Népújság, 1985. március (36. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-30 / 75. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. március 30.r szombat MŰVÉSZET ÉS IRODALOM OLVASSUK ÚJRA — EGYÜTT! Fe|es Endre: Rozsdatemető A felszabadulás utáni magyar irodalom legfényesebben villanó vitája Fejes Endre Rozsdatemetője körül tört ki. Mintegy villámcsapás, úgy csapott fel a mű megjelenésekor az ellenkezés döbbeneté, de olvam gyorsan oszlott el, maradt abba, mint ahogy egy villámfény elenyészik. Ez is azon jelenségek közé tartozik, amelyeket ma már az akkori vitában tevékenyen részt vett, ma is működő kritikus sem ért teljesen. Mert mi is történt? Megjelent egy mű, egy igazi munkásregény. Noha itt mindjárt pontosítani illik: sokak szerint a Fejes által ábrázolt világ nem az igazi munkásosztályt ábrázolta, hanem a lumpenproletáriá- tust, illetve voltak, akik az ábrázolt emberek világát minden addig ismert kategóriából kiemelték, és úgy fogalmaztak, hogy „Fejes nem kevesebbet állít... minthogy volt és van a magyar dolgozó társadalomnak egy olyan városi rétege, amely a munkásosztály, a lumpenproletáriátus és a kispolgárság határterületén élve nem lépett rá a munkásság törzsének történelmi útjára: az ösztöntől nem jutott el az öntudatig, a vegetálástól nem jutott el az emberhez méltó életig.” Tehát ma így is értelmezhető: a vita arról folyt, kiket is ábrázol Fejes Endre. A valóság azonban az, hogy a hatalmas erejű megdöbbenést elsősorban az okozta, hogy a szerző hőseit hogyan ábrázolta. A mű a Hábetler család történetének vázlatos elbeszélése. A családfőt, a félanalfabéta idősebb Hábetler Jánost úgy megnyomorítja 1919 után az urak országa, hogy ezt a megnyo- morodást „törvénytisztelő” emberként egész családjába beletáplálja. Eddig még a „hol lehet altiszt, azt kutatja” létezésprohléma egyik írói feldolgozása lehetne. Miután azonban a történet napjainkig ér, s mert a természetes igazság elemi erejével hiányzik belőle minden hősi, lakkozó, dagályos elem, viszont, ha vázlatosan is, de naturalista hűséggel mutatja be a család megnyomorí- tottságát, mindazok felháborodása azonnali reakcióként bekövetkezett, akik a korábbi követelmények dicsőséges munkásosztály-ábrázolásait tartották egyetlen lehetséges A vita villámgyorsan abbamaradt. A társadalom 1962-re, a mű megjelenésének időpontjára megért már annyira, hogy a regény va- lóságábrázo'ásában felismerte az evidens elemi igazságot. Már egy év múlva dráma is született belőle, amely harminc kis mozaikban igyekezett visszadni a regény világát, nem is sikertelenül, néhány ponton továbbjutva ~a regény által feltárt szituáció elemzésében. A „hábetlerizmus” azóta valami olya- fogalommá vált a magyar irodalomban, mint amilyen az oblomo- vizmus a világirodalomban A korábbi munkásábrázolások sémája az volt, hogy az. ifjú munkásember, hatalmas pofonokat kapva a kapitalista társadalomtól, egy szükségszerű véletlen segítségével eljut a munkásmozgalomig, és annak önfeláldozó, . hű harcosaként pozitív olvasói eszménnyé emelkedik. Fejes Endre hőse, ifjabb Hábetler Jani azonban nem jut el, nem akar eljutni a mozgalomig. Ha gyűlölve is a családi örökségét, a hábet- lerizmust, de tulajdonképpen annak hálóiában egy családi viszályban sógora gyilkosa lesz, és börtönbe kerül. Ennek az ökölcsapásnak a motívuma a korábbi életmód, életszemlélet, a hábetlerizmus ellen irányul. Sokak szerint ez a regény munkásábrázolásának fő hibája. Miért nem vitte el az író az öntudatnak olyan szintjéig hőáét, ahol az már nem magányos farkasként akart volna harcolni az embertelenség ellen, hanem egy osztály szervezett tagjaként? Hiszen akkor a gyilkos düh nem a tehetetlenség következményeként bukna ki belőle. .. Csakhogy valószínűleg az már egy másik regény lenne. Fejes Endre maga is munkáscsaládban született 1923- ban. Szülei a háború alatt meghaltak, ő maga 1945— 49-ig Nyugat-Európában, főleg Franciaországban dolgozott. — gyári munkásként. Első novellái 1955-től jelentek meg, nagy sikerű elbeszéléskötete, A hazudós, 1958-ban. Jól ismertek drá- mai művei, többek között a Vonó Ignác, a Jó estét nyár, jó estét, szerelem és a Cserepes Margit házassága. b László: Dobó téri táj Márvány Sándor: Téli táj varjúva' modellnek. Szalontay Mihály nády Imre százados cégvezetőt, dobja ki a feleségét, mert áldott állapotban van, s ő hiába beszél neki, hogy ' a poros munka igen káros az egészségére. Vitéz Tasná- dy Imre kifizette a két hét fölmondást, és másnap reggel kidobták Pék Máriát a munkából. 1922. január negyedikén született ifjabb Hábetler János. Pék Mária könnyen szült. Délután öt órakor elküldte férjét a bábaasszonyért, hat órakor már ordított a gyerek a petróleum- lámpa fényében. Ujján cérnaszál volt. Küvecsesné azt mondta, szabó lesz. Hét nappal később keresztelték a Deák téri evangélikus templomban. Este vendégeket hívtak, Pék Mária halat rántott, túrós csuszát készített, demizsonból itták a brügecsi bort. Hábetler becsípett, letérdepelt Pék Mária elé, megcsókolta horgas ujjú, csúnya kezét. Pék Mária elpirult. — Vén bolond! — mondta, megsimogatta a fejét, és zavartan nevetett. Kalauz István keresztapa köszöntőt mondott, énekeltek, hajnalig itták a bort ifjabb Hábetler János egészségére. Márciusban idősebb Hábetler János elhozta Gizikét Brügecsről. A kislánynak ótvaros volt a feje. Pék Mária dühöngött, káromkodott, szidta anyósát, a lep- rást, napokig nem tudták csillapítani. Júniusban ötszáz gyereket Hollandiába vittek, kéthónapos hizlalási akcióra. Pék Mária azt mondta, az ő gyerekét ne etesse idegen, míg ő a karját bírja. Gyakorlóruhát, fehérneműt mosott a tiszteknek, egy katona hordta a csomagokat a Citadellából. Szombaton a Síp utcában, dr. Mathia Vilmos édesanyjánál takarított. A százados már nem volt Pesten, a kőszegi kadétiskolába helyezték tanárnak. Délután Hábetler karjára vette Gizikét. Pék Mária tolta a kocsit, elmentek a Diószegi útra. A Ringer-szana- tórium előtt leültek a fűre, bámulták a fák között járkáló, csodálatos betegeket. Legjobban a kibontott hajú öregasszonyt szerették. Tánclépésekkel járkált, csontbőr karját szárnyként mozgatta, azt énekelte: „szép is vagyok, jó is vagyok, csak egy kicsit csalfa vagyok...” és kezdte újra elölről. Amikor Hábetler elunta magát, átsétáltak a szomszédos „Linum Tauszig Sámuel és Fiai” fut- bailpályához. Egy alkalommal szerencséjük volt. a III. kerületi FC barátságos mérkőzést játszott, ekkor láthatták a híres Zsákot a kapuban. Esténként az ajtó elé ültek, előttük szaladt a