Népújság, 1985. január (36. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-26 / 21. szám

Nepuimq 1985. január 26., szombat Negyven évvel ezelőtt a budai Várban a nyilasok kivégezték a Vörös Brigád partizáncsoport ve­zetőit ós tagjait: Braun Évát, Absolon Saroltát, Bauch Sándort, Dálnoki Nagy Ferencet, Fuhr­mann Vilmost, Füredi Lászlót. Füredi Lászlónét, Nyeste Kál­mánt, Rónai Ferencet, Varga Ernőt és Varga Károlyt. Az an­tifasiszta tevékenységet folytató zuglói KISKA-alakulat védettsé­get élvezve, annak szervezeti ré­szeként jött létre a kommunista, szocialista fiatalokból verbuváló­dott Vörös Brigád. Tagjai részt vettek a KISKA-egység vállalko­zásaiban. járőrözéseiben; rom­bolták a németek híradóvonala­it, üldözötteket szabadítottak ki a kivégzőosztagok karmaiból, stb. Fegyverállományuk gyarapí­tására megszerezték a pestlő- rinci repülőgépgyár őrségének fegyverzetét is. Akciócsoportjuk kézigránáttal dobált meg egy né­met légvédelmi üteget. Járőrö­zéseik során terjesztették a párt röpcéduláit, kiadványait. A bri­gád parancsnoki törzse a Vilma királynő út 39. szám alatti ház­ban húzódott meg. Valószínűleg feljelentés nyomán 1945. január 6-án nyomozók lepték el a szál­lást. Másnap németek és nyi­lasok elözönlötték a Garay tér 16. szám alatti óvóhelyet is, ahonnan sok embert elhurcoltak. AVörös Brigád tagjait kegyetle­nül megkínozták, majd január 26-án a Várban kivégezték őket. A Nap kél: 7.18 órakor, nyugszik: 16.36 órakor. A Hold kél: 9.55 órakor, nyugszik: 22.19 órakor. Szeretettel köszöntjiik névnapjukon VANDA nevű kedves olvasóinkat! Rendkívül érdekes és titokzatos név. Különleges és zárkózott el­szigeteltséget kifejező tulajdon­ságot sejtet, titokzatos, mert a jelentése ismeretlen. ^Időjárás] Várható időjárás ma estig: nyugat felől gyakran megnö­vekszik a felhőzet, eleinte csak északon, majd másutt Is több helyen számíthatunk hósszállin- gózásra. gyenge havazásra ké­sőbb esőre. A déli, délnyugati szél a nappali órákban elsősor­ban a Dunántúlon lesz élénk, időnként erős. Várható legma­gasabb nappali hőmérséklet plusz 2, plusz 7 fok között. Nyílt színen? Megyénk jeles női kórusának néhány tizennyolc esz­tendős virágszála toporgott a híres állami gazdaság kultúrtermének színpadán. Az alkalmi konferanszié a függöny elé lépett: — Kedves vendégeink — hebegte. — Első aktusként fogadják szeretettel az itt megjelent lányokat. Az „aktus” elmaradt, a lányok csak énekeltek. (szabó p.) — KÉPVISELŐI FOGADÓ­NAP. Fiaia Tivadamé, az 1. számú országgyűlési válasz­tókerület képviselője 1985. január 28-án, hétfőn 9 órá­tól 12 óráig képviselői foga­dónapot tart Egerben, a Ha­zafias Népfront városi Bi­zottságán. — ELMARAD AZ AUTÓ­VERSENY. Az autóklub au­tós ügyességi versenyt hir­detett meg mára az egri Tö- viskes-völgyben. Mivel az esemény célja az lett volna, hogy a versenyben indulók ügyességét a síkos, havas úton tegye próbára, s az enyhe időjárás miatt erre nem nyílik mód, a progra­mot egy későbbi időpontban tartják meg. — JELENTKEZÉSI HATÁR­IDŐ. Az általános iskolák­ban a nyolcadik osztályosok jelentkezési lapjait február 20-ig kell lezárni, melyeket a középfokú oktatási intéz­mények március 20-ig fo­gadnak. — ELMARAD. Az egri Ifjú­sági Ház egri divatkluibjá- nak hétfői programja techni­kai okok miatt elmarad. A lányok-asszonyok legközelebb február 11-én este 6 órakor találkoznak majd. HÉTFŐTŐL: Uj helyen a káli OTP Hétfőtől már az új helyen fogadja ügyfeleit az OTP kúl-kápolnai fiókja. A taka­rékpénztár ugyanis a mo­dem tanácsháza mellett lé­vő Kápolnai úti új épületbe költözött. Emiatt a nyitva