Népújság, 1985. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-12 / 9. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. január 12., szombat MŰVÉSZET ÉS IRODALOM p ‘másik jelenei. Szerencsi Évával A Stílusgyakorlat egy epizódja természetes, yan az eső esik cek és badar fecsegések nélkül, mert egyenes és érzékeny vagy, mert méltó vagy; mert csodálnak téged, én is csodállak, mert szeretnek téged, én is szeretlek, mert ha egy nap gyerekem lesz, azt akarom, hogy a tiéd legyen, és olyan legyen mint te. mert nő vagyok és a nőknek tetszenek az olyan férfiak, mint te, de tévedsz, ha azt gondolod, hogy csak ez a fontos az életemben. Es miközben nyugodtan beszé. lek neked, mindazt elmondva, amire már olyan régen gondolok, emlékszem szüle, imre, akik olyan egyek voltak, anyámra, aki csodálta apámat — a ház rabszolgájára —, testvéreimre, az egész családra, felélődve a fazekak, vasalnivalók és mo- sóteknők között, anyámra, megöregedve abban, hogy minden évben szült egy gyereket, iskolák nélkül, alig tudva leírni a saját nevét, intelligenciájának csillogására, amely fölöslegesen égett a szemében, szórakozás nélkül, sírva néha a sarokban, csodálva az apámat, olykor gyűlöletet érezve emiatt az édes rabszolgaság miatt, amelyre szinte észrevétlenül kötelezték; olyan természetesen, ahogy az eső esik, vagy hogy gyereket kell a világra hozni; arra, hogy nem mehetett ki egyedül az utcára, hogy nem me. hetett a kocsmába, mert csak a rosszéletű nők tehetik meg ezt, hogy otthon nem fogadhatott senkit, nem lehettek barátai, mert egy férjes asszonynak, nem lehetnek sem barátai, sem barátnői, akik csak rosszra tanítják az embert, minden szavukkal pletykára adnak alkalmat, az elsők abban, hogy becsapjanak, ahol csak tudnak, ez a világ tiltott és ismeretlen az olyan férfiaknak, akik semmit sem látnak szeretettel, legalábbis nem olyan szeretettel, ahogy sokan gondolják, és reméltem, hogy veled más lesz, és álmodoztam, hogy te a társam leszel, hogy megértesz engem, vagy talán azt gondolod, hogy én nem is vagyok emberi lény, hogy rabszolgádnak kell lennem ahhoz, hogy szeresselek? Nem érted meg, hogy a megalázkodásom csak akkor lehetséges, ha én akarom, hogy mindennek vége legyen közöttünk? Kételkedsz bennem? Nem is feltételezed, hogyan fáj nekem a bizalmatlanságod. Mert ez bizal. matlanság. A becsületességemé, az elveimé. Legalábbis ez félelem, hogy nem tudom magam megvédeni és téged megvédeni. Ilyen kevéssé ismersz? Tévedsz. Már nem olyanok a dolgok, mint azelőtt, én sem vagyok olyan, mint az anyám. Az a nő, aki téged elhagyott, nem szeretett. De mert szeretlek, most befejezem a boldog óráinkat, képes vagyok... És elsírta magát egy pillanatra. És én nem tudom, mit mondjak neki, mert ezelőtt még sohasem beszélt így ve. lem. Mit csinálhattam, hogy így beszél velem? Meg szeretném vigasztalni, de nem tudom, hogy kell-e? Egy pillanatra átfut az agyamon, hogy mindez még nem az utolsó tartalék, hogy beadjam a derekam. Es felismerem, hogy egy szempillantás alatt arra gondolok, hogy valami megváltozott, és ez az lehet, hogy már nem szeret, talán egy másik... és már belátom, hogy ez abszurdum; nem létezik még egy olyan férfi, aki ennyire alacsonyra süllyedne. Nézem őt. Es ő engem néz, és én őt nézem. Nézzük egymást csendben. Valami történik velünk, ami összezavar, mint egy tökéletlenség nélküli idill. Tévedsz, közöttünk mindig lappangó volt a te megnemértésed. De te nekem azt megmontad... Sokszor, de soha nem értetted meg. Es kábultnak érzem magam, nem tudva, mit mondjak. Es hülyén, zavarodottan nézem, és hatalmas vágyat érzek, hogy megcsókoljam, és hogy mondjam ne aggódjon, semmi sem történt közöttünk, hogy most sokkal job. ban szeretem, hogy most gyámoltalanul és megzavarodva nézem, és nem merem a segítségét kérni. És nem tudom, hogy kérjem meg, hogy segítsen, mert tudom, hogy mi lesz a válasza és nem akarom az eltaszító döntést hallani. Már nagyon késő van, aludni kell, holnap dolgozni, és kezdek levetkőz, ni. 0 is lassan levetkőzik, mint ahogy az első alkalommal tette, mintha egyedül lenne, és én újra látom tes. tének csodáját a pihenésben, amely minden percben elvakit, és a vágy nő bennem, de nem merem megérinteni, mert most nem bírnék el. viselni egy visszautasítást. Es, még nem nézve rá, tudom, hogy ö is kíván engem, mint mindig, de nem akarom, hogy azt gondolja hogy ezt kihasználom, neki kell dönteni. Es lefekszem mellé, égve és még mindig összezavarva, és még csak meg sem merem érinteni, mert távolinak érzem. Es mind a ketten pihenünk az ágyon nyugtalan beszéd nélkül, hosszú perceken át virrasztunk nyugodtságban. (A kubai szerző írását Frank Dóra fordította) „Nekem ez a nyelv mindenem“ Örkény — írások új, szovjet kiadásáról Az Innosztrannaja lityeratura című szovjet világ- irodalmi folyóirat könyvsorozatában Örkény Istvántól figyelemre méltó válogatás jelent meg. Címe: Üt a groteszkhez. A fordító és előszót író Tatjána Voronkina az Izvesztyija kiadó megbízásából gondozta a könyv anyagát és vállalta újabb örkény-írások orosz nyelvű tolmácsolását. A „groteszk sorstragédiák”, „sorsgroteszkek” után az „egyperces novellák”, vagyis a „rasszkazi-minutki” (francia fordításban — az írói szándékot is tágítva — „mini-mítoszok”) is sokfelé ismertté tették szerzőjük ne. vét. Az új szovjet kiadás érdeme, hogy Örkény groteszkhez vezető útját a kisebb lélegzetű írások hiánypótlóan céltudatos gyűjteményével is érzékeltetni tudja. Az író groteszk látásának genezisét, egyéni, tár. sadalmi-történelmi motivációit T. Voronkina főképpen a Dialógus a groteszkről cí. mű könyvre támaszkodva összegezi. Idézi Örkény önéletrajzi vallomását családi helyzetéről, a megélt jólét és a társadalom felismert szegénysége közti ellentétről és ennek hatásáról, a groteszk szemlélet kialakulásáról. A sorsfordító háború iszonyatában, a Donnál teljesített munkaszolgálat, majd a hadifogság idején vált nála a „fent és lent” groteszk látásmód meghatározóvá. Póztalan emberismerettel itt élte meg — a létezés kút. mélyén — Örkény a diszkrimináció nélküli sorskö. zösséget. A Tengertánc programadó novella, amelyben a józanság felett győzelmet arató őrültség hatalmas, groteszk képe rajzolódik ki. A kötetben olvasható többek közt Az utolsó vonat, a Jeruzsálem hercegnője, a Te édes. édes, A szibériai nyuszi; az „egypercesek” közül például a Matematika, az Egy szoba, vályogfal, zsúpfedél és több más kisebb írás. Folytonos téma a háború lelki pusztítása a remény és reménytelenség, az embertől elidegenedett történe. lem: a sors. Ez a groteszk fonák világ Örkény számára „véres valóság”. Groteszk