Népújság, 1985. március (36. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-27 / 72. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. március 27., sxerda f. íFolytatás a 4. oldalról) A gazdasági növekedés belső és külső feltételeinek gyökeres megváltozása az intenzív típusú növekedés előtérbe kerülése a többi szocialista országban is napirendre tűzte a gazdasági mechanizmusok fejlesztését. Ez a felismerés nemcsak a KGST felső szintű értekezletét jellemezte, ez nyilvánul meg abban is, hogy jobban megértjük egymás gondjait. Ha egyszerre többen merünk szembenézni a változtatás igényével, ha adottságainknak, nemzeti sajátosságainknak és a szocialista közös érdekeknek is megfelelő gazdaságpolitikát folytatunk, ennek megfelelően fejlesztjük a népgazdasági tervezést, közgazdasági eszközrendszerünket, a terv- koordinációt, gondolkodásmódunkat, akkor ez garancia lehet arra, hogy közös erőfeszítésekkel gyorsabban tudunk helyes irányba kibontakozást találni. A gazdaságpolitika nehéz és összetett területe volt a legutóbbi öt esztendőben is politikai életünknek. Most is bonyolult feladatok előtt állunk. Ezeket úgy szeretnénk megoldani, hogy a politikai, ideológiai szféra egésze támaszkodhasson, erőt meríthessen, segítséget kapjon a gazdaságtól. A gazdaság területein dolgozók vállalják és teljesítik a kongresszus határozataiból rájuk háruló feladatokat. Ehhez kérjük a tisztelt kongresszus és dolgozó népünk támogatását. Havasi Ferenc hozzászólását követően Tisza László Szabolcs-Szatmár megye, Duschek Lajosné Budapest és Klein István Tolna megye küldötte kapott szót. Aczél György felszólalása Csatlakozom küldött-társaimhoz, akik kifejezték egyetértésüket a kongresszusi dokumentumokkal. Kádár elvtárs és Gyenes elvtárs szóbeli kiegészítéseivel — mondotta, majd így folytatta: — Az elmúlt években a szocialista építés fő területein — marxista—leninista pártként — új formákat, új szocialista megoldásokat kezdeményeztünk. Üj, és legtöbbször jó megoldásokat találtunk. De tévedtünk is. Mindez együtt bizonytalanságot, idegenkedést is keltett, s ez próbára tette a párttagokat és pártonkí- vülieket. Megélénkültek az ideológiai, a kulturális viták, amelyek elsősorban történelmi utunk, alapértékeink, gazdasági és politikai fejlődésünk kérdéseivel foglalkoztak. és — sajnos — lényegesen kevesebb szó esett magáról a kultúráról. A vitákban némelyek egy korábban kialakult, már akkor is sokban téves szocializmusképet kérnek számon mai valóságunkon, mások nemzeti fejlődésünket féltik, hagyományos értékeket látnak veszélyben forogni. Itt-ott hangosabbak lettek a marxizmustól idegen nézetek, amiben szerepe van a megélénkült bur- zsoá propagandának is. Vannak olyanok is — szerencsére számuk és befolyásuk elenyésző —, akik. látván nehézségeinket, a közérzet romlására játszanak, s az évtizedes munkával megszerzett nemzeti közmegegyezést igyekeznek megbontani. Az elmúlt évek vitáiban nemritkán és egyidejűleg tapasztaltuk, némelyek parttalan liberalizmust, mások túlságosan merev magatartást vetnek a szemünkre, s ennek megfelelően vagdal- kozó „rendcsinálást” vagy korlátlan engedékenységet szorgalmaznak. Pártunk a beszámolási időszakban sem engedett egyik oldalnak sem. Továbbra is kitartunk amellett, hogy a szellemi életben a legfőbb eszköz a meggyőzés. a következetes elvi magatartás és vita. Ennek feltétele elméletünk igazsága, s ez megvan. Feltétele továbbhaladásunknak az elmélet alkotó alkalmazása, s a küzdelem eszmei ellenfeleinkkel, amiben elkényelmesedés is mutatkozik. Pedig