tartás is megváltozott: hét­főn, kedden, szerdán és csü­törtökön reggel negyed nyolctól tizenöt óráig, pén­teken tizennégy óráig fo­gadják a betérőket. Szom­baton zárva tartanak. Az UNIVERSAL Ipari Szövetkezetben, Székesfe­hérváron megkezdődött az NSZK-beli SCHWANK cég­gel kooperációban készülő, magas hatásfokú gázhösu- gárzók sorozatgyártása. Az új típusú berendezés bár­milyen használatos gázfaj­tával üzemeltethető, és a fele energiát megtakarítja. A kétféle típusban gyártott hősugárzó berendezés sze­relőcsarnokok és mezőgaz­dasági üzemek fűtésére használható. A képen: Az energiatakarékos gázhösu- gárzó berendezések szerelése. (MTI Fotó — Tóth Gyula felvétele — KS) HÉTFŐN — HANGVERSENY Perényi Eszter Gyöngyösön NÉPI ELLENŐRÖK NAPIRENDJÉN A szociális tervek végrehajtását vizsgálták Harminc gazdálkodó egy­ségnél vizsgálták megyénk népi ellenőrei, hogy az el­múlt évek során hogyan tel­jesítették a VI. ötéves terv­ben megfogalmazott szociá­lis terveiket. A tapasztala­tokról tárgyalt tegnapi ülé­sén a Heves megyei Népi Ellenőrzési Bizottság, Csepe­léi Károly elnöklétével. Az ülés résztvevői megvitatták 1985. évi munkatenvüket, majd azt a vizsgálati prog­ramot, amely az ÁFÉSZ-ek felvásárlási tevékenységé­hez kapcsolódik!. A gyöngyösi Állami Zene­iskolában január 28-án, hét­főn este 7 órától hangver­senyre kerül sor. A műso­ron szerepelnek Mozart, Beethoven és Brahms művei. Duók és szonáták hangzanak el : főszerepben a hegedű lesz ezen az estén. Nemzetközi hírnevű hegedűművészünk. Perényi Eszter mutatkozik be a mátraalji város közön­ségének ez alkalommal. Mélyhegedűn közreműkö­dik Ormai Gábor, zongorán kísér Kiss Gyula. A Filhar­mónia bérletesein kívül az érdeklődők is jegyet válthat­nak a koncertre. Az ajánlások haszna a szövetkezetekben A szövetkezeti mozgalom fejlődésében is jelentős sze­repük van az országos szö­vetségek vezető testületéi irányelveinek, ajánlásainak. Megyénk sem kivétel ez alól — összegezték a tapasztala­tokat a közelmúltban a MESZÖV-nél —, hiszen az elképzelések, állásfoglalá­sok megvalósítása, elfogadá­sa akár csupán a legutóbbi két esztendőben is számotte­vő eredményeket hozott. Az országos biztonsági alap képzésében való részvétel Egerben és Lőrinciben 300 új otthon kialakítását köny- nyítette a lakásszövetkeze­teknél. A tagsági kapcsola­tok erősítésének szorgalma­zására indított sikeres Heves megyei kísérletek — a vá­sárlási visszatérítések új for­májával — a hazánk más területein működő áfészek előtt is példaként állhatnak. A könyvfargalmazást széle­sítő javaslat nemcsak új bolt nyitásához vezetett a keres­kedelemben, hanem a taka­rék- és iskolaszövetkezeteket is élénkebb cselekvésre kész­tette az árusításban. S több más mellett: ked­vező tapasztalatokkal szol­gált a gazdálkodás alacsony hatékonyságának javítását célzó ajánlás is. hiszen — a kilátások szerint — a ta­valyi eredmények alapján már nem lesz egyetlen szö­vetkezet sem megyénkben, ahol a jövedelmezőségi mu­tató az országos átlag fele alatt maradna. Nem utolsó­sorban pedig hatásosnak lát­szik a községek, kistelepü­lések kiskereskedelmi háló­zatának tüzelőanyag-, illetve felvásárlótelepeinek re­konstrukciójára kezdemé­nyezett, kialakított három­éves program, ami 64 hely­ségben összesen 85 egység korszerűsítéséhez vezet, mintegy félszáz millió fo­rintos ráfordítás mellett. A lottó nyerőszámai > A Sportfogadási és Lot. tó Igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 1. heti lottó­sorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 10, 44, 54, 58, 68 A január havi tárgy, nyeremény-sorsoláson az első