Népújság, 1985. április (36. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-25 / 96. szám
1« NÉPÚJSÁG, 1985. április 25., csütörtök Képviselőket jelöltek Kiállítás az ■ ____l ! 1 f ■ E gyetemen (Folytatás az 1. oldalról) megtalálható. Ezeket az adottságokat a mezőgazdasági és élelmiszeripari termelésben is igyekeznek jól ikihasználni. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt években az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek lényegesen többet teljesítettek, mint amennyit vállaltak. Ugyanez vonatkozik az élelmiszeripari vállalatokra is. amelyek jelentős szerepet játszanak Heves megye gazdaságában. Aláhúzta, hogy megyénk az ország szőlő-, gyümölcs- és zöldségtermelésében kiemelkedő szerepet tölt be, nemcsak az ellátáspolitika szolgálatával, hanem az exportban is. A termelőszövetkezetek melléküzemági tevékenységében meghatározóvá vált az élelmiszer-feldolgozás. A közös gazdaságok az elmúlt időszakban folyamatosan jól alkalmazkodtak a változó közgazdasági szabályozókhoz. Erre törekszenek napjainkban és a jövőben is. Ezért az adottságokhoz igazodva továbbra is azokat az ágazatokat fejlesztik, amelyek elsődlegesek a megye élelmiszergazdaságában, tgy a szőlő- és borgazdálkodást, az állattenyésztésben a szarvasmarha- és juhágazatot, a kedvezőtlen termőhelyi adottságú üzemek gazdálkodásának további javítására pedig a célszerű melléküzemági tevékenységet. Az élelmiszeripari vállalatoknál a következő időszakban fontos feladat a technikai, technológiai fejlesztés, a termékek minőségének további javítására, verseny- képességének fokozására. Végül köszönetét mondott a rendezőknek az egyetem, továbbá Heves megye párt- és állami vezetőinek, hogy lehetővé tették a Gödöllőn tanuló hallgatóiknak azt a lehetőséget, hogy megismerkedjenek szőkébb pátriánk élelmiszergazdaságával. Ezután megnyitotta a kiállítást, amely keresztmetszetet ad Heves megye szövetkezeti mozgalmának, állami gazdaságainak és élelmiszeripari vállalatainak fejlődéséről, munkájáról, a megyében dolgozó nagyobb termelési rendszerek, így a Szolnoki Gabona- és Ipari Növények Termelési Rendszere. a Nádudvari Kukorica és Ipari Növények Termelési Együttműködése, a Bajai Kukoricatermelési Rendszer, az Egri Szőlő- és Borgazdasági Rendszer tevékenységéről. A résztvevők képeiken, tablókon és termékeken keresztül ismerhették meg megyénk gazdaságának e fontos részét, a hústól a gabonáig, a zöldségtől a borig, a dohánytól a cukorig, illetve konzervekig. A kiállítás megnyitása után került sor a helyszínen a kiváló kollégium cím átadására is. Mentusz Károly (Folytatás az 1. oldalról) váltakozó tanítást. Nagy azonban a gond a középiskoláknál. Már most tanteremhiánnyal küzd többségük, s e nehézségek, úgy tűnik, még csak fokozódni fognak. Feltétlen meg kell építeni a tervekben már szereplő középiskolát a Csebok- szári-lakótelepen a hozzátartozó kollégiummal, és szükség lesz további iskola- bővítésekre is. A közművelődés helyzetét érintve az előterjesztő megjegyezte, hogy a nagyobbrészt megyei irányítás alá tartozó intézményhálózat korszerűtlen. Az üdítő kivételt az Ifjúságj Fläz jelenti, amely színvonalas munkájával 22 ezernyi fiatalnak kínál igényes programot. Eger kereskedelmi ellátása sokat javult — vélte később az előadó. S