Népújság, 1985. február (36. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-09 / 33. szám

NÉPÚJSÁG, 198S. február 9., szómba». MŰVÉSZET ÉS IRODALOM Zsilettpengeként metsz, a jelenség r jó, ha valami olyasmire irányítja szmélünk egyúttal: így igaz. ez teli­smeri a közönség. Nemcsak mulat­ót világkép birtokában el is mond. mindennapjainkról. Most lapunk. yat közzé. ünnepélyes fogadás ás karikatúrái együtt semmi Női egyenjogúság Néhány percig megmártózott ebben az ér­zésben. majd újra felfedezte az ablak jég­virágait. Előbbi, meggondolatlan lehelleté- nek nyomai már eltűntek, az elhalványodott jégrózsa újra kivirult, és szép volt. Szép — mondta magában Z. —, nagyon szép. Kris- tàlyviçàg, kristálykert. Ez, amelyiket az előbb majdnem megöl­tem, ez kétség kívül rózsa, ez meg itt, mel­lette — talán tulipán. Ez itt az ágyás széle, orma, ez a kis keskeny sáv pedig az út. Alul és felül kiszélesedik, s szabályosan bekeríti ezt a másik, kör alakú, kicsit’ovális ágyat. Jégvirág nárcisz, jégvirág nefelejcs. Éni jégvirágom, én jégvilágom, én volt szép világom. Bugyuta vagy — villant át benne —, bu­gyuta vagy, Z. Mindjárt ki is mondta, és ezzel önmaga előtt rontotta saját helyzetét, kimondta félhangosan, hogy buta butyuta vagy, Z. Kicsi, kerek kristályok egymás mellett, alatt: jégvirágfüret. Édes szőlő lesz belőle, szép, fényes, feszes bogyókkal, kívánatosak­kal És bársonyos, mint a moha, mint fia­tal lányok arca, melle, combja ... Mint Anna ajka volt. Mint Anna ajka volt. Istenem, mennyrie imádta a virágokat, mennyire! Februárban övé lett az első hóvirág, övé volt a tavasz, a kertek, a halovány, gyenge­zöld levelek, á cseresznyevirág, a barackvi­rág, a rétek, a lombok, a bokrok, a fák. Pi­ros lángú pipacsok, égkék búzavirág, hegy­oldalak, völgyek virágai, titkos, távoli leány- kökörcsin-mezők ... És orgonák: lilák, kékek, fehérek, és az akácvirág, hús esték tömény akácvirág illa­ta, bimbók, rügyek, rétek, virágosak, végte­lenek ... Anna! Anna... ! Őrjöngve, tombolva zuhant Z.-vel a vonat a végtelen éjszakában, majd lassan szelídült, s lágy suhanássá csendesedett. Anna. Anna, hol vagy? Tíz esztendő szágutdott el a semmiben, Anna, tíz esztendeje neWt vagy. Virágok, jégvirágok Pirítanak a vonat ab­lakán. gyönyörűszép jégrózsák. Mennyire imádta a rózsát! Akkor is. tíz éve, azon a nyáron halk sikolyokkal léptél a parkban ró­zsától rózsához, s behunyt szemmel, áhita- tosan, mintha imádkoznál, úgy emelted ar­codhoz, úgy szívtad magadba az édes illa­tot. — Ne lopd el a mézet a méhtöl, mert még megharagszik — mondtam, és megsimogat­tam súlyos, sötéten fénylő hajadat. Z. pontosan-hallotta a fülében a régi-régi hangokat, látta saját kezének mozdulatát, hallotta Anna válaszát: Engem? Hogy engemel megcsípne méh...?! Olyan még nem, nem volt, nem is lesz. Nekem barátaim a méhek. — Mégis meglopod őket. — Csak a rózsa illatát... — Még majd bosszút állnak. — Szeretem őket... Bele is halnék ... Élesen, hisztérikusan felsikított, úgy féke­zett a vonat, fülsiketítőén csikorogtak az acélkerekek; az acélsíneken, piros szikravi­rágok gyúltak ki nyomukban. Z. ezeket nem láthatta, csak a jégvirágo­kat, az ablaküveg kristályvirágait. Távol, a végtelen messzeségben, rózsaszín­re váltott a csillagokkal ékes éjszakai ég. Hajnalodott. Ha akikor nem mondom, hogy bosszút áll­nak a méhek, talán eszükbe sem jut. Talán nem menekül előlük Anna sikottva a házba. Talán nem tapasztja fülére rémülten a te­nyerét, talán nem zárja be azt az egyet, a végzet zümmögő követét... Gyorsan világosodott, a földek fehér, vég­telen hótakarója a messzi, hideg nappal versengve szikráztatta a fényt. Z. csendben, csüggedten nézte, miként csil­lognak. majd haloványodnak el lassan a vág­tató vonat ablakán a jég virágai. IRODALMI FOLYÓIRATOK A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT Válasz „... A Válasz csak valódi helyzetünk szorongásával akar eltölteni, az elhagyott testből fölsajgó kérdéseket dadogja el; a vi­lág és köztünk támadt kapcsolathiány vég­zetes félreértéseit próbálja meg hosszú mu­lasztások eleö hevenyészett pótlásával kikü­szöbölni . .. igazi célja, hogy a magyarság önismeretét fejlessze, európai tájékozódását tökéletesítse, a fiatalokat munkára sarkall­ja, a kisebbségi sorban élő magyarokat híd­főkké szervezze. Lesz-e sikere, nem tud­hatjuk. Akik megindítják, maguk is aggód­va figyelnek, hogy mozdul-e a szervezet, amellyel kapcsolatot akarnak teremteni. A világ szorongat, nógat, faggat. Az ország­ban lappangó életakarattól függ, hogy le­het-e folyóiratunkból száj, amelyen át a ma­gyarság válasza végre felszakad”. Az 1934 májusában Deb­recenben megjelent Válasz első számában olvasható az idézett program, amelyben felismerhetően a Tanú-1 ki­adó Németh László aggodal­mai, szándékai fogalmazód­tak meg. És nem véletlenül, mert Németh László saját folyóirata mellett a har­mincas évek elején egy „nemzedéki” folyóirat meg­jelentetésére is készült, de végül csak a debreceni Ady Társaság fiatal értelmiségi tagjainak ösztönzésére vál­lalta a szerkesztést. Társ­szerkesztőnek a kiváló deb­receni költőt, Gulyás Pált és a nagy elméleti felkészült­séggel rendelkező filozófus­művészettörténészt, Fü lep Lajost választotta maga mellé. Fülep ekkor zengő- várkonyi református lel­készként működött, és Né­meth László figyelmét azzal hívta fel magára, hogy lly- lyés Gyulát tulajdonképpen ő ösztönözte a híres Nyugat­beli útirajzának, a Pusztu­lás címűnek megírására. A folyóirat kiadását a bátor és haladó gondolkodású kecs­keméti hírlap- és nyomda­tulajdonos, Tóth László vállalta. A Válasz első számának tanulmány- és cikkírói jó­részt a Nyugat neveltjei voltak. Halász Gábor, Szerb Antal, Cs. Szabó László, lly- lyés Gyula és a szerkesztők mellett szerepelt még Szent- kuthy Miklós, Kardos Lász­ló, Juhász Géza és Kerék Mihály. Induláskor eszmei­leg meglehetősen vegyes ké­pet mutatott a folyóirat, s a kiadással kapcsolatos ne­hézségek mellett ez is egyik oka lehetett annak, hogy Fülep Lajos már a második szám szerkesztését sem vál­lalta, majd lassan Németh László és Gulyás Pál is el­kedvetlenedtek. így a Válasz — bár jeles munkatársak gyülekeztek körülötte — 1935-ben már a fővárosban jelent meg. Hamarosan Sár­közi György lett a szerkesz­tője, akit mind Németh Lászlóék, mind általában a haladó irodalmi körök igen SZKRK ESZTIK : FÜLEP LA JÓN, OI’LYAN PAL, NÉMETH lANZLÓ X034. MÁJÉN VAl.ASZ FÜLEI* LAJOS: Nemzeti ünrélu.ág ILLYÉS (ül LA: A Dunánál Kmlnfoakin SZEM KI TIIY MIKLÓS: I*rur r. regényéből rétzlelek GI I.YÁS FAL: Madách KEREK MIHÁLY: Vlwaplllanté* a magyar fttldblrlnhpnllllka múltjára ES. SZABÓ l.tSXLÚ: kA/|n/da«ág ét műtéttel Il AI. ASZ I.AIIOII: S/ubii Lőrinc NEMEI II I.ASZI.Ó: l«> lluniarnlnglal Tárta»*« Irrte SZÓN A I ISI \ AN: IMA SZI KH ANIAL: A/ Irodalmi elmélet uj nemzedéke HlHAI.AI Aha ■ . évr«n.v.\M i: i.mO s/.A r*i amit főleg a Válasz írói hoz­tak létre az illegális kom­munista mozgalom aktív részvételével, és más társa­dalmi és egyházi reform- mozgalmak támogatásával, Az 1937. március 15-én a Nemzeti Múzeum előtt ren­dezett lelkes és bátor han­gulatú gyűlésen meghirde- lett 12 pontos kiáltványt Er­dei Ferenc, Féja Géza, lly- lyés Gyula, Kovács Imre, Veres Péter írták alá, és Sárközi György közölte a Válasz-ban. A mind erősebb külső nyo­más és a belső egyenetlen­ségek következtében az anti­fasiszta népfrontegység je­gyében létrejött Márciusi Front szétesett, s vele a Vá­lasz is megszűnt. Az utolsó számban — 1938 júniusában — Sárközi György, a szer­kesztő búcsúzott az olvasók­tól: „...El kell hallgatnunk anyagi eszközeink fogyaté­kos volta és szellemi sza­badságunk egyre fokozódó korlátozása miatt... nincs itt