Népújság, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-08 / 288. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. december 8., szombat 5. lehet új életet kezdeni. Nincs perspektíva. — Nem sajnálja itt hagyni ezt a meghitt, kedves környezetet? — Valóban varázsos a táj, de ezenkívül nem sok minden van itt. Már tegnap is lefutottnak számító filmeket játszik a kultúrház, egy-egy vetítés másfél óráig tart, olyan ósdi a masina. A sétán kívül nem sok program kínálkozik egy korombeli fiatalembernek. Lehet, hogy én is hibás vagyok, de nem találom itt fel magam. Szárazföldön és vízen A délelőtti felszálló nyirkosságban és ködben olyan a hőerőmű tava. mint a kisimított csokoládés szta- niolpapír. A kicsit borongós hangulatban aligha gondolnánk. hogy a kis lakótelepnek saját tengeri flottillája sőt. mi több, repülőtere van! Szabó Gyula, az Erőműkarbantartó Vállalat itteni üzemvezetője egyben az 1962 óta jól működő modellező szakkör klubtitkára is. Harmincöt fős tagságuk a 25. számú épület alagsorában barkácsolja össze a szebbnél szebb repülőket és vitorláshajókat. Egy-egy úsztatás alkalmával hangos a stég. Mint tarka virágszirmok, úgy lebegnek a kis vitorlások a partmenti vízen. Egyre több általános iskolás is csatlakozik hozzájuk. 1968 óta Rakétamodel- lezö Klub a nevük. De sikereik alapján akár üstökösöknek is nevezhetnénk őket. Olyan közkedvelt errefelé ez a hobbi, hogy Pe- tőfibányán kihelyezett szakosztályuk is működik. Szám. tálán országos sikert is elMajd mindegyik zöld, vagy barna zsalugáteres. piros cserepes hajlék közvetlen szomszédja vastag törzsű gesztenye vagy hársfa. Most az épületek előtti virágos ágyásokra. kertekre meleget adó avartakaró borul. Szépek. ápoltak a parkok. s hogy a Iombhullás évszakában járunk, erre a kéményekből kacskaringózó vékony füstcsík utal inkább, mint a lábunk alatt meg- meg roppanó, dérmarta száraz falevél. Vigyázzák, óvják kis birodalmuk rendezettségét. idilli hangulatát az idevalósiak. No, meg az erőmű is segít, s nem is kevéssel. hiszen most tataroz- tatta kívül-belül az otthonokat. Az ösvényszerű kis utcácskákban mindig látni egy idősebb nyugdíjas „honfoglalót” — mert így titulálják az őslakosokat a fiatalabbak errefelé —, aki szabad délelőttiét az őszi verőfényben tölti, felsöpri az utat. ápolja a pázsitot, meg- nyírja a házak körül futó. még télen is zöld cserjék zabolátlanabb ágait. Az elszáradt gyomot, giz-gazt a már elfelejtett tűzhelyekben égetik el. Csak úgy. a rend kedvéért, hiszen a lakásokat itt már 1957 óta az erőmű fűti. A városias életformához, sőt a városias képhez is aligha lenne elegendő az. amelyet fentebb írtunk. Az üdülőkre jellemző környezeten kívül azonban az itteni kis kolóniának tisztességes ellátása is biztosított. Van saját óvodája, s az egyik házban még működik a nyolc tantermes alsó tagozatos iskola is. tgy a legfíiatalabbaknak nem kell eljárni hazulról. Mi több. még vendégeket is fogadnak, s itt elsősorban nem az idetévedő négylábú erdei pajtikra gondolunk. hanem az egri Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet óvodás korú apróságaira, akik turnusban váltják egymást. Tarka overáljaikról. *■bóbitás sapkájukról mesz- sziről felismerni már őket, amikor nagy sétákat tesznek. Ahol emberek élnek, ott — a