megemlékezett a szolgáltatások színvonalának emelkedéséről is. Végezetül vázolta az elkövetkező ötéves terv legfontosabb feladatait, amelyek a korábbiakhoz képest egyCsaknem teljesen megtelt a múlt hét péntekén az első jelölő gyűlésen, a már sok jelentős eseményt megélt Gödöllői Agrártudományi Egyetem Gyöngyösi Főiskolai Karának aulája. A 7. számú országgyűlési választókerület rangos rendezvényén Pa- tóes László, az MSZMP Gyöngyös Városi Bizottságának titkára köszöntötte a megjelenteket, közöttük az elnökségben Forgony Ferencet, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettesét és Hortobágyi Gusztávot, a Hazafias Népfront Heves megyei elnökségének tagját. Ezt követően a tanácskozást vezető elnök ismertette a megjelent választópolgárok előtt azokat a legfontosabb szabályokat, amelyeket az 1983. évi III. törvény tartalmaz az országgyűlési képviselők és a tanácstagok választásáról. Ezután a jelölő gyűlés előadója. Széles János, a Hazafias Népfront Gyöngyös Városi Bizottságának titkára emelkedett szólásra. Előadásában beszélt azokról a megvalósult beruházásokról, amelyek nyomán javult a termékszerkezet megyénkben, s az orszá. gos átlagnál gyorsabban nőtt az ipari termelés. Mindebben meghatározó szerepe volt a választókerület térségében található két nagyvállalatnak: a Gagarin Hőerőműnek és a Mátraalji Szénbányák Vállalatnak. Gyöngyös körzetében jó ütemben fejlődtek a mezőgazdasági üzemek is, közülük a detki. á visontai. a nagyrédei. a gyöngyössolymosi termelőszövetkezetek, illetve a Gyöngyös—domoszlói Állami Gazdaság tevékenysége emelkedik ki. Örömmel ál_ ; lapította meg, hogy nőtt az állampolgárok közéleti gyei gyarapodtak; nagy figyelmet kell majd fordítani a lakosság egészséges ivóvizének biztosítására. Dr. Varjú Vilmos a beszámoló után ismertette a Hazafias Népfront két jelöltjének. Vaskó Mihály nyugalmazott pártmunkásnak és dr. Puskás Sándornak, az MNB Heves megyei igazgatójának életútját. Szavait a dohánygyárban 341-en. a városi tanács dísztermében 261-en hallgatták figyelmesen. Ez utóbbi helyszínen. kedden, egyébként Kalmár Imre. a városi pártbizottság titkára elnökölt, s a megjelentek közt ott volt Németh László. a városi pártbizottság első titkára. Oravecz József. a megyei pártbizottság munkatársa és Mészáros Albert, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja, a megyei szervezet titkára is. Sokan érezték úgy, hogy néhány mondattal gazdagítani tudják az elhangzott jellemzéseket. Szerencsi János például kiemelte, milyen nagyon becsülik dr. Puskás aktivitása: megmutatkozik ez a falugyűlések iránti nagyobb érdeklődésben, illetve a társadalmi munka értékének növekedésében. Beszéde befejeztével Széles János javaslatot tett a 7. számú országgyűlési választókerület népfrontjelöltjeire: Csongrádi Csabára, a Gagarin Hőerőmű Vállalat főszerelőjére, ifjúsági szocialista brigádvezetőjére. illetve Macz Józsefre, a Mátraalji Szénbányák Vállalat Thorez Bányaüzemének vezető elektronikusára, csoportvezetőre. A jelölést követő vitában Makarész István. Juhász Miklós, Daragó Alfrédné és Adamik István szólaltak fel, támogatva a jelölteket. Ezután szavazásra került sor, a jelenlevő 411 állampolgár egyhangúan megszavazta, hogy a jelölőlistára mind Csongrádi Csaba, mind pedig Macz József felkerüljön. A