egyidejűleg kell türelemmel lennünk azokkal, akik a mai bonyolult világban őszintén keresik az előrevezető utat, és következetesen kell fellépnünk minden rosszhiszemű. a közösség ügyének ártó szándékkal szemben. Ennek a kétfrontos politikának szellemében hoztunk fontos, hosszú távra szóló határozatokat a köz- művelődésről, a művészet- és tudománypolitikáról, a közoktatásról. felsőoktatásról, s ebben a szellemben kell tevékenykednünk továbbra is — hangoztatta Aczél György, majd rámutatott : — Történelmi „fél-múltunknak” volt olyan időszaka. amikor lejáratták, frázissá koptatták azt az alapelvünket, hogy „ a szocializmusban a legfőbb érték az ember”. Legyűrve a torzításokat, valljuk. hogy társadalmunk sorsa az emberi minőségen múlik, s a Aczél György beszél szocializmus végső célja maga az ember. Ne feledjük, hogy a forradalmi munkásmozgalom nem csupán politikai, hanem szellemi, erkölcsi mozgalomként is jelentkezett a történelemben. Társadalmi rendünk örököse az emberiség történelme során létrejött minden értéknek; de egyúttal az emberi lét új minőségét is jelenti. Erre utalt Kádár elvtárs is, amikor az etika kérdéseiről beszélt. Ezért háborodnak fel nálunk joggal az emberek, ha azt látják, hogy a hatalomban való részesedés hatalmaskodássá, a szabadság rendje rend nélküli szabadossággá torzul. És ezért igénylik jogosan a társadalmi együttélés során kialakult alapvető erkölcsi vívmányokat, a segítőkészségtől a megértésig, a szolidaritásig, a jól végzett munka öröméig és önérzetéig. A szocializmust nemcsak világtörténelmi távlatokra szabták, hanem „mindennapi használatra” is. És törvényei nemcsak a messzi jövendőre. hanem jelenünkre is érvényesek. Ezután az oktatásról szólva kiemelte : iskoláinknak nagyobb figyelmet kell for- j dítaniuk a szocialista szellemű közösségi nevelésre, a világszemlélet megalapozására. De a szocializmus értékeit nem lehet k pusztán tananyagként tanítani. Az oktatási-nevelési intézményekben olyan légkörre van szükség, amely bizalmat éb- részt a nevelőintézmény és a társadalom iránt egyaránt, ahol a tananyag és a nevelés összhangban van az iskolán kívüli világgal. Az is-r kola, ha nem is mindent, de sokat tehet a társadalmi eredetű egyenlőtlenségek, a családban öröklött hátrányok csökkentéséért. De minden fiatalnak tudnia kell, hogy maga is felelős saját sorsáért, harcáért, azért, hogy miként él lehetőségeivel. A szocializmus pedig soha nem adhatja föl alapértékei közül a születés véletlene ellen, a társadalmi esélyegyenlőségért folyta^ tott küzdelmet. Iskolarendszerünkben tovább keli javítani, bővíteni, fejleszteni a hazánkban élő nemzetiségek anyanyelvi oktatásának feltételeit. A lenini tanítást követjük: a többség soha nem lehet elég figyelmes a kisebbséggel szemben. Ez alapvető szocialista nemzeti érdekünk. Ahhoz, hogy iskoláink megfeleljenek ezeknek a sokrétű. nehéz követelményeknek, mindenekelőtt a pedagógusok munkájának kell társadalmi értékrendünkben sokkal nagyobb súlyt kapnia. — A Magyar Szocialista Munkáspárt politikájának szerves része a kulturális politika, amely a párt szövetségi politikáját is szolgálja. Ezt a művelődéspolitikát immár három évtizede fogalmaztuk meg, s azóta folytatjuk — hangsúlyozta a továbbiakban Aczél György. — E politikát kezdettől a szocialista építés folytonosságának vállalása, és a korábbi torzulásoktól, bűnöktől való elhatárolódás jellemezte. Ez a politika a szellemi élet olyan fellendülését eredményezte. amely a kultúra minden ágában kiemelkedő eredményeket hozott, hozzájárult