Népújság, 1985. március (36. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-29 / 74. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. március 29., péntek 3. (Folytatás a 2. oldalról) Az akkori küzdelem során leszögeztük : a nép sorsa mindennél előbbre való, ezért a népi hatalmat minden eszközzel megvédjük. Ezután következtek a hétköznapok, a konszolidált viszonyok. Ekkor azt vallot- tuk, hogy az eredményes szocialista építés fő eszköze a bizalom megőrzése, az érvelés és a meggyőzés. Ezen az úton akarunk tovább haladni. Amikor a harsányan kiáltozok, a kommunistákra lövöldözők letűntek a színről, akkor már sokan figyelmesen meghallgatták a kommunistákat. Azután mindig többen és többen kezdtek helyeselni is. Eközben lezajlott a gazdasági konszolidáció, a fejlődés dinamikus volt, az életszínvonal évről évre érezhetően emelkedett. A kommunisták nem találkoztak ellenvéleményekkel és egy kicsit talán elszoktak a vitáktól. Az elmúlt három-négy esztendőben, amikor a problémák összesűrűsödtek, előfordult, hogy néhány okvetet- lenikedő problémáinkat felnagyítva és az imperialista propagandától is ösztönözve, különböző fórmmokon agresszívan lépett fel poli-_ tikánk, társadalmunk. népünk törekvéseivel szemben. S mind gyakoribb volt, hogy a teremben senki sem utasította vissza nézeteiket, csak a folyosón méltatlankodtak és ítélték el a szélsőséges véleményeket. Pedig igazságunk 'mellett minden időben és minden körülmények között ki kell állnunk. Politikánkat nyíltan és bátran kell képviselnünk. A kongresszusi felkészülés során ezen a téren sikerült egy kicsit előrelépnünk. Azt kérem, haladjunk tovább ebben az irányiban, hiszen fő eszközünk a politika szilárd, állhatatos képviselete, a meggyőzés, az érvelés, a bizalom megtartása és erősítése. A pártépítésről sok felszólaló beszélt. Egyetértünk velük: a fiatalokkal foglalkozni kell. Mégpedig egyénenként. Hiszen amikor egy fiatal ember a helyét keresi az életben, a társadalomban, egyúttal formálódnak nézetei, változik személyisége is. Nagy tervei, ambíciói vannak ami természetes is. Eközben egyvalamire — joggal — nagyon érzékeny: hogy őt is meghallgassák, partnerként kezeljék, beszélgessenek vele. Amikor saját fiatalságomra emlékezem: soha nem felejtem el azokat a beszélgetéseket, amelyeket idősebb elvtársaimmal egy-egy politikai gyűlés, illegális találkozó után folytattunk. Azokat a beszélgetéseket semmiféle csoportos foglalkozás nem pótolta. Ne sajnálják az időt és a fáradtságot arra, hogy egyénileg is foglalkozzanak a fiatalokkal. Nagyon sok szó esett a kongresszuson fejlődésünk, előrehaladásunk legfontosabb zálogáról, arról a munkáról, amely pártunkra népünkre vár. A felszólalók helyesen mutattak rá arra, hogy nem több hanem jobb munka kell. A termelésben éppúgy, mint a társadalmi élet bármely területén. Ez előrehaladásunk útja, ennek feltételeit keil megteremtenünk. A gazdasági építés kulcskérdése mindenütt a műszaki fejlődés előmozdítása és a munka termelékenységének emelése. A dolognak természetesen több összetevője van, nem sorolom őket, ismertek. Egyvalamiről azonban külön is kell szólnom : ha a műszaki fejlődés területén előre akarunk jutni, megfelelő figyelmet kell fordítani az oktatásra, a képzésre. Mindenkit azon a szinten képezzünk ki, amelyet a munkája kíván. Van, akinek elég egy tanfolyam, másoknak tudományos felkészültséget kell adni. De általános követelményként tartsuk szem előtt, hogy nekünk már a holnap technikáját is meg kell tanítanunk, hiszen előtérbe kerül az energetika, a biotechnika és sok más modern ágazat. Ennek kapcsán azonban felvetném: jó lenne elérni — ha lehet, nem adminisztratív úton —, hogy mindenki bizonyos ideig abban a szakmában dolgozzon, amelyet megtanult. Nehéz úgy eredményeket elérni, ha egyes területeken sok szakembert képezünk, de egy részük szinte azonnal más pályára vándorol. Más kérdésekre áttérve: az egyik felszólaló azt mondta, hogy ő nem akar igényeket bejelenteni, mert előtte már sokan megtették. Ha ezeket — serrend nélkül — összerakosgatom akkor elhangzott, hogy javítsunk a nagyüzemi munkásság, a