gyöngyösi jelölő gyűlés záró részében a jelöltek megköszönték a választópolgárok bizalmát, s ígéretet tettek, hogy igyekeznek is eleget tenni annak. A választókerület második jelölő gyűlését április 23- án. kedden este. a domoszlói művelődési házban tartották meg. Szekszius Mihály. az MSZMP Gyöngyös Városi Bizottságának titkára üdvözölte a résztvevőket, illetve az elnökségben többek között dr. Havas Aladárt. a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának főosztályvezetőhelyettesét. dr. Molnár Gyulát. a megyei pártbizottság osztályvezetőjét és Dér Jánost, a HNF megyei bizottságának munkatársát. Az esemény szónoka ezút_ tál Keresztesi Lajos, a gyöngyösi városi tanács elnökSándorbar munkatársai, hogy demokratikus vezető, s olyan ember, aki soha nem feledkezik meg a körülötte dolgozók problémáiról. Értékelték kollégái nagy szakmai tudását és azt. hogy állandóan kész önmagát továbbfejleszteni. Meghatóak voltak Varga Miklósáénak a szavai is Vaskó Mihályról. akit mint brigádjuk patro- nálóját. figyelmes, mindenkivel törődő igaz embernek ismertek meg. Friedrichné dr. Kovács Irén pedig emlékeztette a jelenlevőket arra, hogy pártmunkásként és volt országgyűlési képviselőként is bebiz.onyította, hogy a közösségért mindent valal. A dohánygyárban jelenlevő állampolgárok közül 288- an voksoltak Vaskó Mihály- ra, 328-an dr Puskás Sándorra. Kedden a városi tanácson Vaskó Mihály 143. dr. Puskás Sándor 248 szavazatot kapott. Igv mindketten rákerültek a 2-es számú választókörzet országgyűlési képviselőjelöltjeinek listájára. helyettese volt. Előadói beszédében külön említést tett a választókerülethez tartozó községek szerény, de következetes fejlődéséről. Fontos feladat volt és az ma is a falvak népességmegtartó képességeinek fenntartása, erősítése. Ezt a települések vezetői nagyobb arányú telek- kialakításokkal is igyekeznek elősegíteni, ebben a tevékenységben élen járt Gycngyössolymos, Gyöngyöshalász és Kisnána. Az elmúlt négy év alatt a községekben összesen 10 kilométer út és járda épült, s több helyen előrelépés történt a vízgondok megoldásában is. A lakosság .segítőkészségének bizonyítéka, hogy a térség településein összesen 50 millió forint értékű társadalmi munkával járultak hozzá az előrehaladáshoz. Ezután Keresztesi Lajos javasolta a gyűlés résztvevőinek. hogy Csongrádi Csabát és Macz Józsefet szavazzák meg a jelölőlistára kerü_ lésre. A hozzászólók — Val- csák Pál, Pitlik Zoltán, Halász Istvánná, Ungár Ferenc és Aruaí Dezső — meleg szavak kíséretében tették le voksukat a népfront jelölt, jei mellett. Az ezt követően megtartott szavazáson a jelenlevők ismét csak egyhangúan bizalmat adtak mindkét jelöltnek, akik így összesen 731—731 szavazattal kerültek fel a jelölőlistára. Befejezésül — a jelöltek szép köszönő szavai után — Szekszius Mihály bejelentette. hogy. a választási nagygyűlésre május 23-án kerül sor a Mikroelektronikai Vállalatnál. ahol a két jelölt egyenlő eséllyel nyerheti meg programjának a választópolgárokat. Gyöngyösön és Domoszlón Harmadszor kiváló vállalat a gyöngyösi IKV Megyénkben elsők között emlékeztek meg tegnap délután Gyöngyösön az Ingatlankezelő Vállalatnál a munkásosztály nemzetközi ünnepétől, május 1-ircl. Az ünnepség elnökségében többek között helyet foglalt Jantner