népünk fel- emelkedéséhez, a politika stabilizálódásához, a nemzeti egység megteremtéséhez. Hazánk történelmében először valósult meg olyan egységes kulturális értékrend, amelyben találkozott a művészeti élet és a kulturális politika, a mérvadó kritika és az értő közönség Ítélete. Egyetlen jelentős művész sem kényszerült a szocialista hatalmat ellenezve alkotni, s minden jelentős mű eljutott a közönséghez. A magyar történelemben — ahol a művészek ellenzékisége évszázados tradíció volt — példa nélküli, hogy a művészetek, az irodalom és a politikai hatalom ilyen jó, vitázó egyetértésben, szövetségben dolgozott. alkotott. Üj nemzedékek nőttek és nőnek fel, új törekvések jelentkeznék. új eszmei problémák támadtak és támadnak, új vitákat kell lefolytatnunk. Felelősségteljes kötelességünk most és a jövőben is megújítani ezt a szövetséget a generációk között és a generációkon belül egyaránt. Itt jegyzem meg, nem vettük észre, hogy nálunk elterjedt egy különös szó- használat: alkotó értelmiségnek szinte kizárólag az írókat, a művészeket, az elvont tudományok művelőit nevezik. Ez elfogadhatatlan. Ideje már, hogy megillesse ez a rang és elismerés az alkalmazott kutatót; a tervező és fejlesztő mérnököt; az erőforrásokkal és piaci adottságokkal kalkuláló közgazdászt; a növénynemesítő vagy honosító agrárszakembert; a minden egyes emberért másként küzdő gyógyító orvost; az újító szellemű pedagógust; az ipari, mezőgazdasági üzemek szervezőit. a környezetünket alakitó és védő szakembereket, a közlekedés, a hírközlés, az információ-feldolgozás rendszereinek, eszközeinek fejlesztőit is. Bizonyára így gondolják ezt a művészek, tudósok is. S ne feledjük: hazánkban mintegy 600 000 értelmiségi dolgozik, s közülük minden harmadik tagja a pártnak. A tudás hatalom. De hatalom a művészet is, mert szerepe semmi mással nem pótolható, s ez a szerep egyre növekvő, ahogy egyre nő befogadó közönsége is. Ezzel a hatalommal felelősséggel kell élni. A szocializmusnak szövetségese a művészet, segítője feladatai megoldásában, értékei elterjesztésében. Az életszínvonalnak és az életkörülményeknek az elmúlt évtizedekben végbement gyökeres átalakulása, az iskolázottság jelentős növekedése következtében népünk sokkal igényesebb lett. s nem utolsósorban nőttek kulturális igényei is. Ez talán a legnagyobb eredményünk. még akkor js, ha sokszor nehezen elégítjük ki a jogos igényeket. Ez gyakran indokolt elégedetlenséget, bírálatot vált ki. Bármennyi is a hiányosság munkánkban, bármilyen nehezeknek érezzük a körülményeket, ne feledjük és nem felejthetjük, hogy nagyon sok óvni és őrizni való vívmányunk, eredményünk van. Őriznünk kell a rugalmasságunkat a szocializmus, a humanizmus jegyében fogant ízlések, stílusok sokféleségében megnyilvánuló művészeti szabadság iránt. Ugyanakkor őrizni és fokozni kell türelmetlenségünket mindennel szemben, ami ember- és művészetellenes, óvni kell a tudományos kutatás szabadságát, szellemi életünk nyitottságát, vitáink elvszerűségét. Bármilyen problémákat kell is megoldanunk, az utak sosem vezetnek visszafelé, sem a Lenin által a kommunizmus gyermekbetegségének nevezett dogmatikus szemlélethez, sem a nemzet sorsát a nemzetköziségtől elválasztó zsákutcához, sem a polgári demokrácia számunkra történelmileg túlhaladott illúziójához. Hadd említsek ezekkel kapcsolatban három, napjainkban különösen hangsúlyos vitakérdést. Művészeti alkotások, tudományos munkák, visszaemlékezések, közéleti megnyilatkozások sora foglalkozik visszatérően az úgynevezett „ötvenes