Népújság, 1985. március (36. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-09 / 57. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. március 9., szombat Nemzedékek — egymásról 4. Az új magyar újjászületés első napja 2/2 Heréd község határában a 600-as rendelet megjelenése előtt, mintegy 270 kataszteri hold volt, amelyet szétoszthattunk volma. Ez abból adódott, hogy a Földosztó Bizottságunk állttal, igényelt nagybirtokok Pest és Heves megyékben feküdtek, Igaz ugyan, hogy ezeken a nagybirtokokon évtizedek, sőt évszázadok hosszú során át he- rédi jobbágyok, majd mező- gazdasági munkások dolgoztak. A fennálló körülményeket kihasználva Verseg község szétosztotta hamar ezeket a terülteteket, míg Verseg belső területén meg sem kezdte a földosztást. A Radvánsz- ky birtok új varsányi részén meg a boldogi földigénylők részesültek juttatásban. Az idő azonban előrehaladt, a munkák megkezdése nem tűrt halasztást, ezeket a területeket ideiglenes jelleggel a heréd! föld'iigénylők között elosztottuk. Ebből súlyos súrlódások keletkeztek a szomszédos községek lakói között. Ezért beadvánnyal fordultunk az Országos Földbirtokrendező Tanácshoz, hogy rendezze ezeket a problémákat. Időközben a herédi termelési bizottság — amelynek én voltam az elnöke — határvizsgálatra mentem ki, megállapítani a művelés alá nem vont területek helyét és nagyságát. Mintegy 140 holdat találtunk, amely nem volt elfogadva. Ekkor kerestük a Hatvani Cukorgyárat és a Jászberényi Dohánybeváltót, hogy az üres földjeinkre a cukorrépa vetéséhez és a dóhánypalántázás- hoz adjanak segítséget. Öröm- meii fogadták jelentkezésünket, így ezeket a területeket közösen vállálták a heréd,i- ek. Így a szövetkezeti gazdálkodás már 1945 tavaszán és nyarán elkezdődött falunkban. Végre 1945 augusztus 25- én megérkezett hozzánk az OFBT egyik határozata, amely némileg, de nem megnyugtatóan rendezte az állapotokat. E határozat VII1. bekezdésének 15. fejezete úgy rendelkezett: báró Hatvány Endrétől, Augosztonovics Győzőtől!, Weszely Károlytól és báró Radvanszky Alberttól mintegy 1310 hóidat juttatott. Az OFBT-nál érezhető volt báró Hatvány befolyása, mivel e határozat a Hatvány családnak 200 kataszteri holdat biztosított, s néhány terület ki is maradt belőle. Időközben a községünkhöz tartozó Mátravidéki Erőmű dolgozói is házhelyigénylési kérelemmel fordultak a helybeliekhez. Mi már 600-as rendelet végrehajtásának ' megkezdése előtt az idő előrehaladta miatt a földterületeket kiosztottuk. Az új határozat viszont száz holdat Augoszto- novics „úr” kezében hagyott. Ebből súlyos válság fejlődött ki, mert azonnal birtokába kívánta venni a részére juttatott területet. Viszont Augosztonovics budapesti lakos volt, az egyik minisztériumban tisztviselőként működött. így a heré- diek nem ismerték el igényjogosultságát annál is inkább, mert a hírhedt Hatvány bárónak egyik legkegyetlenebb intézője volt a felszabadulást megelőző időkben. Így a bizottság az ideiglenes birtoklás alkalmával idehelyezett jogos föld igénylőket ezen területen meghagyta. Egyúttal óvást emeltünk e határozat ellen. Ügyszintén a Hatvány báróknak való juttatás miatt isAz ingó vagyonokból báróm traktort a herédi földművesszövetkezet kapott. Ezek közül kettő volt üzemképes, ezek is a volt Hatvány birtok