Antal építésügyi és v ár esfe j lesz tési m i n isz t e r helyettes, Szekszius Mihály, az. MSZMP Gyöngyös Városi Bizottságának titkára, dr. Jenes Pál, az SZMT titkára, valamint Zámbori Ferenc, a megyei tanács építési- és vízügyi osztályának vezetője. A megemlékezésben Tóth János, a vállalat igazgatója mondott ünnepi beszédet A szónok elsőként a béke, a munka ünnepét méltatta. Szólt, felszabadulásunk négy évtizedéről, a békés egymás mellett élés politikájának szükségességéről, majd a múlt év sikeres munkáját elemezte. Az ünnepség fénypontja következett ezután: Jantner Antal miniszterhelyettes köszöntötte a résztvevőket. é; átadta Az építőipar kiváló vállalata kitüntetést, amelyet a kollektíva nevében Tóth János vett át. A gyöngyösi IKV immár harmadik alkalommal kapta meg e rangos kitüntetést annak eredményeként, hogy az elmúlt évben sokat javult a lakosság körében végzett szolgáltató tevékenységük: az esztendőt aktívummal zárták, kiemelt figyelmet fordítottak -az anyag- és energiaiakat ékcsságra, a lakosság takarékos fűtésés melegvízellátására, faj* lagcs hőfelhasználás csökkentésével csaknem 25 ezer köbméter ■ gázmegtakarítást értek el. Etedményeik, a mutató kedvező alakulása alapján, a hőszolgáltató vállalatok viszonylatában országosan is a legjobbak között szerepelnek. Meg kell még említenünk, hogy az új, korszerű telephelyük kialakításával megteremtették a további jó munka feltételeit. Az. ünnepség kitüntetések, elismerések átadásával folytatódott, a gazdasági és társadalmi munka élenjárói kaptak különböző jutalmakat. Az Építőipar Kiváló Dolgozója kitüntetésben részesült Tóth József ács, és Tóth János igazgató, amelyet az ÉVM miniszterhelyet, tese adott át. Az MTI jelentése szerint a Csepel Autógyár egri gyára, a Finomszerei vény gyár. a Mátraalji Szénbányák, a Hanvi-sajfoki Vízgazdálkodási Társulat szintén elnyerte a kiváló vállalat címet. Az ezekkel kapcsolatos eseményektől lapunkban beszámolunk. —korcsog— —( Külpolitikai kommentárunk )— NEM CSATAVESZTÉS UGYAN, de mindenképpen érzékeny tekintélyveszteség — a legtöbb megfigyelő így értékelte a washingtoni törvényhozásban a nicaraguai ellenforradalmároknak nyújtandó segély ügyében tartott szavazás kimenetelét. Az amerikai kepviselőház — a szenátusban végül elért néhány fős többséggel ellentétben •— jelentős arányban visszautasította a Reagan-kormány tervezetét, amely 14 millió dolláros támogatásban részesítette volna a sandinista-rendszer ellen küzdő kontrákat. Felemás eredménnyel zárult tehát az a ritkán látott méretű propagandakampány, amelyet az amerikai adminisztráció képviselői hetek óta a Managua- ellenes javaslat elfogadtatásáért folytattak. Az mindenesetre biztos, hogy az elnök eredeti elképzelései zátonyra futottak. A jelek szerint a Fehér Ház különböző módosított tervek kidolgozásával igyekszik menteni a menthetőt, különféle ..humanitárius” csatornákba terelve a kezdetben kizárólag katonai célra szánt pénzösszegeket. A KÉPVISELÖHAZBELI ELUTASÍTÁS annál kínosabb. mivel az elmúlt napokban maga az elnök is mindent megtett az ingadozó honatyák megnyeréséért. Reagan attól sem riadt vissza, hogy felszólalásaiban a lehető legkeményebb hangnemet üsse meg. ,,A szovjet terjeszkedés Nicaraugán át az amerikai biztonság szívet érinti. A