Népújság, 1985. március (36. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-04 / 52. szám

10. NEfÛJSAG, 1985. március 4., hétfő (Folytatás a 9. oldalról) — Szeretnék, szólni az úgy­nevezett „tulajdonosi” vagy ..gazdatudati” szemlélet ala­kulásáról, amely végered­ményben szorosan összefügg a munkahelyi közérzettel, a munkahelyi demokráciával — mondotta többek között. — A vállalaton belüli kis kollektívák nagyobb önálló­ságával, a helyi vezetési stí­lus javításával és főleg a vállalkozó szellemre ösztönző gazdaságpolitika érvényesíté­sével erősíthető ez a tudat. Nemcsak a mi vállalatunk­nál, hanem az általam is­mert környékbeli üzemek többségénél is egyre inkább énvényesülnek ezek az elvek a gyakorlatban. A továbbiakban elmon­dotta, hogy a jó közérzet, a demokratikus légkör kiala­kításában óriási szerepe van annak, hogy a közvetlen ve­zető hogyan tud emberi kap­csolatokat kialakítani beosz­tottjaival. mennyire figyel oda az egyes dolgozók gond­jaira, problémáira, s ezek­ben mennyire tud azonosul­ni velük. Arra van szük­ség, hogy formalitások nél­kül. az egyéni és kollektív felelősség kapcsolata, a tu­lajdonosi tudat erősödjön, a jogok és kötelességek egy­sége érvényesüljön a dolgo­zók gondolkodásában és cse­lekedeteiben. Rajki Sándorné, a visontai Gagarin Hőerőmű pártbizottságának titkára hozzászólásában először a párt cselekvési egységének kérdéséről, és az azt gyen­gítő tényezőkről szólt. Sze­rinte a párttagok politikai, cselekvési egységében je­lentkező problémák egy ré­sze korábban is megvolt, nyilvánvalóbbá azonban a nehezebb körülmények kö­zött váltak. Az egység erő­sítését nem elsősorban a külső tényezők jobbra for­dulásától kell várni, hanem a politikai és gazdasági mun­kában még meglevő gyen­geségek felszámolásától, ame­lyek még bőven akadnak. — Mi abból indulunk ki — említette —, hogy a párt határozatai nak végreha j tása a feladatok felismerését és a cselekvés vállalását jelenti. A fenti gondolatok szelle­mében szólok az ilyen irá­nyú törekvésekről a Gaga­rin Hőerőmű tapasztalatai alapján. ,. Hangsúlyozta, hogy az erő­mű az eltelt időszakban is, a nehezebbé váló körülmé­nyek ellenére teljesítette alapvető feladatát. Évről évre hazai villamosenergia­szükségletünk mintegy negy­ven százalékát biztosítja a leggazdaságosabb módon, s az új szervezési módszerek alkalmazásával a karbantar­tó munka termelékenységét hatvan százalékkal növelték. Csepelyi Károly, a Egyetértve a megyei párt­értekezlet dokumentumaival, felszólalásában azzal fog­lalkozott, hogy fellépünk-e mindig és következetesen az esetenként tapasztalható la­zaságok, hibák, a hatalom­mal való visszaélés ellen, megszűnnek-e a felszínre hozott hiányosságok. A kér­dés felvetésére a továbbiak­ban adott indoklást: csak akkor lehet a hiányosságo­kat teljesen megszüntetni, ha a vezetők, köztük a kom­munista vezetők lépnek fel határozottabban és követke­zetesebben a hibák ellen, s minden esetben kezdeménye­zik a vétkesek felelősségre vonását. Az utóbbi években — ál­lapította meg — a megyei pártvezetés következetessége révén ezen a területen is előbbre léptünk. Jó néhány kérdés a helyére került, még akkor is. ha az ismert sze­mélyiséget érintett. Nem mondható el azonban, hogy minden felelős vezető kö­vetkezetesen és határozottan lépne fél a visszaélésekkel szemben, különösen akkor, ha a hiányosságokkal ösz- szefüggésben a személyi fe­lelősség is szóba kerül. A határozatok, az utasítások fontosságával és megvalósí­tásával mindenki egyetért — általában. Amikor viszont a végrehajtásra a gyakorlat­ban sort kell keríteni — hangsúlyozta —. érvényesí­teni kell dolgokat, s azok­nak elmarasztaló személyi Az