Népújság, 1985. február (36. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-07 / 31. szám
niBfuif/aq 1985. február 7., csütörtök Száz évvel ezelőtt született az amerikai Minnesota államokbeli Sauk Centre-ben Sinclair Lewis Nobeí-díjas amerikai újságíró. Értelmiségi családból származott, apja egy középnyugati kisváros orvosa volt. Lewis a Yale egyetem elvégzése után újságíró lett és újságkiadó ; lektori munkákat. végzett. majd Jack Londonhoz szerződött titkárnak. 0 is a szocialista telepén önként vállalta a Upton Sinclair utópista-szocialista telepén önként vállalata a fütő teendőit. Nem követte az úgynevezett „elveszett nemzedék" íróit Európába, csak a második világháború után vett Firenze mellett házat, hogy élete utolsó éveit ott töltse. Harmincöt éves volt, amikor — ez 1930-ban történt — Fő utca című regénye meghozta számára a sikert, s ezzel egyidejűleg az önelégült, bigott polgárság felháborodását. Kora egyik legtermékenyebb regényírója volt. aki 22 regényében szinte szo- ciográfusi hűséggel térképezte fel az amerikai középrétegek, mindenekelőtt a beérkezett. a jómódú polgárság életét, szokásait. intézményeit. Az irodalmi Nobel-díjat 1930-ban nyerte el. erőteljes és eleven, humorban, s típusalkotásban különösen kiváló ábrázoló művészetéért. Könyvei nálunk is Ismertek, népszerűek. — BASIC-NYELVEN TANULNI. A Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat Heves megyei Szervezete. kapcsolódva a tv-ba- sic tanfolyamsorozathoz, konzultációs és géphasználati lehetőséggel 'húszórás számítógépes képzést indít márciusban, a megyeszékhelyen. Az érdeklődők — akik az oktatás végén vizsgát is tehetnek — március 1-ig •küldhetik el jelentkezésüket a szervezet címére. — TÁNCISKOLA. A táncolni vágyó fiatalokat ma, csütörtökön 19 órai kezdettel várják a gyöngyösi Mátra Művelődési Központba, ahol a főleg középiskolások számára vonzó Tinitánciskola tartja soron következő foglalkozását. — TUDOMÁNYOS-FANTASZTIKUS. A gyöngyösi Mátra Művelődési Központ 2. számú klubhelyiségében február 8-án. pénteken délután 6 órától tartanak újabb foglalkozást. Ezen a Vega sci-fi klub rendez író-ol- vasó-találkozót: az érdeklődők Zsoldos Péter írónak tehetik fel a műfajjal kapcsolatos észrevételeiket, kérdéseiket. — SZAKMUNKÁSTANULÓK VERSENYE. Mától két napon át a Szakma kiváló tanulója címért versengenek megyénkben a leendő csőszerelő, kőműves és szobafestő szakmunkások. A Heves megyei Állami ÉpítöA Nap kél 7.03 órakor, nyugszik 16.55 órakor. A Hold kél 19.15 órakor, nyugszik 8.24 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon TÓDOR nevű kedves olvasóinkat! A név a „Theodoros” görög névből származik, melynek jelentése az istenség görög megfelelőjéből „theos" és az ajándék szóból „doron” annyi, mint „isten ajándéka”. ^[időjárás Várható Időjárás az ország területén ma estig: eleinte változóan felhős idő várható, csapadék nem valószínű. A nyugati. északnyugati szél gyakran élénk, többfelé erős lesz. A hőmérséklet kora délután 5 fok körül alakul. ipari Vállalat által szervezek tudásfelmérés gyakorlati fordulóit három helyszínen. Selypen, Hatvanban és Gyöngyösön rendezik meg. Az erediményhirdetésre pénteken délután kerül sor. — TERVEK ÉS KÖZÉRDEKŰ JAVASLATOK. A Hazafias Népfront Heves megyei Bizottságának szerda délelőtti ülésén megvitatták a tömegmozgalom feladatait az idei fejlesztési tervek végrehajtásában. Szó volt továbbá a falugyűléseken és tanácstagi beszámolókon elhangzott közérdekű javaslatok és bejelentések intézésének tapasztalatairól, végül az évi munkatervet állították össze a testület tagjai. — TOVÁBBKÉPZÉS. Ma délután fél 4-től az Egerben lévő 5. osztályos őrsvezetőknek és