatokat idézünk, a mu ka és az ünnep perce Negyven év óta szabadi ünnepelhetjük május t-i felvonulások, összejövel lek, majálisok köszöntik munkásság ünnepét, Ö> szeállításunkban nem tői kedhetünk teljességre, cs pán néhány kiragadott e| zód ez, csupán hangulat tükrözi a régi tavaszi n póknak, amikor az utt kon és az erdőkben össj gyűltek az emberek, he derűjükkel, együttlétükl tisztelegjenek minden gt dagság és szépség fórrá a munka előtt. S a pit nés mellett megyénk feji désének néhány mozzami is feltűnik, néhány arc régiek közül. Vidám lányarcok a 49-es évek végéről Gyöngyösiek (elvonulása II gy okoskodtam akku- riban. hogy az lehet a legnagyszerűbb ember, aki a legjobban tudja megcsinálni azt, amit meg akar csinálni. Mert minden csak ezen múlik. Hogy mit és miről beszélgetünk, az nem jelent semmit. És ezzel a hitemmel, ha valamihez hoz- zákezdtem, ha csak egy mód volt rá, azt végig is csináltam, s erőmhöz képest a lehető legjobban. Parancsok egyszerű végrehajtása kibírhatatlan teher volt a számomra. Éreztem, hogy minden dologban van valami élet, amihez érdemes hozzáférkőzni, s ami azért, hagy fáradunk vele, megfizet nekünk valamivel. Ha ez a viszony köztem, és a munkám között nem tudott kifejlődni, 'ott csak a dac s talán valami előttem is 'ismeretlen virtus volt az, ami tartotta bennem az erőt Tovább, azért is tovább, s még szi- vósabban bele, hogy minél előbb túl legyünk rajta. A műhelyben a fúrás volt a legnehezebb és legbutább munka. Az otromba gép meggyötörte a testemet, s ha a többi inasok bántani akartak, mint valami kínzószerszám elé, állítottak oda az otromlba kerék elé. — Rajta, húzd meg! — mordult rám hol az egyik, hol a másik. — Rajta! Reggel hatkor elkezdődött ez a kálvária, és tartott egészen estig. Sokszor napokon keresztül. Rostákat szereltünk egy morva asztalosnak, és az öntött csapágyaikat kellett nagyobb fúrókkal utána- fúnni. Nem volt valami pontos munka, és éppen azért lehetett mellette ezt a gyötrő játékot végigcsinálni. Az öntött lyukak gödrösek és szögletesek voltak, a fúró részegen táncolt benne, az egész gépet ide-oda rángatta. S a másik inas ördöngös ábrázattai szorította a felső csavart, és szakadatlanul ordított : — Rajta, húzd meg! Rajta! Nem bírtam tovább, nem volt annyi erőm, hogy Ujja- immal a hajtónyelet átfogjam. — Húzd, húzd, te gigerli! — üvöltötte a másik. — A gimnázium, az jó volt, mi? De ez nem ízlik?! Most egész lelkemből utáltam ezeket a gyerekeket. Elvadult utcakölykök, otromba parasztkamaszok voltak, akiket félig állatokká formált az élet, s akik még mindig nem tudták megbocsátani nekem, hogy akaratomon kívül iskolába jártam, s a ruhámon gombok, s a lábamon cipők voltak. Ha panaszkodni mertem, durván kiröhögtek, s mint valami szemetet, rám zúdították egész embertelenségüket. Ha káromkodtam, akkor az arcomba ütöttek, ha sírni mertem, akkor lefogtak, és majdnem halálra csiklandoztak. Egyszer, mint valami keresztény rabszolgát, meg- imádkoztattak, s én éreztem, hogy az embertelenségnek ezt a cselekedetét sohasem fogom tudni elfelejteni. Reggeltől fúrtunk, s már későni délután volt, mikor val-melyiknek eszébe jutott a kínzásnak ez az újabb módja. A felső csavar szakadatlanul dolgozott, s a kerék már kiszagatta az inaimat és ösz- szetörte a lelkemet. Keservesen sírtam. — Térdelj le! — mondta a fúróvezető. Szédültem, erőlködtem. — Térdelj le és imádkozz! Emberfeletti erővel küzdöttem. Nem akartam megadni magam. Milyen jó lett volna, ha még erőm lett volna hozzá', hogy a másikkal szembeugorjak, ha megszoríthattam volna a torkát, tha megfásult ujjaim között széttörhettem volna az egész komisz életét. De ehhez már nem volt erőm. Tudtam, ha fellázadok, egy ütéssel visz- szalök magától', s akkor minden rosszabb lesz. — Imádkozz, mert beledög- lesztlek! — mondta a másik, és láttam az égő szemeit, amint diadalmasan belém szúrja azokat.