látásmódja „iszonyú ön bizalmunkra adott választ”, „egy valószínűtlenség valószínűsítése” egy sajátos koordináta- rendszerben.. Az ősrégi látásmódot megőrző groteszkben „a hőssel azonosulunk, egyszerre kinevetjük és szeretjük. Mintha, ezt egy matematikai képletben is ki lehetne fejezni: groteszk — szatíra -j- líra — idézi az író szavait a fordító. „Örkény tollát nem az emberek iránti absztrakt szereiet vezeti általában, hanem népe és annak sorsa iránti érdeklődés” — állapítja meg Voronkina. Örkény léthelyzetünkre utal: rendkívül tragikus történelmünkben akkor is megpróbáltunk sorsunkon fordítani, amikor nem volt kiút. „Ha az ember kis nemzet fia, ez már önmagában is groteszk helyzet. Körülöttünk mindenütt nagy nemzetek, nagy erők, mi pedig önmagunk akarunk maradni, meg akarjuk őrizni karakterünket. A kis nemzetek történelmi hatása és jelentősége sokkal nagyobb, mint hinmők.” Hazája problémáit jórészt „a kis európai népek problémájaként kezeli”. írásainak érvénye ezért mutat túl a helyi kereteken. Azt vallotta: „Magyarország kisnemzet, nagy irodalommal.” Annak eldöntését, hogy a tőle „telhető maximum, belehelyezve egy nemzet irodalmába és életébe, a világ fejlődésébe, hogyan értékelhető” — fiz utókorra bízta. A magyar nyelvet elszigeteltsége ellenére mélységesen szerette „pontossága, tisztasága, világossága” miatt a világ egyik csodájának tartotta: „nekem ez a nyelv mindenem, én ezen a nyelven tudok csak igazán beszélni, írni, gondolkodni.” Örkény drámái Marosvásárhelytől Párizsig, Londonig. Amerikáig, valamint Moszkváig és Leningrádig arattak sikert, vívták ki irodalomtörténészek, fordítók és nézők elismerését. ( A Macskajátékot például Vercors fordította franciára!) Nyomunkban mind erőteljesebben tért hódít az életmű prózai része, az elbeszélés Örkényi műfaja is. A groteszk nagy magyar mestere azt vallotta, egész életművével azt sugallja: „az emberiség nem menthetetlen, amíg egy ember a másiknak meg- mentője lehet.” A Szovjetunióban az ör. kény-darabok Moszkvában és Leningrádiban is méltán arattak nagy sikert. (A „le- ningrádi” Macskajáték rendezője Tovsztogonov volt. Zmajda Sarko Orbánné-ala- kítása még a szerzőt is elbűvölte!) Az új, 50 ezer példányban megjelent örkény- könyv segíti teljesebbé tenni a szovjet olvasók Örkény, képét, segíti, hogy valóra váljon egy nagy magyar író álma: „Ha írásait lefordítják, ez az ö számára azt je. lenti, hogy áttöri az elszigeteltséget,” a nyelvi izoláltságot és az orosz nyelv segítségével „irodalmunknak ablak nyílhat a világra”. Cs. Varga István PATKAI TIVADAR JlasMui délw alvó vérrög bennem a rózsa s ikrásodik körülöttem a levegő — tél van már kezed és szájad nélkül múlt él megint a nyár ágyunkba hó zúdul egyre; csak te van és én van Robog a vonat, ablakából hófödte táj filmje pereg. Görbe ösvényen alig Iából egy nagykucsmás paraszt- gyerek. csak önmagára csikorgó , tél hogy szét ne rohadjon az ember maroknyi remén költözködnek belőlem a madarak lassan Délre Csak annyit látni: nehéz táska húzza félre baloldalát; térdig süpped a hófúvásba, míg eléri az iskolát. TÓTH ENDRE: fêû/wi/ a úűnat Robog a vonat, ablakából kibámul az utas tunyán. Megáll a gyerek, hosszan ámul a vágtató gőzös után. Bodrogi Gyula és Csala Zsuzsa a Bubusbói A főszereplő egy másik jelenete Rátonyi Hajnallal