törődés ellenére is — előfordul bizony betegség. Sőt nem kívánt baleset is. Dr. Hegedűs Gyula körzeti üzemorvos 12 év óta gondozza a rászorulókat. Sajnos, ottjártunkkor is elszólította a kötelessége, beteget vitt Hatvanba. A gyógyászati pavilonban — ahogy errefelé az orvosi rendelőt emlegetik — mindennap rendel a fogorvos is. Az első benyomások, s a külcsín igen csak tetszetős. Nyugodtan elmondhatjuk: ilyen lakótelepi környezetben örömmel élne bármelyik XX. század végi „panel- kaptar" lakó honfitárs. Az elmúlt 30 év alatt egy generáció nőtt fel itt. Napjainkban már a harmadik korosztály cseperedik fel. Fiatalok gondjai Újdonsült barátommal, Kiss Andával. azaz Adrián- nal egy levelét hullató vadalmafa alatti homokozóban ismerkedtem meg. Kétéves legényke ő, s alighanem a legfiatalabb idevalósi „polgártárs”. Édesanyjának. Kiss Lásziónénak eddigi élete összefonódott a telep történetével. Itt született, itt nőtt fel. itt ment férjhez. A tanácsházán. Lőrinciben dolgozott, s itt a „kisvárosban” a 28. számú házban laknak. Örömmel fogadjuk el a fiatalasszonynak és férjének kedves meghívását, hiszen bekukkanthatunk legalább a tetszetős házak belvilágába is. Kényelmes, barátságos, két és fél szobás összkomfortos otthon vendégei vagyunk. Ám amint megtudjuk, tavasszal, amikor a fák szárnyas lakói visszatérnek, akkor hagyják el a háziak örökre a családi fészket. S ennek okáról így beszél a vendéglátó: — Hatvan mellett. Kerek- haraszton építkeztünk. Már csak az utolsó simítások vannak hátra, hogy kész le. gyen a saját házunk. Én nem vagyok idevalósi, csak ide nősültem. Technikusként dolgozom az erőműben. s nem árulok zsákbamacskát. ha azt mondom: többre számítottam. Valahogy megfeneklett itt a hajó, nem megyünk egyről a kettőre. Nagyon kevés a pénz. 3 ezer 800 forintnál nem tudok többet összehozni, ebből, no meg a gyes „baksisából” aligha A tó a pecások paradicsoma lett (Fotó: Szabó Sándor) könyvelhetnek már. A legújabb. legdivatosabb kategóriában, a rádióirányítású modellező versenyen is sikerrel szerepelt egyik klubtagjuk, Szabó Péter. Működésükhöz az anyagi támogatást az MHSZ. az Erőmű-karbantartó és a Gagarin Hőerőmű Vállalat biztosítja. Nagybácsiból lesz a kisöcs Évtizedekig látta el villamos árammal a környéket ez a jobb napokat is látott létesítmény. 1949. július 25-én már áramot termeltek a hatalmas turbinák. Az üzem a mátraalji lignitre épült. Aztán az 50-es évek nagy hórukkja után ki. derült, hogy sem minőségben. sem pedig mennyiségben nem megfelelő ez az energiahordozó. így a 70-es évek elején átálltak az akkor még olcsónak számító kőolajtüzelésre a kazánok. Itt kezdődött a baj. Ahogy befelé sétálunk, mint egy elhagyott aprócska olajemi- rátus. olyan a környezet. Egy különbséggel — üresen árválkodnak a hatalmas, fénylő, ezüstös pakuratartályok. 