Népújság, 1985. április (36. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-30 / 100. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1985. április 30., kedd Legyen becsülete a szép beszédnek... Félidejéhez érkezett a magyar nyelv hetének Heves megyei rendezvénysorozata. A nevével ellentétben több mint egyhónapos programban a legtöbbször a nyelvi kapcsolatok zavarairól esik szó. Érthető, hogy miért kerül sokszor terítékre ez a téma, hiszen úgy tű. nik, hogy egyre kevesebben tudnak kulturáltan megszólalni. Gyakori a hebegés- habogás, a nyegleség, sok a végé-hossza nincs mondat, s a durva beszéd sem ritka. Mi lehet ennek az oka? — kérdezzük dr. Bakos József, töl,. a TIT Heves megyei magyar nyelvi szakosztályának elnökétől. — Elsősorban a családban kell keresni a hibák forrását — mondja. — Sok a magányos gyerek, akinek nincs kivel beszélgetnie a vélt vagy valódi szőlői elfoglaltság és a türelemetlenség miatt. A felnőttek sokszor azt hiszik: elegendő, ha a szükséges anyagiakat biztosítják, nem érnek rá azzal törődni, hogy kérdező kicsinyüknek, mint egyenlő partnernek válaszoljanak. A gyermek így leszokik a kérdezésről. Tehát nincs mindenütt megfelelő nyelvi gyakorlótér. A fiatalság máshol keresi a partnereket. Sajnos, nem mindig a legjobb helyen. Baráti közösségeiben sokszor egy egészen sajátos nyelvi és visel kedési formára lel. Az ifjúi jópofaság, a humor nem egy esetben nyegleségbe, tiszteletlenségbe, cinizmusba csap át. Aztán felnőttként folytatódnak a gondok. Megnőnek a nyelvi kapcsolat- teremtés zavarai. A munka, helyre kerülő fiatalember elbizonytalanodik a köszönés módjában, a megszólítási formákban. Gátolja a nyelvi harmónia kialakulását az is. hogy ha trágársággal, indulatos hangnemmel találkozik. De ugyanezt tapasztalja a buszon, az utcán, az éttermekben. Egyszer csak úgv érzi, hogy ez az általános nyelvhasználati forma. Nem akar kilógni a sorból. Nem vállalja — mert nincs sok becsülete — a tisztelettudó beszédet, a nyelvi finomságra való törekvést. — Ez mindenképpen furcsa, hiszen az utóbbi időben már egyre inkább elmondhatjuk magunkról, hogy ízlésesen öltözködünk, igényesen rendezzük be lakásunkat. .. — Igen, de az elegáns ruhákban tündöklőktől sem ritka a hangoskodás, a közönségesség. Ráadásul nem is érzékelik annak visszáságát, hogy nem tudnak megfelelően „nyilatkozi”. Sőt, a legsúlyosabb problémát abban kell látnunk, hogy nem is akarnak megváltozni. A kiút: a felelősségteljes családi, valamint iskolai nevelőmunka. És természetesen ezek mellett a személyes példa hozhat szép eredményeket. A választékos stílus kialakuló, sát jól segíti az olvasás. Sajnos, megcsappan a szépirodalomkedvelők tábora. Itt is akad még tengernyi tennivaló. — Érdekes, hogy amíg az utcán nem. a hivatalokban viszont tudunk „viselkedni”. Annál több baj van azonban a tárgyalókészségünkkel. — Sajnos ezeken a helyeken az jelenti a legtöbb nehézséget, hogy sok a fölösleges hivataloskodás és szak- szerűsködés. Erről viszont nemcsak az egyszerű ügyfél tehet. Ettől függetlenül mindenkinek szert kell tennie egy bizonyos fokig a hivatali nyelvben való jártasságra. Erre az iskolában is nagyobb figyelmet kellene fordítani. Persze, ezen kívül még számtalan tennivaló vár a nyelvművelőkre ahhoz. hogy beszédünkben a szigorúan vett közlendőn ki. vül a melegség, a humor és az egyéni hang mégna- gyobb terepet kapjon. Reméljük az előrelépést jól szolgálják a magyar nyelv hetének idei előadásai is. Homa János A LÁTHATÓVÁ LETT „LÁTHATATLAN” Művészet és mesterség Asztali óra talpazattal Meissen 1900 körül Rózsafa írószekrény berakásokkal XV. Lajos stílusban Franciaország XIX. század Díszruha (Brüsszel, XIX. század közepe) Hosszú évek tatarozást munkái után a 112 éves Iparművészeti