bányászok, ezen belül az olajbányászok hé’.yzetén. Más szak. mák is felvetődtek, mondván, hogy meg kell őrizni vonzerejüket. Szóba kerültek a műszaki értelmiségiek, a pedagógusok, a vasutasok, s nem is folytatom tovább. Helyeslem, hogy ezekről itt szó esett, mert a kérdések felvetését nem tartom alaptalannak és jogtalannak. Csak azt kérem: értsünk egyet abban, hogy a dolgozók nagy rétegeiben a jövedelmek és a keresetek növeléséhez, a juttatásokhoz, a kedvezményekhez mindenekelőtt a gazdasági és pénzügyi alapokat kell megteremteni, mert ha nem, akkor légvárakat építünk, s abból nagy károk származnak még a megnevezett rétegekre nézve is. Helyes volt, hogy felhívták itt a figyelmet ezekre a gondokra, amelyekkel köteltezcen foglalkoznunk kell az. említett szakmai rétegek esetében, de — ahogyan annak fedezete létrejön — meg kell vizsgálnunk a szükségleteket más rétegeknél, össztársadalmi szempontból is. Félelősen most ezt mondhatom, és kérem, fogadják el, hogy ezekkel a központi kérdésekkel a párt-, az állami, a gazdasági vezetés foglalkozik. A lényét? hogy munkával teremtsük meg a jövedelmek növelésének alapjait, fedezetét. tjgy igyekszünk kimozdulni a kissé élénkebb fejlődés irányába, hogy az életszínvonal is emelkedjék. S ha bizalom van politikánk iránt és dolgozunk, akkor megoldjuk ezeket a kérdéseket is. Amikor az összefoglalón gondolkoztam, természetesen szót váltottam a kollégákkal arról, hogyan tudnánk felelősen szólni a vitában felvetődött kérdésekről, igényekről. A Politikai Bizottság egyetértett azzal, hogy a gazdaságirányítási rendszer fejlesztése, javítása szükséges. De emellett indokolt a termelőegységek vezetőinek és most már kollektíváinak is az az igénye, hogy a gazdasági szabályozók a lehetőség szerint stabilak legyenek. Ez a felelősen gazdálkodó emberek részéről teljesen jogos igény; a pártnak, a kormányzatnak elő kell segítenie, hogy ez mielőbb így legyen, Az országnak stabil gazdasági szabályozórendszerre van szüksége. Egy másik, a vezetés részére kötelezettséget jelentő feladat, amely a kongresz- szuson feltétlen megerősítést nyert, hogy a munka szerinti elosztás elvét fokozottabban kell alkalmazni. A kereset a teljesítmény, a szociális támogatás a szükségletek, a közteherviselés a jövedelmek szerint alakuljon. A vezetésnek azon kell dolgoznia, hogy a gyakorlat ezen elvek szerint formálódjon. A beszámoló és a határozati javaslat foglalkozik a társadalmi rendszerek közötti világméretű ideológiai, politikai harccal. A kapitalista propaganda a szocializmusról, mint társadalmi rendszerről és a szocialista országokról nem valami tapintatosan, udvariasan, hanem általában agresszív hangon szól. Bár ezzel időnként segítenek felismerni gyenge pontjainkat, mégis úgy vélem, hogy mi viszont mintha túl tapintatosak lennénk velük kapcsolatba. így például egyes létesítményeknél unos-untalan megírjuk, milyen külföldi hitelt vettünk igénybe. Pedig a külföldi tőkést ez nem érdekli, neki legfeljebb az jelentene reklámot, ha a cégét megneveznénk. Mi pedig tudjuk, hogy ezeket a hiteleket nem ingyen adják, megfizettetik velünk a kamatokat, vagyis tisztán kereskedelmi ügyletről, s nem valamiféle szívességről van szó. A jó kooperációt persze, értékeljük és becsüljük. Különösen nem kell olyan tapintatosnak lenni, amikor a társadalmi rendszerek ösz- szehasonlításáról van szó, és a mi viszonyainkat a legfejlettebb tőkésországok bizonyos eredményeivel mérik össze. Ezt persze, meg lehet tenni, de ne felejtsék el. hogy a legfejlettebb kapitalista országoknak bizony nagy a gazdasági erejük, ott hatalmas méretű tőkekoncentráció megy végbe, és a gazdasági életet a határok felett átnyúló, nagy nemzet- zetközi monopóliumok uralják. A pénznek pedig megvan az a természete, hogy oda gyűlik, ahol sok van belőle. A legfejlettebb kapitalista ország óriási idegen tőkét vont magához, még saját tőkés partnereitől is, és kemény adót fizettet kamatok formájában az egész világgal. Ebből persze, tudnak produkálni egyet és mást. Ha ezt a békés emberi éiet fejlesztésére fordítaná, még nem is kifogásolnám. Ha összehasonlítják a két