Népújság, 1985. március (36. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-09 / 57. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. március 9., szombat MŰVÉSZET ÉS IRODALOM 9. Vezuáv (1972) a múltakat, és megidézem a múltamat, amit kivetítek egy olyan jövő fehér kartonlapjára, amelyen az idő cigánykereket hány: a létezőből nem létezőt, a nemlétezőből létezőt hazudok.. Víziói élete nagy belső válságaiban formálódtak, egyre összetettebbekké váltak, kifejezésbéli eszközei a nagy felfutás, a hatvanas évek óta egyre bővülitek. Az európai kiállítások során a hatvanas évektől fogva hozzászegődött a siker. Mindenki másétól könnyen megkülönböztethető festői világa jellemzi műveit az 1949—50- ben festett Játékok sorozattól főművein — Itt már jártam valahol (1960). Csodálatos halászat (1960), a gyermekkori élményeit visszaforgató Népligeti álom (1960) — keresztül1 legújabb műveiig, a Triptichon ikonosztáz jellmozaikján át a Csodák csendesen adagolva (1971), Képszonettek (1970), Hommage á Pietro Lorenzetti (1970) című alkotásokig, s az 1981-es Hittörténet kollázsig. Sokat illusztrált, főleg a gyermekek számára. Első nagy külföldi sikerét a Biblia illusztrációival aratta Párizsban. 1959-ben. Díszleteket is festett, és sok foto- montázst készített. Mint írta: „Fényképfragmentumokból egybekomponált képSzárny angyal nélkUl (1973) ■HMM montázsaim kompozíciós módszere, de néha problematikája is megidézi képeim terét, azt a közeget, amit képzeletem benépesített: általában nagy részükben éppúgy nyomon követhető a lebegés. a szárnyalás, a neki- lódulás és zuhanás, továbbá a lelki és testi elsebesedés, az emberi nyomorúságok és szomorúságok, az erőszak esztelensége, mint képeim egy részében." Ez a többrétegű, múlt— álom—halál világában való jelentés-imbolygás teszi izgalmassá objektjeit is, mint az 1973-as. kisméretű Angyali üdvözletei. Brestyánszky Ilona ség első jelenségeivel s nem ritkán azzá is fejtik, ki; de a mámoros lét világos perceiben néha meglepte őt egy érzés, egy belső vác, melynek romlottságukban ás gyáva lények néha ömkénytelen hódolnak, anélkül, hogy tisztán értenék a belső sugaillást. mintegy szolgáltáig teljesítve jól-rosszul a félig értett parancsot; de amely belső váddal, titkos ösztönnel vagy lelki, szinte emberen túli nyilatkozással, kiben lelki erő van, ha a gonosz irányt vett is, vívni szokott: cáfolja, legyőzi végre s ha enged a titkos bírónak, egyelőre ez bizonyosan nem jó célból, nem a jónak helyes fölfogásából ered, hanem egyéb okokból, példáiul, összehasonlítja a jót és rosszat, amit tett s amit a titkos bíró kárhoztat, s amit elmulasztott, amit amaz javai! s így megtörténik, hogy néha talán csupa szeszélyből a jobbat választja. Abafi nem egyszer volt már oly esetben, hogy történet, körülmények, néha választás őt jóra bírták, nem mint jóra, hanem mint reá nézve akkor, midőn a jó történet, kívánatoséra. Bármily megromlott vala szíve, nem rhel- lőzheté el egyébiránt élénk fogalma s hatás elméje kézzel fogható következményét egy jó tettnek: hogy az benne, egybehasonlít- va a rossz tettek múló gyönyörével, tatán hasznával js, kellemes érzést idézett élő; jótett után többnyire vígabb. nyugodtabb volt. Ö maga ezt eleinte minden további utógondol'at nélkül vette észre; később egy nemével a meglepetésnek, tovább-tovább figyelemmel s végre bizonyos számítással a jótett következményére, mely miiként tapasztala, sohasem mar act ki. Ha valahol lármás, aljas társaságban virrasztva, kanták, ütl'egek közt töltött