Népújság, 1985. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-23 / 18. szám
NEflUtw 1985. január 23., szerda Száz évvel ezelőtt, 1885. január 23-án született és 85 éves korában, 1970-ben hunyt el Fü- Jep Lajos Kossuth-díjas művészettörténész, egyetemi profesz- szor, akadémikus, Lukács György mellett a század legjelentősebb magyar művészetlllo- zófusa. Budapestien végezte az egyetemet; képzőművészeti, színházi és irodalmi kritikái az 1900- as években a Népszavában, a Magyar Szemlében és A Hétben jelentek meg. Párizsban megismerkedett a modem művészettel; Cézanne-nak világviszonylatban is egyik első méltató! a volt. Kisebb megszakításokkal Firenzében élt, majd 1911-ben Lukács Györggyel együtt szerkesztette a Budapesten megjelenő Szellem című filozófiai folyóiratot. 1912-ben a budapesti egyetemen doktorált filozófiából, művészettörténetből és olasz irodalomból. 1916-ban a budapesti református teológián ielkészi képesítést szerzett. Előbb a Károlyiak ormán y külügyminisztériumában dolgozott, majd 1919 májusában kinevezték a budapesti egyetem olasz irodalmi tanszékére. Az ellenforradalmi rendszer megfosztotta katedrájától: előbb Dombóvárait és Baián élt. majd 1928-tól 1947-ig Zengő vár- konyban volt református lelkész, miközben tevékenyen részt vett a magyar tudományos és szellemi életben. A Nap kél 7.21 órakor nyugszik 16.32 órakor A Hold kél 9.02 órakor nyugszik 19.00 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon ZELMA nevű kedves olvasóinkat! Ez a név a skandináv országokban gyakori. A név értelme: „isteni védő” lenne. I <=• [Időjárás Várható időjárás ma estig: jobbára borult lesz az ég, csupán rövid időszakokra csökken a felhőzet. Többfelé várható újabb eső északkeleten eleinte helyenként ónos eső is. A déli, délnyugati széli gyakran élénk, néhol időnként erős lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán általában 4, 9 fok között. Vizet vigyenek Történt talán — mint mesélik — úgy jó húsz esztendeje: szép kis megyénk nem kevésbé szép kis hegyi falvában nagy elhatározásra jutott a vezetőség. Határoztak pedig arról, hogy mélyfúrás útján strandot létesítenek. S kezdték annak rendje s módja szerint a fúrást. Ennek kapcsán elértek rengeteg métereket, de hőforrásra nem találtak. Közben közeledett az ünnep — amikor terv szerint át kellett volna adni a strandot. Végül is döntés született. Kiírták a kijelölt terület elé: STRAND. Belépődíj : — egy vödör víz... / ( ku—ti) — MEGVÁLTOZOTT fogadóórák a Népújságnál. A szerkesztőség munkarendjének megváltozása következtében a jogi tanácsadás rendje az alábbiak szerint módosul: hétfőn és csütörtökön 9—11 óráig, szerdán délután 15—17 óráig várja a panaszosokat jogtanácsosunk. — SIKERES GAZDÁLKODÁS. Az egri ingatlankezelő vállalat keddi munkásgyűlésén a vezetőség bejelentette, hogy az elmúlt évek sikeres gazdálkodásának köszönhetően — az idei áremelések ellensúlyozására — minden dolgozójuknak száz forinttal emelik a munkabérét és az étkezési díjak növekedéséből származó többletköltséget is kifizetik. — KIÁLLÍTÁS. Macskássy Izolda festőművész alkotásaiból rendeznek kamaratárlatot a hatvani Ady Endre Városi Könyvtár előterében. Az esemény megnyitója csütörtökön délután négy órakor lesz. — DISZKÓBA — igazolvánnyal. A Baranyi-diszkó- müsorok