Népújság, 1985. február (36. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-16 / 39. szám
mk Óriások, vándorúton Tengernyi mérete ellenére szinte fantasztikusan szép, már-már valószínűtlen látványt nyújt a vison tai Thorez Bányaüzem külszíni fejtése. A „gödrökben” dolgozó több ezer tonnányi gépóriások egyre újabb mezőket tárnak fel; esetenként kilométereket is bejárnak áttelepítésükkor, hogy lignitet, fűtőenergiát biztosítsanak legnagyobb fogyasztójuknak, a Gagarin Hőerőműnek. Perl Márton képriportja egy ilyen áttelepítést örökít meg. A mikor megépítették a besenyőtelki művelődési „komplexumot”, évekig csodájára járt az ország. Tanulmányokat, brosúrákat írtak a kezdeményezésről, filmet is készítettek —, amelyekből azután elsősorban az építők profitáltak — hirdetve ország-világnak, hogy így lehet valahogy felépíteni „olcsón” a modem kultúra otthonát. Akik Amerikában látták e filmet, csodálkoztak és az ötlet sikeréről vitáztak. — Feltaláltak valamit! — jött a levél a Minisztériumból és nyomában megalakultak a különböző szintű bizottságok és hivatalosan is elindult a „kisérlet”. amelyet — talán mind a mai napig — egy ország figyel. Később megyei és országos szinten is összegződött a vita, miközben először a hajdani füzesabonyi járásban újabb községek csatlakoztak az értelmesnek tűnő vállalkozáshoz és Besenyőtelek mellett emlegetni kezdte az ország Sarud, Poroszló és több más község nevét. — Komplex művelődési központ! — így nevezte annak ilején a miniszterhelyettes az első fecskét —, amelyet Heves megyében azóta tizenhét településen valósítottak meg. — Hogy jutott eszükbe? — kérdezték a távoli megyéből ide sereglő szakmabeliek, mire az illetékesek tulajdonképpen nem is tudtak kielégítő választ adni, mivel a feltett kérdésen még nem gondolkodtak. — Miért nem? — kíváncsiskodtak. — Nem volt rá időnk! Még jó magyar neve sincs. — Hogy-hogv ? A feltalálók nem tudták, hogy mit találtak fel? — Azt tudták! — Heves megyétől az elsőbbségi jogot senki el nem tulajdoníthatja, még akkor sem, ha az akkori tervezők, építők, kivitelezők, a tartalmi munkát megszervező igazgatók, nevelők, a fenntartók, vagyis az „alapítók” személy szerinti megörökítésére alig-alig fordítottak gonlot. A besenyőtelki „komplex” ünnepélyes alapkő- letétele. — ahol a megye, a járás, a község párt-, állami vezetői is jelen voltak — volt az egyetlen ünnepélyes eseménye a kísérletnek, amellyel nem valott szégyent sem a megye, sem a község. — Csinállhaittak volna nagyobb felhajtást! — kritizálgattak akkoriban tgbben, de végeredményben ez legföljebb csak bocsánatos bűn lehetett a .föltalálás” nagyszerűsége mellett. Figyelmetlenség. — parancskiadás elmaradása miatt — amely néhány tucat lelkes, többet akaró ember jogos emlékbe foglalását mulasztotta el. Sajnos! A legnagyobb öröm, hogy akik ez ügyben — tizenegy néhány esztendő alatt — tették valamit, valamennyien jogosan magukénak érzik a „művet”, mivel ők is alkotó részesei egy bevált kezdeményezésnek. A besenyőtelki tanácsülések egyikén. — amikor szétnyíltak a tantermek modern „nyílászáró szerkezetei” és percek alatt tanácsteremmé változtatták a helyiséget — azon töprengtünk az elnökkel a megtett út visszapillantótükrében, hogy sem az újat kereső és alkalmazó pedagógusok, sem az itt „kulturálódó” felnőttek, de a község egyetlen lakója sem panaszolta fel meg a létesítményt, mondván Minek ez nekünk? — Ez bevált! — nyomta rá szóval a pecsétet Vadnai László. Szavában kételkedni pedig már csak azért sem lenne helyes, mivel a „komplex” fennállása óta úgyszólván nincsen hét. de hónap még kevésbé, hogy újságban, rádióban ne hangzana el ilyen-olyan célból a falu neve, a tizenhét többi között, ahol több-kevesebb sikerrel valósul meg a mindennapok gyakorlatában az oktatás és közművelődés egysége. A modern pedagógiai gyakorlatot megvalósítani képes művelődéspolitikai kezdeményezés, közismerten nem „olcsó” lehetőség. amelyet kihagyni vétkes mulasztás lenne, hiszen az új kultúrközpont létrehozásának számos olyan feltétele van, amelyből ha csak egy-kettő is hiányzik, szinte bizonyosan megjósolható a kudarc. Akik tehát keveselnék az említett „tizenhetet”, számoljanak azzal, hogy a számsor növelése, a komplex művelődési közponok gomba módira való elszaporítása, — még álombéli pénzbőség esetén is lehetetlen. Pedagógiai abszurdum! A szakavatottak előtt nyilvánvaló. —ép pen a Heves megyei kísérletek tanúbizonysága alapján —, hogy a többfajta intézménytípus ésszerű összevonása, együttes, olcsóbb kivitelezése, csak adott feltételek és körülmények, egy-egy szóban forgó település településhálózati szerepkörének átgondolása után lehetséges. A kiművelésre váró emberfők sokasága, akikről annak idején Széchenyi Világ című munkájában beszélt. 1831 óta egyfolytában napirendje a kulturpolitikusoknak. A felszabadulás óta megszületett párthatározatok, a közművelődési törvény, az ezek szellemében történő sikeres, vagy félresikerült erőfeszítések, tulajdonkeppen erre alapoznak. A kiművelt emberfőkre! — Buta emberekkel nem lehet szocializmust építeni! Ezt mondta az egyik Heves megyei tsz-elnök beszélgetésünk során nem is olyan régen, amikor arról faggattam, miért költ a szövetkezet szinte erején felül kultúrára, közművelődésre, amikor jóval kevesebb is soknak tűnne. Ha már a visszapillantó tükörbe néztünk, szembetűnik az elsuhant évtizedek útkeresése. a tömeges közművelődés legcélravezetőbb formáinak mindimáig tartó kutatása. Hagyatékképpen örököltük a régi klubokat, gazdaköröket, egyleteket, ide lehetne számítani még a „kulturkocsmákat” is, amelyekből nem sok maradt és a fel- szabadulás után nekilátott az ország az új „kultúrházak” építéséhez. — Itt sokan elférnek! — biztattuk magunkat akkoriban és reméltük, hogy a kultúra majd olyan gyorsan terjed, mint ahogyan azok épültek. A kultúrházat későhb művelődési házként emelegettük, miközben rádöbbentünk, hogy az effajta tömeges kultúrálódás igazában nem lesz hosszú életű, noha a művelődési házák hodálytermei kétségtelenül alakalmasak voltak népes embercsoportok befogadására, nagy rendezvények megtartására. A tömegek előtti közlés, kinyilatkoztatás ereje, az évek során jelentőségét veszítette és a kultúrpolitikusok országszerte hangoztatták: — Ha már építettünk a kultúrának templomot, építsünk mellé „sekrestyét” is. Kisebb helyiségeket, szobákat, ahol az emberek. a kulturálódni vágyók életkoruk, saját érdeklődésük szerint művelőlhetnek. Kezdetben lettek tehát a kultúrházak. csak pénz nem volt — és ma sincs — arra, hogy egy ország az intézményhálózatát úgy váltogassa, mint a bepiszkolódott inget. Ugyanakkor évről évre megyeszirte százával épültek az új iskolák, az óvodák, bölcsődék. az öregek otthonai, nem is beszélve az egészségügyi intézményhálózatról, a tanácsházákról és tsz-központokról. Mindezen történelmi alkotások mellett, —visszatérve a művelődési házakhoz — a felismerés tény maradt, amely szerint a jövő útja a csoportos művelőlés, a gondolkodó emberek személyes vágyait kipuhatoló igények összegyűjtése: kertbarát-korok és nyelvtanfolyamok, játékkészitő-, hímző-, fafaragó-, csillagász- és kismamaklub, bábszakkörök, barkácsolóműhelyek iránt jött meg az étvágy, nem is szólva a magnó, a rádió, a video elterjedéséről, alkalmazásáról. A Heves megyei kezdeményezés. — amely alkalmas helyen építészetileg is összekapcsol iskolát, könyvtárat, mozit, művelődési házat, egy meghatározott nagyságrendű községben, vagy esetleg városrészben — megoldást jelent. Valami újat, az új igények szerint! — Nincs itt szó „feltalálásról”, sokkal inkább a kínálkozó lehetőség nyalkoncsí- péséről, a régi és az új ötvözéséről. A legfontosabb kérdés, hogy miként sikerül a tartalmi munkát úgy átformálni, kialakítani. minél kevesebb ütközéssel összehangolni, hogy azzá legyen a komplex központ, amivé álmodtuk. — Nem könnyű sok mindennek megférni egy helyen! — hallani innen-onnan. Ez igaz! Az értelmes irányítás viszont nemcsak a házon kívüli, de házon belül is felismeri a helyes érdekeket. Nehéz, nagy szervező munkát igényel egy ilyen modern komplex-egység irányítása, költségeinek fedezése. Egy félórás csúszás a mozielőadással, vagy éppen a tsz- zárszámadás elhúzódása bizony könnyen „elviheti” a testnevelés, vagy az énekórát. Energiára is szükség van — úgyszólván — reggeltől estig, bár a legtöbb is kevesebb annál, mintha a községben öt-hat helyen peregnének a különböző intézményekben a napi események. A kezdet kezdetén a pesszimisták legyintettek : — Fából vaskarika! 1/ ;sőbb kiderült, hogy a hozzáértők fából ugyan nem, de a vasból tudnak vaskarikát csinálni ... Szalay István rO(uhól iHuküMkát...