nicaraguai—kubai—szovjet tervek a törékeny közép-amerikai demokrácia lerombolására irányulnak. A szabadságharcosok — értsd: a kontrák — megsegítése erkölcsileg helyes, és közvetlenül összefügg az Egyesült Államok biztonságával” — jelentette ki különböző fórumokon az elmúlt hetekben Reagan. Ám a kongresszus ellenállása túl erősnek bizonyult, s azt sem érdektelen megvizsgálni, hogy miért. Azt ugyanis illúzió lenne feltételezni, hogy a washingtoni képviselők a baloldali managuai kormányzat védelmében adták volna le a voksukat az elnök által olyannyira szorgalmazott indítvány ellen. Arról sincs szó természetesen, hogy az összeg nagysága jelentett volna ellenérvet, hisz a CIA költségvetésében egy 14 millió dolláros tétel elenyésző. Inkább az a félelem látszott érvényesülni, hogy a kontrák támogatása egy később veszélyesen kibővülő, megállíthatatlan folyamatba torkollik, amelynek végén az USA végzetesen belekeveredhet a közép-amerikai válság útvesztőibe. Nem véletlenül emlegették egyes felszólalók a „Tonkini-öböl felhatalmazását”, amivel Johnson elnök annak idején egy hasonló, általánosságban mozgó törvényhozási engedélyt használt fel a vietnami-háború végzetesnek bizonyult kiterjesztésére. MÁRPEDIG AZ EGYKORI DÉLKELET-ÁZSIAI KRÍZIS felidézése még napjainkban is hatásos *— még akkor is. ha Washingtonban előszeretettel hirdetik, hogy az USA túljutott a vietnami traumán, s megszűnt a pszichológiai gátlás az esetleges katonai szerepvállalással kapcsolatban. Csak remélhető, hogy a Fehér Ház és a kongresszus csatározásai végeredményeként nem ezek a jelszavak, hanem a józanabb, reálisabb megfontolások jutnak érvényre. Szegő Gábor Gyorslista Az 1985. április íl-án megtartott' EXTRA LOTTÓ jutalomsorsolásról. melyen az. EXTRA lottószelvények és az. április havi EL szelvények vettek részt. A nyereményjegyzékben az alábbi rövidítéseket használtuk : a) vásárlási utaÍvány (2000 íorint). b) faház vásárlási utalvány 200 000 forint), c) Polski Fiat 126 tip. személygépkocsira szóló utalvány, d) szerencse-utalvány (10 000 forint), c) vásárlási utal. vány (10 000 forint). f) vásárLási utalvány (9 000 forint), g) vásárlási utalvány (7.000 forint), h) vásárlási utalvány (5 000 forint), i) vásárlási utalvány (4 000 forint). j) vásárlási utalvány (3 000 forint). A nyertes szelvényeket 1985. május l6-ig kel! a Totó—Lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok vagy posta utján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság címére (1875 Budapest V., Mün- nich Ferenc- u. 15.) eljuttatni 5 719 122 a 5 731 849 j 5 757 303 j 5 770 030 f 5 782 757 j 5 846 392 d 5 859 119 e 5 871 846 j 5 897 300 g' 5 910 027 h 5 935 481 j 5 960 935 I 5 986 389 j 77 321 224 j 77 346 678 i 77 359 405 j 77 372 132 i 77 384 859 ,g 77 410 313 j 77 423 040 j 77 435 767 j 77 448-494 d 77 473 948 e 77 499 402 j 77 550 310 f 77 563 037 j 77 575 764 j 77 588 491 j 78 021 209 d 78 033 936 f 78 059 390 .i 78 084 844 j 78 097 571 g' 78 110 298 e 78 123 025 j 78 161 206 h 78 173 933 j 78 186 660 h 78 199 387 j 78 263 022 g 78 275 749 i 78 288 476 j 78 301 203 í 78 313 930 j 78 326 657 i 78 352 111 j 78 364 838 il 78 377 565 t 78 390 292 j 78 403 019 j 78 415 746 j 78 428 473 ó 78 4411200 j 78 453 927 rí 78 479 381 f 78 492 108 y 78 504 835 j 78 581 197 d