társadalmi rendszer viszonyait, ne felejtsék el azt sem, hogy lakosságunk most már ismeri a világot. A múlt évben 5 millió 440 ezer magyar utazott külföldre, különféle társadalmi rendszerű országokba. Lassan igaz, hogy már háromszor örülnek a külföldi útnak; egyszer, mikor készülnek, másodszor, mikor ott vannak és harmadszor, mikor hazajönnek. S mind gyakrabban harmadszor örülnek a legjobban. A kapitalizmus lényegéhez tartozik, hogy — miközben egyik-másik technikai vívmánya okkal kelt elismerést — van egy olyan kísérőjelensége, amely akár csökken, akár egy helyben topog, akár növekszik a termelés, mindig jelen van, s ez a munkanélküliség. Aztán, amikor megcsodálják egy fejlett kapitalista ország valamely világvárosát, ahol a központban a neonok még éjfélkor is szinte nappali világosságot árasztanak, menjenek el ennek a fénynek a határára, és nézzék meg, hogy ott mi van. Meg fogják látni a kábítószertől szenvedő, ember formájú kísérteteket és a legsötétebb nyomort Mert ez még a legfejlettebb kapitalista országokban is megtalálható. Nálunk sok a panasz; az igény — itt is lehetett belőlük hallani bőven és ez helyes —, de azért az emberek alapvető létbiztonságát a szocialista rendszer biztosítja. Itt a munkanélküliség nem fenyegeti az embereket, itt nincs létbizonytalanság, mint a kapitalizmusban. Aki dolgozni akar, itt munkát talál és megél. És olyan elveszett lények, akikből a kapitalista országokban százezrek, milliók tengődnek — Magyarországon nincsenek! Itt megvannak az intézmények és fórumok, amelyek a bajban lévő emberen mindig tudnak és akarnak segíteni, s segítenek is. A kongresszusi felkészülés során nagy nyömatékot kapott — s itt is szóltak róla — a társadalmi igazságosság követelése, az, hogy rendszerünk ne tűrje a munka nélküli jövedelmet. Ennek az igazságosságnak a része az is, hogy szocialista viszonyaink között ki-ki munkája, az általa létrehozott értékek arányában részesüljön a javákból és a közterheket is ennek arányában viselje. Az is felvetődött, hogy a társadalmi értékrendben is van valami torzulás. Megfogalmazódott az a jogos i®ény, hogy változtassunk ezen. Ha e tekintetben a pártban megfelelő a közszellem annak ki kell sugároznia a társadalom gondolkodására is. Az első számú követelmény, hogy a becsületes munkának legyen tekintélye, és ne az ügyeskedések, az ügyeskedők imponáljanak az embereknek. Ugyanúgy a képzettséget is jobban kellene becsülnünk. A vitában felszólalt egy művezető elvtárs, s rögtön eszembe jutott: amikor a műszaki értelmiség nagyobb megbecsüléséről beszélünk, hány éve törjük a fejünket azon, hogy a művezetői munkával járó felelősséget is jobbani el kellene ismerni. Ne úgy legyenek nálunk művezetők az emberek, hogy a legjobb szakmunkások sorsot húznak, jövőre ki legyen a művezető. És az lesz a művezető, aki a rövidet húzza, mert a többi addig pénzt keres. Ezen is gyökeresen változtatni kell ! Én így értem a gazdasági életben a felelős vezetők jobb megbecsülését. Az újért bátran és határozottan kiálló a rendet és fegyelmet tartó vezetőt becsüljük, népszerűsítsük, s ha kell, védjük is meg. A kongresszuson felvetődött további kérdések közül az egyik — amelyet már az elsőként felszó!', aló bányász elvtársunk is szóvá tett —: micsoda tömegű túlórát kell nekik teljesíteniük, azért hogy az ország energiaszükségletének és a lakosság fű- tőanyag-szükség’.etének kielégítéséhez biztosíthassák a szenet. Azt hiszem, ez nemcsak a bányászatban, hanem az ipar sok más ágazatában is így van. A túlóráztatás most — különösen ennek a súlyos télnek a következményeképpen és más problémák miatt is — még sajnos elég jelentékeny. Szokták mondani, hogy aki szombaton meg vasárnap dolgozik, az nem műveli magát, nem szórakozik. Én pedig azt mondom, hogy a dolgozó embert sose bántsuk! Még akkor sem. ha történetesen szombaton vagy vasárnap dolgozik, fnert szerintem még mindig jobb, mintha a kocsmában támasztja a pultot. Egy más természetű vitatott kérdés: a vállalati gazdasági munkaközösségek ügye. Kísérletről! van szó, azt hiszem, ez mindenki előtt világos. Célja, hogy bizonyos hiányosságokat