területén lévő fészerben állottak. A báró vonakodott átengedni ezeket. Ezért Budapesthez fordultam segítségért. Kértem, hogy a vezetéshez a gépszereléshez értő személyeket küldjenek Herédre. Küldtek egy műegyetemi hallgatót, aki elhozta a gépeket. Még aznap éjjel megkísérelte az egyik helybéli kulák fia két társával a báró megbízásából ellopni a traktorokat. Azonnal a helyszínre siettem, útközben még egy lövést is adtak le rám, amely szerencsére célt tévesztett. De a lopást meg tudtuk akadályozni, másnap a gépek már szántottak. Sajnos az üzemanyagunk gyorsan elfogyott, ezért Budapestre kellett utazni, hogy szerezzünk. A szovjet katonai vezetés jelentős mennyiségű üzemanyagot adott. Időközben megjelent a „Siess—adj— segíts” országos mozgalom felhívása, amely az éhező főváros számára élelmiszert kért. Sikerült 35 mázsa eleséget eljuttatnunk Budapestre. Ebben az Időszakban jelenít mega rendelkezés a földművesszövetkezet miegarakításáról is. Átvettük e célra a volt „Hangya” épületét. Szükségessé vált áru beszerzése. Ismét Budapesthez fordultunk segítségért, szereztünk ruhaneműt, szappant, mosószereket, műszaki és háztartási cikkeket. Az értékes holmik őrzésével megbíztunk valakit, de mivel készpénzünk nem volt (pontosabban a romló pénzt nem fogad ta el) önkényesen otthagyta magára a Gazos-pusztai tanyát, raktárunkat. Az egyre erősödő reakció tudomására jutott ez, s a hodályt felgyújtották. Minden elpusztult, sőt a földművesszövetkezet által ösz- szegyűjtött gabona is. Az ostrom után sajnos jelentősen megkárosoditak, vagy elpusztultak községünkben a középületek. Iskolánk rombadőlése nagyon fájó pont volt, mert a jövő fontos intézménye nagyon hiányzott. Elhatároztuk, hogy a Szeibert-féle kastélyt használjuk föl oktatás céljaira. Gyors intézkedésre volt szükség, mert szemet vetettek rá a Daniuvia Fegyvergyár tiszviselői is. Azért, mert a gyár igazgatója volt Szeibert Sándor, aki a herédi birtokot á kastéllyal együtt előzőleg megvásárolta. Az évek sóráin végig érezhető volt az újjáéledő reakció munkája. Ez anyagiakban és erkölcsiekben is súlyos ikárt okozott a község népénék. Eszközként fölhasználta a reakció a volt régi gazdákat, parádés kocsisokat, akiknek sikerült a lumpen- pro let ár iát usból sok hívet szerezni: ezek egv pillanatig sem szüntették be az aknamunkát. Engem ás fölkerestek és ígéretekkel próbáltak rávenni arra, hogy szüntessem be a lakosság érdekében végzett tevékenységeimet. Mivel nem hajlottam szavukra, megfenyegettek, és két esetben is súlyosan bántalmaztak. A földhöz jutta- tottak között akadtak hajlítható embereik, akik az ijesztgetésre elhagyták földjüket. Minden nehézség ellenére ma, már negyven év távlatától is — akik még élünk — életünk legszebb idejének ismerjük ezen esztendőket, amelyekben megszüntették a nagybirtokosok évezredes jármát. Vége Oravecz István Azt hiszem a nemzedéki ellentét egyidős az emberekkel. Nyílván ilyesmiről volt szó, amikor az „ősgyerek” felkerekedett egy másik barlangot szerezni, otthagyván a régit, ahol nem ő kanya- ríthatott először, a netán éppen általa elejtett vadból mert nem ő volt a „főnök”. S nem volt ez másképp száz, de még ötven évvel ezelőtt sem, csak mintha másképp fogalmaztak volna. Mintha más lett volna a tűrőképesség foka. Távol álljon tőlem, nem kívánom