Népújság, 1985. március (36. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-02 / 51. szám
8. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET NÉPÚJSÁG, 1985. március 2., szombat Vejnemöjnen: ;„Vejnemn, a komoly őreit. Éldegélvén ideileg Ott Vejnöle irtásain. Kalevala tisztásain, Verselgetett, dalolhatott. Bűvölgetett, hajolgatott.” A hősök arcai Már sok szép illusztráció született a Kalevalához: x számos művészt megihletett a festői szépségű, alkotás. Ezúttal Tamara Jufa petroza- vodszki festő műveinek reprodukcióit közöljük, aki megálmodta a hősök arcát, a Kalevala néhány sorát választva képaláírásul. fKöhidi Imre felvételei) Ajno „Bizony nekem búsnak immár. Bús leánynak egyre kinn jár Elmém ott az avarfüben. Elcsavarog a sűrűben. Réteken szomorúan megszáll. Bokrok között búsan hálál. Kedvem kátránnyal felérő. Szívem, mint a szén, fehérlő.'’ llmarinen „Az osztán a kovácsmester. Ácsmunkára tudós egy SZOT. Ki az eget kovácsolta. Sem a Dalból született... Talán egyetlen más irodalmi alkotás sem példázza annyira a művészet társadalomformáló erejét, mint a Kalevala. Ez a népművészeti összeállítás Finnország megteremtésében nagy szerepet játszott. Hasonlóan eszmél- tető volt a múlt században hazánkban is: figyelmeztetett az ősi örökség értékére, a délibábos eredetkeresés helyett ráirányította a figyelmet a valódi történeti és nyelvészeti hagyományokra, összeállításunkban az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola oktatói értékelik a Kalevala szerepét. Különös jelentőséget ad a jubileumnak az a kapcsolat, amely hazánkat az eltérő társadalmi berendezkedés ellenére is a rokon néphez fűzi. Rokonszenvvel figyeljük azokat a törekvéseket is, amelyeket az enyhülés érdekében kezdeményez a finn nép. amely Kosztolányi szavaival: dalból született. A Kalevala ünnepe Vejnemő esc Summája: Ember, ál Honi hárl A halfarkú gyöngyén enged t. A mén szőre csengettbongott. A paripaszőr újongott. Zengett az ősz Vejnemöjnen, Nem volt ott a rengetegben^ Állat, négy lábon szaladó. Patán szerte száguldozó. Aki nem jött hallania. Víg örömet vallania. Mókuskák ott ágaskodnak, Gallyról gallyra kapaszkodnak, Hölgymenyétek ott mozognak. Gyepük csúcsára csücsülnek. Mezőn szarvasok szőkéinek, Hiúzok örömet ülnek. Fölserken a lápi farkas, Mező medvéje megébred, önként ajánlkozr a zenére...” Százötven évvel ezelőtt. 1833. február 28-án. irta alá a „finn Homérosz”. Elias Lönnrot annak a népköltészeti összeállításnak az előszavát, amelyet Régi Kalevala néven tart számon az irodalomtörténet. Ezt a napot évről évre a Kalevala születésnapjaként ünnepelik meg Finnországban. Az eposzt még ugyanabban az évben meg is jelentette a Finn Irodalmi Társaság. Végleges változata, kétszeresére bővített és javított második kiadása — az Oj Kalevala — 1849-ben látott napvilágot. „Ha hódolni akarunk Suo- minak, testvéreink országának, mondjuk ezt: "Dalból született— .írta Kosztolányi. A Kalevala valóban nemzetszülő szarepet játszott Finnország történetében A finn nép 1809-ben — hatszáz évig tartó svéd uralom után — az orosz cár fennhatósága alá került. Az idegen rabságban sínylődő, a megsemmisülés veszélyével szembenéző népnek ez a hősköltemény adott megtartó erőt, ez tudatosította, hogy nekik is van helyük és küldetésük az egyenrangú nemzetek sorában. A megjelenése nyomán föltámadó finn nemzeti mozgalom a népköltészet értékeivel bizonyította, hogy nem atacsonyabb- rendűek a többi nemzetnél, őket is megilleti az önálló államalkotás joga. Kazinczy Gábor 1856-ban így méltatta a Kalevala öntudatra ébresztő hatását: „Fimnlandban... az Oroszország általi elnyomás és nemzetleni- tés veszedelme irtózatosabban fenyegetett, mint valaha... Végre megtörtént az. mi a finn nemzeti törekvéseknek a leghatalmasabb rúgerőt adá, s mi