pótoljon, amit sok »helyen meg is tesz. De torzulásai is tapasztalhatók. Mégis úg" véljük, hogy o megfelelően dolgozó vállalati munkaközösségekre szükség van. Jó vonásaikat erősítsük, a rosszakat faragjuk le. Ebben sokat segít majd az — amit javasoltunk —, hogy a vállalati munkaközösségeket a dolgozó kollektívák demokratikus ellenőrzése alá kell helyezni. Ha a vállalati kollektíva megnézi, mi történik ezekben a munkaközösségekben. akkor nem lehet majd manipulálni, akkor .rendben mennek majd ott a dolgok és kidomborodik pozitív szerepük. Most visszatérek arra, ami társadalmi szükséglet és jogos igény, nevezetesen, hogy a gazdaság feladatait az egész termelési szférában döntően a fő munkaidőben kell és csak ebben lehet megoldani. Mindjárt hozzáteszem ennek munkaügyi, szociális vonatkozását: a dolgozó embernek a fő munkaidejében kell a megélhetéshez szükséges anyagi alapokat biztosítani. Ez Központi Bizottságunk, kormányunk álláspontja. Ha ez a cél azonnal nem is valósítható meg, következetesen ebbe az irániyba kell haladnunk. Belátható időn belül el kell érnünk, hogy fő munkaidőben végezzük el az építőmunka alapvető feladatait és teremtsünk megfelelő kereseti lehetőséget is. Ebhez járulhat azután a : s ükséges kiegészítő «munka. Az itteni vita alapján ''bízom abban is, hogy a társadalmi értékrendben, a köztudatban is teret nyer a munka szerinti elosztás és a rászorultság szerinti támogatás elve. A társadalmi rétegekről elhangzottakhoz is szeretnék néhány megjegyzést fűzni. A vitában viszonylag kevesen foglalkoztak a nők társadalmi helyzetével. Talán joggal mondhatom: ennek az az oka, hogy több évtizedes erőfeszítések nyomán javult a- helyzet. Nem arról van szó, hogy már nincs mit tenni, hiszen itt is hangot kaptak jogos igények, például a továbbképzéssel kapcsolatban. Szeretnénk továbblépni a nők társadalmi megbecsülése és az egyenjogúság valóságos érvényesítése terén is. .-■• • Vannak olyan társadalmi kérdések, amelyek a nőket talán súlyosabban érintik, mint a férfiakat. Ilyen a válások nagy száma. Ebben nyilvánvalóan sok minden szerepet játszik, talán az is, hogy a nők most kevesebbet tűrnek el, mint regen, hiszen maguk is dolgozók, szavuk van a közéletben és otthon is. Lehet, hogy sokán túl fiatalon házasodnak. Mindenesetre a válások nagy száma valós probléma, amellyel úgy kell foglalkoznunk. hogy tudjuk: a családok felbomlása nemcsak a felnőtteket érinti, s nemcsak az asszonyokat sújtja erősen, hanem meggyötri a gyermekeket is. Társadalmunk eddig is sokféleképpen segített a nőknek, például a családot, a gyermeknevelést támogató kedvezmények útján. Mindebben elismerésre méltó módon előbbre léptünk az utóbbi években, s most arra törekszünk, hogy a helyzet tovább javuljon. Nagyon jó volna a harmonikus család, az anya és a gyermek jó értelemben vett kultuszát erősíteni társadalmunkban. Sok szó esett a nyugdíjasok helyzetéről is. Azt hiszem. ebben a kérdésben helyes álláspontra jutott pártunk, a kongresszus; tennivalóink világosak. Egy do jogra azonban szeretném 1 elhívni a figyelmet: tegyünk meg mindent, amit kell a nyugdíjasok érdekében az igazán rászorulóknál tegyük ezt minél gyorsabban — de ne „kiskorúsítsuk" a nyugdíjasokat. Társadalmunk teljes értékű, megbecsülésre érdemes tagjai ők, akiknek érezniük kell, hogy a társadalomnak szüksége van rájuk. Ez a legfontosabb. Hallattam már olyan fiatal marxista előadóról, akinél sokkal különb veteránt tudnék az előadói emelvényre képzelni, hogy a munkás- mozgalomról beszéljen, még akkor is. ha bottal sétál odáig. A fiatalokról szólva is csatlakozhatom számos felszólaló megállapításához. A döntő: erőt próbáló feladatot adni a fiataloknak. Itt persze a társadalmi szereplésre érett fiatalokról beszéltünk, de szerintem még egy gyermek nevelésének is az a titka, hogy már hároméves korban kapjon olyan feladatot, amelyet el tud végezni, és ha teljesíti a megbízatást, dicsérjük meg érte. Ezzel formáljuk ébredő öntudatát. Felelős, a képességeiket próbára tevő feladatokat, társadalmi megbízatásokat kell adni te(Folytatás a 4. oldalon) A zárónap egyik bensőséges pillanata