Múzeumban megnyílt az állandó kiállítás. Ismét a látogatók elé tárták a múzeum kincseit, üvegeket. kerámiákat, porcelánokat, bőrmívességet. textíliákat. famunkákat, fémműves remekeket. Természetes lehetetlen kívánság hogy a múzeum hovatovább százezernyi műtárgya mind láthatóvá legyen. Nagy részüket továbbra is raktárak mélye őrzi a tudós keresők számára, s hogyne maradna „láthatatlan” a múzeumi látogatók számára, ha egyszer ez a Lechner Ödön ás Pártos Gyula párizsi mintára épített, szecessziósnak példás, de múzeumnak példátlanul alkalmatlan épület a befogadásra alkalmas ugyan, de kiállításra kevésbé. Nincs miért pironkodnunk. A tárgykultúrájukról valóban nevezetes finnek iparművészeti múzeumának épülete sem jelesebb, hanem szerényebb rokona a miénknek, s a hasonló rendeltetésű gazdag stockholmi Történeti Múzeum romantikus környezetében, bizony, csalódás ér, pedig ott kiállításra is jut hely bőven. Példát tekintve az építészetben sok megszívlelendőt felmutat Taskent új üzbég iparművészeti múzeumára gondolhatunk. Mire képes a jó szándék a valóban elsők között álló magyar múzeumi kultúra azt múzeumunk földszintjén álló órakiállítás jelzi, s hogy milyen kincsek birtokában vagyunk, azt a most megnyílt Művészet és Mesterség címet viselő állandó kiállítás. Sajnos, félő, ez az első emelet balszárnyán otthont kapott csodálatos anyag sem fog megfelelő visszhangot találni fogékony értelem és tárgykultúra iránti érzékenység híján. Tárgykultúrát írunk, hiszen nem csupán a mi örökségünk, de a a kerek világé együtt van tárlóinkban. Már a múzeum sorsa azzal kezdődött, hogy 1873-ban megvásároltuk a Bécsi Világkiállítás egy részét, s az 1900-as Párizsi Világkiállítás csaknem minden jelentős alkotójától jutott tárgy a mi múzeumunknak is. S kiegészült ez a már alapnak eléggé emlékezetes és nagy hírű anyag a pécsi Zsolnay-gyár majolika és fajansz majd Wartha Vince kerámiagyűjteményével, az Eszterházy-kin- csekkel, kaukázusi és keletázsiai szőnyegekkel, a Medici-kárpitokkal, nagymértékű vásárlásokkal és áldozatos ajándékozók értékeivel. A finn Nemzeti Múzeum finnugor termeiben gyakran láttam diákokat, amint észt GÖRBE TÜKÖR Kié a menyasszony ? vagy lapp, vagy éppen magyar figurák népviseleteinek rajzával közelítik meg az ábrázolás fortélyait, és ismerik meg rokonaik népművészetét. A Művészet is Mesterség termei jeles alkotások mellett. igen jó kezdeményezéssel. bemutatják a kézműves szerszámokat lehetőség szerint az alkotó folyamatokat. Bútorok, épületbelsők, pusz- pángból faragott szobrocskák között ott találjuk a gyalupadot, vésőket, gyalu- kat is', a bőrnyereg mellett a hazánkban oly nagy múltú könyvkötő tevékenység részleteinek dokumentumait. S ez nem csupán tanító szempontból fontos. de ugyanakkor megsejteti, hogy a jó és hasznos munkaeszköz egyben műtárgynak is magasrendű és felhívja figyelmünket arra. ami még a felvilágosodás kora nagy francia enciklopédiájában egyet jelentett: a művészet és mesterség egységére, a kézműves munka és munkaeszköz művészi elemeire. Addig megy el a kiállítás, amíg a művészet még mesterség volt, s a mesterség művészet. A helyszűke elr kerülhetetlenné tette a bemutatás zsúfoltságát, de kárpótlásul adta felbecsülhetetlen értékeinek garmadáját. Koczogh Ákos — Háromszor voltam veié moziban. — A jegy még nem bizonyíték — mondja az anya- könyvvezetőnő. — Ezekkel a jegyekkel mást is elvihetett. A központi házasságkötő folyosóján állok, elmélkedem: „Még egyszer mérlegelni kell az összes pluszokat és mínuszakat.” Félrevonulok a menyasszonyomtól, rágyújtok. Ügy teszek, mintha az ifjú házasok fényképeit nézegetném, magamban pedig fontolgatom a dolgokat: „Mégse autót vásárolok. Az első, ha isten is úgy akarja, még nem az utolsó. Csak