kocsiút, nézegették a munkából érkező emberéket, a sokszoknyás, copfos, budaörsi sváb lányokat, akik a Karolina úton, a Linum-szövő- gyárban dolgoztak. Aztán hazajött a két szomszéd. Kalauz István és Küvecses Endre, Hébetler kihozta a kártyát, snapszliztak, az asszonyok beszélgettek, kiabáltak a gyerekekkel. Amikor a gyárak különféle hangon tíz órát jeleztek, mindenki ágyban volt. 1923 őszén megalakították a Budapesti Kelenföldi Dalárdát a Villányi út és Ábel Jenő út sarkán, a Christ- vendéglőben. Itt tartották a próbákat hetenként kétszer. Az elnök Christ Károly volt. alelnök Trafina Béla, titkár Küvecses Endre, pénztáros Kalauz István és Bugyi Gyula, szertáros Hábetler János, karvezető Kapi Gyula énektanár, templomi orgonista. Tavaszra hírük volt, Christ alig győzte írni a megrendeléseket. Részt vettek esküvőn, temetésen, és szerenádot adtak. A szerenádot csinálták a legszebben. Égő gyertyákkal megálltak a barakk ablakánál, érzéssel, halkan énekelték: Oh, mi zeng az éjszakában, — Almait mi űzi el? — Lombok között kismadár- ka — Szerelemről énekel...” Pénzt nem fogadtak el. Műsor után borral fizettek. A .Christ-vendéglő asztalánál ilyenkor azt énekelték: „Emelem poharam a kedves társaságra! — Igyál, igyál az Isten éltessen soká.. Hébetler nem ivott. Küvecses annál inkább. Ha berúgott, összetört mindent, de ez ritkán fordult elő, vigyáztak rá. Inkább kötözkö- dött, főleg Hábetler Jánossal. Váltig azt mondta, szerelmes az ő feleségébe, azt tanácsolta költözzenek össze. — Te selyemfiú! — ordított. — Anna is téged bámul! Verjen meg benneteket az Isten! Másnap kijózanodott, csöndesen, szomorúan bocsánatot kért. Választékos műsoruk volt. A ravatalnál azt énekelték: „Mért oly bús e sereg? — Orcáiról a pír elköltözött... ” A sírnál: „ö nincs a földön már...” 1924 júniusában a szép Anna fiút szült. Küvecses akaratára, heves vita, sírás, könyörgés után református templomban keresztelték. Pék Mária volt a keresztanya. Halat rántott, túrós csuszát készített, Küvecses öt liter bort hozott, megit- Jék. Ezen a nyáron kis földszintes házban Piusz Otthon néven megnyitották a katolikus óvodát. Az apácák ott jártak a barakk előtt, tüntetőén nem fogadták Anna köszönését. Anna hivő katolikus volt, Mária-lány, zárdában nevelkedett. Sírva panaszkodott Pék Máriának, hogy Orsolya főnővér soha nem veti rá a szemét az ő gyerekére. Pék Máriát is bántotta az eset. Egy alkalommal elvette tőle a babakocsit, és az út közepére tolta. — Kedvesnővér — kérdezte —, mért nem nézi meg az én keresztfiamat? — Azért — felelte hidegen a főnővér —, mert ha már az anyja református emberhez ment feleségül, legalább azzal tette volna jóvá a bűnét, hogy katolikus keresztanyát hív. Pék Máriát elöntötte a düh. — De a hétszentséges úristenit, kedvesnővér — mondta —, annak a katolikus nőnek nem ég el a lelke, ha református ember keresi neki a kenyerét? Másnap a rendőrségre hívták. A fogalmazó figyelmeztette, ne használjon drasztikus hangot az apácákkal, és nevetve hazaküldte. Hábetler János betege volt az eseményeknek, igen szégyellte magát, szépen kérte feleségét, fogja a száját, ne vadítsa őt. mert egyszer elfogy a türelme, akkor pedig baj lesz. Ezt elmondta napjában tízszer is. Ujjad y Krisztina: Máté Joó László: Horgoló
