Népújság, 1985. március (36. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-09 / 57. szám

2. NÉPÚJSÁG, 1985. március 9., szombat Találkozás az Elbánál, és... ötven amerikai az NDK-beli Torgauba tart. Jártak már ezen a tá­jon, negyven esztendeje. A 69. Gyalogos hadosz­tály tagjaiként itt ölel­keztek össze a Vörös Hadsereg 58. Gárdahad­osztályával, ez volt a ta­lálkozás az Elbánál. Nemcsak ők jönnek, ha­nem fiatalok is, olyanok, akik már a háború után születtek, s nem a múlt. hanem a jövő okán csat­lakoztak a „veteránok a békéért’ szervezethez. Ta­lálkozhatnak majd ismét régi és új ismerősökkel: szovjet hadviseltek is érkeznek Torgauba, az évfordulóra. Idősebbek és fiatalab­bak ismét összejönnek az Elbánál. Abban o re­ményben is, hogy a Lac Lehmannál sem lehetet­len a találkozó, legalább­is a közlekedés. Ez a tó Genf tava, ahol kedden új szovjet—amerikai tár­gyalások kezdődnek... A HÉTEN TÖRTÉNT VASARNAP: Genscher nyugatnémet külügyminisz­ter moszkvai látogatása, az NSZK diplomáciá­jának vezetője ezután Helsinkit, Varsót és Szó­fiát kereste fel — Kínai parlamenti delegáció a Szovjetunióban HÉTFŐ: Az amerikai alelnök afrikai körútja — To­vább tart az ANZUS szövetségen belüli vita — Vorotnyikov Belgrádban KEDD: Angliában véget ér a csaknem egy éven át húzódó bányászsztrájk — Választások India tíz államában — Az Afrikai Egységszervezet mi­niszteri értekezlete az afrikai aszályról tárgyal Mintegy ezer farmer tüntetett Washington, ban a Reagan-kormány mezőgazdasági poli­tikája ellen (Fotók: AP—MTI—KS) SZERDA: A magyar külügyminiszter Londonban — Újabb washingtoni fenyegetések Nicaragua címére — Damaszkuszban palesztin egyesítési akcióbizottság alakul — Újabb összetűzések Dél- Libanonban CSÜTÖRTÖK: Az SZKP KB Politikai Bizottsága jóváhagyja a genfi szovjet küldöttségnek adotl utasításokat — Harcok Kambodzsában, felszá­molják a kormányellenes erők utolsó nagy bá­zisát — Reagan találkozik Scserbickijjel. a szovjet parlamenti küldöttség vezetőjével PÉNTEK: Mubarak párizsi útja — Irak és Irán polgári célpontokat támad — Előkészületek a vasárnapi francia járási választásokra Belejeződött a brit bányászsztrájk. A képen: a csaknem egy esztendeig tartott munkabe­szüntetés résztvevői a sztrájk befejezését ki- mondó határozatról vitatkoznak Libanonban napról napra tüntetnek Izrael ellen. A képen: a déli Maarake faluban tiltakoznak az izraeli csapatok által elkövetett erőszakos cselekmények ellen Veszélyes dohányzók Zsenialitás és Egy japán tanulmány meg­állapította, hogy a környe­zet cigarettafüstje mérhe­tően ártalmas lehet a nem dohányzók egészségére. Pél­dául egy naponta két cso­mag cigarettát elszívó dohá­nyosnak kitéve lenni három cigaretta napi elszívásának felel meg. A New England Journal of Medicine-ben megjelent tanulmányában dr. Sigeru Macukara, a Kyo- tói Egyetem orvosi karának munkatársa és számos kol­légája arra a következtetés­re jutott, hogy a passzív do­hányzás káros hatása ará­Egyre gyakoribb a mela­noma málignum, egy koráb­ban ritka, többnyire sötét színezetű bőrdaganat. Mint Otto Hornstein erlangeni dermatológus hangsúlyozza, a rákstatisztikában a mela­noma málignum terjedését csak a tüdőrák előzi meg. Ebben Hornstein szerint a mértéktelen napozás a bű­nös. A bőrt ugyanis egészen lassan kell a napsugárzás­hoz