által nyerek meg csak sajátlagos je- lentőségöket s az eddigelé még hiányzott magasb önálló életszínt. E tény -pedig a. nagy finn nemzeti eposz, a Kalevala váratlan felfö- dözése volt." A kor széles körben elterjedt előítélete szerint őseposz csupán a nagy és „művelt" nemzetek kiváltsága. A Kalevala megjelenésének híre meglepte a viláeot. Általa egy szinte elfelejtett, eltemetett, jelentéktelennek hitt nép bukkant föl az ismeretlenség homályából. Egymást követték az idegen nyelvű elemzések és fordítások, amelyek a dicsőség fényével övezték az élethalálharcát vívó kis észak- európai népet. Eddig harminchárom nyelven olvasható teljes szövege, s száznál js több nyelven adtak ki belőle szemelvényeket A Kalevala iránti érdeklődés régi keletű Magyarországon is, a rokoni kapcsolatok és a sorsazonosság révén művelődésünkben betöltött szerepe sokoldalúbbá, nélkülözhetetlenebbé vált, mint más országokban. Megmutatkozik ez például abban, hogy a világirodalom egyetlen alkotásából sem készült annyi részleges és teljes fordítás. Barna Ferdi- nánd átültetése 1871-ben. Vikár Béláé 1909-ben, Nagy Kálmánné 1972-ben, Rácz Istváné 1976-ban jelent meg. Képes Géza és Szenté Imre pedig újabb tolmácsolásra vállalkozott. Vikár Béla valósággal „magyar művé” varázsolta a hőskölteményt, a finn eredeti szépségeivel vetekedő fordítása sokrétű ih- lető-termékenyítő hatást gyakorolt a modern magyar költészetre, többek között József Attila, Gulyás Pál és Juhász Ferenc lírájára. Az eposz magyarországi népszerűségét, XX. századi diadalútját a múlt század közepén alapozták meg. Meghonosodását, lelkes értékelését segítette, hogy m“”’ele- nése idején élte hőskorát hazánkban a finnugor összehasonlító nyelvtudomány. A magyar közvélemény eey része ellenségesen fogadta a „halzsírszagú atyafiság” tényét. a nemzeti elfogultsággal és hiúsággal, a ..délibábos” elképzelésekkel szemben nehéz volt érvényesíteni a tudományos igazságot. A Kalevala világhíre ebben a küzdelemben lényeges érzelmi tényezőként funkci-- nált. A finn—magyar nyelvrokonság hívei és kutatói — például Reguty Antal és Hunfalvy Pál — fegyverként használták föl az eposzt azok elilen. akik szerint csak az árja nyelvek és népek érdemelnek tiszteletet: nem lehet szégyellni való annak a népnek a rokonsága, amelyik ilyen szellemi teljesítményre képes. A Kalevala egyszerre volt számukra nagyszerű művészi alkotás, a finn nép „nemességlevele” és a finnugor szellemi kiválóság fényes bizonyítéka. Szihády 'Áron Rokonaink eni- kája című, 1867-ben keletkezett tanulmányában a Kalevalára és a Kalevipoegre hivatkozva fogalmazta meg ezf a gondolatot: „Mily elfogult azon napról napra ke- vesbedő műítészek vélekedése, kik epikai tehetséggel megáldott népfajoknak csak azokat tartják, melyek tagjainak egyike vagy másika lliást vagy Nibelungenlie- det tudott teremteni, s azt a jó szerencse segítségével meg is őrizhette. Ily értelemben szerencsésebb lehet, de nagyobb epikus éppoly kevéssé, mint ahogy embe- rebb nem lehet egyik nép a másiknál." Lönnrot egyik kortársától és követőjétől, Castréntól származik az a finn művelődéspolitikában máig élő, szép jövendölés, hogy ők csupán szellemi munkával tehetnek szert egyetemes jelentőségre, és szorongató helyzetükben a rokoni kapcsolatok kutatása és ápolása ígéri a legtöbb eredményt, jelenti a legnagyobb vigaszt Ez a gondolat visszhangra tálált Magyarországon is. A Kalevala a „finn minőség” és életrevalóság kijelentőjévé, a kis népek szószólójává magasztosult a szemünkben. Azt a felismerést sugallta, hogy nincs minőségi különbség a kis és a nagy nemzetek között, a kis népek kultúrájuk révén egyenrangúvá válhatnak a nagyokkal, fennmaradásuknak ez az egyetlen alternatívája. Finnország példája arra ösztönzött, hogy elnyomatásunkban és