eredmények hátterében ott található a pártbizottság munkastílusának fejlődése, a pártimunka nyíltabbá és őszintébbé válása, valamint a tagság eszmei, politikai és cselekvési egységének a meg­levő gondok melletti erősö­dése. A jövőben fontos fel­adat. hogy a kommunisták segítsék a teljes emberi élet megvalósítását. Ne mérjünk mindent csak pénzzel. Nö­vekednie kell pártszerveze­teink emberformáló, közös­ségalapító, tudást gyarapító szerepének. Ennek érdeké­ben titkárainkat jobban fel kell készítenünk a munka során jelentkező érdekellen­tétek, konfliktusok felisme­résére és megoldására. NEB megyei elnöke következményei vannak, ak­kor már sokan keresik a ki­búvókat, a kiskapukat, majd magyarázzák: ez vagy az a megállapítás, határozat mi­ért nem vonatkozik rájuk. Az ilyen esetek torzítják a jó határozatok és állás- foglalások hatását, nehezítik a megvalósítást, sértik a tár­sadalmi igazságosságot. Egyes alkalmakkor — emelte ki a NEB megyei elnöke — a fe­lelősség érvényesítése a ve­zető beosztásban levő dol­gozóknál az elvtelen kapcso­latok és az összefonódás miatt sokkal nehezebb. Ez nagy kárt okoz annak is, akit érint, mert ha azt ta­pasztalja, hogy elnézték a hibáit, s nem figyelmeztet­ték azokra, akkor még ma­gabiztosabb lesz, végül pe-. dig összeütközésbe kerül a törvényeinkkel. Nehéz az ilyen ügyek rendezése, mert — egyetértve a beszámoló­val — a belső ellenőrzés időben nem tárja fel a hi­bákat, s nem mindenütt áll a hivatása magaslatán, mi több: számtalan esetben a felügyeleti ellenőrzés is in­kább érdekvédelmi képvise­letet lát el. A népi ellenőrzés — mint arra hozzászólása végén utalt Csepelyi Károly — a jövő­ben még következetesebben segíti a társadalmi, gazda­sági feladatok megoldását, a hibák, szabálytalanságok megelőzését, a felelősség erő­sítését. Bónyai István, a Volán 4. sz. {Vállalat hatvani üzemének autófényezője Felszólalásában hangsú­lyozta, hogy a fiatalbkat ne­veljük, oktatjuk különböző szinteken, és sokszor még­sem azt látják, tapasztalják az életben, amit a politikai képzéseken, az ideológiai felvilágosítás során kaptak. Ha ezek a fiatalok később pártpropagandisták lesznek, nem tudják kellően alkal­mazni a marxista—leninista ismereteiket. — Úgy gondolom — mond­ta —. hogy a politikai neve- lőmunka során az elméleti ismeretek bővítésével, annak a gyakorlati munkában való hasznosításával kellene ha­tékonyabbá tenni a pártta­gok elméleti felkészültségét, fejleszteni vitakészségét. A személyes példamuta­tásról szólva kiemelte, hogy a fiatalok fogékonyak a jó­ra és a rosszra egyaránt. Ezért igen lényeges a sze­mélyes helytállás. A párttag­felvételi munkáról szólva rá­mutatott, hogy KlSZ-bizott- ságuknál jó hagyományai vannak a fiatalok párttaggá nevelésének. Tervszerűen, tudatosan készítik fel KISZ- eseiket. Már akkor figyelik magatartásukat, megnyilvá­nulásaikat, amikor szakmun­kástanulóként a gyakorlati oktatás során tevékenyked­nek. A leendő párttagoknak olyan feladatokat adnak, amelyeket adottságaik, ké­pességeik alapján jó] elvé­gezhetnek. összességében úgy látja, hogy a fiatalok alapvetően egyetértenek a párt fő poli­tikai célkitűzéseivel és tesz­nek is a megvalósítás érde­kében. Gyakori az a tapasz­talat, ég ez nemcsak a fia­talokra jellemző, hogy mind többen húzódnak a társa­dalmi-mozgalmi tevékenység­től, amelyet sok esetben sza­bad időben kell végezni. He­lyette szívesebben keresnek olyan munkát. amiért anya­gi ellenszolgáltatást kapnak. Ezért felhívta a figyelmet arra. hogy a mozgalmi te­vékenységet végzők kapja­nak a jövőben nagyobb meg­becsülést, erkölcsi elismerést. dr. Tóth István, a megyei pártbizottság fegyelmi bizottságának elnöke — Párttagságunkra alap­vetően az jellemző, hogy példamutatással dolgozik, kommunistához méltóan él. Magatartásukra döntően — mind a pártmunkában, mind a társadalmi és magánélet­ben, a munkahelyeken — a fegyelmezettség, a párt nor­máinak betartása, a tenni akarás a jellemző. Bár — kezdte beszédét a fegyelmi bizottság elnöke — az utób­bi időben tapasztaltuk, hogy kissé lazult az állampolgári fegyelem, s ez a párttagság egy kisebb körére is kedve­zőtlen hatással van. A kom­munisták többsége azonban határozottan, kellő magatar­tással lép fel a jelentkező hiányosságok, gyengeségek ellen. Megyénkben a pártszerve­zetek és az alapszervezetek a korábbinál szigorúbban ítélik meg a követelmények­nek való megfelelést, kö­vetkezetesebben lépnek fel az olyan cselekményekkel szemben, amelyek kedvezőt­lenül hatnak a környezetre, a közvéleményre, ezzel kap­csolatban felelősségre is vonják a törvényeinkkel szemben vétő párttagokat. Mint utalt rá: a pártszerve­zetek egy része keveset fog­lalkozik azokkal a pártta­gokkal, akik passzívak, akik­nek családi vagy szociális gondjai vannak. Sokszor el­kerülhető lenne a súlyos pártbüntetés, ha kellő idő­ben lépnének fel a maga­tartásbeli hiányosságok el­len. s segítséget nyújtanának tagtársaiknak. Dr. Tóth István megfogal- mazlta: megyénkben a fe­gyelmi eljárások elvszerűsé­ge és szabályszerűsége meg­felel a követelményeknek. Minden párttagtól — beosz­tástól függetlenül — megkö­vetelik a fegyelmet, a fele­lősségtudatot és a munká­ban való példamutató helyt­állást. Alapvető feladat te­hát, hogy a sajátos eszkö­zökkel segítsék a pártegy­ség, a pártfegyelem erősíté­sét, fejlesztését. Végezetül hangsúlyozta: pártszerveink és alapszervezeteink fegyel­mi munkája is hozzájárul ahhoz, hogy megyénkben a párt vezető szerepe minden területen érvényesül, erősö­dik a párthoz való érzelmi kötődés, jelentősen javult a párt politikája melletti bá­tor kiállás. Németh László, az MSZMP Eger városi Bizottsága első titkára Hozzászólásában a megye- székhely és a közigazgatási területünkön lévő községek életének néhány kérdésé­ről,' gazdaságukról, város- politikai munkájuk törek­véseiről és gondjairól be­szélt Az elmúlt öt év leg­fontosabb jellemzőjeként előrebocsátotta, hogy tele­püléseink többsége sokirá­nyúan fejlődött, javult a lakosság ellátási színvona­la, erősödött a közösségi összefogás, az állampolgári aktivitás, fejlődött a párt- szervezetek munkája. Gond azonban, hogy Egerben lé­nyegében az iparfejlesztés extenzív feltételei mind munkerő, mind területfel­használás szempontjából ki­merültek. A belvárosból még kitelepítésre tervezett üze­mek számára a város észa­ki részén biztosított a terü­let. Az ipari szerkezeten és nagyságrenden lényeges vál­tozást nem terveznek. A felsőbb párt- és állami szervektől azt kérte, hogy az egercsehi bánya bezárásával kapcsolatos korábbi döntés felülvizsgálatában legyenek segítségükre, hogy biztosít­sák a bánya további üzeme­lését. Szólt a mezőgazdasági termelés szerkezetéről. Ez Eger környékén jól igazodik a történelmi borvidék adott­ságaihoz. Ügy ítélte meg. hogy a szabályozók a ked­vezőtlen adottságú tsz-eket jobban sújtják. — Az ellátási feladatok között a lakosság hangula­tát, életkörülményeit hosz- szabb távon befolyásoló té­nyezőnek tartom a lakás- helyzet alakulását — mon­dotta többek között. — Saj­nos, Egerben is jellemző, hogy a lakásépítés üteme nem tudott lépést tartani az igények növekedésével. A lemaradás okait ismerjük. Majd arról szólt, hogy a városfejlesztési tevékenység során kellő súlyt fektettek arra, hogy megőrizzék a történelmi városnak erede­tiségét, hangulatát. A re­konstrukciós munka a végé­hez