szoktatni. Ezt a bőrrákot különösen gyakran fedezik fel az ar­con, a nőknél a lábon, fér­nyos azzal, mennyire van az érintett kitéve dohányosok hatásának otthon, a munka­helyen és a városban. A passzív dohányzással kapcsolatban eddig, már sok mindent vizsgáltak, de a környezettől függő mennyi­ségét nem. A japán tanul­mány ezt pótolta 472 nem dohányzón végzett vizsgála­tával. Megállapították, hogy a környezetből beszívott do­hányfüst mennyiségével ará­nyos a vizeletünkben találha­tó cotinin — a nikotin bom­lási terméke — mennyisége. fiáknál a háton. Erősen ve­szélyeztetettek a világos bő­rű, kék szemű emberek. A déli. barna bőrtípusok, pél­dául a spanyolok körében a melanoma málignum szin­te ismeretlen. Az a feltevés, hogy a melanoma egy anya­jegyből fejlődik ki, az ese­teknek csalk 10 százaléká­ban igaz, 90 százalékban az ultraibolya, különösen a mesterséges ultraibolya su­gárzás okozta, összeadódó károsodások folytán kelet­kezik. Cipőt vagy életet! Milánóban megdöbbentő „divat” kapott lábra. Jómó­dú családból való fiatalok bandákba verődve körülfog­ják, bántalmazzák és levet­kőztetik divatos holmikat vi­selő társaikat. A panlinarik (nevüket találkozóhelyük­ről. a Páni no bárról kap­ták) leginkább a Timber- land cipőre, a Monder pap­lankabátra és a Rifle nad­rágra „utaznak”. Ezeket a termékeket igen drágán, elég ritkán lehet kapni és sokan hamisítják. A fiatalok pedig mindhármat új státuszszim­bólumnak tekintik, amelynek megszerzése szerintük egy­két bűncselekményt is meg­ér. A paninarik tevékeny­sége nem merül ki a ruha­neműk eltulajdonításában. Milánóban ma már nehéz nagyobb szabású összejöve­telt rendezni, mert bőrdzse- kis fiatalok gyakran egysze­rűen beállítanak, összetörik a berendezést, összeverik a vendégeket. Még jó, ha csak levetkőztetik őket és a stá­tusszimbólum ruhaneműkkel távoznak. És a legmegdöb­bentőbb az, hogy a fiatalok — kárvallottak és károko­zók — többnyire ismerik egymást, egymás tőszomszéd­ságában laknak. És a bűn- cselekmények felderítése mégis szinte lehetetlennek látszik. "• Közel 2500 évvel ezelőtt Platón és Arisztotelész már azon töprengett, van-e kap­csolat az alkotóművészek és az őrültség között, de egy amerikai pszichiáter most kész bizonyítani, hogy van. Bizonyítékok gyűjtése cél­jából dr. Kay Jamison, a Kaliforniai Egyetemen a pszi­chiátria professzora, Angliá­ba utazott, és ott kapcsolat­ba lépett 300 festővel, szob­rásszal, drámaíróval, költő­vel és íróval. Meglepetésére 47-en válaszoltak lelki kor­történetüket illető kérdései­re —, ami a szokásosnál jobb százalékarány az ilyen tanulmányokban. Döbbenten fedezte fel to-r vábbá, hogy hányat kezeitek például súlyos depresszió­val, és hogy milyen arány­talan számban, szó szerint elmebetegek a művészek. Robot a Már nem időszerű a zon­goránál ülő férfinak még egy sört rendelni egyes ame­rikai éjszakai lokálokban, amióta az automatizálási szenvedély a billentyűknél ülő férfit is elsodorta. Egy atlantai bárban Sammy Sands, a világ első robot­zongoristája óránként 12 percig a legjobbat ad­ja. amit programozói be­vagy legalábbis súrolják a betegség határát. Következtetései szerint amelyek kiadásra váró mű­vében részletesen megjelen­nek majd, erős statisztikai összefüggés van a kreativ géniusz és az őrültség kö­zött, és hogy az intenzív