Népújság, 1985. január (36. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-04 / 2. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXVI. évfolyam, 2. szám ÁRA: 1985. január 4., péntek 1,80 FORINT Stílus Idős tanár ismerősöm meséli: néhány nyugdíjban töltött év után, nevelőtanár­ként ismét munkát vállalt. Egy középiskolai diákott­honban felügyel a gyere­kekre. Elképedve tapasztal­ja, mennyire megváltozott a tanárok és a diákok közti viszony, s mennyire a ta­nulók egymás közötti kap­csolata. Nem, nem az a baj, hogy a kamasz „nem áll vi- gyázzba”, amikor a felnőtt intelmeit hallgatja. Első­sorban a másik iránti tisz­teletet hiányolja. Megdöb­benti, hogy egy tizenéves csípőre tett kézzel repliká- zik a tapasztaltabbal, az idősebbel. S mintha a fel­nőttek is kezdenék elfogad­ni ezt a stílust... Durvul, sajnos mindin­kább durvul a fiatalok kontaktusa is. Figyelem a gyerekeket a játszótéren. Ocsmány szavakkal illetik egymást, még akkor is, ha épp nem fűti különösebb indulat őket. Csak úgy, „megszokásból” röpköd­nek a sértések — amelye­ket jóformán már föl sem vesznek —, lökdösődnek, odacsapnak, s aztán ilyen formában folytatódik a játék. A diákoknál — pusztán „szeretetből” — még elké- pesztőbb dolgokról hallot­tam. Régóta szokás „be­avatni” a közösségbe az újonnan iötteket. Legutóbb egy kollégiumban ez odáig fajult, hogy az elsősöket kékre-zöldre verték a na­gyobbak. A retorzió ter­mészetesen, nem maradt el’, több tanulót kizártak ' a diákotthonból. A gyerekes csinytevések csak nehogy végképp ag­resszivitássá fajuljanak! Hovatovább mindenütt eluralkodik a „kemény stí­lus”, beszédmodorban, vi­selkedésben egyaránt. Szó sincs arról, hogy például egy fiatal lány és egy fiú kapcsolatában a negyven évvel ezelőtti leányregények kellemkedő hangvétele ér­vényesüljön. Ezen ma már —, hogy divatos szóhasz­nálattal éljek — a felnőt­tek is fetrengenének a ne­vetéstől. Sokkal inkább az a baj, hogy a tisztelettel­jes emberi viszony szenve­di kárát a durva beszéd­nek, magatartásnak. S még csak nem is az illem- szabályokról van szó, hisz sajnos nagyon sok tizen­éves lánynak eszébe se jut, hogy esetleg a fiú föl- segithetné a kabátját, vagy maga elé tessékelné az aj­tóban. De akár fiatal, akár fel­nőtt az ember, — közösség­ben él. S mint nem elszi­getelt lénynek, alkalmaz­kodnia kell, vagy legalább­is kellene. Óhatatlan per­sze, hogy dühében oda ne mondjon az egyik a má­sikának, — akár otthon, akár az iskolában, akár a munkahelyen. Csakhogy épp az a baj, hogy min­denféle .belső indíttatás nélkül „ordítjuk le” a má­sikat, vagy ha nem is kia­bálunk, eleve érdes, eluta­sító vagy éppen sértő a hangnem. Rohanó világunkban megváltozott az emberi kontaktus, megváltozott a stílus. Természetes, hiszen ez mindig az adott kor függvénye. De arra na­gyon vigyázzunk, hogy ne váljék ez durvává! Mikes Márta MUNKASGYOLÊSEK EGERBEN A növekedés: elismerés A Csepel Autó egri kollektívája előtt Demeter Pál adott számot az 1984-es esztendőről (Fotó: Köhidi Imre) — „A magyar népgazda­ság csak ott enged gazdasá­gi növekedést, ahol az je­lentős eredményeket hoz" — e mondattal köszönte meg a Csepel Autó egri gyárá­nak munkáját Demeter Pál igazgató, a tegnap délutáni munkásgyűlésen, amelyet a gyár B-üzemében, a nagy- forgácsoló műhelyben tar­tottak. A köszönet helyénvalósá­gát számok sokasága bizo­nyítja. A nagyvállalat 11,2 milliárd forintos árbevételé­ből belső elszámoló áron 455 millió forintot adott az egri kollektíva munkája, és ez nem kevesebb, mint 2 millió 500 ezer alkatrész megmunkálását jelentette! A tervezett 14 500 sebesség- váltó helyett 16 001 hagyta el a gyárat, ebből pontosan 10 500 volt a legkorszerűbb, ZF-licenc alapján készült. Végeredményben ez 10,8 szá­zalékos termelésbővülést je­lent, aminek jelentőségét még külön emeli, hogy több mint 18 százalékkal csök­kent a túlóra-felhasználás, ezzel szemben 7,7 százalék­kal nőtt a munkások kere­sete. Érdekes módon a ki­váló gazdasági eredmények párosultak a VII. ötéves terv megalapozásával is. Ennek bizonyítására mondotta el Demeter Pál, hogy két CNC- vezérlésű szerszámgép, hő­kezelő karusszel-kemence kezdte, illetve kezdi meg üzemét, és folynak a kísér­leti gyártások a továbbfej­lesztett sebességváltókhoz is. A minőségi munka mel­lett szól az 1,6 millió fo­rintos tőkésimport-megta- karítás, — ám ennek kény­szerű következménye, a nagy értékű szerszámgépek külföldi felújításának elma­radása, jelentős többletter­heket rótt a karbantartókra is. Az új évet az első naptól kezdve érvényes vállalati terv szerint kezdték a Cse­pel Autó egri gyárában és teljes évre biztosított a ka­pacitások lekötése. — tlCsak a szorgos, hozzáértő munka kell, és az idei év is lehet olyan sikeres, mint az el­múlt esztendő volt.” . A Csepel Autó vezérigaz­gatósága nevében Lukácsi Gábor fejezte ki elismeré­sét a júliusban, szeptember­ben, sőt októberben( !) el­vállalt kínai, jugoszláv és egyiptomi megrendelések si­keres teljesítéséért, ame­lyekkel a nagy múltú ma­gyar cég stratégiailag rend­kívül fontos piacokra ke­rülhetett vissza. E piacok megtartása, még inkább bő­vítése mindennap áldozatos, szakmailag igényes munkát kér az egri gyár kollektí­vájától is, de cserébe kon­vertibilis valutát hoz az or­szágnak, és záloga az anyagi elismerés növelésének is. A tegnapi 25 perces mun­kásgyűléssel, amelyen részt vett Palcsó Pál, a városi pártbizottság titkára is, az egri gyáregység megkezdte jubileumi, tizedik évét a Csepel Autó vállalataként. Tegnap reggel 8 órakor munkásgyűlésen vettek részt a MEZŐGÉP egri gyárának dolgozói is. Az eseményen Barta Sas Béla gyárigazga­tó szólt a múlt évi teljesít­ményekről, valamint az idei legfontosabb feladatokról. A fórumon részt vett és felszólalt dr. Sziráki And­rás, a Szolnoki MEZŐGÉP Vállalat vezérigazgatója is. A tanácskozáson az is ki­derült, hogy az egri gyár igen eredményesen teljesí­tette tavalyi teendőit, mint­egy 25 százalékkal növelte tőkés exportját, ami több mint 150 millió forintot tett ki. A hozzászólók a terme­lőberendezések állagáról, az épületek elhasználódott ál­lapotáról, valamint a bér- fejlesztés kérdéseiről mond­ták el véleményüket. AZ OK: AZ ALKOHOL Tanulságos kiállítás az egri Helyőrségi Művelődési Otthonban „Az a célunk, hogy — még nagyobb összefogással, összehangoltabb munkával — megállítsuk, majd jelen­tősen visszaszorítsuk az al­koholfogyasztás mértékét... Hatékonyabbá tegyük a meg­előzést, a gyógyítást és a gyógyultak visszavezetését a társadalomba, megtartását az egészséges életben." E nemes törekvés gondo­latai olvashatók azon, a teg­nap délután nyílt kiállítá­son, amelyet az egri Hely­őrségi