egy éjszakát, magát másnap kedvteliemnék érzé. Egy vadászatban például nem vehete azzal a szenvedéllyel részt, mint máskor s ez hosszan tá. Olykor toppantott lábával, föltéve magában, legalább akkor, mi,dőn két időtöltés közt választása van, vagy egyik a másikat követi : föl nem áldozni a kellemesbe!, hiúságának, büszkeségének hízelgőbbet s selejtesbért, s mely végződvén, egészen megszűnt s visszhangja vagy Utóhangja sem a más, sem önemléikében nem marad. Így lassanként Abafüban két párt képződött s indulatai, szenvedélyei egyélőre gyönge, habozó, végre kémény, szilárd ellenhatásra találtaik. Müved lelki erőt Abafitól eltagadni inieim Hehete, bizonyos durva örömet érzett magában, ha indulatainak olykor ura lehetett. — Te voltál az, aki tudna szenvedélyeinek parancsolni? te iszós kanta? te szivattyú — "mondta neki egykor ittas társaságban szomszédja. Abaifiit ez sértette; s mind durvát, neveletlent, semmi nemesb neméről az elégtételnek nem tudót, nem csucálhatjuk, ha boros szomszédját derékon öltve fölemelé magasan s körülosóvátván a megrémült ivók fölött, a nyílt ajtón döbá ki, s ez hat hétig sámlié az önkénytelen repülést ; de talán bámulni fogjuk Abafit, ha azon mondását teljesítette, hogy igenis tud parancsolni jó és rossz szenvedélyeinek, ha akar: s három holdig társaságba nem me®', nem iszik, ínem verekedik, nem vadász, nem lovagol. E belső viszály keblében, e kétfelé válása a jó és rossz ingereknek, bizonyos alapult állást von benne halkan. S így ritka tette maradt önbírálatban; sokszor talán többnyire, rosszabb ingerek, aljasb vágyak, vívták ki az elsőséget; elimte mine en utó- vád, minden késői cáfolat nélkül; de végre ritkán tehetett rosszat: úgy, hogy azt legalább részben s némileg ne bánná meg. Ez az ő lelkületénék bizonyos ingatagság bélyegét nyoma fel, mely talán éppen azért, mivel soha el nem maradt, leLkületé- nek állományával olvadt össze s annak kiegészítő részévé lón. (Részlet a regényből) Esőrácsok Tamás Menyhért új munkája Minden ember eszmélke- désének felvetődő, felnőtté válásának megoldásra váró kérdése: mit kezdjen jelenével. A válaszkeresés alap- feltétele egy megelőző kérdés tisztázása: mit kezdjünk emlékeimkkel. Minden gondolkodó ember igyekszik elszámolni tapasztalataival, a cselekvés gesztusává tenni a visszanézést. szembesítő alkalommá az emlékidézést. Amint Németh László írja: „Az em- lél^, mielőtt emlék lett, esemény volt; ő visszafejti az emlékezet munkáját, s az emlékből az eseményt támasztja fel: rekonstruál.” A lélekben őrzött múlt így válik visszakeltezett jelenné. Az író és a költő a fizikai látástól a pszichológiaihoz fellebbez, ügyelve az emlékezés gondos lélektanára és valósáighitelére. Tamás Menyhért verses, majd szépprózai „krónikáiban” a szembesülés erkölcsével elemzi a múltnak azt az életsűrűségét, amelyből a jelen eseményrendszere kinőtt. Emlékidézésében, a helyreállítás erkölcse érvényesül. Tudása — nemcsak a múlt tényeire, eseményeire. színtereire terjed ki — mélyebb tudás önmagáról és sorsalakulásáról. A teremtő képzeletnek azokat az emlékképeit őrzi és kutatja amelyek erős érzelmi töltéssel süly- lyedték a lélek mélyére, amelyeket a múló idő fel nem oldhatott és az újabb események ki nem iktathattak. Szakaszos ez az emlékezés, egységét nem az idő- folyamat, nem is a hangulat adja: hanem az értékelő tudat, az emlékezés száirnvetően karakteres jellege. Három verskötet és két kisregény után (Vigyázó madár, Holtág) Tamás Menyhért új prózakötettel, az Esőrácsok című, igazi