Népújság, 1985. március (36. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-14 / 61. szám

2* NÉPÚJSÁG, 1985. március 14., csütörtök Végső búcsú Konsztantyin Gsernyenkőtól Kádár János együttérzését fejezi ki Mihail Gorbacsovnak Konsztantyin Csernyenko halála miatt (Népújság telefotó — MTI •— KS) —( Külpolitikai kommentárunk }— Washingtoni vétó KÉTSÉGKÍVÜL ZSÚFOLT PROGRAMOT BO­NYOLÍTOTT LE a napokban az egyiptomi államfő: a múlt héten kezdett nyugat-európai tárgyalásai után Washingtonban Reagan elnökkel találkozott, ma pedig már Nagy-Britanniában folytatja körút­ját. Mubarak utazása azzal a megélénkült diplomá­ciai aktivitással függ össze, ami az utóbbi hetekben a közel-keleti térséggel kapcsolatban kialakult. A „zsúfolt” jelzőt tehát igen, a „sikeres” kifeje­zést viszont már kevésbé lehet alkalmazni a egyip­tomi politikus látogatásaira. A nyugat-európai esz­mecserék során ugyan viszonylag egyöntetűbb tá­mogatásban részesítették a Mubarak által kidolgo­zott új rendezési javaslatokat, a legfontosabb hely­színen, az amerikai fővárosban azonban távolról sem fogadták túl melegen azokat. Utólag érdemes meg­vizsgálni, milyen indítványt is terjesztett elő Muba­rak a Reagan elnökkel tartott csúcstalálkozón, és azt is, mivel magyarázható a roppant óvatos ame­rikai reagálás. Az egyiptomi államfő törekvése alapvetően arra irányul, hogy kimozdítsa a holtpontról a közel-ke­leti krízis ügyét, feloldja a hosszabb távon változat­lanul robbanással fenyegető diplomáciai és katonai szembenállást. A kairói álláspont szerint a kialakult status quo megváltoztatása csak több fokozatban, a híres, Kissingerre emlékeztető „kis lépések” politi- . kája révén képzelhető el. Az első ilyen apró lépés az lenne, hogy a Fehér Ház kezdjen párbeszédet egy közös jordániai—palesztin delegációval. Mubarak tervét elősegíti, hogy — elvben legalábbis — hason­ló, közös képviseletet fogalmazott meg a PFSZ ve­zetője, Arafat és Husszein jordániai uralkodó között február közepén létrejött megállapodás. Nehezíti vi­szont, hogy továbbra sincs megegyezés egy ilyen, esetleges tárgyalóküldöttség összetételéről. Márpedig jelen esetben nem az általában megszokott személyi viták miatt, .hanem politikai tényezők következté­ben. Izrael ugyanis — s vele a hivatalos Washing­ton — mereven elzárkózik a PFSZ-szel való kapcso­latfelvételtől, s olyan előfeltételeket támaszt, ame­lyek teljesítése palesztin oldalról egyelőre nem vár­ható. MINDEN BIZONNYAL csalódást kelthet szsrte az arab világban az Egyesült Államoknak a Biztonsági Tanács mostani vitájában leadott vétója is. A BT többször elhalasztott, Libanonról folytatott tárgya­lásain Washington nem volt hajlandó elfogadni az Izraelt elítélő határozatot. A rendkívül feszült dél­libanoni helyzetben egy ilyen diplomáciai döntés végső soron megakadályozta, hogy a világszervezet vezető testületé hallathassa szavát az elszaporodott izraeli erőszakcselekmények ügyében. S ez legalább olyan szemléletes tény, mint Mubarak javaslatainak felemás fogadtatása. Szegő Gábor LIBANON Milicista lázadás (Folytatás az 1. oldalról). A Szovjetunió himnuszé nak elhangzását követően az SZKP és a szovjet ál­lam vezetői visszatértek a Lenin mauzóleum mellvéd­jére. A gyászszertartás a szovjet hadsereg és haditen­gerészeti flotta díszalakula­tainak menetével ért véget. Külföldi küldöttségek részvét­nyilvánítása A Konsztantyin Csernyen­ko temetésére Moszkvába ér. kezefct külföldi küldöttségek vezetői a Vörös téri gyász- szertartás után a Kreml nagy palotájának György- teirmében részvétüket nyil­vánították Mihail Gcrba- csovnak, az SZKP KB fő­titkárának, Nyikolaj Tyiho- novnak, az SZKP KB Po­litikai