Népújság, 1985. január (36. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-04 / 2. szám

2. > NÉPÚJSÁG, 1985. január 4., péntek Szigor a francia gazdaság- politikában Laurent Fabius miniszter- elnök kijelentette, hogy a francia kormány gazdaság- politikája 1985-ben sem fog megváltozni s továbbra is ragaszkodik a szigor politi­kájának folytatásához. A miniszterelnök a televí­zióban nyilatkozott, miután előzőleg tanácskozást folyta­tott minisztereivel a kor­mánypolitika fő irányvona­lairól. Hangsúlyozta, hogy a kormány gazdaságpolitikáját nem választás-taktikai szem­pontok fogják irányítani (márciusban járási választá­sok lesznek, 1986 tavaszán pedig újra választják a nemzetgyűlést). Fabius ha­tározottan elutasította azt a szocialista párton belül is hangoztatott gondolatot, hogy a küszöbön álló válasz­tásokra való tekintettel lazí­tani kell a szigor politikájá­nak gyeplőjén. Kijelentette : a korszerűsítés politikáját nem lehet a választások ol­tárán feláldozni s válság idején nem lehet az orsaá- got „simogatással kormá­nyozni”. Drágulások Jugoszláviában A benzin árának emelését további újévi drágulások követték Jugoszláviában.. A városi közlekedés díja 38,3 százalékkal emelkedett, a fűtésért és a melegvízért 27,8 százalékkal többet kell fizetni, a szemét elszállítá­sáért pedig 15,3 százalékkal. A városi közlekedés díja a következő: egyszeri utazásra szóló jegy ára 70 dinár (a régi 50 volt), többszöri uta­zásra érvényes jegy 104 (75), egy napra érvényes jegy 175 (130), a diákok és a nyugdí­jasok havi bérlete 675 (485), kedvezmény nélküli havi bérlet 1950 dinárba kerül (a régi 1405 dinár volt). A drá­gulások a szolgáltató válla­latok veszteségeit hivatottak fedezni. Egyes adók növeke­dése következtében emelke­dett a cigaretták, szeszes ita­lok és déligyümölcsök kis­kereskedelmi ára. Reagan — Nakaszone megbeszélésről Különösebb esemény nél­kül ért véget szerdán — közép-európai idő szerint az esti órákban — Reagan amerikai elnök és Nakaszo­ne japán miniszterelnök alig 'két és fél órás megbeszélé­se. Reagan — annak ellenére, hogy még közvetlen mun­katársai is erélyes fellépést sürgettek tőle — óvakodott határozottan megfogalmaz­ni az amerikai követelése­ket. Ennek fejében megkap­ta Nakaszone feltétlen tá­mogatását az Egyesült Ál­lamon. nemzetközi politikai és katonapolitikai terveihez, beleértve az űrfegyverkezés­sel összefüggő kutatási prog­ram folytatását. A japán miniszterelnök azt is meg­ígérte, hogy kormánya „ak­tívan vesz részt a közös erő­feszítésekben”, a kereske­delmi kapcsolatok valame­lyes kiegyensúlyozására. Mint ismeretes, az Egyesült Államok Japánnal folyta­tott kereskedelmében 1984- ben mintegy 35 milliárd dolláros volt a hiány. A ja­pán miniszterelnök azon­ban óvatosan bírálta az amerikai kormány gazdaság- politikáját, mindenekelőtt a hatalmas költségvetési deficitet és a magas kamat­lábakat. A megbeszéléseken részt vett Shultz amerikai és Abe japán külügyminiszter, vala­mint — amerikai részről — Regan pénzügyminiszter és McFarlane nemzetbiztonsá­gi tanácsadó is. Reagan szerdán este visszaindult Washingtonba. Az első amerikai kommen­tárok szerint a mostani meg­beszélés elsősorban Naka­szone számára volt hasznos: a japán kormányfő saját — meglehetősen meggyengült — hazai pozíciója megerő­sítésére használhatja fel, hogy az amerikai elnökkel konzultált nemzetközi poli­tikai