évek” értékelésével. Ez helyes, erre szükség van. Vannak azonban. akik az ötvenes évek torzulásait, bűneit elítélve mindent megkérdőjeleznek, ami akkor történt, mindenkit pellengérre állítanak, aki akkor élt és tette a maga dolgát. A történelmi igazságnak tartozunk azzal, hogy kimondjuk: amit a magyar munkások, parasztok, értelmiségiek. pártmunkások százezrei, milliói teremtettek akkoriban, arra tisztelettel gondolunk ma is. Áldozatos munkájuk. erőfeszítésük eredményei jelenünkbe, jövőnkbe is beépültek. A folytonosság hangsúlyozásával együtt félreérthetetlenné kell tenni, ahogy tettük eddig is: a párt elutasította a mozgalmunkhoz méltatlan politikát. Valljuk Leninnel, hogy egy párt komolyságát saját hibáihoz való szigorú viszonya is mutatja. S ne tévesszük össze az akkori párt tömegeit egv vezető klikkel, amelynek eltorzult politikája volt az első azok 'között az okok között, melyek végül is a nemzeti tragédiát okozó ellen- forradalomhoz vezettek. Pártunk negyedszázados munkával bizonyította be, hogy ezzel a politikával végérvényesen szakított. Egyre több szó esik a nemzet sorsáról, a nemzeti értékek és érdekek védelméről. A szocializmus körülményei között is indulatka. varó viták jelzik a nemzeti tudat még le nem küzdött zavarait. Immár történelmi tény: népünk, nemzetünk jövője végérvényesen a szocializmushoz kötődik. A dolgozó osztályok, a magya.r nép nemzetté vált. Hazánk sorsa „a szocializmus állásától" függ. Pártunk a szocializmus építésének, internacionalista pártja, mely a nemzet fölemelkedésének programját képviseli. Szövetséget keres és épít minden építő szándékú emberrel. A „mai magyarok" cselekvő hazafiságából fakadó bármennyi okos tett nem lehet elég sok. De nacionalizmusból bármilyen kevés is nagyon sok. A nacionalizmus a nemzeti lét nagy kérdéseire adott korlátolt, szűk látókörű, veszedelmes válasz. Rendszerint indulatokra, érzelmekre apellál s ezért ideig-óráig népszerű lehet. S vannak, akik demagóg módon tudatosan építenek is erre. De korunk nacionalizmusa mindig keresztezi a nemzet, valamennyi nemzet igazi érdekeit. A nacionalizmus ártalmas Magyarországon és mindenütt, bármilyen okból bárki folyamodjék is hozzá. Nacionalizmusra nem lehel nacionalizmussal válaszol, ni. Ebben van történelmi tapasztalatunk, ezért nem alkuszunk! Van tisztázni való a demokrácia körül örvendetesen bontakozó vitákban is. Programunk a marxista—leninista párt vezető szerepé, nek érvényesülésével ösztönzésével megvalósítandó demokratizálás. Végezetül kijelentette: — Magyarországon sokak tradíciója volt az a gondolat — egészen 40 évvel ezelőttig —. amit Petőfi úgy fejezett ki, hogy „az élet az ő áldozatos munkájukért nem fog fizetni semmivel”. Most, ma az idősebb és középnemzedék is elmondhatja, hogy a legnagyobb fizetséget kapta a sorstól: megérte hazánk felszabadulását, kivehette részét az új társadalmi rend megteremtéséből és ez feljogosítja arra a reményre, hogy a nemzedékek nehéz munkájával lerakott, megvédett alapokon az új nemzedékek egy még fejlettebb, korszerűbb, demokratiku - sabb, kulturáltabb, minden embert még magasabbra emelő szocialista Magyarországot fognak teremteni. Dr. Szűcs László felszólalása Tisztelt kongresszus! Kedves elvtársak! Engedjék meg. hogy a Központi Bizottság írásbeli beszámolójának azon részéhez szóljak, amely az oktatásüggyel, az iskolával és a pedagógusképzéssel foglalkozik. Szívesen teszem ezt főleg két okból. Egyrészt azért, mert régóta a tanárképzésben dolgozom. Heves megyében az egri tanárképző főiskolán. Másrészt azért