rajtitkároknak az összejövetelét rendezik meg a Hámán Kató Megyei Űttörőházban. A foglalkozást Győry Petronella tartja. A Népújság olvasószolgálata: mindennap 8-tól 17 óráig. Telex: 063-350 Zümm... A szerkesztőségbe tegnap berepült a tavasz. — Zümm — mondta. Fekete volt. Ízelt, vékony lábacskái kecsesen görbültek, remegő szárnyain mint üvegcserepeken csillogott a napsugár. Mintha a levegő is felmelegedett volna. Az ablakon át rügyezni láttuk az öreg fák száraz gallyait és ibolyaillata lett a levegőnek. — Pimasz légy! — sziszegte egy kollégánk, és egy újsággal hatalmasat suhintott rá. A kis hírnök csúnya fekete ponttá változott, s a szobán újra átsüvöltött a zord februári tél. (szabó p.) Egerben: felnőttbetegek részére 18 órától másnap reggel 8 óráig a Bajcsy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Napközi rendelés: hétköznapokon hétfőtől péntekig: 11-től 16.30 óráig. Az ügyelet helye: Eger, Baj- csy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este IS órától reggel 1.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyermekosztálya. Telefon : 10-841. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: n-727. Hatvanban : sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet 17 órától holnap reggel 08 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon : 11-040. , KöJAL-készenlét Egerben délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. JTelefon : 10-133. KUTATÁSI EREDMÉNYEK A GYAKORLATBAN A mezőgazdasági és az erdészeti gépesítéssel. tudományos kutatással foglalkozó szakemberek — kutatók, egyetemi és főiskolai tanárok — már hagyományosan február első napjaiban számolnak be fejlesztési eredményeikről a gödöllői agrár centrum téli rendezvényein. Az idén, február 5-én és 6-án tartották a kétnapos kutatási-fejlesztési tanácskozást az egyetemen, ahol a vendéglátó intézmény kutatóin kívül a MÉM Műszaki Intézet, a Mezőgépfejlesztő Intézet és az Erdészeti Tudományos Intézet szakemberei nyolc szekcióban ismertették az elmúlt években végzett kísérleteik eredményeit. A plenáris ülést követően a szállítás és a rakoTegnap az Állami Biztosító budapesti központjában tairtótt sajtótájékoztatót Tar Jenő, megbízott vezérigazgató. A tavalyi évről szólva elmondta, hogy az intézet díjbevétele 16 milliárd forint volt. Az ÁB ebbőil fedezi az ügyfeleknek nyújtott szolgáltatásokat, a működési kiadásokat, a fennmaradó összeget pedig befizeti a költségvetésnek. A gazdasági életben tapasztalt nehézségek ellenére * sem csökkent az érdeklődés munkájuk iránt. A lakossági biztosítások száma 251 ezerrel nőtt és így elérte a 8 millió 115 ezer darabot. Hazánkban is nagy védelmet élvez a vállalati és szövetkezeti tulajdon, amit bizonyít, hogy a szerződéskötések aránya ezen a területen eléri a 96 százalékot. Tar Jenő elmondta még, hogy a mezőgazdasági nagyDiákigazgató beiktatásával, ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét mától három napon át az egri Dobó és Gárdonyi gimnáziumok hagyományos diáknapja, ahol a tanulók számot adnak a különböző művészeti kategóriákban felkészültségükről, szakköri tevékenységükről, politikai tájékozottságukról. .Mint ahogy az már évek óta lenni szokott, diáktanárok tartják az órákat és vezetik a különböző programokat. A teljesség igénye nélkül sorolunk fel néhádás gépesítéséről, a szőlőtermesztésről és -feldolgozásról, az állattartó épületek gépeiről, az új erdőgazdasági eszközökről és technológiákról, majd a munka- és az egészségvédelem mező- gazdasági tennivalóiról volt szó. Ezután az energiagazdálkodás. a zöldségtermelés, a mezőgazdasági számítás- technika, a növényvédelem gépesítése került napirendre az előadásokon. A tanácskozásnak