kérdésekről, s hogy si­került megvédenie Japán ér­dekeit a kereskedelmi kér­désekről folytatott vita so­rán. Amerikai „terroristaellenes kommandó Kétezer főnyi különleges kommandóalakulatot hoz­tak létre az Egyesült Álla­mokban arra, hogy a jövő­ben „terroristaellenes” akci­ókra használják fel. A kü­lönleges alakulatnak saját szállító repülőgépei és heli­kopterei vannak, sőt két ten­geralattjárót is átalakítanak számára. A korábban polá­ris típusú rakétákat hordozó tengeralattjárókon száz-száz főnyi kommandót szállíthat­nak azokra a helyszínekre, ahol bevetésükre kerülhet sor. Minderről az NBC ame­rikai televíziós hálózat szá. molt be. A Pentagon képvi­selői egyelőre nem kommen­tálták a televíziós hálózat je­lentését A riport szerint a külön­leges egységeket a lehető legújabb fegyverekkel, köz­tük lézer-irányítású kézifegy­verekkel szerelik fel. A ten­geralattjárókon szállított kommandók a víz alatt in­dulnak el partraszállásra. A különleges alakulat egyes egységei már készenlétben álltak a múlt évi teheráni gépeltérítés idején, de beve­tésükre csak akkor került volna sor, ha a géprablók valamilyen más — az Egye­sült Államok iránt „barát­ságos” — országba folytat­ták volna útjukat. Az NBC televízió riport­ja arról is beszámolt, hogy a kommandóalakulatok ki­képzését Shultz külügymi­niszter is megtekintette. Shultz a múlt év decembe­rében többször is kijelentet­te, hogy az Egyesült Álla­moknak a jövőben megtor­ló, sőt „megelőző” akciókat kell foganatosítania az ame­rikaiak ellen végrehajtott terrorakciók esetében. A szocialista országok békekezdeményezései A szocialista közösség cél­jai között változatlanul az első vonalban van a szocia­lista vívmányok és értékek védelme, a béke megőrzésé­ért és az enyhülésért vívott közös harc. A szocialista közösségnek döntő szerepe van a nukleáris katasztrófa elhárításában — írja a lap csütörtöki számában meg­jelent. a szocialista országok békekezdeményezéseit elem­ző cikkébeni a Pravda. A béke biztosítása eszkö­zeként óriási a jelentősége a Varsói Szerződés szerve­zetének, amely ez év tava­szán lesz harminc éves. A szervezet Politikai Tanács­kozó Testületének ülései mindig nagy horderejű nemzetközi eseményt jelen­tettek, ezért fogadta a világ nagy érdeklődéssel a beje­lentést, miszerint január közepén Szófiában megtart­ják a PTT soros tanácskozá­sát — mutat rá a Pravda. Csupán a Szovjetunió száznál több,, a különböző fajtájú és típusú — köztük a nukleáris — fegyverrend­szerek korlátozására és csök­kentésére irányuló javasla­tot tett. A szovjet kezdemé­nyezések összhangban van­nak azokkal a javaslatokkal, amelyeket a többi testvéri ország tett e területem. Mindezek között is kulcs- fontosságú jelentősége van a világűr militarizálása megakadályozásának. a ha­dászati és közepes hatótá­volságú fegyverzet csökken­tésének, mivel megvalósulá­suk lehetőyé tenné a nukleá­ris fegyver teljes betiltását, végső soron pedig teljes megsemmisítését — hangsú­lyozza az SZKP KB lapja. A szocialista országok jó­akaratának új bizonyítéka az a nemrégiben tett kezde­ményezés, amelyben a Szov­jetunió azt javasolta az Egyesült Államok kormányá­nak. hogy kezdjenek tár­gyalásokat a nukleáris- és űrfegyverzet teljes kérdés­körében — emlékeztet a lap. Bármely fontos nemzet­közi fórum tevékenységét vizsgáljuk meg, azt látjuk, hogy a szocialista országok ezeken a komoly és becsü­letes párbeszéd mellett száll­nak síkra az egyenlőség és az egyenlő biztonság elvei­nek figyelembevételével — mutat rá a Pravda az ENSZ, a stockholmi konferencia, a genfi leszerelési tanácsko­zás. a bécsi tárgyalások pél­dájára utalva. A Varsói Szerződés tag­államai joggal hívják fel a figyelmet arra. hogy a hábo­rú utáni Európa berendez­kedését meghatározó szerző­déseket és megállapodásokat teljes hűséggel be kell tarta­ni. Különös éberségre van szükség azon a földrészen, ahol közvetlenül szemben áll egymással a két legerő­sebb katonai-politikai szö­vetség, ahol a legnagyobb mennyiségű fegyverkészle­tet halmozták fel, ahol min­den szikra világégést idézhet elő — írja a Pravda. A szo­cialista közösség teljes sú­lyával és tekintélyével ki­jelenti: senkinek nem engedi meg, hogy kétségbe vonja az Európában kialakult politi­kai és területi realitásokat — szögezi le a Pravda. A cikk a továbbiakban is­merteti az NDK és Lengyel- ország békepolitikájának fő vonásait, a Balkán atom­fegyverektől való mentesíté­sére irányuló bolgár és ro­mán javaslatokat, a közép­amerikai válság megoldását célzó kubai és nicaraguai politikát, az ázsiai és csen­des-óceáni térség biztonsá­gának fokozását célzó mon­gol kezdeményezéseket, Vi­etnamnak, Laosznak és Kambodzsának az ASEAN- országokkal' való kapcsolata­ik normalizálására tett lé­péseit. A testvéri szocialis­ta országok ereje az egység­ben van, abban, hogy ál­landóan együttműködnek, tá­mogatják egymást és hűek a szocializmus magasztos esz­méihez — hangsúlyozza csü­törtöki számában a Pravda. Ammanban a PFSZ V. B. Jasszer Arafat elnökleté­vel szerdán Ammanban tar­tott ülést a PFSZ Végrehaj­tó Bizottsága. A tanácskozá­son a Palesztin Nemzeti Ta­nács által novemberben megválasztott 11 vb-tag kö­zül 7 vett részt. Mint Abdel Rahim Ah­med, az Arab Felszabadítási Front elnevezésű szervezet egyik vezetője, a vb-tagjá közölte, az ülésen elsősorban biztonsági kérdéseket vitat­tak meg azt követően, hogy a múlt hét végén meggyil­kolták Fahd Kavaszme-t, a végrehajtó bizottság tagját, Hebron város egykori pol­gármesterét. Ahmed, aki a merényletért Szíriát igyeke­zett felelőssé tenni, elmond­ta, hogy szó volt a palesztin vezetők és intézmények vé­delmét célzó közös jordániai —palesztin intézkedésekről. Az Arab Felszabadítási Front vezetője úgy nyilatko­zott. hogy a napirenden sze­repeltek Husszein királynak a közel-keleti kérdés megol­dását célzó javaslatai is. A palesztin politikus szerint elhatározták, hogy a PFSZ V. B. küldöttsége január má­sodik felében választ fog adni az uralkodónak, aki a PFSZ részvételével tartan­dó nemzetközi értekezletért száll síkra. Egyébként a WAFA pa­lesztin hírügynökség beszá­molt aról, hogy az El-Fatah kommandói szerdán hajnal­ban sikeres tüzérségi táma­dást hajtottak végre Metul- la és Kirjat Smona . izraeli települések katonai szekto­rai ellen. A hírügynökség részletekbe nem bocsátko­zott. Tel Avivban nem erő­sítették meg a jelentést. ^^JPJÏïiîiSlilîirSï-.îiSüniïTiïfcVSËLïïÎsï^ jbI •>í>. ÿy Az AUTÖSZÖV értesíti ll| iB tisztelt ügyfeleit, hogy 1985. január 1-től jSg is mint jSr, ■■ Jani |l Autó és Motorkerékpár-javító- kg Ï- klooinuotlfoiot iffü —( Külpolitikai kommentárunk Tűz a tűzszünetre A SALVADORl HADSEREG ISMÉT MEGSÉRTET­TE a tűzszünetet — adták hírül a nagy nyugati iro­dák. Fontosnak tartották azonban rögtön mellészer­keszteni a pozitív hírt is: a salvadori érsek szinte egy - időben jelentette be, hogy januárban folytatódnak a tárgyalások a kormány és az ellene fegyverrel harco­lók képviselői között. A két hír így együtt valóban jobban jellemzi a sal­vadori helyzetet, mint bármelyikük egymagában. A tűzszünetet a hazafias gerillaszervezeték egyoldalúan hirdették meg, míg a Duarte-kormány csak bizony­talan ígéreteket rebegett a fegyvemyugvás tisztelet­ben tartásáról. Nos, a tűzszünet megsértése olyasmit sugallhat, hogy a kormányhadsereg nem áhítozik bé- kességes rendezésre, s szándékosan provokálja a fel­kelőket. A tárgyalások folytatásának híre viszont re­ményt kelt, hiszen arra utal, hogy nem záródott el az út a polgárháború ésszerű — tehát fegyvermentes — befejezése felé. Ez pedig a remények netovábbja eb­ben az országban, ahonnan az új év harmadik híre éppen arról szólt, hogy hány ezren pusztultak el ta­valy csak a szadista halálbrigádok gyilkosságai követ­keztében, s hol van még ez a szám a háború vala­mennyi 1984-es áldozatának ijesztő számától?! A hírek tehát egyértelműen azt mutatják, hogy Salvadorban ellentmondásos a politikai képlet. Egyfe­lől a kormány — úgy látszik valóban — tárgyalni akar másfelől hadseregében, amely korántsem minden ré­szében hűséges kiszolgálója saját kormányának, lát­hatóan sokan aggódnak, hogy a végén még túl nagy engedményeket tesznek Duartéék a gerilláknak. Va­lószínűleg ebben messze nem egységes a hadsereg tisz­tikara, hiszen ezt sejdíti a tény, hogy a felkelők aján­lotta tűzszünetet december végétől mostanáig csak itt-ott rúgta fel — viszonylag enyhébb méretékben — a katonaság. A hazafiak gerillahadserege is ennek megfelelően reagált: válaszolt a provokációkra, ahol azok történtek, de nem indított nagyobb akciókat, EZ PEDIG HATÁROZOTTAN POZITÍV FEJLE­MÉNY Salvadorban, amelyet remélhetőleg nem sem­misíthet meg az a tűz, amelyet a kormányhaderők némely egysége nyilvánvalóan nem is annyira a ge­rillákra, mint inkább magára a tűzszünetre, mint egy megkezdett megbékélési folyamat szimbólumára nyi­tott Avar Károly Ë ÜS :v végzi szolgáltatásait. Január hónapban a gépjárművek vizs­gáztatását soron kívül vállaljuk, ■ÿ 20% munkadíj kedvezménnyel. Gyöngyös, Ipar u. 2. sz. alatti telepünkön. ■ ■II i: ■■■ s=i ii! új is! ■> ■■■i ■■5 Ili :áj ni !■! jjSiVárjuk kedves ügyfeleink megrendelését! Az átányi „Búzakalász" Mgtsz (B. kategóriás) MŰHELYVEZETŐT FELVESZ azonnali belépéssel. FELTÉTEL: felső- vagy középfokú végzettség és 3 vagy 5 éves szakmai gyakorlat. Fizetés : megegyezés szerint. Jelentkezés írásban, vagy személyesen a tsz-elnöknél. Cím: 3371 Átány, Rákóczi út 43. Telefon: 4—7. A Magyar Autóklub egri autósiskolája „B" kategóriás jarmuvezetokepzo tanfolyamot indít 1985. január 14-én. Jelentkezni lehet: Autóklub Iroda EGER, Jókai u. 3. Tanfolyamdíjnál részletfizetési kedvezményt biztosítunk. Szakirányú felsőfokú végzettséggel és gyakorlati idővel rendelkező munkaügyi és statisztikai csoportvezetőt keresünk. Jelentkezést önélet­rajzzal és az eddigi működés leírásával ellátott „Iparszakos" jeligére az egri hirdetőbe. A Vízügyi Építő Vállalat Építőipari Gépjavító Osenae FELVESZ: MINŐSÍTETT HEGESZTŐKET kiemelt bérrel, valamint LAKATOS. HEGESZTŐ. FORGÁCSOLÓ. GÉPSZERELŐ, VILLANYSZERELŐ SZAKMUNKÁSOKAT. ANYAGBESZERZŐT. O JELENTKEZÉS: fi G E R. KUtályai át 10. szám.

Next

/
Thumbnails
Contents