olyan népszerűségnek örvendenek a gyöngyösi Mátra Művelődési Központban, hogy ezentúl csak fényképes klubtagsági igazolvánnyal lehet rajtuk részt venni, melyeket 50 forintos áron a KISZ-szervezetek kul- túrfelelőseinél igényelhetnek az érdeklődők. Ezért cserében havi két alkalommal lehetőség nyílik arra, hogy a tulajdonosok belépőt váltsanak. — HANGVERSENY. Kalmár Gyula zongoraművész lép fel pénteken este hat órakor az Egri Helyőrségi Művelődési Otthonban. Műsorán Bach, Händel, Beethoven művei szerepelnek, belépők a helyszínen válthatók. — KLUBDÉLUTÁN. Az új városi-járási könyvtárral ismerkednek pénteki összejövetelükön a gyöngyösi Helyőrségi Művelődési Otthon klubjának tagjai. A résztvevők megtekintik a műemlék könyvtárat is. — TANFOLYAM. A Poroszlói Általános Művelődési Központ februárban kismotorvezetői, kishajóvezetői és szabás-varrás tanfolyamot szervez kellő számú jelentkező esetén. Részletes felvilágosítást a művelődési házban adnak. A Népújság olvasószolgálata: mindennap 8-tól 17 óráig. Telex: 063-350 Egerben: felnőttbetegek részére 18 órától másnap reggel 8 óráig a Bajcsy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Napközi rendelés: hétköznapokon hétfőtől péntekig: 11-től 18.30 óráig. Az ügyelet helye: Eger, Baj- csy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon : 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyermekosztálya. Telefon : 10-841. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet 17 órától holnap reggel 08 óráig. Az ügyelet helye: Kórház ,,faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon : 11-040. KOJAL-készenlét Egerben délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon : 10-133. A Merkúrtól jelentjük Az idén 95 600 kocsi várható A múlt évben sem javult a helyzet az autópiacon, sőt a korábbihoz képest általában többet kellett várni az új kocsikra. Az idei kilátásókról Csűri István, a Merikur vezérigazgatója adott tájékoztatást: tavaly sikerült a tervezettnél több kocsit beszerezni, és egész évben mintegy 94 és fél ezer autót értékesíteni. Ennek ellenére növekedett a feszültség, hiszen a kocsik iránti kereslet évek óta meghaladja a kínálatot. A Merkur az idén — az előzetes tervek szerint — 95 600 személygépkocsit szerez be. 80 százalékára már meg is kötötték a magánjogi megállapodásokat a szállítókkal. A várakozási idő továbbra sem csökken. A mintegy húszezer .közületivel együtt folyamatosan, immár három esztendeje, több mint kétszázezer megrendelőt tartanak nyilván; évente legalább annyi az új igénylő, amennyi kocsit átvesznek. Jelenleg a legnépszerűbb márkára, a különféle Ladákra mintegy 87 ezer. Skodára több mint 36 ezer. Wartburgra és Trabantra 30 és fél ezer. kis Polskira csaknem 12 ezer. Daciára is 10 ezer. Zasztavára pedig 6850 Tarnamérai tervek Tavaly mintegy másfél kilométernyi utat építettek Tar- namérán 1,5 millió forintért. A munkák egy részét társadalmi akcióban végezték el. Nagy támogatást nyújtott a honvédség együk alakulata is. A KISZ-esek bevonásával több szálláshellyel bővítették az úttörőtábort is. A legnagyobb mostani beruházás az új iskolaszárny felépítése — az átadás: december 31. A négytantermes és tornateremmel is ellátott létesítmény egy nevelési központ részeként működik majd. Az iskola