Művelődési Otthon­ban rendeztek be Az ok: az alkohol címmel. Az igen ta­nulságos összeállításon — amely a Belügyminisztérium vándorkiállítása, kiegészít­ve a Heves megyei Rendőr­főkapitányság munkatársai­nak gyűjtőmunkájával — a szeszes italok mértéktelen fogyasztásának igen káros hatásaival ismerkedhet meg ,a látogató. Külön jelentősé­gét adja a tárlatnak, hogy nemcsak a bűnözéssel össze­függő eseteket tárja az ér­deklődő elé, hanem e szen­vedély társadalmi, gazdasá­gi, élettani hátrányairól is érzékletes képet fest. A táblázatok sorában kü­lönösen figyelemre méltó az az adatsor, amely eme ha­szontalan élvezeti cikk va­lóságos rabjává váltak szá­mának egyenes vonalú nö­vekedéséről tudósít. Többek között arról, hogy 1982-ben például hazánkban az egy főre jutó alkoholfogyasztás elérte a 11,5 litert, amikor az egész világon az átlag kilenc. De az említett esz­tendőben négyszer többen haltak meg az ezzel kapcso­latos betegségekben (első­sorban májzsugorban), mint két évtizeddel korábban. Megrázó erejű fényképek nyújtanak tájékoztatást a detoxikáló állomások sür­gősségi ellátást kapott be­tegeiről is. Nem megy el a tárlat szó nélkül ama szo­morú tény mellett sem, hogy az utóbbi években — saj­nos — szaporodott azoknak a tizenéveseknek a száma, akik mind gyakrabban néz­nek a pohár fenekére. Egy budapesti középiskolában készült felmérés szerint a megkérdezettek csaknem fe­le issza meg a magáét akár otthon, akár vendéglőben. Ez pedig nyilvánvalóan a fel­nőttek felelősségtudatát is megkérdőjelezi. Főképp az­után, hogy nagyon sok eset­ben ők maguk járnak elöl rossz példával... • Elgondolkodtató az alko­holizmus ellen küzdő szak­embereknek az a megálla­pítása, hogy Magyarországon a gazdasági életben bekö­vetkezett károk — az ital miatt (!) — gyorsabban nö­vekednek a költségvetés bevételeinél. A statisztiku­sok kimutatták: a termelés elmaradása és a kifizetett táppénz, továbbá a gyógy­kezelésre fordított összegek, az üzemi, közúti balesetek, valamint az illuminált álla­potban elkövetett bűncselek­mények miatt évente mint­egy 15 milliárd (!) forint kár éri népgazdaságunkat. S ha már a bűnelkövetés­nél tartunk, az egri bemu­tatónak valóban nagyon is tanulságos része az, ami az alkohollal kapcsolatos bűn­üldözési témákat dolgozza fel. Már az alcímek is — Ga­rázdák; Tombolák; A sér­tett is oka! — jelzik az el­rettentés (de egyíben a meg­előzés) dicséretes szándékát. A jegyzőkönyvekből idé­zett tanúvallomások, a para­vánokon olvasható bírósági ítéletek — megdöbbentő fel­vételekkel illusztrálva — bi­zonyítják, milyen mélyre süllyedhet az ember, ha e A FOGYASZTÓK ORSZÁGOS TANÁCSÁ­NAK TEVÉKENYSÉGÉRŐL — A VIDEO­TECHNIKA SZÉLES KÖRŰ ALKALMAZÁ­SÁRÓL Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütör­töki ülésén jóváhagyólag tudomásul vette a Finn Köz­társaság miniszterelnöké­nek, Kalevi Sorsának ha­zánkban tett hivatalos láto­gatásáról adott tájékoztatót. A kormány megtárgyalta és jóváhagyta a magyar— szovjet gazdasági és műsza­ki-tudományos együttmű­ködési kormányközi bizott­ság Budapesten tartott ülé­séről szóló jelentést. Meg­bízta a Gazdasági Bizottsá­got, hogy gondoskodjék az ülés határozatainak végre­hajtásáról. A Minisztertanács a Gaz­dasági Bizottság tájékozta­tója alapján áttekintette a Fogyasztók Országos Taná­csának tevékenységét. Elis­merve