egészség legyen.” Elnyomom a cipőm talpán a csikket, keresem a tömegben a menyasszonyomat. — Ha azt a fekete szemű szőkét keresi — állít meg a fényképész —, úgy az már odabent van a teremben. Most köt házasságot. — Hogyhogy házasságot köt?! Valamit összezagyvál, polgártárs. — Amíg maga cigarettázott, a maga szőkéjét elvitte egy fiatalember. Olyan hosszú hajú. Berontok a terembe, hát ott állnak az anyakönyvve- zetőnő előtt. A hosszú hajú éppen a nevét jegyzi be. Megragadom a vállát. — Bocsánat, de ez az én menyass zony om ! — Miből gondolja, hogy a magáé? — fordul felém a hosszú hajú. — Nincs az arcára írva. Én álltam vele sorban. Ha kell, tanúk is vannak rá. — Elvtársak! — mondja az anyakönyvvezetőnő. — így nem tudok dolgozni. Két vőlegényt egy menyasszonynyal nincs jogom összeadni. Döntsék el, melyikük a vőlegény. Terjesszék elő a bi zony í tékáikat. — Nos jó — egyezik béllé a hosszú hajú. — Ez a fityisz azt állítja, hogy a menyasszony az övé. Tegyük fel, hogy így van. Akkor mondja meg a menyasz- szonya családnevét. — A családnevét? Kérem, megmondhatom. — Erősen a plafonra koncentrálok, és mozgatom az ajkam: — Petrov ... Igen, igen, Petrova ... Persze lehet, hogy Kuznyecova ... — Látja, nem tudja — somólyog a vetélytársam. — Na és akkor mi van? — Nem adom meg magam. — Tessék, tárgyi bizonyítékom is van. — És a zsebemből összegyűrt papírgalacsi- nokat húzok elő: Ezalatt vetélytársam már megragadta a menyasszony ujját, hogy ráhúzza a kari- ' kagyűrűt. — Állj! — kiáltom kétségbeesve. — Végtére a menyasszonyt is meg lehet kérdezni! A menyasszonyom tetőtől talpig hidegen végigmér. — Igen, jártam vele. Csakhogy most beleszerettem ebbe a másikba. — Rámutat a hosszú hajúra. — Véle adjon össze.. Tántorogva megyek a folyosóra. Rágyújtok. Látom, az egyik vőlegény otthagyta a menyasszonyát, és a fényképeket nézegeti. Ahá, mérlegel. A menyasszony ie- lombozódva álldogál. Megragadom a kezét, és beügetünk a terembe. — Házasságot akarunk kötni — vágom ki egy szuszra az anyakönyweze- tőnőnek. Az megigazítja a mélíén a vörös-kék szalagot, ünnepélyesen feláll az asztaltól. — Alaposan megfontolták az elhatározásukat? Igenlően bólogatok. Vlagyimir Ivanov (Szovjetunió) (Zahemszky László fordítása) FÉNYLŐ SZÍNEK Örömet akar szerezni Nem tudom, hányadszor járom már sorra a termeket. Valamiféle furcsa türelmetlenség hajt. Megállók az egyik kép előtt. Megpróbálom ízeire bontani. A szerkezeti felépítés . .., a színek egymásra hangoltsága .... a sajátos ecsetkezelés ... ? Aztán abba hagyom. Nem tudok így külön-külön összpontosítani az egyikre vagy a másikra. Sejtem, hogy áldozatául estem a festőnek. Rászed, az orromnál fogva vezet. Ügy hat rám a képeivel, hogy kénytelen vagyok mindenről megfeledkezni és csak azt mondhatom: nekem ez nagyon tetszik. Jól tudom, az ízlések igencsak eltérnek az egyes emberek esetében. Senkit sem akarok tehát arról meggyőzni, hogy az én véleményem ezekről a képekrőt hibátlan és azt mindenkinek el kell fogadnia. Szanthoffer Imre kiállítását a Gyöngyösi Galériában meg kell nézni. Meg kell nézni, és csak azután szabad róla beszélni. Feltételezem, lesznek olyanok, akik majd úgy érzik, hogy ez a fajta látásmód, ez a technika már ismerős. Mintha hajdanán az impresszionisták fedezték volna fel, és tették általánossá. Feltételezem, lesznek olyanok. akik hiányolják majd a festőnél a határozott kontúrok alkalmazását. Mások nem találják majd elég modernnek, hiszen itt minden képen ott süt, világít a valóság. ott vibrálnak a valóságos színek vagy azoknak hangulatokon átszűrt másai. Mert látom én, hogy a képen ott baktat a szekérrel a két állat az erdei úton, azt is, hogy a szétszaladó fák közötti tisztáson a két fácán színes tollazata fénylik fel, ahogy a