kreativitás időszakait rész­ben összefüggésbe lehet hozni a mániákus depresszió­val. A legbolondabbaknak a költőket találta. Neveket persze nem említ, de az ál­tala felkeresett költők fele modern antológiákban sze­repel, és valamennyien ki­tüntetést kaptak a királynő­től. A művészek valamennyien tagjai a Királyi Akadémiá­nak, a drámaírók pedig el­nyerték a New York-i vagy londoni kritikusok díját, vagy mindkettőt. Valameny- nyi alanyának 38 százaléka lokálban letápláltak. Gombnyomásra mozgatja a karját és a szá­ját, látszólag játszik a zon­gorán és különböző country- és westerndalokat . énekel. Egy csomag cigarettának, egy piszkos hamutartónak, egy félig telt cocktailos po­hárnak, és egy borravalós tá­nyérnak kell azt a benyo­mást keltenie, hogy a mun­kahelyeket megsemmisítő őrület már volt ideggyógyászati ke­zelés alatt. Következtetései szerint, mindent összevetve, írók és művészek esetében 35 százalékkal nagyobb a valószínűsége, hogy kedély- zavarok miatt kezelni kell őket, mint a lakosság többi részét. De miért Angliába ment? Az angol művészek és írók talán őrültebbek, mint az amerikaiak? Valószínűleg nem, csakhogy 1982—83-ban a londoni St. George’s Kór­házba ment alkotósza­badságra és mert egy angol­lal volt eljegyezve, és sze­reti Angliát. A költők természetesen mindig is tudták, hogy egy kissé dilisek. Ahogy Words­worth írta 1807-ben: Mi köl­tők boldogak vagyunk ifjan / De végezzük csüggedtségben és őrülten. automatától egyáltalán nem esnek távol az emberi in­gerek. Az üvegrostból ké­szített zongoristának az egyik másolata egy tampai lokál­ban, egy harmadik pedig Houstonban „lép fel”. Frank Sinatrához hasonlóan Sands kolléga is humoros közbe­szólásokkal igyekszik áthi­dalni a szüneteket. „Emlé­keznek még a második vi­lágháborúra? — így tréfál. — Akkoriban benne volt minden újságban.” Túl sok napozás Ökölvívó maci Nem mindennapi mérkő­zést szórakozhattak végig egy római diszkóklub ven­dégei : a bárban rendezett furcsa ökölvívó találkozó egyik versenyzője ugyanis az olasz főváros Orfei cirkuszá­nak közkedvelt mackója volt. A játékszabályok alapi­ján a medve szokványos — igaz, szuperméretű — ököl­vívó kesztyűket viselt, s elővigyázatosságból szájko­sárral is ellátták. Mind­amellett — három mázsa körüli súlyát és kétméteres testmagasságát ismerve — ellenfeleinek a rugalmassá­gon és gyorsaságon kívül jó­kora adag bátorságra is szükségük volt. $ A Â / /./.. . //I Ö HMaga nép íttetők, közü letek i figyelmébe! Ô $ $ $ $ ô ô ô ô $ £] $ $ $ Ô $ & te 0? Q? qp qp qp qp qp qp qp qp qp qp valamint közületeknek vagontételben való Qp szállítását vállaljuk. Qp qp qp qp Kál-kápolnai Károlyt Mihály Mgtsz, Qp 3350 Kál. Rózsa F. u. 27. Telefon: 26. Bányakavics (sóder) és építési homok tehergépkocsival házhoz szállítását. Érdeklődni lehet: g A Fém- és Elektromechanikai Szövetkezet Q I I felvételre keres Q Sas úti telephelyére, Sas út 53.: CH R D □ a N GÉPLAKATOSOKAT, SZERSZÁMKÉSZÍTŐKET, H és VÍZVEZETÉK-SZERELŐT. g Jelentkezni lehet: a Sas úti üzemegység 0 vezetőjénél. Tel.: 13-937 f ^ Az AGROSZER Közös Vállalat Egri Szerviz- kirendeltsége mezőgazdasági gépszerelőket, autószerelőket, tangoncaszerelőket keres felvételre. Jogosítvány szükséges. Jelentkezés: a kirendeltség­vezetőnél, Eger, Kistályai út 18.

Next

/
Thumbnails
Contents