az ideje annak, hogy egy szabad és eszméihez hű író csapat fedezetlenül és fegy­vertelenül szálljon szembe a minden eszközzel rendelkező politikai hatalommal. Ha nem akarunk egyenként el­hullni, védelmi állásokba kell húzódnunk. Ezt meg is tesszük, nem gyávaságból, hanem éppen a harc érde­kében. A tollat nem tesszük le, makacsul szorítjuk ke­zünkben, s folytatjuk mun­kánkat ott, ahol lehet...” A Válasz 1938-ban meg­szűnt, illetve beleolvadt a Kelet Népe című folyóirat­ba, de négyéves munkássá ga és története — különö­sen a demokratikus szabad- ságjogokat, földreformot, gazdasági változásokat, tár - sadalmi egyenlőséget és nem - zeti függetlenséget követelő Márciusi Frontban betöltött szerepe — a két világháború közötti történelmi időszak eszmei, politikai és irodalmi törekvéseinek nagyon fontos fejezetét alkotja. Nagy Sándor alkalmasnak tekintettek er­re a feladatra. Sárközi György tiszta szellemű, fele­lősséggel gondolkodó szer­kesztőnek bizonyult, irányí­tásával lett a Válasz a kor egyik legfontosabb baloldali fórumává. 1935-től a folyó­iratbaji egyre nagyobb teret nyertek a népi írók, akik között ideológiailag voltak ugyan különbségek, de Er­dei Ferenc, Darvas József, Veres Péter, Illyés Gyula, Féja Géza és mások fő vo­nalában a valóságirodalom és a népi, demokratikus esz­meiség felé fordították egy­értelműen a lapot. Színes és gazdag volt a Válasz közleményeinek te­matikája: irodalomtörténet, kritika; bel- és külpolitika, agrárkérdések, filozófia és közgazdaság egyaránt helyet kaptak oldalain, és változa­tos szépirodalmi közlemé­nyekkel is jelentkezett. Ki- emelkedőek voltak a szoci­ográfiai írások: cikkek, ta­nulmányok foglalkoztak a parasztság helyzetével és a városi munkásság életével. A Válasz-ban jelentek meg először olyan műfajteremtő alkotások, mint Illyés Gyu­la szépirodalmi ihletésű szo­ciográfiája, a Puszták népe, és Darvas József munkája, az Egy parasztcsalád törté­nete. A Válasz a népi írók moz­galmával párhuzamosan 1937 —38-ban jutott csúcspontjá­ra. Ideológiai frontjai tisz­tultak, íróinak legjava — miután kiábrándultak a Gömbös-féle reformokból — radikalizálódott, és még azok is keresték a szövetséget a kommunistákkal és polgári radikálisokkal, akik addig „harmadik utas” elképzelé­seikkel téves irányba tájé­kozódtak. A Válasz közele­dett a kommunista Gondo­lat- hoz, és az antifasiszta 'egység jegyében elcsitultak az úgynevezett „népies-ur­bánus” viták is, amelyek jó­idéig távol tartották egy­mástól a Válasz és a Szép Szó íróit, publicistáit. A kö­zeledés eredménye lett a Márciusi Front mozgalma, MÁTYÁS FERENC: rOé(j$ú kaland öreg paraszt megy a réten, sír utána fehér háza, viszi a csendőr-idő, tán életfogytiglan a város beton-börtönébe, ahol összkomfortos cella várja. Pincéjéből kivadultak az emlékek darazsai, üres hordóként kong a csönd, mintha az utolsó lovát most soroznák háborúba, GUTÁI MAGDA: s azt kéne neki hajtani. Fut utána a halott hold, mennének a napraforgók, piros csöcsű szőlőtőkék, — de miként ő, azok is csak gyökérlábon azt figyelik, hogy a Göncöl merre fordul. Fordulna ám, hogyha tudna, eltakarják a műholdak, hírközlő, s mi mindent közlő istenátkok. — csak a város. hol megszáll majd, maradjon meg. s legyen ott virradat holnap. Éj szakad rá, mikor beér s véget vet végső kalandja, bukdácsol az óriás házak közt, nem köszön vissza, senki, csak egy befalazott akác, — oly kicsi már. mint egy hangya. &zkaj(AMxletd%en Napról napra keményebb próbák kiállására késztet ez a tét. Zúzmarás szkafanderbe bújtat. Az úticél s a végső napiparancs ismeretlen. Addig is: egy tölgy'meghalt helyettem, s örökségét elmakkozta a mókus. Igénybe vett az edzőgyakorlat. Tekintetemből lassan kihullasz, kedves, kalandor bolygó. Hát kire hagyjalak téged a végrendeletemben?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents