Népújság, 1985. február (36. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-02 / 27. szám

NÉPÚJSÁG, 1985. február 2., szombat 1. Küldetést teljesít a szövetkezeti értelmiség Beszélgetés dr. Eleki Jánossal, a TOT főtitkárával A magyar mezőgazdaság rendkívül dinamiku­san fejlődött az elmúlt évtizedekben és nemzetközi viszonylatban is elismeréseket ért el. A termelő- szövetkezetek megszilárdulásával párhuzamosan az élelmiszertermelésben hazánk fokozatosan önellá­tóvá vált, a magyar gabonaföldek hozama két és félszeresére nőtt, az egy főre jutó hústermelés a világátlag csaknem két és félszerese. Jelentősen ja­vult a belső ellátás színvonala, s ezzel egyidejűleg két évtized alatt az élelmiszerkivitel a hatszorosá­ra nőtt. — Milyen szerepet játszott ebben a szövetkezeti ér­telmiség — kérdezte la­punk megbízásából Sz. Lukács Imre dr. Eleki Jánost, a Termelőszö­vetkezetek Országos Ta­nácsának főtitkárát. — Jelentősét, hiszen o szö­vetkezeti értelmiség együtt nőtt fel a szerveződő nagy­üzemmel, éppen az teremtett számára létformát, hivatást és egzisztenciát. Az anyagi­technikai fejlődéssel egyide­jűleg, azzal szoros kölcsön­hatásban, a szellemi erőfor­rások megsokszorozódtak. Vi­szonylag rövid idő alatt ki­alakult a szövetkezeti pa­rasztság mellett egy új ré­teg, amelyet a felső- és kö­zépfokú végzettségű szakem­berek, a nagy szakmai és irányítási tapasztalatokkal rendelkező vezetők alkotnak. Ez az értelmiség a párt po­litikájával, ezen belül az ag­rár- és szövetkezetpolitiká- val egyetért, a szo­cialista társadalmi rendszer iránt elkötelezett. A szövet­kezeti értelmiségnek a ter­melési kultúra, a közéletiség és a szövetkezeti önkormány­zat fejlesztésében fontos kül­detése van, amit becsülettel teljesít. Ezt, az elmúlt évti­zedek fejleményei meggyőző­en tanúsítják. — Hogy alakult a szövet­kezeti értelmiség létszá­ma és összetétele? A ha­zai értelmiség hány szá­zaléka dolgozik ma a tsz-ekben? — Magyarországon napja­inkban 1 millió 400 ezer em­ber foglalkozik hivatásszerű­en szellemi munkával. Ez az aktív keresők több mint egy­negyede. Ebből 540 ezerre tehető azoknak a száma, akik felsőfokú iskolával rendel­keznek vagy olyan vezetői, érdemi ügyintézői munkakört töltenek be, ami felsőfokú végzettséget, illetve magas szintű szakismeretet igényel. A szellemi foglalkozásúak ez utóbbi, szűkebb rétege te­kinthető hazánk értelmisé­gének. A termelőszövetkeze­tekben, szakszövetkezetek­ben, valamint ezek társulá­saiban összesen 28 ezer 952 vezető, illetve szakember dolgozik, tehát az összes ér­telmiségi foglalkozású több mint 5 százalékát integrálja a mezőgazdasági szövetkezeti mozgalom. Ez a szövetkezeti értelmiség képzettségét, szak­mai, politikai felkészültségét tekintve, ma sem egységes, de az átszervezés óta elicit idő alatt, a gyors létszámnö­vekedéssel párhuzamosán, jelentős minőségi változás,' , ment át. Míg 1971-ben a ve zetőknek csupán 27 százaléka rendelkezett egyetemi vagy főiskolai végzettséggel és 40 százaléknak még középfokú végzettsége sem volt, addig ma 70 százalék a felsőfokú végzettségűek aránya és 22 százalék érettségizett. A szakmai színvonal emelke­dését reprezentálja az a 110 fő. aki különböző szintű tu­dományos fokozattal rendel­kezik. 900 személy szerezte meg az egyetemi doktori cí­met. A szövetkezeti értelmiség létszámban és jelentőségben legnagyobb csoportja (74 szá­zalék) az agrárértelmiség: növénytermesztési, állatte­nyésztési és állategészség­ügyi szakemberek. Létszá­muk megközelíti a 13 ezret. A második legjelentősebb szakmai csoport a műszaki értelmiség. Jelenleg 4 ezer műszaki szakember dolgozik a szövetkezetekben. Rendkí­vül szűk csoportot alkotnak a közgazdászok, csupán 162 egyetemi végzettségű talált megélhetést a közös gazda­ságokban. Kevés. Ugyancsak kévéi à jegájz. A felsőfokú végzettségűek 5 száza’.í’á£t jelenti az egyéb műszaki - gazdasági foglalkozásúak csoportja. Ezek között is fel­tűnően hiányoljuk az erdé­szeti szakembereket. A szövetkezeti értelmiség kor szerinti összetétele igen kedvező, a vezetők és szak­emberek negyedrésze 30 éven aluli, kétharmaduk 40 év kö­rüli. — Milyenek az elhelyezke­dési, megélhetési lehe­tőségek? — Elhelyezkedésük huza­mosabb ideje erős differen­ciáltságot tükröz. Míg a me­gyeszékhelyeken, nagyobb városokban, illetve ezek agg­lomerációs körzetében a tsz- ek szekember-ellátottsága igen kedvező, egyes esetek­ben túltelítettség is mutat­kozik, addig a városoktól tá­voleső gazdaságokban hiá­nyoznak a felsőfokú végzett­ségűek. A gyengén gazdál­kodó és kedvezőtlen adott­ságú szövetkezetekben éven­te 3 ezer szakember része­sül fizetéskiegészítésben, 350 szolgálati lakás és 250 saját tulajdonú lakás épül, külön állami támogatással'. Ennek köszönhetően, 1978—1983. között 1400 fővel nőtt a kedvezőtlen adottságú ter­melőszövetkezetekben a fel­sőfokú szakemberek száma. Ám az egyenlőtlen eloszlás továbbra is gondot jelent. A szövetkezeti értelmiség munkakörülményei a nép­gazdaság más ágazataiban dolgozókéhoz képest általá­ban kedvezőtlenebbek. A munkahelyi beilleszkedés és érvényesülés szempontjából a tsz-ek viszont kedvező le­hetőségeket nyújtanak a szakemberek számára. A kezdő értelmiségiek a szövet­kezetekben viszonylag ha­mar jutnak önálló munká­hoz, aikCtÓlífszséSük kibon­takoztatását segítő feladatod­hoz. Ugyancsak jók az ag­rárszakemberek vezetővé vá­lásának esélyei. A diploma megszerzését követően, igen rövid idő alatt (2—3 év), az agrárvégzettségű szakembe­rek jelentős része legalább középvezetői beosztásba ke­rül. Egyes vezetői beosztá­sok nem jelentenek a dip­lomások számára végzettsé­güknek megfelelő munkát. Ezért a vezetők körében nagy a fluktuáció. A szövetkezeti értelmiség jövedelmének döntő részét a főállásból származó kereset teszi ki, a munkadíjon kí­vül ide értve az egyéb jut­tatásokat (prémium, juta­lom). Az átlagkeresetek szint­je hozzávetőlegesen azonos a népgazdaság más ágazatai­ban dolgozókéval, de a me­zőgazdaságiak az azonos munkadíjat hosszabb mun­kaidő alatt, nagyobb mun­karáfordítással érik el. Va­lamelyest elmaradnak az át­lagkeresetek a mezőgazda­ság állami szektorában fog­lalkoztatottakétól. A szövet­kezeten belüli kereseti ará­nyok jelenleg nem eléggé ösztönzőek a szakemberek számára. A vezetők átlagke-' resete nem haladja meg je­lentős mértékben a termelés- irányítókét, s ez utóbbiaké is csak 1,3-szerese a fizikai dolgozókénak. Ez a kereseti arány nem tükrözi a maga­sabb képzettséget, a szelle­mi igénybevételt, a nagyobb kockázatvállalást és a fele­lősséget. Ezért az agrárszak­emberek közül számosán ke­vesebb felelősséggel járó, kedvezőbb munkakörülmé­nyeket, azonos vagy jobb ke­reseti- lehetőséget nyújtó munkaterületek felé orientá­lódnak. A szövetkezeti értelmiség jövedelmét kiegészíti a ház­táji gazdaság, amelynek mé­retei megegyeznek az átlag- ~gäi. A jövedelemforrások kö­zött elhanyagolható Jelentő­ségű a másodállás és mellék- foglalkozás. A szövetkezeti szakemberek összesen 3,2 százaléka rendelkezik ilyen munkaviszonnyal. — Hogyan alakulnak a szövetkezeti értelmiség életkörülményei? — A szövetkezeti értelmi­ség fele saját tulajdonú la­kásban, illetve családi ház­ban lakik, 23 százaléka pe­dig szolgálati lakásban vagy tanácsi bérlakásban. Tíz százalékuk lakik kifejezetten rossz körülmények között, albérletben vagy munkás- szálláson. A szövetkezeti ér­telmiség vagyoni helyzete ki­elégítőnek mondható, 63 százalékuk rendelkezik va­lamilyen ingatlannal: lakás-, üdülő- vagy telektulajdon­nal. A szövetkezeti értelmi­ség többnyire lényegesen ke­vesebb szabad idővel rendel­kezik, mint a népgazdaság más ágazataiban dolgozó diplomás. A szakmai önmű­velés lehetőségei vidéken rosszabbak, nehezebb hozzá­jutni a szakfolyóiratokhoz, szakkönyvekhez. Nem dra­matizálom, de a szövetkezeti értelmiség 20 százaléka olyan településen él, ahol úgyszól­ván semmiféle kulturális vagy szórakozási lehetőség nincs. A nagyobb gazdasá­gok helyenként élénkítő ha­tást gyakorolnak községük kulturális életére, míg a ki­sebb vagy gyengébben gaz­dálkodó kollektívák anyagi helyzetük miatt erre képte­lenek. Napjainkban a községek­ben, falvakban lakók életé­nek, munkájának kereteit döntő mértékben a terme­lőszövetkezetek jelentik. Munkájukkal, az elért ered­ményekkel komoly megbe­csülést vívtak ki, s a szövet­kezeti értelmiség társadalmi presztízse nőtt, lényegesen V^rl/V&7oh h n rm »n* ï-AlâcC '***'* in.t tvc < civa!«; t> u tin.çy ci>elKftK^7nriii.k 10—15 évvel ezelőtt — fe­jezte be nyilatkozatát dr. Eleki János, a Termelőszö­vetkezetek Országos Taná­csának főtitkára. f (Fotó: Szabó Sándor) A PÁRTMUNKÁS EMLÉKEZIK Emberséggel a legnehezebb időkben is... Manapság a (könyvesbol­tok kirakatai szinte hemzseg­nek a memoárirodalom újabb és újabb termékeitől. Népszerűek ezek a művek, mert — amellett, hogy egy- egy ikedtvelt művész, közétet i személyiség „titkaiba” enged­nek bepillantást — mind­annyiunk számára tartal­maznak tanulságokat. Sók esetben azonban ezeket fel­lelhetjük akkor is, ha „egy­szerűbb”, hétköznapibb em­berek sorsát fogjuk valla- tóra. Egy ilyen életút tá­rult fel előttem, amikor Erdé­lyi Ferenccel, a Mátraalji Szénbányák volt személyze­ti osztályvezetőjével be­szélgettem, akinek pályája értékes adalék ahhoz is, hogy az elmúlt évtizedekről hite­lesebb, pontosabb képet rajzolhassunk. Érdekesen, árnyaltan fo­galmaz, látszik, hogy az ese­ményeket, a legapróbb epi­zódokat — hacsak önma­gáiban is — már sokszor fel­idézte, visszapergette. — Horti születésű vágyóik. Mint akkoriban a hasonló korú társaimnak, nekem is korán kellett elkezdeni a munkát. 1936-ban, tizenkét évesen kerültem a nagy- gomibosi uradalomba, ami akkortájt egy elég magas műszaki színvonalon álló mintagazdiaság volt. Először csak afféle sihedernek való feladatokat végeztem, vizet hordtam a férfiaknak és asszonyoknak, valamint — olykor estig is — a kárté­kony répabogarakat irtot­tam. Még alig múltam el tizenöt esztendős, s már fel­nőtt napszámba vettek és a gyümölcsös permetezését bízták rám. Ezen a helyen dolgoztam egészen 42-ig. amikor a hatvani fűtőház- ban kaptam állást. Egy da­rabig segédmunkásként te­vékenykedtem. de idővel be­tanított mozdonylakatos lettem. Többször is előfor­dult. hogy kivittek a gépre fűteni, s mondanom sem kell, hogy milyen boldog voltam, hiszen ez volt. az első lépés afelé, hogy meg­valósuljon gyermekkori ál­mom és mozdonyvezető le­hessek. Régi vágyam volt ez és az ok is egyszerű: szülő­helyem tulajdonképpen vas­utas község, emellett pedig nagyapám és apám is a MÁV-nál kereste a kenye­rét. Bár a frontra nem vitték el, a háború borzalmait mégis megismerte, és azok életre- szóló. kitörölhetetlen nyomo­kat hagytak benne. — Nagyon jól emlékszem arra a napra, pontosabban 1944. szeptember 19-re. Ekkor zajlott le az a rettenetes szőnyegbombázás Hatvanban. Légvédelem nem volt, a repülők nagyon alacsonyan szálltak, kiválóan láthatták hát a célpontokat. Az egész tá­madás mindössze 15—20 percig tartott, de mérhetet­len pusztítást okozott. Négy vasutas vesztette életét, a halottak java része civil volt. Alig egy hónapra rá. november 17-én már felsza­badult Hortnak az a része, ahol mi is laktunk. Decem­ber végén pedig megkezdő­dött a párt ottani szervezése. Az esemény krónikását az is izgatja ilyenkor, hogy va­jon írni vitte az akkor alig húszéves fiatalembert a kom­munisták soraiba. Miért ép­pen őket választotta, hiszen aligha mérhette fel az erő­viszonyokat a harcok utáni zűrzavarban. — A felvetés teljesen jo­gos és azt is nyugodtan el­mondhatom. hogy akkor még nem volt szilárd meggyőző­désem, sőt alapvető politikai képzettségem sem. Két párt igyekezett híveket toborozni, a szociáldemokraták és a kommunisták. Az én dönté­semet az befolyásolta leg­inkább, hogy azok a mun­katársaim, akik velem min­dig rendesek voltak, akiket szerettem, az MKP mellett tették le a voksukat. így te­hát elsősorban érzelmi okok vezéreltek. Egy kis fehér cédulácskát kaptunk, azzal igazoltuk a tagságunkat. Rögtön a vezetőségbe kerül­tem, agitáeiós propagandis­tának. Azt se tudtam, hogy ezt eszik, vagy isszák, de az­zal nyugtatták meg. hogy alkalmas vagyok erre a posztra, mert kiválóan tudok beszélni és ez az egyik leg­főbb követelmény. Rövide­sen párttitkár lettem, 1949. december 9-én pedig már a megyei pártbizottság mun­katársaként tettem a dol­gom. Eközben folyton gyarapí­totta tudását, igyekezett fel­zárkózni a képzettebb társak mögé. Olyan emberekkel is összehozta a sors; akik az­után később országosan is­mertek lettek és ilyen, vagy olyan vonalon vezető pozí­ciókat töltöttek be. — 1950-ben hathónapos pártiskolára küldtek. Ki­váló társaság gyűlt össze, ezen felül azonban rengete­get kellett tanulnom ahhoz, hogy lépést tarthassak a töb­biekkel. Velem egyidőben volt itt hallgató Major Ta­más is. Miután hazajöttem, kineveztek a káderosztály élére. Itt maradtam 1952-ig, de ekkor felszámolták eze­ket az osztályokat és más, újiabb állomáshely követke­zett. Két évig Budapest lett a második otthonom, mert az ottani pártfőiskolára jár­tam. Olyan emberekkel is­merkedhettem meg, , mint Németh Károly, Biszku Bé­la és Övári Miklós, aki egyébként az osztályfőnö­künk volt. Nagy megtisztel­tetésnek vettem, hogy osz­tálybizalminak választot­tak meg. Az iskola befejezése után a Heves megyei Párt- bizottság másodtitkári funk­cióját láttam el. Ekkoriban imár elég nehéz idők jártak, de a kapott utasításokat mindig úgy igyekeztem vég­rehajtani — sok esetben ez cseppet sem volt könnyű —, hogy az emberség követel­ménye ne szenvedjen csór. b át. Az ellenforradalom ese­ményei, mint annyi társát, barátját, őt is megrázták. Az átélt súlyos, sőt veszélyes na­pokra ma már alig-alig tér ki, inkább az azt követő megújulás fejezeteit taglal­ja. — ötvenhat őszén éppen a Szovjetunióban voltunk egy öthetes körúton. Két héttel az ellenforradalom kitörése előtt tértem haza. Már odá- kinn is hallottuk, hogy mi­csoda rendkívüli feszültség van az országban, de amit itthon tapasztaltunk, az va­lósággal megdöbbentett min­ket. Bár jó néhányan tudtuk, hogy hol a helyünk, tenni azonban nem sokat tehet­tünk. A zavaros időszak el­teltével, már november ele­jén megkezdtük a felbomlott sorok rendezését, a megakadt gépezet beindítását. Jóma­gam újra fontos feladatot kaptam, hiszen Hatvanba ke­rültem, ahol mint járási el­ső titkár dolgoztam egészen 1958-ig. Ekkor utam legutol­só pontjára értem, a Mátra- alji Szénbányákhoz és in­nen is mentem nyugdíjba. Örülök, hogy munkámat többször is elismerték, hi­szen a Bányászat Kiváló Dolgozója kitüntetésem után 1981-ben a Munka Érdem­rend arany fokozatát is meg­kaptam. Sőt, amire különö­sen büszke vagyok kiváló bányász lettem közvetlenül a nyugdíj előtt. Ez nem kis szó. mert ezt nem fizikai dol­gozók csak ritkán mondhat­ják el magukról. S bár a pihenés jól meg­érdemelt napjait tölti, unat­kozni most sem ér rá. Ott a család, meg aztán — mint meséli — tudatosan felké­szült erre az időre és annyi társadalmi megbízatást is élvállalt, hogy igazán nin­csenek üres órái. — A családom körében mindig felüdülök, kipihenem a fáradalmakat. Három (gyer­mekem van, s mindnyájan a bányánál állnak alkalmazás­ban. Az idősebb fiú a mun­ka mellett a jogi egyetemet végzi. Az öt unokával is szívesen beszélgetek, ját­szom. Kedvenc kikapcsoló­dásaim közé tartozik az új­ságolvasás és tévénézés, emellett a hobbikertben is gÿakran teszek-veszek. Ami már komolyabb elfoglaltság, az az, hogy — immár több mint húsz éve — az esti egyetemen filozófiát tanítok. Jó érzés tudni, hogy a hosz- szú évek alatt kikristályoso­dott tapasztalatokat az if­jabb nemzedékbe is átplán­tálhatom. , Abban mi is biztosak le­hetünk. hogy a keze alól ki­kerülő „tanítványoknak” máris lehet valami céljuk: az, hogy évtizedek múltán ők is éppen ilyen nyugod­tan nézhessenek vissza a megtett útra. Sárhegyi István

Next

/
Thumbnails
Contents