is, mert nem kevés értelmiségi foglalkozású kortársammal együtt én is azokhoz tartozom. akik a mai divatos szóhasználattal élve ún. „elsőgenerációs” értelmiségiek. S ha erre gyakran nem is hivatkozunk, de már sok mindent megért emberekként jól tudjuk, hogy lényegesen kevesebben lehetnénk e teremben diplomásként. ha ez a 40 éves új rend és ennek akkor kibontakozó új szellemű oktatásügye, iskolapolitikája nem indít el bennünket, s nem ad lehetőséget erre. S ha az ember életét az iskola és annak alakulása így befolyásolja, akkor szívesen teszi ezt vizsgálat tárgyává, és olyan szeretettel, olyan őszintén beszél erről, amilyen fontos és meghatározó szerep jutott ebből saját életében. Ezért én is azzal szeretném kezdeni, hogy rövid idő alatt aligha lehetne felsorolni azokat az eredményeket, melyeket az örökölt nehézségekkel küzdő új magyar iskolarendszer és művelődéspolitika évtizedek alatt elért. Szükséges erről is szólni, mert a gondok mellett az eredmények elhallgatása, háttérbe állítása nem tesz jót sem az oktatásnak. sem saját gondolkodásunknak. Hozzászólásomban én is ezt próbálom tenni, amikor szakmámról, a tanárképzésről és munkatársaimról, a tanárokról, életükről és közérzetükről e nagyon rangos fórumon szólok. Javaslatokat is említek, ha azok valamennyire is elfogadhatók, és jelenlegi helyzetünkben kivitelezhetők. Ügy érzem, erről annál is inkább beszélni kell, mert mostanában egyre gyakoribb téma — s ha igaz is, de olykor már bántóan mindennapi —. hogy csökken a pedagógusok megbecsülése az iskola presztízse és így a pálya vonzóereje. Magánbeszélgetésekben olykor elkeseredett kifakadások, nyilvános fórumokon pedig ijesztő példákkal alátámasztott csendes panaszkodások vannak túlsúlyban. Foglalkozik e közel 170 ezres, legnépesebb értelmiségi csoporttal ma szinte mindenki. Az embernek — aki e szakmában élte le szinte az életét — olyan benyomása támad, hogy lassanként ez a téma is olyan „örökzöld” lesz. amiről évtizedek óta beszélünk, a gondokban tényleg egyetértünk, de a megnyugtató megoldás, aminek parancsa már több mint sürgető, sajnos még, mindig késik. Elismerem és tudom, hogy ma már nem könnyű az évek óta összetcrlódott oktatásügyi gondok pontos analízisét megadni. Nagyon nehéz az elmúlt évtizedek alatt olykor elhamarkodottan elrontott oktatás-iskoía-peda- gógus összetartozó kérdéscsoport bármelyikét is kiválasztani átfogó megoldás céljából. Ez annál is inkább így van, mert mindnyájan tud. juk. hogy egész oktatási rendszerünk körül alaposan megváltozott a világ. Mai korunkra egyértelműen jellemző, hogy tömegessé váll az oktatás az általános iskolától szinte az egyetemekig bezárólag. S ez részben nagyon jó dolog. De közben a pedagógusok létszáma hatalmasra nőtt, az iskolák zsúfolttá váltak. S a már tartós, kényszerű tömegesség fokozódása nem tett jót a minőség alakulásának, csökkentet, te a jobb és megérdemeltebb anyagi megbecsülésük lehetőségét, ami így együtt oda jutott, hogy tényleg megkérdőjelezte a pedagógusok, az iskola, az oktatás társadalmi helyzetét és rangját. Ebben az sem lehet vigasztaló. hogy ez valószínűleg világjelenség. Hiszen ma is áll az a tétel, hogy a tanító, a tanár felkészültségétől, hivatásszeretetétől, egész életvitelétől függ az, hogy egy nemzet oktatása menynyire lehet hatékony. Valószínű ezért is hangozhatott el az elmúlt években többször is, hogy az oktatás legyen nemzeti ügy, ami így szép és igaz mondat, és amiről Aczél elvtárs is szépen és meghatóan beszélt. De éppen ezért, ha küszköd(Folytatás a 6. oldalon)