közeledik, ami a tanácsi pénzeszközökön kívül ÉVM- és OMF-támogatással több milliárd forintba került. Ma már nincsenek általános is­kolás tantermi gondjaink sem, ám a középiskolák épü­leteinek nagy része felújí­tásra szorul, amely nagy összegeket emészt fel. Vége­zetül a közművelődés tárgyi feltételeinek jelentős javu­lásáról, s az úszósport fej­lesztésének jövőbeni lehető­ségéről beszélt. Sós Tamás, a KISZ Heves megyei Bizottságának első titkára A megyei pártértekezlet dokumentumaiból is kitűnik, hogy a párt központi és te­rületi szervei alaposan és reálisan ismerik a fiatalok gondjait — kezdte felszóla­lását az ifjúkommunisták megyei vezetője. Köztudott, hogy mint az élet minden területén, így az ifjúsági szö­vetségben is a magasabb kö­vetelményeknek kell meg­felelni — hangsúlyozta Ezért az elmúlt időszakban há­rom területen is történt elő­relépés a KISZ politikai vonásainak erősítésére, s a jövőben még tovább kíván­nak lépni. Mint felszólalásában el­mondta: a különböző ifjú­sági rétegek sajátosságait tükröző programok alapján differenciáltabb lett tevé­kenységük. Kiemelten fog­lalkoznak a munkásfiatalok­kal, a tizenévesekkel, a mű­szaki, közgazdász, agrár- és pedagógus értelmiségi fiata­lokkal. Az ifjúsághoz köze­lebb álló szervezeti meg­oldások és munkastílus meg­honosítása érdekében is tör­tént kezdeményezés, jelen­tősen növekedett ezáltal a szervezetek önállósága. Fon­tos feladat továbbá — mond­ta — hogy a fiatalok folya­matosan értelmes), cselekvé­si lehetőséget kapjanak, hogy kibontakoztathassák képességeiket, próbára te­hessék erejüket, tudásukat, akaratukat. Hasonlóan fon­tosnak tartja a KISZ megyei bizottsága hogy még tudato­sabban, és eredményeseb­ben végezzék a fiatalok szo­cialista meggyőződésének ki­alakítását, műveltségük, szellemi és fizikai felké­szültségük növelését. Min­dennapi párbeszédre kell törekedni az ifjúsággal — erősítette meg — mert ezek nélkülözhetetlenek az ifjúság helyzetének megismerése és megnyerése szempontjából. Az ifjúság érzékeny mű­szerként reagál helyzeténél fogva a társadalmi kérdé­sekre úgy is fogalmazható: ez a réteg problémalátó. — Azt kérem — mondta — hogy a pártszervezetek is jobban építsenek erre és igényeljék a KISZ-szerveze­tek jelző szerepét. Tudjuk, hogy ma már a KISZ kép­viselője nélkül nem születik fontosabb döntés az ifjúságot érintően, s a szervezetekben sem egyoldalú érdekvéde­lemre törekszenek, hanem ennél lényegesen többre: a kölcsönösség elvei alapján az érdekérvényesítésre, va­lamint a társadalmat, a gazdaságot fejlesztő, gyara­pító munkára. A KISZ ugyanis továbbra is bátoríta­ni kívánja az újat kereső, jobbat akaró, cselekedni kész fiatalokat. Báder Mi kiásná, a Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet elnöke hozzászólásában kifejtette, hogy olyan légkört kell te­remtenünk, ahol a nyíltság és őszinteség ímem elvekben, hanem tettekben nyilvánul meg. Így nem csupán négy­szemközti vagy fehér asztal melletti beszélgetésben kap helyet a jobbító szándékú igazság, ahal a kritikai meg­fogalmazásokat és megoldá­si javaslatokat nem kell kísérnie magyarázkodásnak. Fontosnak tartják — muta­tott rá —, hogy a nők mi­nősítését ne a mennyiségi, hanem a minőségi mutatók motiválják. Jogaikat és az attól elválaszthatatlan, köte­lességeiket, amelyeket már sok-sok fórumon számba vettek, most a pártmunka részeként összegezhetik, Nemes kötelességük az anyai hivatás gyakorlása, a család összetartó erejének fokozása, a feleség szerepé­nek, a biztos családi háttér megteremtésének vállalása. Ez a kettős megfelelni aka­rás olyan bizonyítási igényt (Folytatás a 11. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents