Népújság, 1985. március (36. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-30 / 75. szám
s. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET népújság,nas.mórciu,30..«omb« o Most már éléi», ne szépitgesd. te gyáva. nem szégyen ez, vallj — úgyis vége van — boldog akartál lenni és hiába, bát légy. mi vagy: végképp boldogtalan, inkább egészen és kínzó-csigába, mint félig így, alkudva oktalan, ne félj szamár, ki szenved, nincs magába. vagytok ti itt a földgolyón sokan. Térdelve, föltárt hassal, láncra kötve. templomba, kórházakba, börtönökbe lassan vonul a roppant karaván. siess te is oda, igaz körödbe s — égő kanóc — lobogj velük örökre elégedetlenség szent olaján. o Nem vagy magad — jobb néked erre. hidd el. sok furcsa ember néz bámulva rád. nem üdvözöl téged, nem istenít fel. nein göngyöli a lelkét sem alád, csak rád tekint fásul, tompa hittel, rokon közönnyel, s néha kezet ád. de ha ezekkel a testvéreiddel élsz majd. elámulsz. Nagy ez a család. Csaiádtalanok óriás családja, mely a többség törvényét túlkiabálja, komor kisebbség, szívós és kemény. elégedettek hangos lelki vádja, íratlan, látatlan bírói tábla, örök hatalmas ellenvélemény. o Kellesz te meg, vijjogni, mint a vércse. nem kérdeni, szabad-e, nem szabad. Kosztolányi Dezső: (Számadói sosem kímélni a könnyet se. vért se. a semmibe rikoltani szabad, nem hallanak tán, ám ne menj azért se. számodra itt még munka is akad. mindig kell valaki, aki megértse az utcalányt s a tébolyultakat. Ülj egy sarokba, vagy állj félre, nézz szét. szemedben éles fény legyen a részvét. úgy közeledj a szenvedők felé, s ne a törtet tekintsd és csonka részét, de az egész nem-osztható egészét: ki senkié sem, az mindenkié. o Ki adna másképp inni a betegnek, ha nem mi. kik álmatlanul ülünk, támadna hivő, vértanú, eretnek, ki egy rögeszmén részegülve csüng, látnák-e a vénlányt, kit félrevetnek, ki sírna, ha nem hallaná fülünk, s élnének-e ők is, kiket szeretnek, mi lenne a világ minélkülünk? Mi lenne máskép a világ s ki lenne az állatok irgalmas társa benne, ki lenne hűség és mi lenne ír, s ki lenne az, ki száguld éjjelente a lámpa fényénél a végtelenbe, csodák között s Nirvána-ködben ír? o Borús e táj. Borzaszt a forradalmár, kinek a falban koppan szelleme, s fia holttestén az anya. ki barbár jaját okádja — iszonyú zene —, aztán mit írsz, ha sorsunk írva van már, hol tiltakozhatsz és hogy ellene? de hát hova mehetnél? mit akarnál? mi érdekelne még, mi kellene? Sok pénz talán? kenyér zsíros karéja? egy mozicsillag rossz szalag-paréja? vagy gépkocsi? kaland? mily nyomorék. pezsgős ricsaj? cicázó. éji héja? az ócska élet mily rongy kabaréja, melytől a fő zúg és a gyomor ég? o No lásd. maradj, árvák között az árva. maradj közöttük, állj meg végre itt. nem kérve semmit és semmit se várva: ezek a te igaz testvéreid. idézd fel őket dolgozószobádba, adj villamosabb életet nekik, s ha majd megéled, a sok néma lárva. a te szavad ők még megérthetik. Megértenek téged s őket megérted, kiket sirattál, sírni fognak érted, hisz végzetük egy nékik és nekünk, kik eldobáltunk minden harci vértet. nem veszhetünk el, minket kar se sérthet, nincs semmi sem, amit elveszíthetünk Igen, kiáltsd ezt: gyáva az, aki boldog. kis gyáva sunnyogó, mindent bezár, bezárja életét is, mint a boltot, mert benne van a csillogó bazár. és félti kincsét, a sok cifra foltot, a lelke szűk. kucorgó és sivár, rablót neszei., mihelyt gyerek sikoltott. örökre reszket és örökre vár. Hazája ház, barátja az erős, hitvány rokonja az ki ismerős, határa kertfal. tyúkól, pincegádor. de a boldogtalan tanyája sátor, zászlója felleg, ő, csak ő a bátor s a jó. t.->ak a mldogtalan a hős Amatőr képzőművészek kiállítása A Heves megyében élő amatőr képzőművészek munkáiból nyílt tárlat az egri ifjúsági Házban. E kiállításon készültek Kőhíd! Imre reprodukciói. Rernáth Imre: Támaszkodó KOSZTOLÁNYI ÜNNEPÉRE Az olvasókban leginkább az Üllői úti fák, a Budai idill, az Ilona költőiéként él Kosztolányi. Imresszio- nista verseinek fényes, káprázatos nyelvi és képi bravúrjaira, a képalkotás virtuozitására tisztán emlékszünk. Célja A szegény kisgyermek panaszaiban: „egy percre megfogom, ami örök”. Kiszakadva a dédelgető, felnevelő családi közegből gyermekként kéri : „Hagyjatok szaladni -még, / tündérekben hinni”. Tiszta, villanó képben emlékszik anyjára, aki „Némán ül szűz, hófehér szobában / A gyertya ég és vár a párna rám, / és sír a pergő, gyöngyöző szonáta.” Fogalmakat alkotott a pesti élethez, fővárosi élményeket emelt költészetébe. Verseiben Pest fényei cikáznak és a „régi várú Ö-Buda” jelenik meg, ahol „Otthonos, nemes szívesség” fogadja a vendéget. Nála a létérzés mélysége kiterjed minden élőlényre: emberre, állatra, növényekre. Észreveszi, hogy az árva kiskutya szemében „némacsöndes bánat titka ködük”, mert fáj neki az egyedüllét, a kivetettség, az a tudat, hogy nem szereti senki... A költő A szegény kisgyermek panaszaitól eljut A bús férfi panaszaihoz, a Boldog szomorú dalhoz. Beérkezett, hírnév, anyagi jólét veszi körül, a leltár mégsem hiánytalan: „Van már kenyerem, borom is van,...” Csak az idő fogy, az élet enyészik el. A józanodás, az illúzió nélküli látás felső stációin felzendül a férfipanasz: Itthon vagyok itt e világban / s már nem vagyok otthon az égben.” Egyre súlyosabban érzi : .^Kupámban még pár korty- nyi bor, / a vállamon a férfikor.” A Vénsnég közelít és a halál, amely „majdnem derűs és kedves, azzal öl.” A költő az életben „a tengerek végére ért.” A „bús férfi” elzárkózik: „Az ablakokat mind bezártam / s úgy ültem a budai házban, / mint aki fél.” Pedig jogos a védekező gesztus: „Az életet szerettem”. Mégis a „fáamadas költője radt nihilista” végletes felismerése győzedelmeskedik: „De nincs remény, de nincs remény, / az élet az kemény, kemény, / én száz mérföldre estem”. A kiábrándultság mélypontja: „Az emberfaj sárkányfog-vetemény / Nincsen remény!” A virtuozitás, a vitális erő védekező célzatú kiárasztása sem segít, a szellem védő övezete sem nyújt menedéket. A szembenézés megrázó, igazságkimondó és könyörtelen: „ Mint aki búcsúzik, beszélni / akarok... Mint akit égő szókra gyújt föl / a halál. / Szájam kigyulladt víziókat / kiabál.” A fájdalom rettenete egy nagy, sokat szenvedő elődöt idéz, Csokonait, a lázgyötörte tüdőbeteg szavait — a „Fúlok lehellek ; fázom, gyűlök” iszonyú vallomását, amelynek ikerpárja Kosztolányinál így hangzik: „Letérdelek, fölugrom, jajgatok / szememben... éji láz”. Az elviselhetetlen fájdalom: „Metsz, mint a kés, / szúr, mint a tű, / oly iszonyú. Oly egyszerű.” A képi megjelenítés valós helyzettudat rögzítése: „Állok vele. / hanyatt esem, / forgat tovább / vad-rémesen.” Kosztolányi pályája a hangulat és magatartás szempontjából egységes. Irányzatokat szintetizáló művészetében a virtuozitás jellegadó ismérv. A kiérlelt virtuozitás művészi tökéletességhez, a 'lehiggadás folyamata kései realizmushoz vezet. A Számadás költője céltudatosan szerkesztett remekművekben új és magasabb szinten összegezi költészetének korábbi motívumait. Az ég és csillagvilág, a szépség és tisztaság, az időtlen teljességélmény látomása a Hajnali részegség. A semmi, a halál árnyékában még egyszer átéli a fellobbanó létszerelem élményét a Szeptemberi áhítatban. Az őszidő kezdetén, szeptemberben a nap is végsőt lobban... A számvető költő felmutatja mindazt, amit nemzeti és emberi érvénnyel az elmúlás ellenében valós értékként tud felhozni. Kimondja mindazt, ami a nemzethez és az európai kutúrához, történelemhez köti : Eletrehalálra, Európa. A tébolyra hajló korban Marcus Aurelius hittel vállalt sztoiciz- musa nemes fenségbe emelkedik. Mégis, a gondolati ellentmondásosság miatt. a korformáló eszmékbe és mozgalmakba vetett hit hiánya miatt Kosztolányi — a Szeptemberi áhítat mámoros életigenlésének magasából — zuhan a letört hitetlenségbe, az Ének a semmiről mélypontjára. Az Esti Kornél programos köny- nyedsége mélységiszomya ott kísért a Számadás lazább verseiben is. Mégis a létkérdésekkel való szembesülés, a végső válaszkeresés itt a döntő. Kosztolányi az egyik legmaterialistább magyar költő, de nemcsak a túlvilágot: a való világ értelmét is tagadja. A végletes hitetlenség ellenére a Halotti beszéd megrendültsége túlmutat ezen a gondolati negációs sémán. Az értelmi hangsúlyok, a sorjázó érvek az elmúlásról szólnak, mégis az ember egyszeri, egyedi jelentőségét tudatosítják : „akárki is volt ő, de fény, de hő volt”. Minden ember „egyedüli példány”, külön világ, mélységes csoda: „homlokán feltündökölt a jegy: / hogy milliók közt az egyetlenegy.” A tiszta gondolat nyomán érzés születik, közösségvállalás az emberfogalom végső jelképeként : „Ilyen az ember”; „Nem volt nagy és kiváló, csak szív. a mi szívünkhöz közel álló.” Az embertestvériség teljes és hiteles. Az élet természetes kegyetlensége, a halál ellenében is magasztossá emelkedik az ember. Az ősi szertartás XX. századi változatában a sírnál, a búcsúztató szavakból felcsendül az emberi együttérzés, a részvét hangja, a sorsközösség tudata. A költő az örök emberi témákhoz fordul, művészi tökéletességet teremt, az egyszerűben és tragikusban is felfedezi a nagyszerűt, a fenségest. A Számadás költője tapasztalatai. az emberi esen- dőség ellenére is bizonyosságot tesz arról, hogy az élet értelme mélyről fakad. Az „irodalmi . író”, a „homo aestheticus” végső konklú- ként élni. Letisztult, tárgyiként élni Letisztult, tárgyi- as szigorúsággal művészi hitellel tud korról és emberről fontos dolgokat elmondani. A leírástól a tűnődésig, a félálomtól a kápráza- tig. az ébrenlétig, kíséri a mindennapok tudati és lélektani élményfolyamatait. Költészetté lobbantja mindazt, ami lírába, az esztétikum magasába vonható. Intenzíven érzi, és kifejezi az emberi élet születéstől halálig tartó örömeit, fájdalmait. Dúskál az élményekben. Cikázó képzetkörökben teljességre, emberi megismerésre törekszik. A szenzuális létérzékelés gazdagságát tükrözi nyelvének különös, expresszív jellege. A látást a lét fő tengelyének tartja. A vizuális gazdagság a fényélményben is tükröződik. A képiséget a zeneiség erősíti, a valóságot égi látomássá, mesés varázslattá változtatja. A látó ember költőien láttat. A játékos kedv az áhítat csendjébe olvad, az értelmi és érzelmi telítettség korokon átvilágító üzenetet hordoz: az emberségigényben megjelenő szépségvágyat. A Számadás remekmű, gondolati, művészi kiteljesedés, a végső újulás bizonyítéka. Az embert mély lélek- látással, de keserűen és illú- ziótlanul néző Kosztolányi kísérlete arra, hogy az ember felismert erényeiből reményt, hitet fakasszon, A felmért világ velejéig hatol, igényt támaszt a jóra és a szépre. Ráeszméltet az emberiség valós értékeire: remekművek révén a kiküzdött, a lehetséges emberi harmóniára. Életműve, költészete ezért maradandó és marad szerves része a szellemi valóságnak, a nemzeti és európai kultúrának. Cs. Varga István Fejes Endre: Rozsdáié»tő ’ "v'.r (Részlet) Pék Mária néhány hete a Pannónia Export-Import RT.-nél, a Színház utca 15. számú ház alagsorában dolgozott. Viselkedésével alaposan nyugtalanította Há- betlert. A vállalat 1921 tavaszán alakult, hogy a hadsereg teljes lóállományának a szénát, szalmát, zabot en gross beszerezze, ellátását biztosítsa. Vezérigazgatója Balkovics Móricz ezredes volt. Gyönyörűen felszerelt hintóval — kerékráfján gumi, a lovak patáján gumipatkó — hangtalanul közlekedett a macskaköves utcákon, és ez ritkaságnak számított a fővárosban. Pék Mária zaboszsákot javított — darabonként négy fillérért —, és nagyon sok port nyert. Közvetlen főnöke butácska zászlós volt. Pék Mária minden szombaton, az elszámolásnál, huszonöt- harminc zsákkal szemrebbenés nélkül becsapta. Hábetler félt. Könyörögve kérte, ne csinálja, börtönt emlegetett, komor színekkel ecsetelte a bukást. De Pék Mária nem hallgatott rá. Őszig marakodtak, Hábetler nem bírta tovább. November közepén elment a Pannónia Export-Import R.T. Arany János utca 34. számú irodájába. A Vadász utcáról volt a bejárat. Hábetler fölment a szőnyeggel borított lépcsőkön, és nagy tisztelettel megkérte vitéz Tas-