nemzetközi jelleget kölcsönzött, hogy moszkvai és prágai kutatók is előadást tartottak. Bekapcsolódtak a konferencia munkájába olyan intézmények is, mint a Debreceni Agrártudományi Egyetem mezőtúri gépészeti főiskolai kara, valamint az Agrárgazdasági Kutató Intézet, képüzemek 20-féle biztosítás között választhattak. A tavalyi év a jégverés esztendejének is nevezhető, hiszen országosan 102 jégveréses napot jegyeztek fel. Hevesben ugyanezen időszak alatt 41 iJJyen napot számláltak, így a károkat Bács-Kiskun, Pest és Baranya megyék után szűkebb hazánk szenvedte meg leginkább. ÖSz- szesen 52.402 hektár károsodott, amelyre több mint 340 milliót kapták mezőgazdasági nagyüzemeink a növénybiztosítás alapján. Továbbra is gyorsan fejlődnék a lakossági biztosítások!. Ápriilis elsején vezették be a CSÊB 150 elnevezésű új formát és az év végéig az ügyfelek 47 ezret kötöttek meg ebből, Heves megyében ez a szám több mint 1000. Az épület- és lakásbiztosítással rendelkezők száma országosan elérte a 3 milliót; az elmúlt évnyat az érdekesebb rendezvények közül: a dobósok vendége lesz többek között dr. Korompay János, aki Gárdonyi Géza titkosírásáról. műveltségéről tart előadást, Benkő Dániel gitárművész, akinek koncertjét az egri Vörös Csillag moziban hallhatják a fiatalok, Vladár Sándor olimpikon, Benkő László, az Omega együttes vezetője, Szikora János, az önálló egri színház művészeti igazgatója, Tóth Béla, a MOKÉP főosztályvezetője, Nagy László rendőr főhadnagy. viseltette magát számos gyártó és termelő vállalat, szövetkezet is. A Grabatrans anyagú szállítóhevederek alkalmazásáról például a HÛDGÊP, az újrafutózott gumiabroncsok mezőgazdasági használatáról a bábolnai IKK, míg az osztottsorú kukorica vetéséről egyebek között a balmazújvárosi Lenin Tsz szakembere szólt. Egyes témakörökben me- zögépesítési kerekasztal-be- szélgetést, vitát is rendeztek. Ennek során szó esett a traktorok műszerezésének szükségességéről, a termény- szárítók fejlesztéséről, a „járvaszecskázók” konstrukciós megoldásairól. Vagy például arról, hogy a „magajáró” vagy a rászerelt cu- korrépa-betakarítók kelle- nek-e a jövőben inkább. Fehér István ben 650 ezer esetben fizettek ilyen kártérítést, átlagosan 1000 forintot. A gépjármű-biztosítások körében is nőtt az érdeklődés: a 190 ezer felelősségi kárra 1 milliárd 458 millió forintot adtaik. Továbbra is népszerű a CASCO. 730 ezer gépjármű-tulajdonos, az autósok 58 százaléka rendelkezik ilyen biztosítással. A vezérigazgató külön is hangsúlyozta az intézet kár- megelőzési tevékenységét. Munkavédelemre, propagandára 41 milliót, a Bács- Kiskun és Baranya megyékben felszerelt jégkárel- háritó rakétarendszer támogatására 45 milliót költött az Állami Biztosító. Törekvéseikről szólva pedig befejezésül elmondta, hogy az eddiginél is jobban próbálnak alkalmazkodni a megváltozott gazdasági formákhoz. A gáfrdonyisok a különböző kulturális bemutatók, számítástechnikai és KRESZ- vetélkedők, asztalitenisz-, sakk- és fociverseny után táncházban, az Ifjúsági Ház belső udvarában „lazíthatnak”. A német és az angol nyelvi klub hasznos és szórakoztató műsorral várja a2 ideérkezőket. Lesz break- bemutató és diszkó is. Szombaton délelőtt téli kirándulásra indulnak a két intézmény túra- és természetkedvelői. Milyen megyénk művészeti élete? Szerdán délután — Egerben, a Vörös Csillag mozi klubtermében — tartatta idei első ülését a .tavaly december 6-án megalakult megyei művészeti fanács. Ezen — többek között — megjelent Kovács Sándorné, a megyei tanács elnökhelyettese. Először Pók Lajos elnök terjesztette elő az 1985-re szóló munika- és üléstervet, amelyet a résztvevők megvitattak és elfogadtak. Ezt követően Juhász Csaba titkár tartott ismertetőt szűkebb hazánk művészeti életének helyzetéről, eredményeiről. megoldásra váró gondjairól. A hozzászólók konkrét javaslatokkal egészítették ki az értékelést, s valamennyien azt hangsúlyozták, hogy — a lehetőségekhez képest — támogatni kell a valóban rangos, az egyértelműen színvonalas alkotó tevékenységet. Végül szó esett a Liszt-évforduló, a művészeti aktíva előkészítéséről, valamint a felszabadulási tárlat szervezéséről. Nemzetközi ifjúsági szabadegyetem A TIT Heves megyei Szervezete nemzetközi politikai szakosztálya ebben az évben is megszervezi a nemzetközi ifjúsági szabadegyetemet. A találkozókra -elsősorban a középiskolás fiatalokat várják. de szívesen látnak más érdeklődőket is. A programok sorában hat előadás hangzik el. Az első rendezvényre szerdán délután került sor Egerben, a megyei TIT székházában, A következőkben szó lesz a szocializmus építéséről Magyarországon, valamint Latin-Amerikáról. Előadás hangzik el a fegyverkezés és a leszerelés témájáról, valamin t időszerű gazdaság- politikai kérdésekről. „Dorottya szoríttya“ Igazságtalanság, hogy ilyenkor már mindenféle versiíke szóba kerül, annak jeléül, hogy nagyon várjuk a tavaszt. Elmondjuk a varázsigét: „Ha csordul Vince, telik a pince”. Meg azt is: „Ha fénylik gyertyaszentelő, az ízíket vedd elő”. Ami azt jelenti, jó lesz elővenni a kukoricaszárat, mert fűteni kell még jó darabig. (Sajnos, ez az energiahordozó is eltűnt a piacról, mert az új technológia szerint a kukoricaszárat besi- lózzák. Megeszik a tehenek.) Hanem az mégse járja, hogy egyéb versikéket elfeledünk. Mert februárra két, egymásnak felelő rím is koccan a vacogó fogak közül Február ötödiké, hatodika körül mérges a hideg, de 16-a körül, Julianna napján megenyhül az idő. Innen a népi versike, népi helyesírással, úgyis arrafelé tart a helyesírási tanácsadó: Dorottya szoríttya Julianna tágíttya Csak nem tetszik valami rosszra gondolni? Ugyan már! por Isten veled, lián i C7‘ ülfálli ic”! ven 1 ..SZi dKdIli lo ! Tegnap 12 óra 12 perckor Egerben, a Leányka út sarkán utoljára eresztette le Nagy Jenöné sorompóőr a két, piros-fehér vasrúdon lógó, sok életet megmentő öreg „szakállas” sorompópárt. A modern technika halálra ítélte a sínek hagyományos torlaszait. Eger tizenegy pontján fűrészelték le a fémmonstrumokat, amelyek február 6-án. pontban 16 órakor központi vezérlésű integ- ra-dominóberendezés által működtetett fénysorompónak adták át az őrzők szerepét. Perl Márton kamerájával az utolsó percek egyik mozzanatát örökítette meg. Az ÁB is igazodik a gazdasági változásokhoz Művészeti bemutatók — Szellemi vetélkedők — Lányok-fiúk focishaw-ja — Videoprogramok — Breaktáncok — Téli túrák Diáknapok a Dobóban, a Gárdonyiban NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE - Főszerkesztő-helvett«- KOrt«t lrt7W - u Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. - Szerkesztőség : Eger, Beloiannisz u 3 sz., 3301 (Pf 23) Telex 063-350 TeMon 13 352 'l3 ■£? , onsr - ° -HT megyf 3200. Telefon: 11-697 Hotvnn. Ko«..th tór « <, JlJ T„ur„„. 1. «, ' víl-jlTV.J-Y. f : "ü' piéton._J_3-352, 13-503,_ 13-644, 13-985. Gyongyos. Rozsa u. 1 Lapkiadó 3200. Telefon: 11-697. Hatvan. Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. ‘ Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3 sz 3301 (Pf 23)- Telex- Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 43.- Ft. negyedévre 129,-Ft. egy évre 516,-Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő ’ postahivataloknál Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. - HU ISSN 0133-0705 063-349. Telefon: 12-656, 13-381. és a kézbesítőknél. Index: 20062 -