hét szelvényei vesz. nek részt. A MEGYEI TIT SZERVEZÉSÉBEN-Vadgazdálkodási tanfolyam EGERBEN : szumbai reggel a órától, hétfő reggel 8 óráig egri felnőttbetegek és a környező községek felnőtt- és gyermek- betegei részére. Az ügyelethez tartozó közsé­gek: Kerecsend, Egerszalók. Makiár, Felsőtárkány. Andor- naktálya. Bátor, Ostoros. No­vai, Noszvaj. Az ügyelet helye: Eger. Baj- csy-Zs. utca 6. szám alatt. Te­lefon: 11-000. Egriek részére a gyermekor­vosi ügyelet szombaton reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 óráig, a kórház gyermekosztályán. Tele­fon: 10-841. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától este 20 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reg­gel 8 órától este 20 óráig, a Technika Házában. GYÖNGYÖSÖN: szombaton 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Te­lefon: 11-727. Fogorvosi ügyelet: szombaton 15—18 óráig, vasárnap és ünnep­nap 9—12 óráig. Mindkét ügye­let helye: Széchenyi u. 1. Gyermekorvosi ügyelet: szom­baton 8—12 és 14—18 óráig, va­sárnap és ünnepnap 8—12 óráig. Ügyelet helye: Puskin utca gyermekrendelő. A gyermek fek­vőbetegeket a felnőtt körzeti ügyelet látja el. Kihívás: 11-727 telefonon. «HATVANBAN: szombaton 7 órától hétfő reggel : — Hatvan város lakossága részére 8 órá­ig — a községek lakossága ré­szére 7 óráig. ' Az ügyelet helye: Kórház „fa- ház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. . Fogorvosi ügyelet : szombaton­ként 6.30 órától 14 óráig, vasár­nap és munkaszüneti napokon 8.30 órától 11 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „fa­ház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Gyermekorvosi ügyelet: szom­batonként 8 órától 12 óráig, va­sárnap és munkaszüneti napo­kon 8 órától 10 óráig. Ügyelet helye: Hatvan. Hor­váth M. u. 21. Telefon: 12-265. reggeltől hétfő reggelig, a Rá- KOJAL-KÉSZENLET EGER­BEN : délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. HEVESEN: szombat reggeltől hétfő reggelig, Vörös Hadsereg u. 32. (Volt szülőotthon.) Tele­fon: 125. Az ügyelet Heves já­rás minden községére kiterjed. FÜZESABONYBAN: szombat reggeltől hétfő reggelig, a Rá­kóczi út 52. (Központi orvosi rendelő.) Állatorvosi ügyelet: szomba­ton § órától vasárnap 20 óráig EGRI ÜGYBLET: Eger, Szö­vetkezet u. 4. Telefon: 12-388 RECSKI ÜGYELET : Recsk, Kossuth L. u. 218. Telefon: Recsk 15 FÜZESABONYI ÜGYELET: Dormánd. Tanácsháza. Dózsa Gy. u. 37. Telefon: Füzesabony 321 GYÖNGYÖSI ÜGYELET: Gyöngyös. Deák F. u. 17 Tele­fon: 11-645 HEVESI ÜGYELET: Heves, Fő út 17. Telefon: Heves 124 TARNAMÉRAI ÜGYELET: Tárnáméra, Lenin Mgtsz, köz­ponti iroda. Tárnáméra, Boco- nádi u. 50. Telefon: Tárnáméra 6 HATVANI ÜGYELET: Hatvan. Városi Tanács. Telefon: 12-720 \z ügyeleti helyekhez tartozó állatorvosi körzetekről a terüle­tileg Illetékes állatorvos ad tá­jékoztatást Allatkórházi ügyelet: minden munkanap 19 órától másnap 7.30 óráig, pénteken 19 órától hétfő 7.30 óráig. Az ügyelet helye: Eger. Szö­vetkezet u. 4. Telefon: 12-388 Ember és természet cím­mel a TIT Heves -megyéi szervezete alapfokú vad­gazdálkodási és természet­védelmi tanfolyamot szer­vez, amefly egyéves időtar­tamú. Akii a követelmé­nyeknek -megfelel, állami vadászvizsgáról szóló bizo­nyítványt ikap. A résztvevők megismer­kednek a Vadászat, a vad­gazdálkodás és természetvé­delem kérdéseivel. Gyakor­lati foglalkozásokat tar-ta­(Tudósítónktól) : Ä Heves megyei Tovább­képzési Kabinet tanfolyamat szervezett a megye óvónői részére — Felzárkóztató óvo­dai nevelés címmel. A to­vábbképzés — amely az elmúlt év októberében kez­dődött. s az idén májusban ér véget — előadásai a szem­léletformálást segítik, mert napjainkban az óvodai mun­ka is nagyabb tudatosságot követel. A tanfolyam elméleti ré­szének befejező előadásá­ra csütörtökön került sor az nak korong- és futóvadlö­vészetben. Ellátogatnak a Bükki Nemzeti Parkba, megtekinthetik a felsőtárká­ny i vaddisznó» kertet. s részt vesznek éllő nyulak be­fogásában. A hallgatók ré­szére a tananyagot, a -vadá­szati szabályzatot, s a vad­lövészet valamennyi felté­telét biztosítják. Az oktatás­ban felhasználják a Heves megyei TIT Agrovideo klub­jának saját felvételeit és oktatófilmjeit. A képzés mór­umban. Ez alkalommal Lá­nyiné dr. Engelmayer Ág­nes, a Gyógypedagógiai Ta­nárképző Főiskola pszicho- lógai initézetének igazgatója az óvodás korban előfordu­ló lelki sérülésekről tartott nagy sikerű előadást. A -hallgatóság figyelmét ráirá­nyította arra, hogy a civili­zációs betegségek — az el- sivárosodás. a félélem, az agresszió és az ideges álla­pot gyökerei egészen a kis­gyermekkorig nyúlnak visz- sza. (Egy UNESCO-felmérés cius utolsó szombatján kez­dődik, s azt követően min­den hónap utolsó szombat­ján találkoznak az érdeklő­dők. A jelentkezés előfeltétele a nyolc általános iskolai vég­zettség, a határidő: 1985. március 15. Jelentkezni le­het a TIT Heves megyei szervezeténél levélben, tele­fonon, vagy személyesen. Cím: Eger, Klapka u. 9., telefon: 13-395. szerint minden tizedik gyer­mek érintett!) A gyermekek alapvető szükséglete, hogy szeressék őket, -hogy bizton­ságban, védettségben és fé­lelem nélkül élhessenek. Ezek hiánya vezet el ugyan­is, sajnos, a legkülönfélébb magatartászavarokhoz. A tanfolyam gyakorlati blokkjában — februártól — az óvodáskorú gyermekek értelmi, érzelmi és beszéd­beli rendellenességeinek ke­zeléséről esik majd szó. llosvai Ferenc Mérsékelt felhozatal Az enyhe idő ellenére még mindig igen kevesen árulnak az egri piacon. Itt a tojás 3, az alma 18, a savanyú ká­poszta pedig 24 forint. A ZÖLDÉRT a megyeszékhe­lyen 8 és 18 forint között kí­nálja áz alma kilóját. A to­jás 2,90-be, a fejes káposzta 7-be, a burgonya 7,10-be ke­rül. Kapható citrom és na­rancs is 30, illetve 39 forin­tért Gyöngyösön 3 forint a to­jás ára. A burgonyát 9, a vöröshagymát 10, a száraz­babot 70 forintért kínálják. Van paradicsom is, megle­hetősen borsos — 200 forin­tos — áron. Hatvanban tej­termékeket is árulnak a pia­con: a tejfel litere és a te­héntúró kilója egyaránt 45 forint. A tojás drága, 3,50. A burgonyát 8, a szárazbabot 60, a fokhagymát pedig 40 forintért adják. * A hét vége asztalára töpörtyű- gombóc levest ajánlunk: 5 dkg apróra vágott töpörtyüt össze­keverünk majoránnával, sóval, l csomó petrezselyemmel, 2 to­jással, 3 dkg liszttel, 6 dkg zsemlemorzsával. 1 órán át áll­ni hagyjuk. Utána vizes kézzel gombócokat formálunk és forró húslevesben megfőzzük. Ha » gombócok, a felszínre jönnek, dú­síthatjuk a levest 1 dl tejfelben elkevert tojássárgájával. Jó étvágyat kívánunkt Óvónők továbbképzése egri Petőfi Sándor Rollégi ­NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. - Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR, - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1.. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301. (Pf. 23.): Telex: 063-349. Telefon: 12-656, 13-381 Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,-Ft. egy évre 516,-Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőiknél. Index: 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3, sz. Igazgató: HORVÁTH JÖZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.

Next

/
Thumbnails
Contents