ma még az Al- másy-kastélyban van. A tervek szerint ez később — a felújítások után — mint közművelődési intézmény működik tovább. megrendelése van a Merkúrnak. A kereslet és a kínálat egyenlegéből az tűnik ki, hogy a legkeresettebb típusokra 5—6 évet is várni kell. Jelenleg valamennyi Ladára csak 1990. évi szállításra vesznek fel megrendelést. a Skoda 120 L típust 1989-re tudják vállalni, a Trabant Limousinra, valamint a Polski Fiatra és a Moszkvicsra 1988-ig kell várakozni. Kedvezőbb a helyzet a többi típusnál, hiszen aki Zasztavát választ, az 1987-ben, aki Dáciát vagy Trabant Combit, az 1986-ban juthat hozzá. Az egyetlen típus a Wartburg amit — a Tourist kivételével — erre az évre vállal a Merkúr. Sőt, akinek megfelel az úgynevezett szépséghibás Wartburg kocsi, az 2—3 'hét alatt megkaphatja. Az ellátási gondok közepette kedvezőnek ígérkezik az első negyedév, amikor összesen 27 ezer kocsi beérkezése várható. Wartburg Limousinból például több is, mint amennyire jelenleg megrendelése van a vállalatnak. Ladából több mint hatezer, ezen belül 1200-as- ból háromezer, az 1300-as- ból 1625, az 1500-asból 1500 (Tudósítónktól) Most készítik elő Gyöngyösön az elkövetkezendő időszak középtávú, öt évre szóló közművelődési tervét. Ebben nagy hangsúlyt kap a VII. ötéves tervben bekövetkező demográfiai hullámra való felkészülés. A város középfokú intézményeit több tanteremmel bővítik. Jelenleg Mátrafüreden az Erdészeti Szakmunkásképző és Szakközépiskola építése folyik: átadására a tervek szerint 1986. második felében kerül sor. Még az idén elkezdődik a Vak Bottyán Ipari Szakközépiskola négy tanteremmel és két műhellyel való bővítése. Tervezés és kidolgozás alatt áll a Berze várható. Skodákból előreláthatóan összesen 2500 érkezik. a 120 L típusiből ,például 1950. 8200 Trabant, 580 Polski Fiat 126-os, 3000 Dacia és 500 Zasztava jön, Moszkvicsból viszont mindössze 50-re lehet számítani március végéig. Sorszámok január 22-én: Trabant Lim. Hyc. Bp. 1307 Trabant Hyc. Com. Bp. 198 Trabant Limousin Bp. 30739 Db. 21241 Trabant Combi Bp. 9194 Wartburg Lim. Bp. 13719 Wartburg de Lux Bp. 20624 Wartburg de Lux tolót. Bp 4418 Wartburg Tourist Bp. 7496 Skoda 105 S Bp. 8658 Db. 6737 Skoda 120 L Bp. 16938 Db. 9991 Skoda 120 GLS Bp. 994 Lada 1200 Bp. 33141 Db. 20481 Lada 1300 S Bp. 12382 Db. 9312 Lada 1500 Bp. 12226 Db. 8445 Lada Combi Bp. 5900 Db. 3283 Moszkvics Bp. 13485 Polski Fiat 126 P Bp. 20839 Polski Fiat 1500 — 4908 Dacia Bp. 24381 Db. 15183 Zasztava Bp. 8418 Nagy János Gimnázium és a Neme ez József Mezőgazda- sági Szakközépiskolához tanterem kialakítása. A feladatok között szerepel a Gyöngyösi Galériának a volt Grassalkovich-ház épületébe, a Fő tér 10-be, állandó helyére történő átköltöztetése, ahol szeretnének színvonalas kiállitásOkat rendezni. Itt kap majd helyet egyébként Herman Lipót festőművész állandó tárlata is. A galéria szép épületében, a Petőfi Sándor utcában a megüresedett termek múzeumpedagógiai célokat szolgálnak majd. A szőlészek figyelmébe Fagyok után - metszéskor Helyzetkép az egri és a mátraalji borvidékről A rendkívül zord tél jogos aggodalommal tölti el a nagyüzemi szőlőgazdaságok vezetőit és a kistermelőket is. A fagykárok és várható következményeinek felmérése hosszabb időt vesz igénybe. Mégis