szegénységünkben különös gonddal óvjuk és erősítsük szellemi életünk függetlenségét, tisztaságát: a népek közösségébe csak az emberiséget gazdagító, a „sajátosság méltó- ságá”-ból fakadó értékek fejében. a legmagasabb szakmai és erkölcsi igények teljesítése esetén kaphatunk érvényes belépőt. Hunfalvy Pál 1866-ban így adott kifejezést ennek a törekvésnek: ...... azt mutatja a tört énet, hogy kisebb népeknek is van annyi szellemi erejük, hogy kivívhatják helyüket az emberiség történetében és megtarthatják, ha egyszer kivívták. Akár van már ilyen helyük n finneknek, s a magyaroknak, akár még csak most kell megszerezniük a szellemi kölcsönhatás mindenesetre csak gyarapíthatja szellemi erejüket." Tovább élt ez a meggyőződés a XX. század számos magyar alkotójában is. Illusztrálására Gulyás Pál 1943-ban írt vallomását idézzük, amely lírai pátoszú szavakba foglalja a finn eposz egyik legfontosabb, napjainkban is aktuális üzenetét : „•. .o Kalevala varázsa és titka: a kicsinek a nagysáoa... Minden kicsi lehet nagy, ha el van rejtve szívében a Végtelenség, mint a kis finn nép szívében. amely... egy kis kacsa tojásában megteremtette a világot... A kis világot védi a Kalevala tiszta dallama. A Kalevala: a kis népek apológiája. Most időszerű csak! Mert bizony sohasem áltunk még ily közel a — semmihez. .." Lisztóczky László Komoly öreg Vejnemöjnen. fő nótafa mindétiglen Igazítja ujját, körmét Mossa mind a két hüvelykjét: Öröm-kőre ül legitten. Letelepszik a dalszirten, Ezüstös halom hegyiben, Aranyos kis domb tetején. Ujjúval a hangszert fogja. Térdével a görbét tartja. Két keze között a hárfát. Szóval mondja, fölfeleli: „Nosza jöjjön meghallgatni. Aki nem hallott ezelőtt Örök dallost, örvendezőt. Húros hárfát, zengedezőt!” Avval öreg Vejnemöjnen Hangcsinálni kezde gyöngyén Csukaszálkás zengő ládán, Halcsontbeli ékes hárfán; Ujja fürgén forgott fel s le, Könnyedén szökött hüvelyke. Az öröm örömmé lendült, Vígság vigassággá pendült. A zene zenévé zendült; A dal immár dallá zsendült. A csukafog fönnen zengett, GULYÁS PÁL: „A fák Egy május végi nap sző- lőskertünikben bandukoltam. Az idő gyönyörű volt. már Homérosz óta énekel - mint amilyenről a költők nek. Had'ház felé vezetett az út, ott jártam valahol Debrecen és Hajdúhadház között. S a lábnyomokra gondoltam, az eltűnt nyomokra: Csokonai elveszett lábnyomaira. Igen, ö is erre járhatott valamikor, kö- hécselve, százharmincnyolc évvel ezelőtt, a boldogtalan, beteg doktor Földi János hadiházi lakásához. Egy szö- lőmunlkást pillantottam meg a dűlőn. Éppen akkor tette le a permetezőjét. Szóba elegyedtem vele. Feltűnt az egyszerű napszámos nyugalma. Szeme szlávosan kék volt, haja szőkésbarna, barázdás homlokán gyöngyözött a verejték, de lényéből csak úgy áradt a nyugalom A magyar alkotások sorsán tűnődtem, a „Magyar messiások" sós könnyei ejtettek gondolkozóba, a doktor Földi Jánosok és Csokonai Vitéz Mihályok kettétört életpályái, Debrecen és Hajdúhadház között. Egy spengleri hangulattal küzdöttem magamban, a kultúrák és civilizációk hiábavalóságának dilemmájával, amelyből oly nehéz menekülni. De annak az egyszerű napszámosnak a látványa hirtelen kiegyenlítette kultúremlékeimet, a civilizációs terhelések mélabúját. Pedig szegény volt az istenadta, ágrólszákadt. szegényebb, mint a templom egere ... Csak rá kellett nézni... A gyümölcsfák közötl egyszer csak megszólalt a kakukk. A hang közeledetttávolodott. A személytelen természet mintha hirtelen személyessé változott volna át. Mi volt ez? A természeti hang varázslata? Vagy a hozzá fűződő emberi képzelet? — Mikor szólal meg itt először a kakukk? — így kezdtem faggatni a földművest. A nehézkes, civilizálatlan test egyszerre csak költői képet, poétái vallomásokat vetített ki magából. Pedig kiderült utólag, hogy