Bizottsága tagjának, a Szovjetunió miniszterelnö­kének, Andrej Gromikónak, az SZKP KB Politikai Bi­zottsága tagjának, a Szov­jetunió Minisztertanácsa el­nöke első helyettesének, a Szovjetunió külügyminiszte­rének és Vaszilij Kuznye- covnak, az SZKP KB PB póttagjának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnök­sége elnöke első helyettesé­nek. A küldöttségek vezetőinek sorában nyilvánított részvé­tet Kádár János, az MSZMP KB első titkára, valamint Todcr Zsivkcv, a BKP KB főtitkára, az államtanács el­nöke, Gustáv Husák. a CSKP KB főtitkára, köz- társasági elnök, Raul Cast­ro Ruz, a Kubai KP KB másodtiitkára, az államtanács első helyettese, első minisz­terelnök-helyettes, Wojciech Jaruzelski, a LEMP KB el­ső titkára, miniszterelnök, Dzsambin Batmönh, a Mon­gol Népi Forradalmi Párt KB főtitkára, a Nagy Népi Hurál elnökségének elnöke, Erich Honecker, a NSZEP KB főtitkára, az államta­nács elnöke, Nicciae Ceau­cescu, az RKP főtitkára, Ro­mánia államelnöke, Truong Chinh, a Vietnami KP KB PB tagja, az államtanács elnöke. Ugyancsak részvétét nyil­vánította Veszelin Gyurano. vies, a JSZSZK Elnökségé­nek elnöke és Ali Sukrija, a JKSZ KKB Elnökségének el­nöke, Szufanuvong, az LNFP KB PB tagja, köztár­sasági elnök, Kang Szong Szán, a Koreai Munkapárt KB PB tagja, miniszterel­nök, Ali Nasszer Mohammed, a Jemeni Szocialista Párt KB főtitkára, a legfelső né­pi tanács elnökségének el­nöke, Li Peng, az államta­nács alelnöke, Bab rak Kar­mai, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt KB fő­titkára, az Afgán Demokra­tikus Köztársaság Forradal­mi Tanácsának elnöke, Mengisztu Hailé Mariam, az Etióp Dolgozók Pártja KB lötitkára, államfő, Daniel Ortega nicaraguai köztársa­sági elnök, a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front Országos Vezetőségének tag­ja, Samara Machet, a Freli- mo Párt elnöke, köztársa­sági elnök, José Eduardo dos Santos, az MPLA-Munkapárt elnöke, köztársasági elnök és Heng Samrin^ a Kambod­zsai Népi Forradalmi Párt KB főtitkára, a Kambod­zsai Népköztársaság Állam­tanácsának elnöke Részvétét nyilvánította a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom több ki­emelkedő vezetője, köztük Alvaro Curthal a Portugál Kommunista Párt főtitkára, Herbert Mies, a Német Kom­munista Párt elnöke, Hari- laosz Florakisz, a Görög Kommunista Párt KB fő­titkára, Alessandro Natta, az Olasz Kommunista Párt. főtitkára, Gaston Plissonier, a Francia Kommunista Párt Politikán Bizottságának tag­ja, a Központi Bizottság tit­kára, Franz Muhri, az Oszt­rák, Arvo Aalto a Finn, Michael O’Riordan az Ír Kommunista Párt elnöke és Gordon McLennan, a Brit Kommunista Párt főtitkára. Az Egyesült Nemzetek Szervezete nevében Javier Pérez de Cuellár főtitkár'; a Béke-világtanács nevében pedig Romes Csandra el­nök nyilvánított részvétet. Részvétét nyilvánította Olof Palme svéd, Nakaszo- ne Jaszuhiro japán, Marga­ret Thatcher brit, Brian Mulroney kanadai kormány­fő, Olaf norvég király,'Per­tini olasz’ köztársasági el­nök és Andreotti külügy­miniszter, Felipe González spanyol kormányfő, Mauno Koivisto finn és Rudolf Kirchschläger osztrák állam­elnök, Helmut Kohl nyugat­német kancellár, George Bush, az Egyesült Államok alelnöke és Shultz külügy­miniszter, Francois Mitter­rand francia köztársasági el­nök és Roland Dumas kül­ügyminiszter, Radzsiv Gan­dhi indiai kormányfő és Ziaul Hakk pakisztáni ál­lamfő, Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke. ★ Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára szer­dán Moszkvában találkozott a Varsói Szerződés tagál­lamai Csernyenko elhunyta alkalmából Moszkvában tar­tózkodó vezetőivel. A találkozón részt vettek: Kádár János, az MSZMP KB első titkára, Todor Zsiv- kov, a Bolgár Kommunis­ta Párt KB főtitkára, a Bol­gár Államtanács elnöke, Gustáv Husák, Csehszlová­Szerdán este hazaérkezett Moszkvából a magyar párt- és állami küldöttség, amely Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága első titká­rának vezetésével részt vett Konsztantyin Usztyinovics Csernyenkónak, a kiváló szovjet államférfinak. a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kiemel­kedő személyiségének teme­tésén. A küldöttség tagja ,volt Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, az Elnöki Ta­nács elnöke, és Rajnai Sán­dor. az MSZMP KB tagja, hazánk szovjetunióbeli nagy­követe. Fogadásukra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Lá­kia Kommunista Pártja Központi Bizottságának fő­titkára, köztársasági elnök, Vojciech Jaruzelski, a LEMP KB első titkára, mi­niszterelnök, Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Államtanácsának el­nöke és Nicolae Ceausescu, a Román Kommunista Párt főtitkára, államelnök. A szívélyes légkörű, az egyetértés jegyében lezaj_ lőtt találkozón szovjet részről jelen volt még Nyi­kolaj Tyihonov, az SZKP KB PB tagja, a Miniszter- tanács elnöke, Andrej Gro- miko, az SZKP KB PB tagja, a Minisztertanács el­nökének első helyettese, kül­ügyminiszter és Konsztan­tyin Ruszakov, az SZKP KB titkára. A találkozó résztvevői vé­leményt cseréltek a szocia­lista építőmunka, a testvér­pártok soron következő kongresszusaira való felké­szülés, valamint a nemzet­közi helyzet időszerű kér­déseiről. Kifejezték azt a közös elhatározásukat, hogy tovább tökéletesítik sokol­dalú együttműködésüket po­litikai, gazdasági, ideológiai és más területen. A találkozón megerősítet­ték, hogy a VSZ tagálla­mai következetesen és épí­tő módon törekszenek a nemzetközi feszültség eny­hítésére, az atomháború veszélyének elhárítására, ha­tékony leszerelési, elsősor­ban nukleáris leszerelési in­tézkedések megtételére, a világűr militarizálásának megakadályozására. Hangsúlyozták, hogy a bo­nyolult nemzetközi helyzet­ben különösen fontos a test­vérországok egységének és összeforrottságának szilár­dítása. nemzetközi lépéseik fokozottabb összehangolá­sa. zár György, a Miniszterta­nács elnöke, Aczél György, Havasi Ferenc, Korom Mi­hály, Németh Károly, Óvá­ri Miklós, a Központi Bi­zottság titkárai, a Politikai Bizottság tagjai. Szűrös Má­tyás, a Központi Bizottság titkára, Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Horváth István bel- ügy-, Várkonyi Péter kül­ügyminiszter, a Központi Bizottság tagjai, Horn Gyu­la, a KB külügyi osztályá­nak vezetője és Urbán La­jos közlekedési miniszter. Jelen volt Ivan Aboimov, a Szovjetunió magyarorszá­gi nagykövetségének ideig­lenes ügyvivője. (MTI) Vélemények Genfről „MX-ellenes akció” A genfi tárgyalások ügyét jelentősen előmozdítaná, ha a felek kölcsönösen vállal­nák atamrakétáik kifejlesz­tésének moratóriumát — nyilatkozta Bonnban Hans- Jochan Vogel, az SPD par­lamenti csoportjának veze­tője. Vogel úgy vélekedett, hogy a moratóriumot ki kellene egészíteni az ürfegyver-kí- sérletek tilalmával. ★ Ellentmond a józan ész­nek, hogy a genfi tárgya­lások kezdetével egyidőben 21 újabb MX-rakéta gyár­tásához szükséges összeget szavazott meg a washingto­ni képviselőház illetékes al­bizottsága az 1985-ös költ­ségvetés terhére — jelen­tette ki Joseph Addabbo, amerikai demokratapárti kongresszusi képviselő, aki az albizottság tagjaként a határozat ellen szavazott. Tom Daschle és Byron Dor- gan, ugyancsak demokrata- párti kongresszusi képvise­lők, bejelentették. hogy „MX-ellenes koalíciót” hoz­nak létre a törvényhozás­ban. Iraki — iráni