sokan érdeklődnek megyénkből. különösen a kistermelők köréből. hogy mik a fontosabb teendők. Erre kértünk választ Varga Istvántól, az Eger—Mátra vidéki Bor- gazdasági Kombinát szőlészetkutatási osztályvezetőjétől. Elmondta, hogy a szőlő élettani sajátosságai szerint a téli hidegtűrőképessége januárban a legnagyobb. Így szerencse, hogy a lehűlés fokozatos volt és nem váltakozott komoly felmelegedéssel ebben a hónapban. Ez döntően fontos ahhoz, hogy a rügyek korábban említett januári fagytűrő képessége ne csökkenjen. Kevésbé jó hír, hogy ennek ellenére lényeges — területi megoszlásban és fajtáktól függően —, 20—40 százalékos fagykárral lehet és kell számolni az egri és a mátraalji borvidéken. Az eddigi vizsgálatok szerint'nagyobb károsodás érte azokat az ültetvényeket, amelyek hideg, fagyzugos völgyekben vannak, továbbá a rossz tápanyag- ellátottságú szőlőket is. Ugyanakkor azokat a táblákat, ahol az elmúlt két évben a tőkéket túlterhelték. Károkat észleltek a nagyrü- gyű csemegeszőlőkön és néhány fagyérzékeny fajtán, mint a rizlingszilvánin, az ezerjón, a furminton, a kadarkán, az oportón és a Merlot-n. Azt is megtudtuk, hogy a rügykárok nagyságának megállapítása három módon lehetséges. Ezekből kettőt bárki elvégezhet. Legegyszerűbb ha a levágott szálvesszőt meleg helyen, egy napon keresztül vízben tartjuk, és utána éles, vékony pengéjű késsel felvágjuk a rügyeket. Amelyik épségben van, az zöld, a fagyott viszont barna színű! A másik kissé hosz- szabb, de több információt adó módszer az úgynevezett rügyhajtatás. Ennek az a lényege, hogy a feldarabolt vesszőt vízzel telt edényben hajtatjuk, szobahőmérsékleten. A víz pótlásáról rendszeresen gondoskodunk, akkor 10—15 nap múlva az ép rügyek kihajtanak. Ezzel nemcsak a fagykárra, hanem a rügyek termékenységére is következtetni lehet. Mit kezdjünk a rügykárosodás mértékének ismeretében? Varga István erre is választ adott. Hangsúlyozta, hogy bármilyen művelést és metszésmódot is alkalmaznak a gazdák, alapszabály, hogy a tőkék terhelése nagyfürtű fajtáknál 7—10, a kisfürtű fajtáknál pedig 9—12 rügy Legyen négyzetméterenként. A károk ismeretében fontos tudni azt is, hogy a metszés során egy szálvesszővel többet hagyjanak. Néhány tanács, amely az egész évi munkára nézve fontos: a nitrogén műtrágyát csak virágzás után, a terméskilátások ismeretében javasolják kijuttatni. Ugyanakkor a korai növényvédelemre is fel kell készülni. Korcsog Béla Uj kongresszusi terei a fővárosban Elkészült, s az akusztikai próbával — egy hangverseny formájában — már „vizsgázott” is a főváros új idegenforgalmi dísze, a Novotel Szálló tőszomszédságában felépült Bu. dapest Kongresszusi Központ (MTI fotó — Balaton József felv. — KS) Iskolabővítések, galériaköltöztetés A művelődésért Gyöngyösön NÉPŰJSÁGT - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszeikesztő: KAPOSI LEVENTE. - Főszerkesztő-helyettes: KOÖS JÓZSEF. Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301. (Pf. 23.): Telex: 063-349. Telefon: 12-656, 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,-Ft. egy évre 516,-Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 20062, - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÖZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133-0705.