kanyargó* patak csordogálását is hallom. vagy megfog a téli Balaton vibráló fényű varázsa, A meztelen női test melegét is szinte érzem a festék burka alól kisütni, mégsem csak szekér és patak, mégsem csak Balaton és nőt akt, mégsem csak házak és fák néznek rám vissza ezekről a képekről. Valami könnyű lebegés, az örömnek az a fajta varázslata kúszik végig rajtam, amely azt sugallja, hogy az, élet szép, élni jó és a világ is nagyszerű, csak látni és felfogni kell tudnunk mindezt. Ha. úgy jobban hangzik: hagyni kell. hogy a környezetünk sok apró varázsa átjárjon bennünket. Nagyon meleg mélybarnák és rájuk építkező finom rózsaszínek fölött ott lebeg a furcsa fehér is — általában De néhány képen a hidegebb kékek uralkodnak el, mégsem dermesztenek, hanem sokkal inkább vonzanak. Valahogy kizökkentett módszeres vizsgálódásomból ez a kiállítás és kissé szertelenül siettem az egyik, képtől a másikhoz. majd vissza, aztán újra oda. Mindebből talán az is kiderül, hogy engem ez a fajta festészet tud igazán megfogni. Az örülni tudó és örömöket szerezni akaró ember festészete. (g. mól.) Én táncolnék veled... Nagyanyáink elbeszélésein csak nevettünk. Szüléinkkel együtt indultak a bálba. Az ifjú gavallér öltönyben, nyakkendőben, kezében rózsacsokorral érkezett az asztalhoz. Meghajolt. a hölgyeknek kezet csókolt, s amikor a mord atya fejbiccentésével. ro- konszenvét jelezte, letelepe. dett az asztalhoz.. Elkezdődhetett a csevegés ... Per. sze, csak a szülőkkel. Az ifjú leányzó mindvégig csend, ben ücsörgött s .mosolyt erőltetett az arcára. Aztán, úgy egy óra múlva következhetett a lényeg. Az atyától a gavallér táncra kérte a leánykát. Lejtették kettőt, hármat, majd vissza az asz. tálhoz. Ezután a fiatalúr, ha a virágszálhoz komoly szándékkal közeledett, engedélyt kért. hogy hazakísérhesse ... az egész családot. A kapuban kézcsók, stb. Egy feszélyezett világ merev szabályai. Szerencsére elmúlt a polgári világ. Jött egy szabadabb korszak, amelyben az udvariétól csak a tisztességet s nem az etikettet kérték számon. A beat-mozgalom később a maradék formaságnak is hadat üzent. „Sárba tiporta” a nyakkendőket, zászlajára tűzte a szerelem szabadságát. Sikerrel. A régi formák annyira eltűntek, hogy o fiatalok a nyolcvanas évekre táncolni is elfelejtettek. S ma mit látunk? Tánciskolákban, iskolai klubdélutánokon a nyakken. dós ifjú emberek párjaikkal járják a tangót, a kerimgőt, a cserlsztont és a csacsacsát. Tánc előtt felkérik a partnert, majd a helyükre kísérik őket, ahogyan az a „nagykönyvben’' meg vagyon írva. A mai harmincasok nemzedéke örült, hogy sikerült szétzúznia minden gátat, amely viselkedésének csak egyfajta irányt szabott. Utódaik pedig önként építik újjá a régi falakat. „A televízió tánctanfolyama ludas mindebben” — mondhatnánk, mert mintha valóban az indította volna el a „lavinát”. De miért lett páratlan sikere ennek a műsornak? Csak azért, mert jól szerkesztették ? Csak azért, mert Bergendy- ék ragyogó zenét komponáltak hozzá? Alig hiszem. Ha tíz évvel ezelőtt vetítik mindezt, a tinik még a formás női lábak üdítő látványáért sem nyomták volna be a készülékek kapcsológombját, s ha mondjuk a Piramis-őrület idején lép színre hasonló muzsikával a Bergendy, az egész szalon zenekart záptojáseső söpörte volna el a pódiumról. Miért hódít a nosztalgia? Lehet, hogy a tinédzserek úgy jártak, mint az a_ házaspár, amely a szülőktől örökölt, öreg bútorokkal teli szobából szép lassan kihordott mindent, ami ósdi, és amikor ott állt a sivárrá csupaszodott üres szobában, rájött, hogy azt saját ízlése szerint nem tudja szebbé formálni. Hát felmászott a padlásra, egyenként lehordott minden holmit, letörölte róluk a port. és rájuk csodálkozott: Hogy ezek milyen szépek! Szabó Péter