fejtegetni, hogy bezzeg a mi időnkben... mert egyik nemzedék sem angyal. Az egyik pártórtekezleten felszólalni készülő ifjú, előzetesen rögzített mondanivalóját olvasva jutottak eszembe a dolgok. Amiről beszélni szándékozott, élő, és nap mint nap foglalkoztatja fiataljainkat, így hallgatni erről ugyan mire lenne jó. Ügy vélekedik a fiú — s jelezte ezt nem egyéni véleménye, — nagyon igazságtalan dolog, amikor a béremelések idején egyetemlegesen például 5 százalékkal emelik a bért. Mert ez ugye azt jelenti, van akinek forintot jelent óránként, van akinek 10—20 fillért. S ez utóbbi természetesen a fiatal. Így mindig hátrányos helyzetben marad. Első hallásra igaznak tetsző még akkor is, ha egyébként a differenciálásra eszküszik az ember. Mert ugye ilyen béremelésekkel mikorra érhetik utol a fiatalok az idősebb korosztályt. S mindemellé még hozzáteszik; éppen akkor ilyen nagy a különbség, amikor a fiatalok a „fészekrakás” gondjalva-1 küszködnek. Mindez valóban igaznak is tűnik — de! Azért ezt a különbséget igazolja az évek gyakorlata, amíg a szakmunkás, igazán mesterré válik. A mesterré válás tandíját a korábbi nemzedék is megfizette. Akkor sem volt köny- nyebb, s ráadásul a szülői háttér sem volt ennyire biztos mint ma, — Könnyebb volt, — hallom a választ: — hol ismertétek ti a százezres nagyság- rendű beugrókat a lakásszerzésnél?! Hát ez igaz, ez nem volt. De lakás sem. Pénzért sem! Két, három, négy gyerekkel vártunk éveket. Sót vegyenek! A Szabolcs-Szatmár megyei Varsánygyürén — együttműködve a helyi termelőszövetkezettel — a COMPACK Kereskedelmi Vállalat új üzemet rendezett be, ahol fűszerezett sót csomagolnak (MTI Foito — Oláh Tibor felív. — KS) — Ti még néhány forintért vettétek a kabátot! Ez .is igaz. Egyféle kabátot. Mert más nem volt. Nem gyártottak Nem volt miből gyártani. És még sokminden nem volt abban a kissé irigyelt, olcsóbb világban. Nem voltak ilyen kozmetikai cikkek, nyugati nadrágok, s megcsodáltuk, ha egy Tátra- Dinamik a szemünk előtt elsuhant. Na de maradjunk a lakásnál, mint alapszükségletnél. A minap hallottam egy érdekes adatot. Egerben jelenleg 21 ezer lakás van. Némi számítás, átlagosan 3,3 ember jut egy otthonra. Elvileg. Mert az élet más. Egyfelől három, négytagú, esetleg ennél nagyobb lélekszámú családok lakják a másfél- két és fél szobás lakótelepi hajlékokat. S egy, legfeljebb két ember a két-három, de sok esetben ennél több szobás házakat. Felnémeten láttam közel egymáshoz három hasonló házat. A szülők lakják (?!) az egyiknek négy szobáját. A másik kettőben két há_ zas gyerekük él. A harmadiknak most készülnek lakást venni. S idős, magukra maradt emberek lakják például a régi Csákó, egykor fényűzőnek számító háromszobás Öreg házait. Megbomlottak a régi szokások, a fiatalok önállósodni akarnak mindenáron. Űj szokásformáink valahogy emlékeztetnek arra az embenre. akinek minduntalan kilóg a lába a takaró alól, mert tovább nyújtózott. Nehéz ma együtt lakni generációknak, valljuk és vallom magam is. De miért? Hogy a lakótelepi lakások, szövetkezeti, vagy OTP-s házak szűkre szabott 53—67 négyzetméterén nem lehet otthont teremteni nemzedékeknek, ez így igaz. Hiszen még a szomszéd lármája is áthatol a falon, hogyne zavarnák egymást azok, akiket vékony ajtó választ el. De nem csak ezekben a lakásokban nem laknak együtt öregek és fiatalok. A nagyobb, több szobát számláló házakban sem. S kialakul egy félelmetes dolog: a szűk lakótelepi szobákban szorongó fiatalok, s a tágas hagy házakban magukra maradt öregek. Ezeknek nincs kihez szelni, ha ágynak dönti őket a gyengeség, azoknak nincs egy szabad órájuk, mert a gyereket nincs kire hagyni. Őrlődnek a mai élet okozta gondok között kü'.