fronthelyzet Az iraki főparancsnokság értékelése szerint kudarcot vallott az iráni hadsereg nagyszabású támadása a front déli részén. A közle­mény tudatja, hogy az iráni csapatok hétfőről keddre virradóra lendültek táma­dásba a Bászra dél-iraki ki­kötővárostól északkeletre, a határmenti körzetekben el­terülő Hávize mocsarak tér­ségében. Az iráni csapatok a harci műveletek kezdetén iraki területeket foglaltak el, de támadásukat az iraki csa­patok feltartóztatták. A bagdadi frontjelentés szerint az iraki csapatok iráni egységeket kerítettek be és jelentős veszteségeket okoztak az ellenségnek. A bagdadi közleményekben je­lezték azt is, hogy az iraki hadsereg nagyszabású ellen - támadásra készül. Dttsseiéerfi ítélet Életfogytig tartó börtön- büntetésre ítélt a düssel­dorfi bíróság két terroris­tát, akik a „Vörös Hadsereg Frakció” (RAF) nevű csoport tagjaiként gyilkosságok soro­zatát követték el a hetve­nes években. Adelheid Schulz és Rolf Clemens Wagner számláját terheli többek között Jürgen Ponto bankár és Hanns Martin Schleyer nagyiparos meg­ölése. Schulz és Wagner tettestársai, Brigitte Mohn­haupt és Christian Klar el­len Stuttgartban folyik bí­rói eljárás. Rómában egyértelműen szabotázsakciónak tekintik annak a repülőgépnek a megrongálását, amelynek Sandro Pertini olasz köz- társasági elnököt kellett vol­na visszahoznia az argentin fővárosból Rómába. Az olasz államfő éppen Buenos Aires­ben tartózkodott hivatalos látogatáson, amikor értesült Konsztantyin Csernyenko haláláról, s ezért úgy dön­tött, hogy megszakítja ar­Dzsemajel elnök kormány­zata elleni lázadás bontako­zott ki a keresztény milieis. ták ellenőrzése alatt lévő li­banoni területeken, azt kö­vetően, hogy hétfőn kizárták a Libanoni Kataeb (Falan- gista) Pártból Szamir Zsá­zsát. az északi körzet eddi­gi falangista vezetőjét. Zsazsa keresztény milícia- parancsnok közleményben jelentette be, hogy ellen-, őrzése alá vonta az ország keresztények lakta, középső részének jelentős városait és főútvonalait, így Bejrút ke­resztény negyedét. Dzsunijeh kikötőjét, és Bibioszt. Bej­rút keleti részében akadó, zik a közlekedés, a város keleti és nyugati része kö­zött jelentősen megneheze­dett az összeköttetés. gentínai látogatását. A Bue­nos Aires-i repülőtéren azonban kiderült, hogy az Alitalia légitársaság gépe nem képes felszállni. A gép futóműve kerekeinek abron­csáról ugyanis öt szelepsap­ka hiányzott. Kettőt közülük meg is találtak az egyik mo­tortérben, a többi három­nak azonban nyoma veszett. Az olasz elnök emiatt ötórás késéssel érkezett vissza az A jobboldali milíciák je­lentős része támogatja a lá­zadást. A feszült helyzetre való tekintettel Dzsemajel elnök nem utazott Moszkvába Konsztantyin Csernyenko te­metésére. Az elnök jelenleg több "keresztény vallási ve­zetővel és parlamenti kép­viselővel „a válság megoldá­sáról” tanácskozik. ★ Az i2iraeli légierő szer­dán helyi ide szerint 13.50- kor támadást intézett a li­banoni Bekaa völgyében lé­vő egyik falu ellen, ahöl az El-Fatah lázadóinak tá­bora található. Megfigyelők felhívják a figyelmet arra, hegy a tá­madásra az Izrael-barát ke­resztény milicisták lázadásá­val egyidejűleg került sor. olasz fővárosba, ahonnan rögtön Moszkvába utazott tovább. Az olasz tv-híradó kedd esti kommentárjában ki­fejtette, hogy ez az eset tra­gikusan is végződhetett volna. Olyan alkatrészekről van szó, amelyeket csak különleges szerszámmal le­het eltávolítani, ezért meg­alapozott az a feltételezés, hogy szabotázsakcióról van szó. Kádár János vezetésével hazaérkezett a magyar párt- és állami küldöttség Rómában megrongálták Pertiní elnök repülőgépét

Next

/
Thumbnails
Contents