1984. január 1-től „némán” merednek az égre a terebélyes uszályra emlékeztető építmény kéményei. Többe került a leves, mint a hús, drágább lett az olaj. mint a termelt villamos áram — tájékoztat kicsit lehangoltan Alakszi László erőművezető. — Még szerencse. hogy felnőtt a feladatokhoz az Erőműkarbantartó Vállalat. Felfutó cég lett. hiszen hagyományos javító munkájuk mellett már saját gyártmányaik is vannak. A jövőben mondhatnánk úgy is. hogy a néhai kisöcs lesz a nagybácsi. Mi. a Gagarin Hőerőmű Vállalathoz tartozunk már. Kisebbre cseréljük ki a nagy teljesítményű fűtőtesteket, a villa*, mosáram-termelés helyett az erőmű csak fűtőmű leSz. Meleggel látjuk el a lakótelepet. A régi dicső napokra már csak a két salakpiramis emlékeztet — meglehetősen dicstelenül. De ez sem sokáig. Ugyanis, a hatvani Lenin Termelőszövetkezet és a Volán foglalkozik a salak és a pernye értékesítésével. Az erőműnél még jó néhány idősebb szakember dolgozik. Legtöbbjük több szakosában is mester, így számukra az átállás után is marad tennivaló. Mi maradt meg a hőskorból? A turbinákat hűtő tó. amely a horgászok és strandolok paradicsoma lett. És a kedves lakótelep. Az üzem területéről kilépve a sarki butik kirakatában kiárusítást hirdető cédula áll. Kár, hogy ez nemcsak a szezonális ruhadarabokra vonatkozik... Soós Tamás A huszonkét holdas erdő alatt rejtőzködő házakat látva, inkább üdülőnek, mint lakótelepnek gondolná az ideérkező a Mátra vidéki Hőerőmű 32 épületéből álló kis „városkáját”. Város a faluban — így emlegetik az itt élők településüket. Joguk van rá, hiszen egészen más, mint Lőrinci nagyközség vékony erdősávon túli része. Lakóház az erdő szélén AHOVÁ ÖT KÖZSÉGBŐL JÁRNAK DOLGOZNI Ganz-kapcsolók Európába és Közel-Keletre 1978. január 1-től üzemel a budapesti Ganz Kapcsolók és Készülékek Gyárának káli gyáregysége. A vállalat fő profilját az olajos motorvédők, és a nyugatnémet licence alapján készülő kapcsolók gyártása jelenti. Míg az első évben a bevételük „csupán” 9 millió forint körüli volt. az idén már 260 millióra számítanak. Az adatok mögött azonban hosszúhosszú út húzódik meg. — Az induláskor sok nehézséggel találtuk magunkat szembe — emlékezik vissza Krisztián István gyáregységvezető. — Olyan problémákat is meg kellett oldanunk, amelyeknek a közvetlen termeléshez látszólag nincs közük. Nem túlzók, amikor azt mondom, hogy manufakturális körülmények között kezdődött meg a munka. Teljes egészében leromlott, hasznavehetetlen gépparkkal rendelkeztünk. A műhelyeinkben széntüzelésű kályhákkal fűtöttünk, 'dolgozóink rengeteget fagyoskodtak. Nem voltak öltözőink. úthálózatunk. s az ivóvizet a községből hordták kannákban az üzembe. Ezt a lehetetlen állapotot, amilyen gyorsan csak lehetett, felszámoltuk. Ma már tisztább. világosabb munkahelyeink vannak. Bevezettük a vizet, kulturált öltözőt, ebédlőt építettünk. Saját hőközpontunk segítségével biztosítjuk a fűtést. — Ügy tudom, munkásaik többsége más településekről jár be dolgozni. — Valóban. Fizikai állományunk létszáma háromszáznegyven körül mozog. Többségükben nők. akik Kaiból, Kompodról. Kápolnáról, Tenkről. Nagyút- ról utaznak ide és vissza. Fiatal gárda a miénk. a zöme negyven év alatti. Kialakulóban van a törzsgárdánk! A vezetés is egységes, hiszen 1979 eleje óta lényegében ugyanaz a garnitúra végzi az irányítást. Dolgozóink 75—80 százaléka teljesítménye után kapja a pénzt. Évente mintegy négy-. hatszázalékos fizetésemelést tudunk adni részükre. — A termelésben milyen változásokat hozott az eltelt időszak? — A fejlődés e téren is vitathatatlan. . Sokáig a törzsgyárból kaptuk a szükséges alkatrészeket, most többségében magunk gyártjuk ezeket. Fennállásunk óta nagyarányú termékbővítésre is sor került. Gyártmányaink épp úgy keresettek Lengyelországban, mint Irak; Irán. Egyiptom piacain. — Ezek a sikerek.. . — Természetes, hogy az ember az örömeiről beszél szívesebben. Persze közel sem ilyen felhőtlen minden. Égetően szükségünk lenne jól képzett műszaki szakemberekre. elsősorban szerszámkészítőkre és egy elektromérnökre. Küldünk ugyan munkásaink közül egyeseket szakmai tanfolyamokra, továbbképzésekre, de ez csak félmegoldás. Az alapanyag-ellátással sem lehetünk elégedettek. Hogy csak egy adatot mondjak: jelen pillanatban csaknem ötmillió forint értékű termékünk hever a raktárakban, amelyet nem tudunk értékesíteni. Miért? Mert hiányoznak hozzá az oly régen megígért alkatrészek. A beszélgetés végeztével a műhelyekbe indultunk. Fürge asszonykezek szerelik össze az exportra szánt kapcsolókat. Nagy ügyességet, precizitást kíván meg ez a tevékenység. Itt találkozunk Józsa Bélánéval. aki az 1- es számú szalag vezetője. — Ha lehet, ezt mondani, jómagam alapító tagnak számítok — magyarázza. — Nem is akarok már innen elmenni, megszoktam a helyet, megszerettem a társakat. Kálban lakom, nagyon jó hogy nem kell messzire utaznom munkáért. Először szerelőként dolgoztam, s négy éve vagyok vezető. Valamikor 9 forintos volt az órabérem, ma 23. — Nem fvolt szokatlan, hogy most már ,,parancsolni” kell a régi kollégáknak? — Nem. Ugyanolyan viszonyban vagyunk. mint ezelőtt. Mindenkivel meg lehet találni a megfelelő hangot, csak tudni kell a módját. Látja, javarészt asz. szonyok. lányok dolgoznak nálunk, pedig nem olyan könnyű a munka. Sokszor 50 kilós kapcsolót is ki kell emelnünk a szerelőkocsiból. Ügy érzi. hogy megbecsülik önt a vállalatnál? — Igazán nem panasz- kodhatom. 1979-ben Kiváló Dolgozó kitüntetést kaptam, tavaly pedig miniszteri dicséretet. 1982-ben a nőnap alkalmából egy szovjetunióbeli jutalomutazáson vehettem részt. — Említette, hogy nagyon régóta áll a cég alkalmazásában. Milyen változásokat tapasztalt a múlthoz képest? — Elég, ha csak annyit mondok: valamikor mindössze húsz kapcsoló került ki egy-egy nap a kezünk alól, ma viszont kétszáz. A zajos és nehezebben kezelhető elektromos gépeinket felváltották a modern. levegővel üzemeltetett masinák. Beszélgetésünkben bekapcsolódik a közelben álló Balogh Györgyné. betanított szerelő. — 1980 májusában kerültem erre a területre. Három évig szülési szabadságon voltam, s csak most tértem vissza. így talán jobban módom volt felfigyelni a különbségekre. Mikor ide jöttem, még lavórban mosakodtunk és a szalag mellett öltöztünk át. A mostani munkakörülményeinket szinte össze sem lehet hasonlítani az ezt jmegelő- zőekkel. — Miért éppen a Ganzot választotta? — A környékünkön nagyon kevés a munkalehetőség. Nagyúton lakom. s ezelőtt a Hatvani Cipőipari Szövetkezetben dolgoztam. A mindennapos utazgatás szinte az egész szabad időmet elvette. Ráadásul két kisfiam is van, akikkel akkoriban aiig-alig tudtam foglalkozni. Most már több idő jut rájuk, könnyebb lett az életem. A káliak azonban nem akarnak megállni ezen a szinten. Igyekezetüket jelzik a további fejlesztések: az öltöző bővítése, a korszerű festőműhely kialakítása. valamint a hamarosan átadásra kerülő raktár is Szeretnék. ha munkájukat a jövőben még többen megismernék. Sárhegyi István Város a faluban