ön-külön, naponta teremtve újra a magárahagyatottsáeot, az ezzel járó össztársadalmi gondokat. Sajnos, a türelem és alkalmazkodás hiánycikké vált ebben a mai világban. S a szakadék, az idősek és fiatalok között mélyül, noha egymásrautaltságuk a régi. sőt néha még annál is ■ nagyobb. A nagy rohanásban, töreke- désbe, hogy minél több legyen az új nemzedéknek, mintha megkoptak volna régi szép tulajdonságaink: a másokkal való törődés. S mivel nem adtuk vissza sem várhatjuk. De a nemzedékek türelmetlensége, egymást meg nem értése nem marad a család négy fala között. Hat ez a mindennapi életben, a munkánkban is. Milyen jövő vár ma a műszaki értelmiségire? — hangzik fel nap mint nap a keserű kérdés. S ebben nemcsak a jogos, a gyarapodó tudást jobban nem becsülő társadalmi gond fogalmazódik meg. Legalább ennyire, az érvényesülésnek valami furcsán félreértelmezett megfogalmazása is. Osztályvezetőmnek csak technikuma van — mondja a friss diplomás, s feledi (ha még van is ilyen), a régi diplomához húsz-harminc esztendő élet s emberismerete, gyakorlati tudása társul. És mindezt nem adják készen a diploma mellé. Ezt úgy kell megszerezni, s csak ezzel együtt lehet teljes értékű vegy vezető. Igaz ez a mindennapok egyszerű kétkezi munkásánál is. A mozdulatok leegyszerűsítésének tudománya teszi a szakma mesterévé az embert. És ezek elsajátításához ismét csak évek keltenek. Az idősebb szakmunkás tapasztalata messze felér egy új emoer friss mozgékonyságával. És ezt ne becsüljük forintokban is? Megboldogult apósom is nyugtatgatta egyébként ügyes kezű, fiát, amikor az összehasonlította tagadhatatlanul szerényebb pénzét az egyik öreg szakiéval: fiam, te ahhoz az emberhez még csak lakatoska vagy. És hány ilyen „lakatoska” várja türelmetlenül, mint a pányvá- ra fogott csikó, hogy adasson neki elegendő tér ereje próbálásához. Nem tudja, honnan is tudná — magunk se éreztük akkoriban —, hogy amikor már „megengedik a gyeplőt”, oly szívesen cserélné vissza az ember. — Ti szerencsés időszakban születtetek — halljuk nem egyszer. Ti a .fényes szelek’” gyermekei valóban egy világot forgathattatok meg, de mi maradt nekünk? Valóban nem hagyunk rájuk semmit? Bizony hagytunk mi sokat, egy változó világot, melyet nem tudnak összemérni a régivel, mert nincsenek emlékeik róla (szerencsére!). S így nem is érezhetik, hogy ez azért minden hibájával együtt is jobb. De egyet tényleg nem hagytunk rájuk: azt, hogy mindenért, amit elérünk, meg kell szenvedni. Eléjük raktunk többet, mint kellet' volna, s aztán fájdalmasan rácsodálkozunk, hogy az. amit mi még mindig sokkal többnek érzünk, a számunkra kevés. Pedig ez természetes, mert nekik ez a megszokott. Ők többre vágynak, s mi már nem tudunk többet nyújtani. Tőlünk nem telik, őket meg nem edzettük hozzá, hogy a többért többet kell adni. Kissé puhábbak lettek, s m,i számonkérjük ezt, noha nem ők tehetnek