a tanács és aktivis­táinak eredményes munká­ját, felkérte a Fogyasztók Országos Tanácsát, hogy a lakosság érdekében aktívan működjék közre a tisztes­ségtelen gazdálkodás tilal­máról szóló törvény érvé­nyesítésében, s fordítson na­gyobb figyelmet a szolgálta­tások színvonalára. A kormány áttekintette a videotechnika szélesebb kö­rű hazai alkalmazásának né­hány kérdését. Utasította az illetékeseket, hogy dolgozzák ki a videogyártás és -ki­adás, valamint a terjesz­tés és forgalmazás jövőbeni rendjét. (MTI) Kádár János fogadta Viktor Kulikovot Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára csütörtökön a délutáni órákban a Központi Bizott­ság székházában fogadta Viktor Kulikovot, a Szovjet­unió marsallját, a Varsói Szerződés Tagállamai Egye­sített Fegyveres Erői főpa­rancsnokát és Anlatolij Grib­kov hadseregtábarnokot, az Egyesített Fegyveres Erők törzsfőnökét. Megbeszélést folytattak a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanács­kozó Testületé soron követ­kező ülésének előkészületei­ről. A szívélyes, elvtársi lég­körű találkozón jelen volt Oláh István vezérezredes, honvédelmi miniszter. A Viktor Kulikov marsall vezette katonai küldöttség csütörtök este elutazott ha­zánkból. Magyar vezetők részvétlátogatása Kambodzsa budapesti nagykövetségén Chan Sy-nak, a Kambod­zsai Népi Forradalmi Párt Politikai Bizottsága tagjá­nak, a Kambodzsai Nép- köztársaság Minisztertaná­csa elnökének elhunyta al­kalmából csütörtökön jna- gyar párt- és állami veze­tők keresték fel a Kam­bodzsai Népköztársaság bu­dapesti nagykövetségét. Az MSZMP Központi Bizottsá­ga és a kormány nevében Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Minisztertanács elnök­helyettese, Szűrös Mátyás. a Központi. Bizottság tit­kára és Nagy János külügy- minisztériumi államtitkár fejezte ki részvétét Sok Sophom ideiglenes ügyvivő­nek. Részlet a tanulságos bemutatóból (Fotó: Perl Márton) szenvedélyének nem tud megálljt parancsolni. Hasznos tudni azt is — derül ki a tablókon látottakból — hiá­ba hivatkozik a bűntevö ita­los állapotára, ez semmikép­pen sem jelenthet enyhítő körülményt a bűncselekmény elbírálásánál! Még inkább megszívlelendő tény: a köz­lekedési balesetek után na­gyon sokan vesztették éle­tüket amiatt, mert a vétkes járművezető ittasan ült a volán mögé. Az iméntiekhez hasonló gondolatokat fogalmazott meg a kiállítást megnyitó beszédében Kovács Sándor- né, a megyei tanács elnök­helyettese, az alkoholizmus elleni megyei bizottság el­nöke. Mint mondotta, nem tekinthető megnyugtatónak az a tény, %ogy bár Heves megyében az összes bűnese­tek, ezen belül az alkoholos befolyásoltság alatt elköve­tett bűncselekmények ará­nya ugyan jobb az országos átlagnál, a növekedés üte­me azonban itt is erőteljes. Mindezek alapján érthetőés támogatandó az a törekvés, hogy az alkoholtúlfogyasz­tás általános visszaszorítá­sa mellett megvalósítsák a teljes tilalmat a munka­helyeken, a közlekedésben, a fiatalkorúak és a terhes anyák körében. Ez persze elsősorban a társadalmi ösz- szefogás hatásosságán mú­lik. A kiállítás — amelynek megnyitóját filmvetítés kö­vette — a megyeszékhelyen január 8-ig tekinthető meg, naponta 9-től 18 óráig, míg ugyanilyen időpontban ja­nuár 10-től 14-ig Gyöngyö­sön a Helyőrségi Művelődé­si Otthonban.

Next

/
Thumbnails
Contents