karakter-minőséget képvi - selő kisregénnyel jelentkezett. A történés színhelye: Kos- na határállomás : időpontja : 1941 júniusa, egyetlen viir- radatváró. esőzuhatagos éjszaka a bukovinai székely áttelepültek legszorongatóbb órái. Az Esőrácsok nemcsak az emlékek és emlékezések kisregénye, hanem a benső történéseké is. Egy kis közösség lélekörvénylé- sében „a földönfutóvá tett közép-európai sors tükröződik mindem terhével, próbatételével”. Vigasztalan helyzetkép a múlt és a jövő metszéspontján. A lélek- és a jellemnajz rejtett, áttételes, a cselekmény ösz- tövér, drámai jellegű, realista hitelű; történelmi tartalmak, társadalmi vonatkozásúik sűrűsödnek benne. A villáimsűrűs éjszakén „ömlik, ömlik az ég”. A reménnyel együtt apad a beszéd, mélyül az elhagyatott- ság érzése, de mélyül a va- lóságfaggató önvizsgálat is. A lélekrajz a sorsalakulás geológiai rétegződését követi. A virrasztásos éjszakát megelőző „hazatéréskor” ölelkező öröm fogadta az áttelepülőket. Aztán mintha konai örömükre borulna rá, „az ég intelméül szakad az eső”; „Esik, mintha dézsáit billentené az ég. ömlik az eső, éles suhanása rácsot feszít a vonat ablakaira ... minden minutában más alakzatú, sűrű rácsozatot... ” Az eső-motívumok refrénszerű nyomatékfcal érzékeltetik a gyötrődés időbeliségét, a pszichikai érzékelés szakaszossága ellenére is valóágos folyamatosságát. A Madéfalva óta álom- talan néptöredék „legbelül hajnali riadalomban él”. Az 1764-es siculicidium után a csíki, háromszéki menekültek Moldvában és Bukovinában leltek menedéket. A régmúltból őrzött kép az együttélés békéjét idézi : „míg meg nem másult a viliág, székely a románnal, román a némettel, osztrák a lipovánnal, zsidó a lengyellel egyik a másikával ; tájékhoz illően meg-megféet féregetett, míg tizennyolc után meg nem másult a világ". Az impériumváltozás a nemzetiségi léthelyzetüket is megváltoztatta. Az „abroncsos idő szorításában aztán egymásnak estek a népek. A pokollá gyűlt világban” e távlatos hűségű nép úgy érezte: körülötte „halálra zúzódik minden remény”. Amikor a háború vihara a népektől tarkálló Bukovinához közeledett az áttelepedést választották. Vállalták az újabb földönfutást, délnek a Vajdaságba, majd onnét 1944-ben két front között, a senki földjén menekülve a tolnai Völgyésig. Mindig is „zsugorított élet jutott nekik", a szükség vitte, költöztette ezt a hosszú ideje remegő bensővel élő, porladó néptöredéket. Az átte- lepedés után az adományok alamizsnává fogyatkoztak. Vagon- és barakklakás Várta őket, meg a csóréra vet - kőztetés. orvosi vizsgálat, aztán a jöttmentség sorsa. A helytállás, a szenvedni tudás bátorította, éltette őket a remény, hogy „Magyarországon minden nép hazát talál”. Céljuk: „boldoguljunk végre, s ne Magyarország boldogtalanjait szaporítsuk”. A gyötrel-mes. világosságváró éjszaka után. hajnalra konkretizálódik helyzettudatuk: „Akárhonnan nézem magamat : magunkat, többet nem formázzuk akik odahaza voltunk”. A létkérdés változatlan : „innen vagyunk, még nem OTT, csak innen, azt se tudjuk, hogy jövővel vagy jövőtlen ...” A tényekből sarjasztott kisregény hősei „csupán saját sorsukra; szűkös horizontokra látnak”, de sorsuk példázatával az egyetemességet képviselik. A belülről, az értelem felől építkező Tamás Menyhért, az egykori „madéfal- vi boly” első költője és prózaírója méltán kapott József Attila-díjat munkásságáért. (Szépirodalmi, 1984.) Cs. Varga István Madonna (1937) ★ Cigánylány (1935) (jobbra fent) Czóbel Béla képei Kancsós csendélet (1936—38)