róla. így üt vissza immár a második nemzedékben a túlzott jóakarat. Azt hiszem, amíg a világ világ, mindig lesz ellentét a fiatal és az idős nemzedék között. Bár igaz, a fiatalságból — sajnos — hamar ki lehet nőni, de az új nemzedék mindig újabbat, többet akar majd. S ha már így van, talán a nagyobb megértés segítene. Bennünk több megértés, bennük több türelem. Mert hát végül is, osztoznia kell a nemzedékeknek ezen a kis hazán. Deák Rózsi Vetőmagtól a szerszámokig Áfészek a kisgazdaságokért Mint lapunkban is beszámoltunk róla, már csaknem egy hete kezdődött és március 31-ig tart a Kereskedelem a kisgazdaságokért címmel meghirdetett akció. Ez alkalommal megyénk fogyasztási szövetkezeti 150 boitiegy- ségben, lerakatban, felvásárló helyen áruinak a kertgazdaságok elltásához szükséges vetőmagvakat, gyümölcsfa-csemetéket és szőlőöltvá- nyakat. Minit Vagy Lajostól a MÉSZÖV főelőadójától megtudtuk, a márciusi vásárra jól felkészültek az áfészek és az illetékes nagykereskedelmi vállalatokkal együttműködve csaknem 300 millió forint értékű áruválasztékból kínálnak az érdeklődőknek. Egyes cikkek vásárlásához kedvezményt is adnak. A szerződő kistermelők a fóliát, illetve a sátorhoz szükséges vázat továbbra is 40 százalékkal olcsóbban vehetik meg. A műtrágyát 94, a növényvédő szert 63 áfész boltban szerezhetik be. A kerti szerszámok közül a hazaiakon kívül japán, osztrák, cseh, lengyel és nyugat-német gyártmányúakból is választhatnak. Megkétszerezik a gyártást és a forgalmat Beruházás a lakosság ellátásáért Már épül Gyöngyösön az új marharvágóüzem. amelyhez terveznek egy ezer tonna befogadó képességű hűtőházat is. Ennek a hűtőtérnek a rendeltetése az lesz, hogy az exportra gyártott húsrészeket megfagyasszák és ott tárolják a kiszállításig. Emellett tehetőség nyílik csont- húsok fagyasztására és tárolására is, valamint hús alapanyagú mirelitáruk készítésére. Ha elkészül a marha- vágóhíd és a hűtőház épületegyüttese ebhez akarják csatlakoztatni a sertésvágóvonalat, illetve a zsírolvasztót és a technológiai hűtőt. Az új egységben sertéshús- részeket gyártó üzemet alakítanak ki. amelyben főként exportra termelnek. Az elképzelés szerint itt végeznék el a marhahúsnak teljes, a sertéshúsnak pedig mintegy 50 százalékának a hússzéki bontását. Gondolnak arra, hogy különböző súlyú, kiskereskedelmi forgalomra al- kálmas csomagokat készítsenek. Ezzel a boltokban az árusítását könnyítik, meg. A most meglevő üzemépületeket a húskészítmények gyártására teszik majd alkalmassá. Ennek következtében 1990-ig megkétszerezhetik a hentesáruk mennyiségét. A vágásból és az exportra szánt húsrészek előkészítéséből származó alapanyagokat konzerv gyártás céljára akarják hasznosítani. Ezeket a termékeket itubusokiba, illetve tépőzáras dobozokba csomagolják. Gondolnak arra, hogy a változó keresletet miinél teljesebben kielégítsék, ezért törekszenek a kis súlyú előre csomagolt áruk készítésére. Miniden esetben növelik azok eltarthatósága idejét: is. Ilyen módon elkerülik azt a nehézséget, hogy az ingadozó megrendelési mennyiséghez kelljen kötniük magúkat, tehát raktárkészletre tudtnak gyártani. Ennek segítségével megszüntetik a termelés szaka- szossálgát, a gépeket és a berendezéseket hatékonyan és folyamatosan tudják kihasználni. Küzdelem a haladásért
